iPon Hírek

Rekord harmadik negyedévet zárt az Intel

Dátum | 2008. 10. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel harmadik negyedévi pénzügyi teljesítményével kapcsolatban nemrégiben jelent meg egy közlemény, amelyben a gyártó arról számol be, hogy az idei évben minden idők legjobb harmadik negyedévét zárták. A vállalat teljes bevétele 10,3 milliárd dollár, a nettó bevétel értéke 2 milliárd, míg a bruttó haszon értéke 59%-os, ami rendkívül jónak számít.

A felsorolt számok 1%-os növekedést mutatnak a teljes bevételben, valamint 12%-os javulást a nettó bevételek esetében a  2007-es év harmadik negyedévéhez képest. A bevétel és a profit ez idei év második negyedévéhez képest jelentősen, sorrendben 8%-kal is 26%-kal növekedett. Az Intel szakemberei szerint ezek az eredmények a rekordmennyiségű processzor- és lapkakészlet eladásoknak, a processzoronkénti alacsonyabb költségeknek köszönhető. Érdekesség, hogy ebből az eredményből az Atom processzorok és lapkakészletek forgalma mindössze 200 millió dollárt tett ki a harmadik negyedév folyamán.


Paul Otellini a kiadott közleményben elmondta: " A negyedik negyedév pénzügyi előrejelzése nagyon nehéz, ugyanis egyelőre nem tudjuk felmérni, hogy milyen hatással lesz a pénzügyi válság a vásárlók igényeire. Biztosak vagyunk benne, hogy a termékpalettánk, a bevételeink, az új technológiák irányába mutatott elkötelezett fejlesztések és a jelenlegi piaci helyzet lehetővé teszi számunkra, hogy megelőzzük egyenrangú vetélytársainkat még akkor is, amikor nehéz megjósolni a piac várható alakulását."

Az Intel a negyedik negyedévre 10.1-10.9 milliárd dollár közötti teljes bevételt vár, amihez továbbra is 59% körüli bruttó haszon társul.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. bszoke88
2008.10.15. 20:56
vissza a cikkhez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pluto
2008.10.15. 21:37
Hát 6 milliárd dollár tiszta bevétel egy negyedévben, az szerintem elég sok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!