iPon Hírek

Rekordösszegű, egymilliárd eurós büntetést kapott az Intel

Dátum | 2012. 07. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

A gyártó ezt a hatalmas bírságot amiatt kapta, mert 2002 és 2005 között rávette a neves számítógépgyártókat arra, hogy némi árengedményért cserébe konfigurációik legalább 95%-ában használjanak Intel processzort – az Intel így próbálta üzletileg ellehetetleníteni riválisát a processzorpiacon. A kedvezmény ígérete megtette a hatását, ugyanis több neves gyártó is beszállt a játékba: az Acer, a Dell, a HP, a Lenovo és a NEC is élt a lehetőséggel, így ezek a vállalatok többségében Intel processzorral szerelt PC-ket dobtak piacra. A Dell esetében 2004-ben például a vállalat teljes árbevételének ötödét tette ki az Intel által biztosított kedvezmény, ami nem elhanyagolható tétel.

A neves PC gyártót, a Dell-t, a fentiek miatt már el is kezdték vizsgálni, így a következő felvonásban ez a cég is komoly büntetést kaphat, ha a vád megalapozottnak bizonyul és megszületik a döntés. Az Intel illetékesei egyébként a vállalat ügyvédjén keresztül azt állítják, hogy nem önszántukból kínáltak árengedményt a Dell-nek, hanem azért, mert a Dell vezetése megzsarolta az Intelt, hogy konfigurációikat Intel helyett AMD processzorral szerelik fel, ha nem kapnak árengedményeket. A Dell aztán ezt a gyakorlatot következetesen használta, hogy jobb feltételek mellett juthasson Intel processzorokhoz. Érdekesség, hogy a Dell 2006-ban aztán mégis AMD processzorokra váltott és ezt egy hivatalos sajtóközlemény keretén belül be is jelentette. Az Intel szerint ez a váltás egymaga is alapjaiban dönti meg az EU teóriáját, miszerint az Intel tisztességtelen üzleti magatartást folytatott volna.

Az Intellel szemben 2009 óta tart a vizsgálat tisztességtelen üzleti magatartás miatt. Ugyanebben az évben a vállalat az AMD-vel már békét kötött: 1,25 milliárd dollárért cserébe azt kérte az Intel, hogy további perek indítása nélkül felejtsék el az elmúlt évek során folytatott harc tisztességtelen mozzanatait. Utóbbinak köszönhetően azóta nem is zajlik pereskedés a felek között, sőt, az AMD az Európai Unió által folytatott jelenlegi vizsgálatban sem vesz részt.

A jelenlegi ügy, amelyben az Intelre most 1,06 milliárd eurós büntetést szabtak ki, 2009 óta zajlik. A per még nem zárult le, ugyanis az Intel jogásza, Nicholas Green szerint az Európai Unió legfelsőbb bíróságának vádjai teljességgel megalapozatlanok, így a cég fellebbez ellenük. A jogász emellett azt is sérelmezi, hogy a per folyamán azt sem vette figyelembe az öttagú bíróság, hogy a vállalat milyen bizonyítékokkal próbálta alátámasztani ártatlanságát.

Az 1,06 milliárd eurós büntetés egyébként rekordnak számít, ugyanis ekkora bírságot még soha, egyetlen cégre sem szabott ki az EU.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

48. p3tya
2012.07.05. 12:36
Éppen ideje volt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. gery84
2012.07.05. 12:38
úgy kell neki!
Ezt a pénzt zsebből kifűzeti!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. somakb
2012.07.05. 12:42
A baj, hogy még így is bőven megérte nekik. Ez az Intelnek kb 1-1,5 havi nettó profit...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. DogTheDog
2012.07.05. 12:44
Sot,tovabbra is boven meg fogja erni nekik hasonlokeppen kezelni a piacot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. gery84
2012.07.05. 12:46
Ha Magyarországon egy cég gépeket akar venni állami támogatással, akkor csak Intel porcival szerelt gépek kaphat.
Szóval akkor itt a parlamentbe is járt egy inteles fejes és valami politikust lefűzethetett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. akela91
2012.07.05. 12:54
Nem csak a cégeknél van így hanem az oktatásban is. i5-ös proci van az egyetemen minden gépben pl.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. dfsz34
2012.07.05. 13:07
Ezt a pénzt az AMD-nek kéne odaadni kutatás-fejlesztésre, hogy legyen esélye jobb ár/érték arányú processzorok kifejlesztésére. Jelenleg az intel azt tehet, amit akar és úgy árazza a processzorait, ahogy nem szégyelli.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. DogTheDog
2012.07.05. 13:10
Azt azert nem ertem,miert baj,ha inteles a tamogatott gep?Eleg keves ceg johetne szoba,akiknek kimondottan AMD-s kellene.Oktatasban mar inkabb lenne letjogosultsaga a variacioknak,de ott sem mindenhol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. corewatafa...
2012.07.05. 13:12
hát nem hiszem hogy intel bácsit ez olyan mélyen érinti...60 helyett már csak 59 milliárdja lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. bestyen
2012.07.05. 13:16
akela91: A volt középiskolámba pedig a gépek nagyrésze AMD-s volt. Talán csak a hordozható gépeikbe voltak Intel procik. Kb 3-4 éve cserélték le a gépeket. Csak azért mondom, mert van ellenpélda is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Cris99
2012.07.05. 13:18
az a baj hogy az AMD nincs jelen a felső kategóriában, ott az intel tarol.. és aki erősebb procira vágyik az intelt vesz, az AMD sajnos az új BUll. cpu-kat is bebukta rendesen ideje lenne előállniuk valami teljesen új tokozással meg shipsettel, leszarni a régi kompatibilítást végre és újragondolni az egész cpu dolgot mert így az intel tényleg szabad kezet kap hogy mit merre mennyiért ad el...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. gery84 besty...
2012.07.05. 13:24
Te nem tudom hol élsz, de ahova én jártam iskolák + munkahelyek, ott a Cerkák voltak, az eszméletlen lassú sebességükkel.

józsef m. kollégatársat megtudjátok kérdezni ez ügyben, ő mondta nekem hogy egy cerkás gépet 500ezer forintér adnak egy cégnek, és ebből van állami támogatás.

Amelyik iskolák nem kapnak támogatást, fejlesztésre annak van esélyük AMD-s gépet venni. olcsón.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Stark
2012.07.05. 13:29
Cris99
Miért lenne baj hogy az AMD nem gyárt felső kategóriás CPU-t? Ez az a réteg amit az ára miatt nagyon kevesen vesznek, ezzel nem lennének előrébb ha gyártanák sem.
A Bullt meg nem bukták be. Bár nem hozták azt a teljesítményt amit mindenki várt, de mostanra árteljesítményben nagyon is jók, az architektúra meg tökéletes a későbbi APU-k alapjának, és az a lényeg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. mythbuster
2012.07.05. 14:35
Valaki legyen szíves árulja el nekem, miért jobb egy hétköznapi felhasználónak egy csúcskatrgóriás intel egy csúcskategáriás amd helyett?

Játszani kell? Egyikel sem fogsz! Arra van a GPU!
Az inteles IGP procik mesze hulladékok az AMD -s APU -k mellett.
Videót dekódolni kell? Arra van a GPU, használd azt!
Otthoni szerverbe kell? Nem lesz gyorsabb az inteles konfigod!(max lapon és a youtubon számokban élhetsz át belőle valamit.)

Akkor minek?

Ha veszel egy jó 4 magos APU -t, mellé egy kőkemény AMD -s kártyát, nekem nem hozol olyan inteles taligát ami azt lekörözné a hétköznapi felhasználásban, de más területen sem hinném hogy megérné az árát.

És ne feledd! "My SSD is faster than your HDD" by OCZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. AxoPy
2012.07.05. 15:28
ezt az 1 millardot mit gondoltok kin hajtjak majd be??? na latjatok...de mivel AMD fanboy vagyok, az intel megerdemelte!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. madcaptain
2012.07.05. 15:29
Ez az időszak pont arra volt elegendő, hogy az Athlon 64 körüli egál korából jó erős technológiai előnyre tegyen szert (na meg pénzügyire).
De 99%-ra veszem hogy továbbra is erős az Intel lobbi, mert értelmetlenül drága intel procis gépeket vesznek olyan feladatokra amire egy brazos is sok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. corewatafa...
2012.07.05. 15:36
egy jó apu mellé már minek külön vga ha pont az a poén benne hogy nem kell venned külön mert a beépített is elég erős? amúgy ha már innen nézzük veszel egy jó i5-ös procit (mondjuk elég a 2300is) meg valami jó amd kártyát és meg van oldva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Balucsek
2012.07.05. 16:00
Ami azt illeti szerintem most is folyik ez a dolog, csak most notebook kategóriában. Mert ennyire nem lett mellényúlás az Llano, mint amennyire nincs belőle egy darab se. Pl.: a Cikkben is említett DELL-nek ég világon egyetlen egy AMD-s notija van és az sem igazán kapható.. Egyedül a HP-nak van valamivel nagyobb választék AMD-s megoldásokból többi gyártó 1-2 kivétellel Intel proikat pakol a gépekbe.
A netbook szegmenst nem néztem, mert ott azért annyival nem tudja az Intel olcsóbban adni az atomot, hogy abszolút megölje az AMD-s gépeket, meg az i7-eket mert azoknak abszolút nincs AMD-s ellenfele....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. skateout
2012.07.05. 16:33
Go Intel, GO !!!
Így tovább, mindenkit Intel-re dumálok rá, és nem bánták meg soha, sőt, tovább is engem kérnek fel beszerzésnél.
Jöhettek AMD fanok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. herczeg84
2012.07.05. 17:10
Félelmetesen szűk látókörű hsz.-ek. Egyrészt nyugodtan lehet közbeszerzésen AMD cpu-s gépet venni, durva csúsztatás, hogy nem. Van egyetemeken is, középiskolákban is. Annyival gyakoribb az Intel processzoros, amennyivel a nagy márkák (DELL, HP, LENOVO) gépeiben nagyobb arányban szerepel. Másrészt valahogy úgy tűnik, kevesen dolgoztok nagyvállalati környezetben, pedig a profit nagyja onnan megy az intel-hez, nem az otthoni userektől. Az, bármennyire is meglepődtök, jelentéktelen piac. Üzleti felhasználásra szánt processzorokból és szerverekből van profit. Az a néhány 10 ezer magyar user aki otthonra pc-t vesz évente (ha egyáltalán van ennyi) marginális mennyiség, olyan nevetséges profittal, amit egy inteles pénzügyes gavallérosan lehagy a jelentései végéről, mert egy jól sikerült enterprise üzlettel a többszörösét hozza. Úgy hogy kevesebbért adja nekik a processzort, mint amennyiért ti innen rendelnétek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Whysper
2012.07.05. 17:37
herczeg84 : kár ,hogy a applekbe nice AMD ) és itt Angliában csak applet vesz midne crazy man hizzánk is most jött vagy 50 és esélyed nincsen AMD-et választani

Másfelől mennyiszer láttam már PH-n ,hogy vegyél inteles laptopot mert az azért jobb mert több van belőle

skateout :

Én egk FAn se vagyok nekem van FX-em is meg Intelem is. Egyikre se panaszkodom se játékba se munkába Kicsit olcsóbb volt az FX-es a fogyasztás meg nem érdekel

Nem amúgy Én csak egyet figyeltem meg haverokon át meg hozzá szólásokban! Aki intelt vesz az általában tunning orrvézésig 1 év múlva cserél stb. AMD-s meg megveszi elvan vele 2-3 évig aztán cserél! (nem inge ne vegye magára

Be batarság lenne ezt a hírt úgy kezelni ,hogy ügyes voltál intel igy tovább stb. Mert ez nem csak arról szól most ,hogy melyik a jobb hanem Téged érint mint felvásárlót! Mivel ha a többi is tudna ugyan iylen jót lenne tőke mitn az intel akkor lenne verseny a verseny meg árcsökkenéseket okozna és nem kellene 200 ezerért vásárolnod hanem lehet ugyan azt 150-ből megvehetnéd! Egy I7-es gép itt Angliában úgy ,hogy olcsóbb mint otthon átszámolva /erős config/ annyiba kerül mitn egy LEXUS IS200 vagy hasonló autó ))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. _DiEGO_
2012.07.05. 18:21
dfsz34 - 2012-07-05 13:07:15

Ahogy mondod , mert a konkurrenciát tette lapátra a mocskos üzelmeivel ...

2002 és 2005 között rávette a neves számítógépgyártókat arra, hogy némi árengedményért cserébe konfigurációik legalább 95%-ában használjanak Intel processzort – az Intel így próbálta üzletileg ellehetetleníteni riválisát a processzorpiacon.

Ez olyan mint anno volt a lehetőség , hogy Commodore vs Intel IBM ... és ki lett a győztes az akkori nevetségesen gagyi géppel ?

Cris99 - 2012-07-05 13:18:15 hehe lol

Neked az árban számít a felsőkategória ? nemá...
Mit nevezel felsőkategóriának ? Milyen teljesítménytől ? vagy magok számától ? vagy a gigahercek számítanak ? vagy mi mégis a felsőkategória esetedben ?

Balucsek - 2012-07-05 16:00:33

+1

skateout - 2012-07-05 16:33:03

Istenem , mennyi vak van a környezetedben mondani lehet nagyokat ... peeersze Sanyika

Én a kereskedéseket is büntetném amennyiben eltér egy megadott pl. 40-45% / 55-60% aránytól !


Az Intellel szemben 2009 óta tart a vizsgálat tisztességtelen üzleti magatartás miatt. *5 csak keményen !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. HUFEUR
2012.07.05. 19:04
Azt nem értem, hogy ennek mi köze az EU-hoz? Meg ezért miért kell büntetni?
Úgy csinálnak üzletet ahogy tudnak, ebbe szerintem semmi illegális nincs (persze nem vagyok ügyvéd), egyszerűen odamentek és egy jó üzleti ajánlatot tettek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. mzso
2012.07.05. 19:43
Jó, de ki kapja meg a büntetésből befolyó összeget? Szétosztják az AMD és társai között, vagy a politikusok egymás között?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. CyberPunk6... HUFEU...
2012.07.05. 20:20
Tisztességtelen piaci magatartás megtörlása, monopólium elleni törekvések...
az állam feladat szabályozni a piacot és védeni a szereplőket és a fogyasztókat.
Nagyon helyes, hogy megbüntették emiatt őket.

Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy fizetünk nektek, ha a konkurenciát mellőzitek (95-5% megoszlás gyakorlatilag ez)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Carasc0
2012.07.05. 20:28

Nos egy ilyen esemény engem nem tud befolyásolni. Én mindig is INTEL párti voltam, és ez jelenleg is tart! Amit a vállalat most művelt, az nincs kihatással a termékük minőségére, tehát az konkurenciák nem sokra mennek ha esetleg úgy gondolják hogy most emiatt nagy változások fognak beállni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. sanyix
2012.07.05. 21:05
@Carasc0: tudjuk hogy az agyhalott vérfanboy agyhalott vérfanboy marad, nem kell emlékeztetni.
Nem a konkurencia indította a dolgot hanem az eu.
És tényleg semmit sem ér, alapból tízmilliárd euroval kellett volna kezdeni hogy ne tudják röhögve kifizetni mondván "sokkal többet nyertünk vele, mint a rongyos birság".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. jozsefm
2012.07.05. 21:47
Nem kellett volna büntetni egy €-ra sem.

Pusztán megállapítani a tényt, hogy piaci pozícióit nem termékei minőségével érte el,
és alkalmazni a törvényt, betű szerint, és tisztességtelen piaci magatartás miatt, kizárni őket az EU területén, minden uniós forrásból finanszírozott pályázatból, annyi időre, ameddig a törvénysértés folyt.

Akkor nem röhögnének a markukba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tibaimp
2012.07.05. 21:51
Valahonnan be kell tömni a moslék EU-s politikusok zsebét, undorítóak, azt csinálják nagyban mint itthon orbácék, fujj, utálom a politikusokat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mataczadri...
2012.07.05. 21:51
@mythbuster Tömörítek neked és ott fekszik is az APUd.
Komolyan ti ekkora AMD buzik vagytok?Úgyanúgy mocskos cég.Minek pártolni ilyen elvakultan?Fizet az AMD?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Whysper
2012.07.05. 22:24
mataczadrian - 2012-07-05 21:51:57

Én megvoltam velük (AMD) elégedve eddig is és tudom intel jóbb . Atit szeretem (és nem atillára gondolok ), de jó ötletet adtál szólok nekik ,hogy fizessenek már nekem ezért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Balucsek
2012.07.05. 22:30
mataczadrian: minek pártolni az Intelt? fizet neked? (nem hiszem, inkább te neki) Amúgy pl egy FX nem fog ott feküdni egy kis tömörítértől ahogy az vele egy árban vagy gyakran drágább Intelek sem.

Aki nem értené, hogy pontosan miért is kapja a bűntetést, nem az a gond, hogy engedményt adott az Intel, hanem az, hogy ahhoz kötötte az engedményt, hogy minimum mennyit kell a konkurenciához képest eladni. Magyarán ez megvesztegetés. Ha azt mondta volna ha veszel 10000-es tételben akkor kapsz darabonkánt 20$ kedvezményt amivel azt kezdesz amit akarsz, nem lenne belőle semmi, mert a konkurencia nem lenne kizárva, lehetősége lenne a gyártónak tetszőleges számú gépet összerakni AMD-re alapozva is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. jozsefm Baluc...
2012.07.05. 22:37
Ettől sokkal durvább volt ez az ügy, zsarolás kényszerítés stb.
Idéztem párszor az iratokat.
Szindikátusi módszerekkel működik az intel, ráadásul egyes helyeken,(usa) most már törvényi felhatalmazással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. gery84 HUFEU...
2012.07.05. 22:45
HUFEUR: Ez olyan hogy most te beszívsz levegőt, én 1 órán keresztül megveszem tőled!
Ha meg meghaltál nyertem mert 1 emberel kevesebb van a földön aki levegőt szív.
Ez is tisztességes!


Carasc0: amit tettek ezáltal nagy bevételhez jutottak, így tudták finanszírozni az új porcijukat.


tibaimp Azért az EU büntette meg mert Amerika nem fogja saját cégét megbüntetni mikor vannak szálak egymás közt.

mataczadrian te szerintem egy idióta vagy! 1000x korrektebb cég!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Balucsek
2012.07.05. 23:05
gery84: Ez sarkalatosabb példa:
Inkább olyan, hogy én lefizetem a tanárt, hogy mindenki mást buktasson meg csak engem engedjen át... Ha lefizetem hogy átengedjen a vizsgán igazándiból senkit nem zavar max morgolódnak az emberek, hogy hülye s€gg semmit sem tud... majd élesben kiderül, hogy semmit sem ért.
De ha azért, mert én átmentem mindenki más megbukik valszeg meglincselnének (bár lehet előbb a tanárt ), mert miattam nem lesz diplomájuk és elütöm őket a diplomás állásoktól -> előnyöm lesz velük szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. herczeg84
2012.07.05. 23:10
Pepsi vagy Coca szintre süllyedt a dolog.

Voltak/vannak inteles gépeim, sosem húztam őket, és mind tovább szolgált nálam, mint az AMD-sek. A teljesítményükben van különbség ide-oda mikor melyik a jobb (új korában), nem olyan egyszerű feladat kisakkozni ezt. Tény hogy sok cég intelre fejleszt, és ez időnként észrevehető, de ezt látni a grafikus kártyáknál is.
@Whysper: Az apple nálam akkor halt meg, mikor lecserélte a motorola procikat.

Összességében ami igazán ontopic: az ítéletnek semmi értelme, ha csak nem annyi, hogy az EU beszedett egy kis elmaradt adóbevételt.

Azt a részt sem nagyon emeltétek itt a kommentek közt ki, hogy az AMD már rég nincs ebben az egészben benne, az intel adott nekik 1.25milliárdot, és be is fogták a bagólesőt. Ez mi ha nem profitorientáltság? Gerincük az nem volt sok nekik sem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mataczadri... Baluc...
2012.07.06. 00:14
Igen, értem a büntetést, megérdemli.Ettől viszont miért lesznek mindjárt szarok az intel procijai?Nem ti mondtátok ezt tudom, hanem a látogatók.Buzgón vártam a bulldózerre, de nem jelnet meg ezért lett 1155, nem az fxet mondtam, de az APU amit az illető mondott, igencsak megfekszik a nagyobb procik mellet, de nyilván tudod te ezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.07.06. 06:14
@herczeg84:
"Azt a részt sem nagyon emeltétek itt a kommentek közt ki, hogy az AMD már rég nincs ebben az egészben benne, az intel adott nekik 1.25milliárdot, és be is fogták a bagólesőt. Ez mi ha nem profitorientáltság? Gerincük az nem volt sok nekik sem..."


Tudván az utóbbi időben előforduló financiális problémáikról inkább alamizsna volt amit muszáj voltak elfogadni, mert a pereskedés végére már becsődöltek volna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. mzso
2012.07.06. 06:24
@Mikrobi:
"Én is jártam egyetemre, meg iskolába. AMD-s gépet nem is láttam, csak intelest."

Ilyet én is tapasztaltam, de annyira, hogy az AMD el sem hangzott egy előadó szájából se, csak intel így, meg úgy, meg néha MIPS. Sem a számítógép architektrúrákon nem volt meg említve, sem a Digitális rendszereken (ahol a porcesszorok működéséről, utasításokrol szólt a fele)
Néha még viccelődtünk is vele. Talán egy diagram-ra került fel AMD (valószínüleg véletlenül), de megemlítve akkor sem volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. herczeg84
2012.07.06. 11:11
@Mikrobi: Én még cyrix-et is láttam oktatási intézményekben, igaz az még 2000 környékén volt.

Egyébként az intel a piac 80%-át uralja, az AMD-é a maradék 20% (PC+notebook+server), az intel adott 1 milliárdot az amd-nek, ami nekik szerintetek a túléléshez kellett, az intelnek meg jelentéktelen összeg szerintetek. Ha az arányokat nézzük, itt valami nem stimmel, az AMD valamit rosszul csinál a csúnya gonosz intel elnyomásán kivül a rossz üzleti modelljétől is szenvedhet... valószínűleg annyira minimális profittal dolgozik, amivel a szép lassan a saját sírját ássa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. MaverickM1
2012.07.06. 13:43
Kár volt kinyírni (hasonló módszerekkel) a Motorola procigyártást. Ez az X86 architektúra így is, úgy is hulladék. Még most is 8 biten indul a kompatibilitás kedvéért. Egyre csak megyünk hátramenetben... Lassan hegesztőtrafó kell a gépekbe.
Én mindegyik cég vezetését azzal büntetném, hogy egy szoftvert fejlesztetnék velük assembly nyelven a saját göncükre.(push-pop-push-pop.... )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jimday
2012.07.06. 16:59
jol is tettek! haljon meg az intel! egyenloseget akarunk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jimday
2012.07.06. 16:59
jol is tettek! haljon meg az intel! egyenloseget akarunk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Fzoltan
2012.07.06. 19:31
herczeg84: 2 éve néztem, akkoriban csak Inteles gépet lehetett venni. Kb. 2-3x áron, mintha Te a boltban megvennéd. Ha meg azt gondolod, hogy szolgáltatásban biztos többet adtak volna, hát a nagy francokat, ugyanúgy boltból lett volna elhozva. A kedvencem egy E8600-as gép volt, 4 giga memóriával, valami harmat videókártyával 700e-ért. Az, hogy láttál AMD-s/Cyrix-es gépet, az annyit jelent, hogy az 100%, hogy nem pályázatos gép volt.
Az üzletpolitikáról és a való világról pedig javaslom, tapasztalj még egy kicsit. De itt áll egy történet:
Van 2 gyártó, aki gyártja, amit megvehetsz. Ugyanaz a termék, az X adja a kereskedőnek 100 pesóért, Y 90-ért. Van jópár kereskedő. X azt mondja, hogy igen, a másik tényleg olcsóbb, de nekem 4/5 a piaci részesedésem, ha nem az enyémeimet adod el és csak az enyéimet, akkor megyek másik kereskedőhöz és elbukod a vevőid 80%-át. Cserébe én is adok valamit, minden egyes 100 pesós termékem árából 1-t visszafizetek neked. Na mit csinál a kereskedő?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Balucsek
2012.07.06. 19:48
Fzoltan: felveszi a beszélgetést vagy lemásolja a szerződést és meglátogatja a tröszt ellenes bizottságot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm Baluc...
2012.07.06. 20:04
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Fzoltan
2012.07.06. 21:11
Aham, így megy a valóságban is

Még régebben, az EU-ba való csatlakozás után nem sokkal voltam egy előadáson, ahol a korrupcióról volt szó. Egyszercsak elhangzott, hogy Magyarországon a közbeszerzések ~10%-a korrupciómentes. A cél az, hogy néhány éven belül elérjük az EU-átlagot, ami ~15%.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. herczeg84
2012.07.07. 15:19
Ez a közbeszerzésekről magyarországon valószínűleg nem az intel hibája. Egyébként most már tényleg megnéztem pár listát a közbesz-es gépekről, és van AMD-s. A lehetőség adott olyat venni.

Fzoltan: a történetet köszönöm, de újat nem mondtál, tudok neked mesélni cifrábbat is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!