iPon Hírek

Rendezte a RIM a szaúdi helyzetet

Dátum | 2010. 08. 10.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Bár pénteken mintegy négy órára valóban érvénybe lépett a szaúdiaknál a BlackBerry-blokk, a jelek szerint végül mégis sikerült megegyezniük a feleknek - bár ezt már csak másnap, szombaton jelentették be.

Eszerint a kérdést úgy oldották meg, hogy a RIM vállalta, hogy közbenső, helyi szervereket telepít Szaúd-Arábiába; a helyi BlackBerrykről küldött üzenetek és mailek előbb ide futnak be, és csak némi "szünet" után mennek tovább a vállalat külföldi szervereihez.

Ez idő alatt a helyi szervereken dekódolják az üzeneteket, hogy a kormány illetékesei tüzetesen átvizsgálhassák őket, majd ha mindent rendben találtak velük, újra kódolásra kerülnek, és folytatják az útjukat, így a megfigyelőkön kívül - elvileg - továbbra sem férhet hozzá az üzenetekhez senki más.

Hogy a többi problémák közel-keleti helyszínen és Indiában mit fognak csinálni, vagy netalán ugyanezt az eljárást alkalmazzák-e majd, az még kérdéses, bár a RIM-nek korábban volt egy olyan állítása, miszerint ha egy megoldást valahol egyszer már felvállalt, akkor azt adott esetben másutt is felvállalja.

Konkrét útitervet egyelőre még nem fektettek le a szervertelepítéshez. A RIM számára azonban veszélyes is lehet ez a megoldás, mert bár így megtarthatja ugyan a meglepően sok szaúdi BlackBerryst, de rossz fényt vet a rendszere mindeddig büszkén hangoztatott biztonságosságára és kikémlelhetetlenségére - ez pedig még visszaüthet rájuk.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. gylovag
2010.08.10. 19:39
Na itt bukták az egyediségüket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Rider15
2010.08.10. 20:06
Jobb, mintha nem is lenne, nemde?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!