iPon Hírek

Rendkívül kecses lehet a következő iPad mini

Dátum | 2014. 07. 24.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Apple termékekkel kapcsolatban mindig rengeteg információ kap szárnyra előzetesen, és ezekből általában nehéz azt kiszűrni, ami ténylegesen megalapozott, most viszont vélhetően ilyennel van dolgunk. Most nem az új generációs iPhone-ról van szó, hanem az Apple táblagépei kerültek a középpontba. A kínai média arról számolt be, hogy az iPad mini legfrissebb kiadása mintegy 30 százalékkal vékonyabb lesz, mint az aktuális modell, és arról is szó esett, hogy a vállalat egy nagyobb méretű táblagépen is dolgozik.
Az iPad mini esetében teljesen reális esély van arra, hogy idén a tervezők a fizikai jellemzőkre gyúrjanak rá. Hogy miért? Nos, erre igen egyszerű a válasz: éppen ez történt tavaly az iPad esetében, és az iPad Air rendkívül jó fogadtatásban részesült a karcsúsítás után. Az első iPad mini 2012-ben 7,2 milliméter vastag készülékházban kapott helyet, míg a szerkezet második generációja nemhogy fogyott volna, még inkább magára szedett 0,3 mm-t, így ez már 7,5 milliméterre emelkedett ki a síkból. Az iPad Air után valószínűleg a befektetők is elvárnák, hogy ilyen téren ezúttal már javulás következzen az iPad mininél is. Ezen felül „olaj a tűzre”, hogy a legnagyobb konkurenciát jelentő Samsung Galaxy Tab S 8.4 már 6,6 mm-es értéket produkál, és még néhány grammal könnyebb is úgy, hogy igazából a képátlója valamivel nagyobb. Nem is rest kiemelni ezeket az erényeket a dél-koreai vállalat. Az Apple iPad minire a teljesítményét tekintve nem lehet panasz már jelenleg sem, így valószínűleg tényleg jó döntés lenne rámenni a fizikai jellemzőkre, amikben pillanatnyilag hátrányban van. Az iPad után az iPad Air 20 százalékkal lett vékonyabb tavaly – 9,4-ről 7,5 mm-re redukálódott –, az iPad mininél azonban már kapásból 30 %-ról szól a fáma. Amennyiben ezt valóban tartani tudják, az ~5,25 millimétert jelenten, ami a tabletvilágban egyértelműen új rekordnak is számítana. Emellett azt is megemlítették még egyébként, hogy akár az Apple A8 SoC is bele kerülhet az új minibe, ám erről a lapkáról egyelőre semmit nem tudunk.
iPad mini
És mi a helyzet a nagyobb iPaddel? Az Apple idén nagy valószínűséggel a vetélytársai nyomába ered a képátló tekintetében az okostelefonjával, ennek fényében pedig nem lenne váratlan, ha ugyanezt tennék a táblagépek piacán is. Pillanatnyilag még Androiddal és Windows-zal is kevés gép van 10 hüvelyk felett, de akadnak már ilyenek, és vélhetően a Galaxy TabPRO, illetve a NotePRO 12.2 nem is szerepel rosszul az eladási számok tekintetében. A kínai jelentés szerint a cupertinóiak 12,9 hüvelykes szerkezetet dobhatnak piacra, erre viszont 2015 előtt biztosan nem fog sor kerülni, egyelőre tehát valószínűleg csak tesztelik a lehetőségeiket. David Hsieh piackutató elmondása alapján az Apple idén legfeljebb hasonló mennyiségű tabletet értékesíthet, mint tavaly, ez pedig komolyabb újításra sarkallhatja a gyártót az elkövetkezendő években is. Ilyen tekintetben persze illik azt is hozzátenni Hsieh kijelentéséhez, hogy a komplett szegmens stagnál 2013 óta, szóval nem biztos, hogy azért nem nő tovább az Apple táblák forgalma, mert nem azt nyújtják, amire az érdeklődők vágynának.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. fafej
2014.07.24. 15:11
Annyira kecses lesz, hogy meg is szűnik, mint az iPod. Nincs létjogosultsága, a hype szele elillant, ahogy tudatosodott az emberekben, hogy egy 5-6"-os okostelefon megoldja a problémát közel fél áron, fele tömeggel, nagyságrendekkel jobb kamerával, java támogatással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. SoproniK fafej
2014.07.24. 15:50
5-6" colon nem telefonról beszélünk, hanem tepsiről... Pont az amiről beszélsz, az a haszontalan. Egy telefonnak és egy tabletnek el kell különülnie méretben, nem aberrált módon összemosódnia, hogy aztán egyik dologra túl nagy, másikra túl kicsi legyen.
Nem fogtál még iPad-et, de még tabletet sem a kezedben, ha ezt nem látod be, ugyanis egészen más dolog 5-6 colon megnézni nagyítás nélkül egy asztalira optimalizált weblapot, mint 8-10 colon.
A tablet meg sosem szólt a hyperól, nagyot tévedsz, ha úgy gondolod, hogy trendszerű, szezonális dolog ez. Közel sincs még vége a tablet fogalmának, most kezdődik csak igazán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DogTheDog fafej
2014.07.24. 15:55
Mindketto kihalofelben van,bar a kis zenelejatszok azert tuti sokaig velunk maradnak majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. j.panzer fafej
2014.07.24. 17:46
Kell a francnak 5-6 colos telefon, arról nem is beszélve, hogy próbálj meg azon filmet nézni, képregényt olvasni, normálisan netezni. NO WAY!

Én a magam részéről egy 4 col körüli telóra vágyok (már ez is a maxumum, SJ-nak igaza volt a 3,5 collal) hogy könnyű legyen hordozni, és egy nagy 12 colos tabletre, ami kivált egy ultrabookot, azt csá.

Szerintem ezeknek a tepsiknek nem nagyon van értelmük. Idén egyetlen egy telefon volt, amire azt mondtam, hogy megvenném, ha nem lenne olyan cseszett drága, az pedig a Z1C volt. Méretre nagy, de ma már nem gyártanak kisebbet, hardveresen meg mindent visz a kategóriájában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Phantomstr...
2014.07.24. 19:46
A 10" szerintem bőven elég, néha már ezt is nagynak érzem, de a karcsúsítás jó ötlet lehet. Tok nélkül viszont így egész biztos nagyon kényelmetlen lesz. Hosszabb távon tok nélkül az éles szélű kettes legalábbis nagyok az.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Turit
2014.07.24. 21:50
Én egy A/4 -es méretű táblagépre vágyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. axe
2014.07.25. 17:41
tapasztalat nélkül a levegőbe beszéltek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. keldorpapa
2014.07.26. 20:07
Inkább maradjon meg ez a +2mm, ami amúgy sem jelent semmit, dobálóznak itt a mm-ekkel, inkább legyen benne ennyivel nagyobb aksi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. NTibor77
2014.07.28. 12:37
Kedves keldorpapa!

Hiába ez lenne a racionális döntés, jönne egy zamzung reklám, hogy bezzeg a mi táblánk mennyivel vékonyabb! Az a baj, hogy a táblagép vastagsága, azaz jelen esetben vékonysága egy kívülállónak is ránézésre szembeötlik, míg az akkumulátor üzemidejét csak akkor tapasztalod meg, ha használod!
Ugyan ez igaz az okostelefonok kijelzőjének méretére is! A kívülálló csak azt látja, hogy bezzeg a zamzungé a nagyobb! De, hogy ez mennyire használható ránézésre nem derül ki!

Az a baj, hogy széllel szemben lehet pisilni, csak nem érdemes! Ha a többi gyártó kié a vékonyabb és ki a nagyobb-at játszik, evvel „hülyítve” a vásárlókat, akkor az Apple is kénytelen-kelletlen beszélni a játékba, ha el akarja adni a termékeit!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!