iPon Hírek

Rendkívül kínos hiba az LG UltraFine 5K monitoroknál

Dátum | 2017. 02. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az LG UltraFine 5K jelölésű megjelenítője komoly feladatra vállalkozott, ugyanis Apple-exkluzív kijelzőként a MacBook Pro, illetve a Mac Pro és a MacBook konfigurációk mellett egyaránt helyt kell állnia – egyfajta Cinema Display pótlékként. Első körben meglehetősen vonzónak tűnt a termék, ugyanis képminőségét az egekig magasztalták, specifikáció terén pedig ugyancsak ütőképesnek tűnt, így nemrégiben még sokan úgy gondolták, hogy komoly karrier vár rá. Időközben sajnos kiderült, hogy az új monitorral vannak kisebb-nagyobb problémák. Egyes felhasználók arról panaszkodtak, hogy a monitor csatlakoztatása után instabillá válik az adott konfiguráció: a kijelző villódzni kezd, csak úgy, ahogy a Touch Bar is, majd a rendszer összeomlik. Ezt a tünet-együttest elég sok tulajdonosnál produkálta a rendszer, a villódzás pedig még ennél is általánosabb jelenségnek tűnt, így sokan elégedetlenkedtek. Most már az is tudható, mi a hiba oka – valami olyasmi, ami az újdonsült tulajdonosokon kívül sokak arcára mosolyt fog csalni.
A szóban forgó monitornál a jelek szerint nem sikerült hatékonyan kivitelezni az elektromágneses-interferenciával szembeni védelmet, ami a kényes elektronikai komponensek számára létfontosságú lenne a stabil, megbízható működéshez. Emiatt a kijelző azonnal villódzni kezd, ahogy egy bekapcsolt WiFi router közelébe helyezzük, ugyanis a 2,4 vagy 5 GHz-es frekvenciatartományon belül sugárzó eszközök zavarják a monitor elektronikáját. Ha a WiFi router 2 méteres távolságon belül helyezkedik el, akkor a kijelző villódzik, ha viszont még közelebb helyezzük, akkor akár el is sötétedhet. Az LG tájékoztatása szerint ideiglenes megoldásként törekedni kell arra, hogy a WiFi router ne kerüljön 2 méternél közelebb az UltraFine 5K monitorhoz, így ugyanis jó eséllyel megakadályozható, hogy villódzni kezdjen. Ez persze nem minden esetben lesz megoldás, ugyanis a nagyobb teljesítménnyel sugárzó routerek vagy jelismétlők ilyen távolságból is villódzásra késztethetik a monitort, így ezekben az esetekben nagyobb távolságot kell tartani az eszközök között. Már amennyiben ez lehetséges. Az egyelőre rejtély, hogy az érintett monitorokkal a későbbiekben mit kezd az LG. Mivel tervezési hibáról van szó, a hibás monitort hiába cserélik egy újabb példányra, annál is jelentkezhet a kellemetlenség. Arról nincs hír, hogy az LG tervez-e dizájn-módosítást, illetve tervezi-e a hibás monitorok cseréjét. Az viszont biztos, hogy ha újabb információ érkezik a témában, megírjuk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. gabushi
2017.02.02. 13:18
visszahívni a modelleket, és beleraknak mindbe egy kis alufóliát mint "szigetelés"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. errorcode0...
2017.02.02. 13:19
Ez szívás, főleg egy 350k-s monitornál.

Nembaj, a hülye majd megoldja valahogy, mi meg mossuk kezeinket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Bloodx
2017.02.02. 13:21
Kepzelem mennyit tesztelhettek mielott piacra dobtak. Hogy nem vettek ezt eszre?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Cavalli87 Blood...
2017.02.02. 14:42
Túl "steril" volt a tesztkörnyezet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Flegeton
2017.02.02. 14:49
Az a szép, hogy kismillió ember dolgozik és mindenki szakember. Egy nap felkelt valaki és megtervezte, majd nagy örömmel újságolta a főnöknek, hogy ennyivel könnyebb és ennyivel olcsóbb. Senkinek nem jut eszébe a kérdés.: DE MIÉRT?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Netere
2017.02.02. 16:51
Csak használati utasítást kell updatelni:
1. Helyezze a monitort egy fém hálóba...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. TheRealTsL
2017.02.02. 18:53
"Apple-exkluzív", tehát stílusosan megoldhatják annyival, hogy nem jól fogod, akarom mondani, nem jó helyre teszed. Sima user error.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mikej95
2017.02.02. 19:12
Ugyanmár egy ilyen monitornál filléres költség egy tekercs alufólia. Hogy háttal legyen a frissen szigetelet monitor a legközelebbi AP-nek az pedig alapvető ergonómiai kérdés. Az alufólia pedig szürke, tökéletesen illik az Apple termékek színvilágához és kellően formabontó megoldás is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. j.panzer
2017.02.02. 19:17
Tényleg elég hihetetlen, hogy erre nem derült fény a tesztelés alatt, mint ahogy az is, hogy egy 1centes alufólia darabon akart a gyártó spórolni egy prémium kategóriás terméknél, ami amellett, hogy a legdrágább termékek egyike, még profitban is a legtöbbet termeli.
Vicc... és tényleg kínos.
Szerk: hát igen, User Béla majd egy kis alufoliával meg egy kis szigszalaggal betekeri a hátát, azt meg van oldva a probléma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.02.03. 00:14
Nem találkoztál még koreai tesztelővel, azért kérdezel ilyeneket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. katt777
2017.02.04. 09:22
Már a 4K monitoraik is szarok, a „user review”-k fizetettek (van szerencsém egy gyárilag 4 ”beépített reflektoros”, 3 hét alatt 15 pixelhibás termékükhöz), garanciális kötelezettség alól meg alvállalkozóval kibújnak (jó egy monitoros szaki a haverok között, aki orvosolja a pixelhibákat némi dörzsöléssel, mert ugye minőség). Aki LG terméket vesz, meg is érdemli, egy ideje már a nevükből élnek, nem az évekkel.ezelőtti minőségből, és olcsó alkatrészekből drága szemetet gyártanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!