iPon Hírek

Rendkívül olcsó lett az Nvidia táblagépe

Dátum | 2013. 09. 19.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Nvidia sokáig próbálta titokban tartani, hogy saját táblagépen dolgoznak mérnökei, de az elmúlt hetekben már rengeteg információ érkezett a készülő újdonsággal kapcsolatban, és ezek, mint a mostani bejelentésből kiderült, mind igazak is voltak. A Tegra Note az Nvidia első referencia táblagépe. A masinával a zöldek nem titkolt célja, hogy fellendítsék a legújabb chipjük iránti keresletet.

Az eszköz a 7 hüvelykes eszközök táborába fog besorakozni, mindezt teszi egy 1280 x 800 képpontos felbontású panellel, ami IPS technológiát alkalmaz. A pixelsűrűsége ugyan lehetne jobb, de a betekintési szögek és a fényerő biztosan kifogástalan lesz. Ami pedig a lényeg, azt a motortérbe zsúfolták be, elrejtve a külvilág szemei elől. A Tegra 4 az egyik legerősebb lapka a jelenleg kapható megoldások között, a négy Cortex-A15 főmag 1,8 GHz-es órajelen üzemel maximális terhelés mellett, míg az ötödik segéd-processzormag ezektől eltérően, extrém alacsony feszültségen dolgozik – ennek az egyetlen feladata az energiatakarékosság. A grafikus egység szerepét természetesen egy Nvidia IGP tölti be: itt a legjobb, 72 feldolgozót sorakoztató GeForce ULP variáns van. A SoC mellett a rendszermemória kapacitása 1 GB lett, ami bizony eléggé karcsúnak tűnik első ránézésre ekkora nyers erő mellett. A tárhelyünk 16 GB-os kapacitású, és még microSD kártya befogadására képes hely is van, így ilyen téren már nem lehet okunk panaszra.

A Tegra Note kamerarendszere kicsit szegényes - legalábbis a puszta számokat tekintve -, de bőven hozza a megfelelő szintet, és még egy kicsit többet is. Előre egy VGA egység került, így főleg azoknak a tetszését nyerheti el, akik nem videótelefonálnak éjjel-nappal, alkalomadtán ezzel is ki lehet békülni. A főkamera pedig már 5 megapixeles szenzorral operál, így ezzel kellemes képeket tudunk majd csinálni. Egyedül a LED villanó hiánya az, amelyet kicsit nehéz lesz megemészteni, de ilyen tekintetben a Nexus 7 II esetében is hasonló a helyzet. Amit viszont más androidos vasnál még nem láthattunk, az a Camera Awesome alkalmazás. Ez rendkívül népszerű iOS-en, és a SmugMug fejlesztőcsapat most Androiddal kombinálva is bizonyíthat. Az applikációban van fókuszpont követési lehetőség és 100 FPS-os sebességű, lassított felvételek készítésre is módot ad. Mindezt a Chimera technológiának köszönhetjük, mely akár folyamatos HDR kép közvetítésekor sem jön zavarba, mert a Tegra 4 teljes erejére támaszkodhat. A tablet kapcsolati képességeiről az Nvidia nem beszélt részletesen, így mindössze annyiban lehetünk biztosak, hogy Bluetooth modul és Wi-Fi van benne - utóbbi 802.11 b/g/n előírásoknak megfelelő sebességtartományban dolgozik. Valamint a keretre került egy micro-HDMI csatlakozó aljzat, mellyel HDTV-re köthetjük az apróságot, hogy szó szerint nagyobb élményben legyen részünk.

Az operációs rendszer személyét pontosan nem árulták el, mindössze azt hangoztatták, hogy a legutóbbi Android került bevetésre, ez pedig az Android 4.3-at feltételezi. A későbbiekben minden gépre, közvetlenül az Nvidiától fog érkezni OTA úton a frissítés, tehát ezt a terhet nem hárítják a partnerekre, ami nagyon jó hír. A kellemes fogást biztosító készülékházon a Nvidia PureAudio technológiás sztereó hangszórópáros előre került és egy bass-reflex porttal is kiegészülnek, így a hangzásvilága rendkívül gazdag lesz a kategóriájához képest. A szerkezet térfogata 199 x 119 x 9,6 milliméteres és 320 grammot nyom - ezzel teljesen átlagos felépítésűnek nevezhető. És hogy milyen akkumulátor férhetett bele ebbe a keretbe? Nos, aggodalomra nincs ok, ugyanis egy 4100 mAh-s telep áll a háttérben, ami eleve egész jól hangzik, és az Nvidia mérései alapján akár 10 órányi HD videózásra is lehetőségünk nyílik vele. Az üzemidővel már a Nexus 7 II-nél is elégedettek voltak a legtöbben, pedig az 9 óra után kifullad a fenti terhelés mellett, így érhető lehet itt a nyugalmunk.

A zöldek a jó hardver mellett néhány extrát is nyújtani fognak, ami csak a Tegrák mellett élvezhető. Az egyik legfontosabb dolog, hogy az Nvidia saját piactérrel is rendelkezik a Google Play Store mellett. A TegraZone olyan játékokat fog sorakoztatni, amelyek az átlagosnál jobban ki tudják használni a chipben rejlő lehetőségeket: például szebb grafikát, vagy kiemelkedő fizikát kapunk. Bluetooth kapcsolattal meg a Tegra Note akár játékvezérlővé is átalakítható lesz. Az Nvidia DirectStylus érzékelési megoldása pedig egy tollal megtoldva lenyűgöző kezelési élményt nyújthat. Majdnem olyan élményben lesz részünk egy mezei stylusszal, mintha egy Galaxy Note lenne a kezünk között. Mindezeken felül pedig plusz kiegészítők is lesznek hozzá. Ilyen a DirectStylus Pro Pack (ez egy cserélhető hegyű ceruza - a még jobb kezelhetőség érdekében kiválaszthatjuk, hogy nekünk melyik hegy a legmegfelelőbb) vagy az intelligens lehajtható előlapvédő (Flip Cover) - ez mágnessel csatlakozik a házra.

Az Nvidia a következő hónapokban, várhatóan még az ünnepi szezon megkezdése előtt útjára fogja indítani az első Tegra Note szállítmányokat. Az igen erős, de azért néhány kompromisszumot is hozó eszközért cserébe 200 dollárt kell majd a kasszánál hagyni, ha minden a terv szerint alakul. A forgalmazásban az Nvidiának partnere lesz az EVGA, a PNY Technologies, a ZOTAC, a Colorful, az Oysters, a kínai érdekeltségű Shenzhen Homecare Technology és az indiai XOLO. Ahol ezek a vállalatok képviseltetik magukat, ott az Nvidia Tegra Note is feltűnhet. Európának, ezzel együtt nekünk a ZOTAC és az Oysters lehet az érdekes jelen állás szerint.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. atti2010
2013.09.19. 12:05
A 16 GB-os Nexus 229 dollár, akkor ez se nem jó se nem olcsó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. somakb
2013.09.19. 12:31
atti2010: Miért is nem jó és nem olcsó?. A Tegra4 SoC erősebb, mint az új Nexus 7-ben, ráadásul van egy két hasznos trükk a Tegra4 tarsolyában. Nem full hd... nagy dolog. Van a családban előző Nexus 7 HD felbontással, egyáltalán nem hiányzik rá a full hd. Az új Nexus 7 hivatalosan hazánkban 84.900, de expansysról is 78.9005+5000 szállítás. Nem hiszem, hogy ne lenne majd ennél olcsóbb az NV tabja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. csoty somak...
2013.09.19. 12:49
Miért nem jó és nem olcsó? Mert hivatásos nVidia utálók vannak

Viccet félretéve: Nexus7 előnye a felbontás (szükséges ekkora?) és (egyelőre) a droid 4.3, cserébe drágább mint a Tegra Note, és microSD kártyával nem is bővíthető, ami eléggé szégyen egy ilyen komoly masinánál... 16GB már édeskevés általában.

A Tegra Note másik ütőkártyája a "THD" játékok, gondolom Tegra4re is lesznek bőven, egy-két játékot összehasonlítottam az eredetivel, és a THD tényleg jobb volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. atti2010
2013.09.19. 12:54
Ha valóban olcsó lesz és a teszteken is jól vizsgázik még lehet veszek is egyet mert a dizájn tetszik és amúgy is lenyúlta a fiam a tabletemet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. StevyXIX
2013.09.19. 13:00
Memória is bővíthető legalább, szerintem mindenben ütős lett így, aki nagyon kötekedős max a felbontásba és a ramba köthetne bele, de szerintem ilyen áron felesleges, csak jó lenne ha nálunk is ennyi lenne (de úgy se ennyi lesz).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Lazahunter
2013.09.19. 13:07
atti2010 - 2013-09-19 12:54:46

Hamar megváltozott a véleményed
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. atti2010 Lazah...
2013.09.19. 13:26
Ha valóban olcsó lesz és a teszteken is jól vizsgázik

Azért nem feltétel nélkül, de ha ezek teljesülnek akkor valóban jó vásár.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ncc1701
2013.09.19. 13:53
2G RAM jobb lett volna. Kár, h mire hozzánk kerül, a 200 dodóból lesz vagy 75-80eft.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. markangabo...
2013.09.19. 14:37
Észak-Amerikában az EVGA és a PNY, Európában az EVGA, az Oysters és a ZOTAC, Indiában a XOLO, míg Ázsiában a Colorful, a Shenzhen és a ZOTAC szállítja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. I.Jozsef83
2013.09.19. 17:26
A 16 GB-os Nexus 229 dollár, akkor ez se nem jó se nem olcsó.

Azaz több rammal naná hogy jobb lenne , legalább 32 , de inkább 64GB-al és ezen az áron !
Rendszermemória : 1GB - igen , valóban 2GB lehetett volna ez is .

Az akkor máris jó is és megfelelő áron is lesz /lett volna !

De kilehet forgatni egy mondatot - ki-ki saját szája ízére ... én sokszor mosolygok , hogy emberek mindenben valami kapaszkodót akarnak fogni , hogy egy másikba beletudjon ... ( nem akartam csúnyán írni ) kötni .

Persze h jó lesz egy NV graffal

De ugye a 229$ NEM Magyarországi ár ! Amite itt polca kerül és forintban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. nemlehet
2013.09.19. 18:42
Szerintem korrekt kis vétel ez. 1 GB ram elég bőven. Nemrég még azon ment a sírás, hogy középkategóriában miért csak 512 vagy 768 van. Most meg miért nem 2 giga. Ha 2 lenne, akkor meg miért nem 3. Ha erős a SoC akkor simán elvan 1 gigával. Játékoknál nem számít, aki meg 10-20 programot szeretne szimultán megnyitni ne 200 dollárért vegyen tabletet.... Ezért az árért ez nagyon jó vétel szerintem.
Egyedül a felbontásba lehet tényleg jogosan belekötni a FHD mehetett volna bele, de még ez is 215 PPI így ami azért nem rossz (220 PPI-vel megy a retina Macbook Air)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. rabib
2013.09.19. 19:22
Határozottan tetszik. Lehet lesz Nvidia Tegra tabletem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jozsefm
2013.09.19. 20:00
A kialakítás igéretes. A belsőt meglátjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. LoGA
2013.09.20. 09:17
Én csak azt nem értem, mi a szarért kell egy tabletnek hátlapi kamera. Elhiszem, hogy van egy szűk réteg, aki szeretne egy 7-10 colos batárral fényképezgetni, de szerintem ez a kisebbség. Mégis, a legolcsóbb tabletbe is beletuszkolnak valami gagyi kamerát a hátára, ami persze gyakorlatilag használhatatlan. Itt meg felróják, hogy nincs ledes vaku. Egy telefonban még megértem, mert az folyton az embernél van, hátha lát valamit, ami mindenképpen meg szeretne örökíteni, de a tabletbe (főleg a wifisbe) hülyeség, feleslegesen drágítja csak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Pandion
2013.09.20. 09:53
Csak a GPS-t hiányolom belőle, különben nagyon tetszik, és ha nem duplázódik meg az ára mire ideér, akkor vevő vagyok rá!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. altro
2013.09.20. 10:39
@Pandion: Nekem is ez hiányzott... de ha lehet hinni a híreknek, lesz benne GPS http://www.fudzilla.com/home/item/32545-nvidia-officially-unveils-the-tegra-note-tablet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Cooley
2013.09.20. 22:03
Most komolyan a FHD-t hiányoljátok ennyien? Én 20 hüvelykkel nagyobb kijelzőn használom a FHD-t, és talán 30 centivel távolabbról, mint egy tabletet, és bőven jó, akkor ne már ne legyen ide elég a HD.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Track-R
2013.09.22. 21:37
Jó lesz ez! A nagyobb felbontás csak hátrány lenne, többet enne, cserébe lassabb lenne tőle.
Arról nem is beszélve, hogy a Nexuson nincs SD slot, ezen meg van. ez így eléggé best buynak tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!