iPon Hírek

Rést ütött a Google a kínai Nagy Tűzfalon

Dátum | 2010. 03. 23.
Szerző | Gabriel
Csoport | HÁLÓZAT

Jó ideje fenyegette már a Google Kínát a keresési eredményei cenzúrázásának felfüggesztésével, és most ténylegesen meg is tette: a kínai Google látogatóit automatikusan átirányítják a hong kongi Google-hez.


A változtatás vonatkozik természetesen mindenre, ami Google, a sima kereséstől a híreken át a képekig. A fent említett megoldás igen egyszerű, de annál hatékonyabb, tekintve, hogy a Google.com.hk-ról ugyanúgy egyszerűsített kínai írással kereshetnek a felhasználók, viszont ezt már a kínai Nagy Tűzfalon túl tehetik.

Ez a lépésük elvileg teljes mértékben legális a kínai törvények szerint is, ami viszont nyilván nem jelenti azt, hogy a kínai kormány karba tett kézzel nézi majd a dolgokat. Ki is adtak egy igen terjedelmes közleményt az eset kapcsán, amiben azonban egyelőre még semmi konkrét intézkedést vagy esetleges szankciót nem említettek.

Mindössze rámutattak, hogy gyakorlatilag a világ minden országában gyakorolnak valamiféle ellenőrzést a net felett, mindenhol vannak szabályozások arra vonatkozólag, hogy mi elfogadható és mi nem. Kifogásolták, hogy a Google egyre inkább próbálja túllépni az üzleti jellegű hatáskörét, és belpolitikai ügyekbe ártja magát. Jelezték, hogy a szabályozás jogát továbbra is fenntartják maguknak, és finoman figyelmeztették újfent a Google-t, hogy maga alatt vágja a fát, ha továbbra is politizál.

A Google maga részéről kijelentette, hogy nem áll szándékában elhagyni az országot - legalábbis teljes egészében semmiképp, mivel az ottani kutatási-fejlesztési tevékenységeiket mindenképp folytatni kívánják, és ugyanez áll az értékesítési műveleteikre is. Így tehát bár az még kérdéses, hogy a kereséssel mi lesz hosszabb távon, a Google Kínából való teljes kivonulása a jelek szerint semmiképp sem jöhet szóba.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. Ace0098
2010.03.23. 16:20
"Kifogásolták, hogy a Google egyre inkább próbálja túllépni az üzleti jellegű hatáskörét, és belpolitikai ügyekbe ártja magát."

Igen, ez nagyon is így van. Nem tudom, mit képzelnek magukról a Google fejesei.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Gundam00
2010.03.23. 17:50
ezt ugye most irónikusan írtad remélem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Gundam00
2010.03.23. 18:04
mert.

gondolj bele milyen jól esne ha valaki más mondja meg hogy mit csinálhatsz!

az hogy a munkahelmegmondják hogy mit lehet és mit nem az természetes és érthető mert a a munkáddal kell törődnöd nem mással.

de hogy szabadidődben mit böngészel és mit olvasol az a hagy legyen az ember dolga, természetesen (pedofil meg felrobbantom magam témákon meg hasonlókon kívül) JÓ izlés határán belül! .

A 21.században már kicsit pofátlanság , és nonszensz hogy cenzúráznak mindent ami Kinai propaganda ellenes!

PL: jó néznénk ki ha a mostani kormány cenzúrázná a netet és ha megpróbálnál jobbik pártal kapcsolatos oldalt behozni akkor a kereső kiírná hogy a kormány által cenzúrázva! ?
nem tudom hogy esne!!!!

szóval szereintem először gondolj az emberek helyébe akiknek meg van kötve a kezük !

és ne a komunista diktatórikus kormány elmebeteg elképzeléseit helyeseld!

különben is a Google szabad cég szabad országból és ha ő úgy dönt hogy nem akarja a szegény emberek elnyomását tovább nézni és még segíteni is benne akkor az ő dolga !

szerintem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. bul07
2010.03.23. 18:20
Exkluzív tudósítás a kínai tűzfal mögül ezt érdemes azért elolvasni
helyiek mit vesznek észre a Tűzfalból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. bigz
2010.03.23. 18:28
@Gundam00:
szabad ceg szabad orszagbol az elnyomas ellen - leginkabb az ilyen es ehhez hasonlo mondatok valtanak ki akkora flameket a forumokon, hogy utana egyik oldal sem lat a sajat kodos baromsagaitol. fuggetlenul attol, hogy en mit gondolok, ez nem vitat indit, hanem szajkarate bemutatot.

a "jo izles hatara" keplekeny es relativ, akar az "igazi gazdagsag" meg az osszes olyan fogalom, amiben kb addig tudsz kompromisszumokat talalni, amig a sajat erdekeidet nem serti a dolog, onnan tovabb egyszeruen azt sem vagy kepes belatni, ha te feszegeted masok tureshatarat. ezzel igy vagy te is, en is, es mindenki a vilagon.

pont most volt egy erdekes iromany a kinai cenzurarol az ITcafen, ahol egy arc megkerdezett par kinait a helyzetrol. valtozasok kellenek, de nem mindegy, milyen utemben. ennek a megmozdulasnak eleg nagy jelentosege van, kb mint amikor kivertuk az elso teglat a berlini falbol azzal, hogy megnyitottuk a hatarokat Ausztria es Magyarorszag kozott. Mas kerdes, hogy Kina es Kelet-Nemetorszag kozott a kulonbseg kb annyi, mint a duna es egy vodor viz kozott.

nekem mindenesetre tetszik a dolog, szerintem egy kreativ es meresz lepes volt, kerdes, hogy meddig tart majd. ujabb kerdes (szamomra legalabbis), hogy a talalatokat meg lehet-e nyitni majd, elvegra azok linkek tovabbi oldalakra, es tuzfal meg mindig ott figyel - ez utobbi lehet, hogy baromsag, aki tudja, javitsa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. prohlep
2010.03.23. 18:40
"... de hogy szabadidődben mit böngészel és mit olvasol az a hagy legyen az ember dolga ..."

Ez az a nyugati politika, amellyel terrorizáljuk a hozzánk képest másként gondolkodó keleti kultúrákat.

Többezer éves és sokmindenben igen kiforrott kultúrákkal vívunk eszmei háborút.

Mert mi tudjuk, hogy a demokrácia, a pénz szinte korlátlan elsősége a válasz minden problémára.

Csak szegény Föld és amúgy gazdag erőforrása nehezen visel el bennünket ezzel a nyugati fajta gondolkodásunkkal.

Olyannyira, hogy nekünk van is esélyünk arra, hogy amennyiben ezen nyugati stílus mentén folytatjuk, akkor ki is írtjuk magunkat.

Érdemes észrevenni, hogy vészhelyzetekben szükséges döntési mechanizmusok és döntési tartalmak rendszeridegenek a mi nyugati világunkban.

Legjobb példa, hogy amikor fontos a döntés minőséges és célszerűsége, akkor a nyugati demokráciák rendkívüli állapotot, picit szókimondóbban, diktatúrát vezetnek be.

Ez olyasmi, mintha egy diktatúra egy vészhelyzetre való tekintettel demokráciát vezetne be.

De nem teszi. Mert egyetért a demokráciák önbírálatával abban, hogy amikor létkérdés a hatékony és jó vezetési struktúra, akkor a demokrácia szemszögéből nézve rendkívüli, a diktatúra szemszögéből nézve normális állapotot kell bevezetni.

Kína esetén mi nyugatiak piszkáljuk Kínát, és amikor Kína ezt szóváteszi, akkor nem akarunk érteni a szép szóból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Banzin
2010.03.23. 18:48
Nono azért nem ennyire egyszerű a helyzet Gundam00!

A régi oroszos mondást nyugodtan át lehetne írni, hogy annyian vannak mint a kínaiak.
Kb. 1 milliárd emberről van szó. Mind beleegyezett valamilyen módon az ottani állapotokba, mert ha annyira szar lenne helyzetük, akkor simán lehetne polgárháború, hatalom átvétel, miegymás.

A gugli akármennyire is jó szolgáltatásokat is ad és pozitív szerepet játszik a közéletben, akkor sem válhat egy üzleti cégből "szabadságharcos" "éljen az egyenlőség" zászlóvivőjévé(mert nyíltan ezt teszi). Nem lehet beavatkozni egy nép szuverenitásába, még ha az a kommunista diktatúra elnyomó keze alatt is él. Itt eltérő kultúrák találkoznak, ahol a guglit akadályozza a kínai államforma, az üzleti céljai elérésében, mert ahonnan ő jött ott gátlástalanul lehet nyomulni. Ha a kormány a cenzúrával csökkenti a találatok számát, akkor a gugli a reklámozóitól (befektetői) zárja el a kínaiakat. Azért 1 milliárd ember elég nagy piac. Az csak egy erkölcsi melléktermék, hogy a kicsi sárga emberek esetleg "felvilágosulhatnak" a nagy világ dolgairól. Szerintem nem kell őket felvilágosítani, hogy a kommunizmusnál létezik jobb rendszer. Tisztában vannak ők vele.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. prohlep
2010.03.23. 18:57

"... Szerintem nem kell őket felvilágosítani, hogy a kommunizmusnál létezik jobb rendszer. Tisztában vannak ők vele. ..."

1989 előtt bennem is felmerültek ilyen gondolatok.

De hogy most 20 év után, a Balti-, Földközi- és Fekete tenger ölelésében itt áll sok millió ember gatyára vetkőztetve, közvagyon szétrabolva, a jövőnk hitelekkel elzálogosítva, de a gyermekeim jövője is ...

... hát én már nem vagyok olyan biztos, hogy minden kérdésre a nyugati típusú rendszer a tutti megoldást nyújtó válasz.

Európa keleti része sem kicsi, kitesz legalább egy negyed Kínát, aztán az elmúlt 20 évben csak szívás lett az osztályrészünk, ... kivéve a kolaboránsokat, akik jól élnek a helytartói jutalékból.

Izrael római megszállása idején is voltak, akik jól éltek a helyiek közül, például a római hatalommal és eszmékkel kolaborálok. És római hatalomhoz szükséges infrastruktúra kiépítése miatt még azt is mondhatjuk, hogy a római megszállás alatt Izrael fejlődött. De alapvetően nem volt szabad és nem élhettek a saját kedvük szerint.

Mi sem vagyunk szabadok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. bigz
2010.03.23. 18:59
De eltekintve a csatornától,
gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtõl, öntözéstõl, utaktól,
vízvezetékhálózattól, MIT TETTEK A RÓMAIAK ÉRTÜNK?!?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Csaber
2010.03.23. 19:03
Ace0098: Micsoda tragédia történt \" szegény \" kinaiak megtudják az igazságot és eltudják olvasni más véleményét egy adott dologról , ez durva beavatkozás kina belügyeibe a ha már te ennyire védet a kinai kormányt akkor te szeretsz hazugságban és információhiányban élni és ezt jónak tartod ,és örülsz neki ha megmondják neked mi a jó , és mikor kell tapsolni mert jelenleg ez van kinába biztos jó lehet, de én kihagyom

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Ace0098
2010.03.23. 21:32
Szerintem sem jó dolog a cenzúra, de a hír nem erről szól. A hír a Google-ről szól. Hogy jön ahhoz a Google, egy netes kereső (megmiegymás, mellesleg a kapzsiság egyik mintaképe), hogy más országok politikai életébe másszon bele?
Biztos nem csak úgy bementek valamikor szó nélkül, hanem elfogadták az ottani törvényeket. Aztán egyszer csak szarnak bele a törvénybe és kihágják. Menjenek onnan, ha nem akarják betartani az ottani dolgokat.

Vagy ti úgy gondoljátok, hogy Google-nek kell majd megváltani a világot, betörve Kínába fényes lovon csillogó páncélzatban vagy mi?
Én azt mondom, hogy a kínai kulturális- és politikai élet NEM a ti dolgotok, sem egy szimpla pénzéhes hirdetőcégé.

Persze én is a politikai célú cenzúra ellen vagyok, ne értsetek félre.
De mondjuk ha az államokban legalizálnák a pedofíliát ti szeretnétek megjeleníteni a pedofil találatokat a google.hu-n, annak ellenére, hogy itt mondjuk az tiltva lenne?
Ne mondjátok, hogy nem ugyanaz, mert mindkettő cenzúra, csak a határok vannak máshol meghúzva. És ki dönti el, hogy melyik a "jó"? A Google?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. prohlep
2010.03.23. 22:25
Ace0098: "Szerintem sem jó dolog a cenzúra, de a hír nem erről szól. ..."

Nekem tetszik az összefoglalód és az indoklásod.

Szerintem a cenzúra olyasmi, mint egy korlát az erkélyen. Kényelmetlen ha túl magas és az igazi önpusztítók azon is átmásznak aláugrani. És veszélyes, ha semmilyen korlát sincs. E hasonlatom ott sántít, hogy az erkélykorlátnál van egy viszonylag objektív mérce: hogy picit magasabb legyen, mint az emberek súlypontja, és akkor az emberek nemi fognak átbukni rajta.

Erkélykorlát hasonlatommal ellentétben a cenzúránál valóban az van, mint amivel az idézett hozzászólás zárul: És ki dönti el, hogy melyik a "jó"?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. doktorovic...
2010.03.24. 11:21
megint azt baszogatják akitől majd lehet pénzt elszedni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. SneakySnai...
2010.03.24. 11:46
Ace0098: "...a kapzsiság egyik mintaképe... ...egy szimpla pénzéhes hirdetőcégé."

Szerintem meg a Google az innováció és a tudás alapú gazdasági modell mindtaképe. Az idézet második részét nem is minősíteném. Valószínüleg felesleges is lenne. A szűklátókörűség mintapéldánya

Amúgy meg véleményem szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ha úgy kívánja az általa megválasztott hírforrásokból tájékozódjon az országa helyzetéről, és Kína bizony ezt korlátozza keményen. A pedofilos analógia úgy ahogy van baromság, és itt egyáltalán nem belpolitikai kérdésekről van szó. Ez az alapvető emberi jogokról szól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. SneakySnai...
2010.03.24. 11:53
Ace0098: "...a kapzsiság egyik mintaképe... ...egy szimpla pénzéhes hirdetőcégé."

Szerintem meg a Google az innováció és a tudás alapú gazdasági modell mindtaképe. Az idézet második részét nem is minősíteném. Valószínüleg felesleges is lenne. A szűklátókörűség mintapéldánya

Amúgy meg véleményem szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ha úgy kívánja az általa megválasztott hírforrásokból tájékozódjon az országa helyzetéről, és Kína bizony ezt korlátozza keményen. A pedofilos analógia úgy ahogy van baromság, és itt egyáltalán nem belpolitikai kérdésekről van szó. Ez az alapvető emberi jogokról szól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Sytyx
2010.03.24. 12:56
SneakySnail: És az általad hangoztatott alapvető emberi jog mely területeken van? A keresztény területeken. Ergo megint csak ott tartunk, hogy az általunk (keresztény vezetésű) alapvetőnek vett ideológuát akarjuk ráerőszakolni egy másik népre.
Abban viszont ne legyen kétséged, hogy a Google fő szempontja, hgy pénzt szerezzen, a többi másodlagos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gargoyl
2010.03.24. 18:03
Multi vs. kínai diktatúra.
Önmagában egyik se szent,sem a máltai szeretet szolgálat.
Nem mondom ,hogy Google lenne Kína Szabad Európája de azért ne sírjuk már vissza azokat az időket.Gondolom itt se örülne senki ,ha pl: Az MSZP azt mondaná,hogy azt nézhetsz amit engedek neked.Mert voltak itt is ilyen idők(igaz net nélkül).És ne gyertek a mércével meg a "hol szabjuk meg a határt" című nótával.Ha a kicsi kínaiak indexet akarnak olvasni hát ,b@ssza meg had olvassák el.Ha neked lehet neki mért nem?!Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. SneakySnai...
2010.03.24. 20:52
Sytyx: Én a szabad információáramlásról és az információhoz való hozzájutás jogáról beszéltem. Ezt a keresztényes izét nem is értem honnan szedted. Szerintem ez minden olyan helyen alapvető, ahol a társdalaom egy felvilágosult, huszonegyedik (most már) századi szinten van, függetlenül a politikai, gazdasági, vagy ideológiai berendezkedésüktől.
Az utolsó mondatod meg főleg nem értem, mert én is ugyanezt állítom. Csak rohadtul nem mindegy, hogy a Google nem a kizsákmányolásból (persze, jöhet az antiglobalista szöveg, a legtöbb esetben én sem értek vele egyet, de most nem erről van szó), hanem az innovatív termékeivel és fejlesztésközpontú szemléletével tett szert a mai piaci helyzetére.
Ha minden multinacionális órásvállalt úgy gondolkodna, mint ők, akkor valószínüleg már a saját űrhajóddal mennél hétvégente a Holdon lévő nyaralódba.
Ez persze csak humor, de aztért ők le is tettek ám valamit az asztalra, nem csak úgy hirtelen a nagy semmiből lett ekkora a cég. A reklámok eladása egy teljesen legitim üzlet, csak azért, mert ők sokkal jobban csinálták, mint bárki más az akkori piacon, még nem lesznek gonosz kizsákmányolók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!