iPon Hírek

Retina kijelzővel és négy maggal jön Alcor Q933R

Dátum | 2013. 07. 16.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Alcor ZEST termékvonal az elmúlt időszakban több frissítésen is átesett, most például a GEM (prémium) szériát vezető eddigi csúcsmodell került leváltásra. A vállalat zászlóshajójának képében mostantól a Q933R tetszeleg, ami reményeik szerint mind minőségileg, mind pedig a teljesítményét és a tudását tekintve megfelel majd az elvárásoknak. A készülék kézbevételét követően azonnal örömmel konstatálhatjuk az első pozitívumot, ugyanis a ház szálcsiszolt alumíniumból készült. A szürke borítás alatt egyebek mellett egy RockChip lapkával futhatunk össze: az RK3188 négy Cortex-A9 maggal támad, melyek 1,6 GHz-es órajelen üzemelnek, valamint a hasonlóan négymagos, 533 MHz-es frekvencián tevékenykedő Mali-400-as grafikus processzor is kiveszi a munkából a részét. A SoC mellé itt 2 GB-nyi operatív tár került, ami kellően nagy a magas szinten űzött multitasking esetében is, így az Android 4.1 Jelly Bean rendszer a legtöbb esetben biztosan rezzenéstelenül tűri majd a strapát. A táblagép megjelenítője 9,7 hüvelykes képátlójú, IPS technológiát használ és a felbontását tekintve a jelenlegi iPaddel vetekszik, hiszen ez is 2048 x 1536 képpontot vetít elénk. A vezérlése is kellően pontos lesz, mivel akár mind a 10 ujjunk mozgását is képes "szemmel" tartani. Az Alcor újdonságából két változat készül, az alap modell 16 GB-os háttértárral indul a vásárlók kegyeiért, ám ha valaki ezt kevesellné, hazavihető 32 GB-tal is a Q933R - a bővítés lehetősége a viszonylag nagy méret ellenére is adott, így bátran használhatjuk a microSD kártyánkat is.

A kapcsolati képességek között semmi pluszt nem fedezhetünk fel, a tabletek esetében megszokott Bluetooth és WLAN párosa vár ránk - az előbbi a Bluetooth 4.0, míg az utóbbi a 802.11n előírásoknak megfelelő képességekkel bír. Kamera került előre és hátra is, de mind a kettő visszafogott tulajdonságokkal rendelkezik: a videócsevegéseinket VGA felbontásban közvetíti, fotózni pedig 2 megapixelben tudunk. A keretre került egy mini-HDMI kimenet is, így aztán a filmezés nagyobb kijelzőre kötve sem jelent vele gondot. A készülékház átlagos, 240 x 178 x 9,9 milliméter a térfogata, a súlya viszont kiemelendő, mivel az 582 grammjával az iPadtől is könnyebb. Az üzemideje sajnos nem ismert - és sajnos a leírás szerint izmos telep valós kapacitására sem derült fény. Az Alcor ZEST Q933R szürke színbe öltöztetve vásárolható meg. Az ára nagyjából 70 ezer forint körül alakul az alap, 16 GB-os modell esetében. Ha a nagyobb háttértárra tartunk igényt, akkor kb. 85 ezer forintos vételárral kell számolnunk, de így már kapunk egy ízléses, valódi bőr tokot is a csomaggal.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Keksz03
2013.07.16. 21:30
Ennyiért akkor már inkább Wayteq xTab-100qcr...abba 10000mAh-s akksi van, kétlem h ebbe nagyobb lesz, na meg fém ház stb. 55-60ért talán...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. smokyka
2013.07.16. 21:49
Ma tettem szert a Keksz03 által említett 100qcr-re...ahogy elnézem, a kettő gép gyakorlatilag egy és ugyan az, könnyen lehet, hogy az Alcor-on sem fog a 4.1 annyira zökkenőmentesen futni, viszont a Wayteq-re legalább nagyon hamar kijön a 4.2 és máris minden rendbe jön (a review videó alapján). Azért hozzáteszem, hogy 4.1-el is vállalható. 70-ért ez a kijelző ezzel az akksival szenzációs!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. aAron_
2013.07.17. 10:43
mi az a retina kijelző? nem ismerem ezt a szakzsargont
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. HUFEUR
2013.07.17. 10:54
aAron_: Apple által kitalált parasztvakító fogalom, nincs nagyon pontos jelentése, a magas PPI-re utal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. morgyi
2013.07.17. 10:57
A 2048 x 1536 felbontású kijelzőt nevezik retinának... Eredetileg az Apple hívta a magas ppi számú kijelzőit retinának, először az iphone 4-nél később a 3. gen ipad-nél, később a macbookoknál.
Nagyon rákaptak erre a retinázásra, ami szerintem rohadt nagy marketing bullshit, innentől minden ilyen felbontású panelt retinának fogunk nevezni...?
Van annak leánykori neve is: QXGA

Amúgy az a GPU ehhez a felbontáshoz rohadtul gyenge... Bár alap dolgokra biztos elég.

Tisztelt DemonDani nem tudom hogy te másoltad-e a cikket egy az egyben egy másik portáltól, vagy tőletek vették át bitre megegyezően, de hivatalos angol cikket nem is találtam róla, ha a gyártó is retinának említi akkor oké, de ne folytassuk már azt az idióta magyar szokást hogy láncfűrész=stihlfűrész, ütvefúró=hiltifúró, QXGA=retina kijelző
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. DemonDani
2013.07.17. 12:31
morgyi

Bocsi, de komoly gondokkal küzdhetsz

Kezdjük ott, hogy az Alcor hazai érdekeltségű (Expert Zrt.), tehát nem véletlen, hogy nem találtál róla angol forrást. Egyébként ha szeretnéd elküldöm neked a sajtóanyagot amit kapok egyenesen a forgalmazótól.

Tovább a Retina szót jól le is írtad, így nem is értem mi a gondod. Az olvasóink nem feltétlenül techgeekek, így nekik pont, hogy megteszi a Retina jelző. Jómagam sem szeretem használni, de ha egyszerre jól meghatározom vele, hogy ennek az eszköznek olyan a kijelzője, amin nem tudjuk megszámolni a szemünkkel a pixeleket, akkor teljes helytálló, és nem utolsósorban mindenki tudja mit takar. Tehát praktikussá vált, akár ki is találta ki. A Stihlfűrészt is nyugodtan kérheted a boltban, ki fognak szolgálni

Ha nagyon szeretnéd exkluzívan a te kedvedért majd legközelebb belecsempészem a QXGA-t, igaz, hogy az olvasóink 90%-a nem fogja tudni miről van szó, de tény, hogy igazad van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. sanyix
2013.07.17. 18:26
retina kijelző: apple-től származó marketing bullshit elnevezés, egy szokványos, feleslegesen nagy felbontású kijelzőre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. axe
2013.07.17. 19:40
sanyix - tapasztalat nélkül ne mondj butaságokat. ipadom kijelzője gyönyörű tűéles, igenis jó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Keksz03
2013.07.17. 21:27
Nem kell leszólni a retina kijelzőt, a minap vettem egy Galaxy S4-et, én is hülyeségnek tartottam a full HD felbontást egy 5"-os képernyőn, 2. napja használom, de hogy semmi pénzért nem váltanám vissza az S3-ra az teljesen biztos!
Egyszerűen tűéles, gyönyörű, megmelengeti az ember szívét ha ránéz!
Persze nem létfontosságú, de ha valakinek ez számít, akkor ne hülyézzük már le emiatt, akinek nem annak vannak negyed ennyiért 800x480-as felbontással rendelkező tabletek aztán lehet hunyorogni egész nyugodtan!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mackoapo1
2013.08.02. 12:32
Ha belegondolunk,hogy egy galaxy tab 2 10.1 áráért(ami egy rémálom) kapunk egy normális tabot,akkor igen is ez egy király cuc és bőven megéri az árát!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!