iPon Hírek

RIDE - a MotoGP fejlesztőinek új, saját címe

Dátum | 2014. 09. 22.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A MotoGP-sorozatról ismertté vált olasz Milestone úgy döntött, ideje lenne valami saját címbe fektetni a megszerzett tőkét. Ez lett a RIDE, ami több mint 100 motorkerékpárral érkezik, melyek négy osztályból kerülnek ki, és lesznek köztük superbike, supersport és történelmi gépek is. Ezeket a masinákat a készítők ígérete szerint nagyon változatos pályákon terelgethetjük majd, melyek között lesznek városi pályák, vidéki útvonalak és klasszikus, legendás versenypályák is. A fejlesztők külön kiemelték, hogy rendkívüli testreszabhatóságra számíthatunk, nem csak a motorok, de a motorosok területén is. "A licencre épülő játékainknak köszönhetően most már nemzetközi szinten is tudunk versenyezni a nagyobb fejlesztőkkel. 15 év kemény munka után úgy döntöttünk, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot összehozzuk a ránk jellemző kreativitással" - mondta Marco Micallef, a játék marketinges vezetője. Hozzátette, hogy a RIDE koncepciójának kialakításakor alaposan körbekérdezték a rajongókat és a közösséget, és teljes mértékben igyekeznek kielégíteni az igényeiket. A RIDE megjelenik Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PS3-ra, PS4-re és PC-re.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. jocek
2014.09.22. 09:46
Az ötlet jó! Sőt hiány pótló lehet. Egy dolog van ami aggaszt az a milestone, nagyon bugyuta és gagyi hatású játékokat csináltak eddig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jocek
2014.09.22. 09:46
Az ötlet jó! Sőt hiány pótló lehet. Egy dolog van ami aggaszt az a milestone, nagyon bugyuta és gagyi hatású játékokat csináltak eddig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Netere
2014.09.22. 10:03
Az a baj, hogy majd a Crew-hoz kiadnak egy motoros dlc-t néhány körpályával aztán reszltek a ride-nak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gumitamin
2014.09.22. 10:13
Remélem nem csak sportmotorok lesznek benne!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gumitamin
2014.09.22. 14:44
Ja most nézem külföldi oldalon, innen lemaradt hogy a 4 kategória ennyi, kiegészülve a naked motorokkal.
Se egy robogó, se egy supermoto, se egy enduro, chopper
De most komolyan, supersport és superbike között nem sok különbség van!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!