iPon Hírek

Rossz hír: késnek az AMD Kaveri APU egységei

Dátum | 2013. 07. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD következő generációs APU egységei, amelyek a Richland sorozat tagjait váltják az asztali- és mobil megoldások piacán, a korábbi tervek szerint még az idei év vége előtt megjelenhettek volna kereskedelmi forgalomban. Most a legfrissebb információk viszont már arról szólnak, hogy a Kaveri APU egységek a korábban tervezetthez képest késni fognak néhány hetet. A DigiTimes informátorai szerint az AMD csak az idei év vége felé tudja beindítani a Kaveri APU-k sorozatgyártását, így december folyamán még csak háromféle Kaveri APU-ból kínál majd mintapéldányokat partnerei számára. Ezek között két A10-es és egy A8-as sorozatú APU lesz jelen. Amennyiben a helyzet az elkövetkező hónapok folyamán nem változik, úgy a késés miatt majd csak 2014 februárjától kezdve találkozhatunk olyan konfigurációkkal a piacon, amelyek már Kaveri alapokon nyugszanak. A források szerint 2014 áprilisáig hiány lesz a Kaveri alapú konfigurációkból. Az AMD korábban még arról számolt be, hogy a Kaveri APU-k már az idei év második felében elérhetővé válnak. Ezek a termékek Steamroller architektúrára alapozó processzormagokkal és GCN architektúrára támaszkodó integrált videó vezérlővel rendelkeznek, plusz HSA támogatás is jár hozzájuk. Annak ellenére, hogy a kereskedelem fő áramába szánt termékek esetében késésre lehet számítani, az ultraalacsony fogyasztású Kaveri APU-k a jelek szerint továbbra is a terveknek megfelelően, a következő év elején kerülnek forgalomba. 2014 első felében az AMD két másik HSA alapú APU családot is piacra dob: az egyik a szerverekbe szánt Berlin lesz, a másik pedig a Beema, ami a Kabini APU egységek helyét veszi át. 2015 folyamán a Kaveri és a Beema APU egységeket a Carizo és a Nolan APU-k váltják.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. leviske
2013.07.19. 14:47
J.o.k.e.r: Legalább Te ne. A HWSW ferdítéseit megértem, de legalább Ti maradjatok már meg a tényeknél.

Már nagyon hosszú ideje nem volt tervben, hogy a partnerek képesek lesznek ebben az évben piacra dobni a Kaveri alapú rendszereiket. Ettől függetlenül Novembertől kapható lesz jobb esetben már itt az iPonon is dobozos formában, miután azokat nem érinti a késés.
Más szóval azt kijelenteni, hogy konrkétan késik a termék, az nem is enyhe túlzás. Főképp, hogy szoftverfejlesztő partnereknél már az év eleje óta ott vannak a lapkák, hogy tudjanak rá optimalizálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. atti2010 levis...
2013.07.19. 15:03
Uborkaszezon van, valamivel fel kell dobni a fórumot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. morgyi
2013.07.19. 16:31
Amúgy meg örülhetünk ha lesz 1-2 Kaveri alapú tablet vagy notesz. Amíg az Intel megveszi kilóra a gyártókat hogy a f*s Atomot tegyék mindenhova addig nem lesz semmi fejlődés. Másrészt meg nem éri meg nekik hogy az AMD 3-4 év terméktámogatást kínál az Intel alig egy évéhez képest, ráadásul túlságosan sokat tud, lassan évül el.
Most is 10 Noteszból 1 ha AMD-s.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Fucsok007
2013.07.20. 19:45
morgyi: Ez nem teljesen így van, nálunk Európában van kevés AMD APU-val szerelt notesz/táblagép, Ázsiában és Amerikában viszont kapható bármelyik típus.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!