iPon Hírek

Router méretű pici erőgép az Intel műhelyéből

Dátum | 2012. 05. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A kisméretű konfigurációk az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezt a jelek szerint az Intel illetékesei is észrevették, ugyanis a vállalat NUC – Next Unit of Computing – névvel egy új, kompakt számítógép formátumot mutatott be, amely 100 x 100 milliméteres mérettel rendelkező alaplapra épül.


Az érdekes kis konfiguráció Core i3-as és Core i5-ös sorozatú mobil Ivy Bridge processzorokkal lesz elérhető, amelyekben Intel HD Graphics 4000-es videó vezérlő lapul. A jelek szerint mobil videokártya alkalmazására nem lesz lehetőség, viszont az is tény, hogy a HD Graphics 4000 már valamivel ütőképesebb, mint elődje, így a pici PC-be elég lehet az általa kínált teljesítmény.


A NUC formátum köré épülő újdonság belsejében két So-DIMM slot és két mini PCI Express bővítőhely lapul. A repertoárban találunk mg USB 3.0-s portot, Thunderbolt portot, valamint HDMI videó kimenetet is, azaz igencsak jól felszerelt pici PC-ről beszélhetünk, legalábbis a demó darab esetében.


A műanyag ház nagyobbik részében a processzor hűtéséért felelő megoldás kapott helyet, ezért tűnik kissé vaskosnak a termék. Reméljük, a hűtés megfelelően hatékony és halk is lesz egyben, mert a fentiek alapján már csak ezen a területen lehet majd fogást találni a különlegességen, felszereltség és méret tekintetében nem igazán.


Az Intel tervei szerint az első NUC alapú pici számítógépek az idei év második felében kerülhetnek az üzletek polcaira.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. davidrt
2012.05.02. 14:39
Érkezik a Macmini by Intel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. wolkew
2012.05.02. 14:45
jé, és "véletlenül" az ICS meg pont fog futni x86-on ...

amúgy ideje volt már, remélem olcsó is lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. tibaimp
2012.05.02. 15:00
Ez az igazi médialejátszó, gondolom valamiféle háttértár is lesz benne, winfost is lehet rá telepíteni, úgy lenne az igazi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. gyenesmart...
2012.05.02. 15:11
1 USB? Egér és billentyűzet? Vagy ez csak távirányítóval lehet majd irányítani?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mikej95
2012.05.02. 15:12
Én a grafikai teljesítményért aggódnék, Intel nem áll jól ama téren.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. davidrt
2012.05.02. 15:17
gyenesmartin: Logiteh Unifying Receiver-el meglehet csinálni! Nekem is egér+bill azon van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. kisza25 gyene...
2012.05.02. 15:36
vagy USB HUB és minden gond megoldva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Zack( ro)
2012.05.02. 15:49
Ebben van valamifele adattarolo vagy ehhez kulso hdd szukseges?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. grog
2012.05.02. 16:18
mini PCI Express be beletolsz egy 128 GB-os msata ssd és már kész is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. sanyix
2012.05.02. 17:58
a zintelt ismerve lesz vagy 1000 dollár egy ilyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. DogTheDog
2012.05.02. 17:59
davidrt:

Es akkor hogyan masolnank at valamit egy USB-s eszkozrol?Vagy csak szimplan hogyan inditanal el egy filmet USB-rol?Gondolom ez azert surun megtortenhet egy olyan PC-n ahol nincs igazan tarolokapacitas.
A hub mar ertelmesebb megoldas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. DEV14
2012.05.02. 18:33
Számomra a legfájóbb pont hogy a Gigabites LAN csatlakozót lehagyták tudom tudom hogy wifi, de nálunk direkt be van kábelezve az egész ház, úgy hogy minden helységben legyen kábel. Szerintem értelmes lenne a LAN csatlakozó úgy hogy sok ember használ NAS-t vagy home servert vagy hasonló adattároló eszközt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bitvarg17
2012.05.02. 19:22
windows 8-al távirányítóval egész jó lenne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Zack( ro)
2012.05.02. 19:34
Rasberry PI-t kellene picit tuningolni, es mar is tokeletes lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. uristen
2012.05.02. 19:39
A Rasp -ot egyaltalan nem kell huteni, es nincs semmifele Core i5 i7... Csak ki ne talaljak, hogy ilyen meretekbe akarnak tuszkolni ket darab GTX690 -et, mert rogton agyverzest kapok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Zack( ro)
2012.05.02. 20:06
Ekkora meretben egy UnderClock-olt 2magos i3 szerintem annyira nem melegedne fel. Persze se turbo boost semi. S az idle-ben pedig nagyon lemmenne par szaz MHz-re. S csak nagyon finoman huzogatna magat. + egy trinity teljesitmenyu IGP, nem kel SODimm foglalat. Rakjak az alaplapra 8gb ramot, s megvan. Csatlakozokat pedig ne sajnaljak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. I.Jozsef83
2012.05.02. 20:14
Teccik a kicsike ...

mikej95 - 2012-05-02 15:12:515

Én a grafikai teljesítményért aggódnék, Intel nem áll jól ama téren.


Hát egy AMD-st bevállalnák .
Még a 2db memó foglalat is sok 1db max és kész - alaplapra 4GB integráltat. Nem játékra kell egy ilyen .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. dsjonny
2012.05.02. 20:37
1 USB port azért tényleg nem ártana még rá. Az egér mégcsak megoldható BlueTooth-al (pl. Logitech V470), de a billentyűzet már elég húzós. A UniFying megoldás is jó, de külső lemezt vagy épp nyomtatót már csak hub-al lehetne csatlakoztatni. Bár; nyomtató is van wifi-s, tehát irodában így is tök jól használható lenne.
Ami szerintem inkább probléma, az a mini PCI-e wifi + BT adapter. Valamiért azokat alig lehet beszerezni, esetleg csak rendelésre tudnak hozni, de akkor is legfejjebb egy adott típust (nekem pl. egy notebook-boltban is csak b/g-s TP-Link-et tudtak volna hozni nem rég). Például az Intel 6230-asat (b/g/n + BT) csak eBay-ről tudtam rendelni, mert egyik web-es boltban sem találtam hasonlót sem (vagy pedig tévesen vannak feltüntetve az infók). Itt az iPon-on is csak mini PCI-os TP-Link van...

Ja; a SSD-nek meg bármilyen mSATA megfelel, és bőven elég is irodai gép esetében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Lazahunter
2012.05.02. 23:03
Pont egy kb ilyen paraméterekkel megáldott kis masinát akartam összerakni.
Meg kéne várni milyen árcédula kerül rá.

Remélem hasonló hűtés került rá, mint a Samsung 3-as sorozatú notikba (ilyenem van). Ennek alapjáraton, munka, netezés, stb közben semmi hangja nincs, max nagyobb terhelés esetén hallani kicsit. De egy film még ezt is sokszorosan elnyomja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dj
2012.05.03. 09:23
Szerintem ti ilyet nem fogtok venni otthonra soha Ez nem otthonra való cucc és az árából egy jó erős gamer gépet tudnátok majd összerakni. De ne legyen igazam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Lazahunter
2012.05.03. 10:49
dj
170x170-es méretben már most össze tud dobni az ember magának ilyen jobb felszereltséggel. Azt remélem, hogy kb megáll annak az áránál. Mert egyébként mindegy, hogy 100x100 vagy 170x170, az már annyira nem fontos, hogy ha sokkal többe kerül
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.05.03. 16:21
Több helyen írták, hogy 100-300 dodóba fog fájni. Na most, ha, és tényleg ha, rárepülnek a pc összeszerelő kisiparosok, akkor ez az ár duplázódni fog a különböző felszereltségek miatt. Illetve mire ideér eu-ba, akkor az ára ugyanennyi lesz €-ban + ÁFA, meg haszon a nagykernek a kiskernek stb. Tehát simán el tudom képzelni a 300 € alsó árat, amely átszámolva kb. 100 eFt lesz a boltba. Ne legyen igazam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Destructo
2012.05.03. 20:02
Hmm ebben a szegmensben,is ki fog éleződni a harc...ha a nagyok beszállnak akkor lessz itt buli
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!