iPon Hírek

Rövidesen jön a Crystal EV monitorszemüveg

Dátum | 2009. 08. 14.
Szerző | Gabriel
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Bejelentette a Myvu, hogy hamarosan útnak indítja a Crystal EV névre hallgató monitorszemüvegét. Egyelőre ugyan valamilyen különös oknál fogva csak az USA reptereinek InMotion Entertainment boltjaiban, de a későbbiekben nyilván majd másutt is.

A Crystal EV 64 hüvelykesnek megfelelő képernyőméretet biztosít, ám a felbontása ehhez képest még eléggé minimalista - csupán 640x480-as VGA. Tartozik azonban hozzá sztereó fülhallgató beépített zajcsökkentővel, az USB-sen tölthető akkuja pedig elvileg négy órán át bírja. Természetesen állítható rajta a hangerő, a kontraszt és a fényesség is.


Gyakorlatilag bármihez használható: összekapcsolható Zune-okkal, DVD-lejátszókkal, kamerákkal és videójátékokkal, de Nokia Forum kompatibilitással éppúgy rendelkezik, ahogy az Apple iPhone-hitelesítésével is, így feltehetőleg kompatibilitási problémáktól különösebben nem kell tartani.

Az alapcsomag, (szinte) minden szükséges kábellel és kiegészítővel együtt $300 ellenében várható, míg az iPhone/iPod-kábellel és utazótáskával is kiegészült extra csomag egy kicsit drágábban, $325-os címkével érkezik. Pontos érkezési időpontot nem közöltek, csak annyit, hogy "hamarosan".

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. twollah
2009.08.14. 21:36
VISSZA A HIRHEZ

1920x1200-asnal nagyobb felbontas eseten talan vevo lennek ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. pluto
2009.08.14. 22:16
Twollah, akkor nem látnál semmit sem belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mikloss
2009.08.14. 22:32
Nevetséges ez a 640x480, ezért sem fognak kapkodni...
Azért ha nem is FullHD-t de egy 720p-t igazán biztosíthatna :S
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. sanyix
2009.08.14. 23:00
na végre valami kezdődik. kicsit növelni a felbontást úgy hogy lefedje a szem teljes látóterét, rászerelni egy trackir szerű érzékelőt, és a legcsúcsabb dolog lesz a repülőszimekhez, végre vége lenne a csőlátásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kkarika222
2009.08.14. 23:29
10 év és biztos jó lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. szabtam
2009.08.14. 23:35
interface? (usb-ről a töltés kapcsán beszél csak...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. gixivo
2009.08.15. 01:04
De ez kicsit fura nekem, a szemüvegek olyan közel vannak a szemedhez, hogy nem tudod agyilag felfogni, hogy mi is van előtted (magyarul annyira homályos, hogy nem tudja az agyad felldolgozni).
Legegyszerűbb ezt úgy tesztelni, hogy ráírsz egy kis papírra egy szót, ráragasztod a szemüvegedre (nem napszemüvegre), és megpróbálod elolvasni, ami persze lehetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. szabtam
2009.08.15. 02:11
gixivo:
a szemdben a fókuszálási módot át kell tenni auto-ról macro-ra (és a xenon vakut kapcsold ki, mert ilyen közelről fáj, ha visszavillan...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. systexas
2009.08.15. 17:59
gondolom úgy lőtték be a két lencsén a kéet, hogy te normális képet láss
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. raiden
2009.08.16. 13:12
Na, ha monitor szerencsére nem is, majd ez kiolvasztja az ember szemét. A semmibe fókuszálgatni izgi lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Galileo
2009.08.17. 15:21
Arra nem gondoltatok, hogy a benne lévő max 4 centis ,,kijelző''-ből ki gyárt full hd -s felbontásút? Ez olyan mintha mobilra akarnátok 1920x1080 as felbontást, mert kevés egy mobilra 320x240 vagy 640x480 (ez utóbbi se gyakori...).
Nemcsak a felbontás a kijelző mérete is számít, mert nem mindegy hogy egy 19 colos monitor vagy egy 1,5 m-es full hd -s tvje van valakinek, utóbbin majd háromszorosa egy képpontnak a mérete.
Mobilkijelzőkön nem látod a képpontokat (csak ha nagyon akarod) ugyanakkora felbontású nagyképernyős tvnél kicsit jobban. Nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!