iPon Hírek

Samsung Galaxy Alpha - reszkessen a következő iPhone?

Dátum | 2014. 08. 13.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Samsung lerántotta a leplet a régóta várt újdonságáról, úgyhogy lássuk is, mi igazolódott be a korábban szárnyra kapott pletykákból. A várakozásokkal ellentétben nem lett fém az egész készülékház, csak a masszív fém keret kapott nagyobb hangsúlyt, a hátlap pedig olyan, mint a legújabb Galasy S-eknél. A kereten felül a másik fontos változás a többi csúcsgéphez képest, hogy az előlapot nem egy óriási méretű és felbontású képernyő uralja, hanem egy szolid, 4,7 hüvelykes, 720p-s megoldás került elő. A panel a Samsungtól megszokott módon SuperAMOLED technológiát alkalmaz, a 312 PPI-s pixelsűrűség pedig átlépi azt a határt, amit az Apple már a Retina jelzővel illetne, tehát olyan közel vannak egymáshoz a szomszédos képpontok, hogy az egészséges emberi szem számára már összefüggőnek tűnnek a kirajzolódó képernyőelemek az átlagos használati távolságból.
A gépezet lelkében egy igazi csúcslapka fog szolgálatot teljesíteni, ami az "alacsony" felbontás miatt lenyűgöző sebességre lehet képes. A Samsung a saját fejlesztésű Exynos 5 Octa 5430 SoC-jét küldi itt bevetésre, tehát ezúttal nem a Qualcomm valamely termékét hívják segítségül. A chipben a big.LITTLE architektúra használatával négy Cortex-A15 és ugyanennyi Cortex-A7 processzormag dolgozik összhangban, az előbbiek 1,8, az utóbbiak pedig 1,3 GHz-es frekvencia mellett. A grafikus feladatok felelőse egy 533 MHz-es Mali-T628 lesz MP6-os elrendezésben. A rendszer számára 2 GB-nyi memóriát biztosít a Galaxy Alpha, míg tárhely tekintetében 32 GB-tal szolgál alapból. Az okostelefon tárkapacitása nem bővíthető, így sajnos jól be kell osztani a tartalékait. Az eszköz kapcsolati lehetőségei között minden szükségesebb dolog megvan. A legfontosabb, hogy került a repertoárjába 4G LTE modem, mely ráadásul hatos kategóriájú, vagyis akár 300 Mbps-os letöltési sebesség is elérhető lenne vele megfelelő infrastruktúra mellett. Ezen túlmenően akad még benne 2,4 és 5 GHz-es tartományban is működő, 802.11 a/b/g/n/ac WLAN Wi-Fi Direct és DLNA támogatással, Bluetooth 4.0 LE modul, ANT+, IrDA port, A-GPS vevő, ami együttműködik a GLONASS műholdakkal is a gyorsabb és pontosabb pozicionálásért, és végül az NFC chip sem maradt ki a sorból.
Természetesen az Alpha megörökölte a Galaxy S5 minden kulcsfontosságú extra képességét, ennek megfelelően elöl egy ujjlenyomat-azonosítóval kombinált gomb, hátul meg a kamera mellett egy pulzusmérő is része a telefonnak. Az ujjlenyomat-olvasó segítségével példának okáért kódokat lehet leváltani, sőt mi több, még a PayPalen való fizetés során is ki lehet használni a benne rejlő lehetőséget. A pulzusmérő pedig leginkább a sportolók számára lesz hasznos a Galaxy Alpha fedélzetén, ám az idősebb, valamint az ilyen jellegű betegségben szenvedő felhasználók számára is pozitívum lehet ennek a jelenléte. Az operációs rendszer szerepét a KitKat kódnevű Android legfrissebb kiadása, a 4.4.4-es verzió tölti be. Hasonlóan minden Samsung okostelefonhoz, ezen is a TouchWiz felhasználói felület rajzolódik majd ki. Ez tömve lesz egy sor olyan extrával, melyeknek köszönhetően már az első bekapcsolást követően egy jól használható gép fogadja majd a vásárlókat. Része a kínálatának egyebek mellett az S Health szolgáltatás, és említésre méltó az energiatakarékos mód is, amely akkor segíthet, ha szorult helyzetbe kerülne a telefon tulajdonosa a töltöttségi szint miatt.
A Galaxy család legújabb tagja egy 12 megapixeles főkamerával lett felvértezve, videózni pedig 4K-ban lehet vele 30 képkockás sebességgel. Ehhez egy LED-es villanó is kapcsolódik, de több részlet nem derült ki róla, így nem tudni, hogy van-e valamilyen képstabilizálás a tarsolyában, és az sem tisztázott, hogy ISOCELL egységről beszélhetünk-e. A videócsevegések során egy 2,1 MPixeles kamerán lesz a világ szeme, ami Full HD felvételek közvetítésére lehet adott esetben alkalmas. Mivel a képátló kisebb, mint a mai csúcsgépek esetében, így a telefon is jelentősen szűkebb keretek közé lett bezsúfolva. 132,4 x 65,5 x 6,7 milliméteres vonalak határolják, így mindössze 58,1 cm3 a térfogata, ami egészen lenyűgöző adat. Összességében ezáltal a legtöbb elérhető „mininél” kisebb helyet foglal el az Alpha, hiába, hogy azok sokszor csak 4,3 vagy 4,5 colos panelnek adnak otthont – ez az erény a pengevékony kialakításnak köszönhető. Ráadásul nem csak a térfogata, hanem a súlya is nagyon jó az újdonságnak, hiszen mindössze 115 grammot nyom A hátlap mögött megbúvó akkumulátor a módfelett kecses ház miatt nem lett túlzottan acélos, mindössze 1860 mAh-val kell a mobilnak gazdálkodnia. Sajnos a Samsung nem is beszélt arról, hogy milyen üzemidőre lehet számítani, így ez a része a konstrukciónak még kérdéses. A szerkezet öt eltérő színben (fekete, fehér, kék, ezüst és arany) lesz megvásárolható, így mindenki megtalálhatja majd a neki leginkább megfelelőt.
A Samsung Galaxy Alpha egyelőre csak reflektorfénybe állt, a boltok polcait csak később fogja ellepni, szeptemberben. Összesen 150 országban fog kereskedelmi forgalomba kerülni ősz elején az újdonság. Oroszországban például szeptember 12-én kerül rá a sor, az ára pedig közel 700 dollárnak megfelelő rubel lesz – az oroszoknál nem szokatlan a kicsit magasabb ár, így lényegében nem tűnik vészesnek ez az összeg. A rajt dátumából és az Alpha specifikációjából azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a Samsung ezúttal nyílt sisakos küzdelemben szeretné lenyomni az Apple-t. A cupertinóiak szeptember 9-én fogják lerántani a leplet az újgenerációs iPhone-ról, ami az eddigi információk alapján a megszokott 4 hüvelykes panelt 4,7-esre cseréli majd le. Vajon a Samsung és az Android sikerrel járhat? Nos, ez szeptemberben, vagy inkább az ünnepi szezon végén derül majd csak ki biztosan, ám az eladási mutatókat vélhetően többször is emlegetni fogják a szemben álló vállalatok.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

59. R3LaX123
2014.08.13. 17:11
Még mindig nem képesek normális borítást rábaszarintani...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Bloodx
2014.08.13. 17:28
Igazabol ez egy teljesen jo telefonnak tunik, de az az akksi nagyon zavaro... A kijelzo felbontasra meg meretre kb S3, csak epp annak 2100 mAh-s van...

Btw. Biztos van sd kartya hely benne? Pl itt azt irjak, h nincs: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. HUFEUR Blood...
2014.08.13. 17:43
Nincs benne microSD slot.
És egyetértek, ez az aksi nagyon kicsi.
Amúgy egész korrekt telefon lenne, ha még a hátlapja normálisan nézne ki, és ha egy normális ROM-ot rárak az ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. spidey2 R3LaX...
2014.08.13. 17:46
neked mi a "normális"?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. piero86
2014.08.13. 17:55
700dollár? Nem sok egy kicsit? Az mire ideér lesz 180ezer Ft...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. R3LaX123 spide...
2014.08.13. 17:59
Fém/üveg borítás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. DemonDani
2014.08.13. 18:00
Valóban nincs microSD slot, szemben néhány forrás állításával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Patesz_her...
2014.08.13. 18:00
szerintem csúnya, nekem nem kéne, inkánn egy ip 5s, a samsung maradjon a szappannál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Cooley
2014.08.13. 18:11
Ezzel az iPhone-ok ellen? Ezt így konkrétan a Samsung is kijelentette valami elcseszett kampány keretén belül, vagy csak a szerző fejéből pattant ki ekkora marhaság? Mondjuk számomra az összes Samsung vicc, és fel nem tudom fogni, hogy hogyan adhatják el a legtöbb telefont ők. Meg Androiddal menni iOS ellen... Főleg ilyen aksival. Lehet, hogy 4" és iOS mellett az iPhone-oknak elegendő egy ilyen akku, bár sokan szidják így is a rövid üzemidő miatt, de Android meg 4,7" mellé?! Ez még viccnek is rossz, pláne ennyiért!
Mennyit fizetett a Samu ezért a cikkért?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. yodamester...
2014.08.13. 18:13
Már az s4 active telóm oda vágja az összes szifont az s5 active-ról nem is beszélve.Már oda be kellett volna ezt a címet írni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. R3LaX123 Coole...
2014.08.13. 18:21
Iphone-ban egyedül az OS jó (ez vitathatatlan, simán aláz minden mást), minden másban jobbak a konkurencia telói. És nem, nem vagyok Samsung fan (sőt igazából semmilyen fan)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. mythbuster R3LaX...
2014.08.13. 18:31
Fogtál te már iPhone -t a kezedben?

Én naponta többször is használom a sajátom és nincs műanyag szappantartó állaga, pedig szerencsétlen már 4 éves.(érdemes kicsillagozni azt is, hogy mai napig van rá támogatás és MINDEN fut rajta!)

Ja úgy érzem lockscreenes kamera ikonért még lesz egy kör lapátolás a bíróságon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. R3LaX123 mythb...
2014.08.13. 18:35
Igen fogtam. De nem értem amit írtál, én egy szóval nem írtam hogy az iphone szappantartó. Ha jól tudom 4-től kezdve már üvegborításuk van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. myckie2 R3LaX...
2014.08.13. 18:49
Az eleje egy komplett üveg, az oldala most már igazi fém, a hátulja meg műanyag. Mindenből egy kicsi.

@Cooley szerintem várjuk meg a teszteket, utána kiderül elég-e az aksi vagy nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. mythbuster R3LaX...
2014.08.13. 18:51
"Iphone-ban egyedül az OS jó"

Erre írtam, az anyagminőség sem elhanyagolandó, 100 mag sem kell mert nincs rá szükség és csak merítené az aksit mint a droidos telóknál.

Sajnos csak a 4 és 4S üveg, bár az üveg-acél kombó nekem nagyon bejön még most is, annak ellenére hogy az ujabbak 5-5S ALU-Üveg kombóból tevődnek össze a súly miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. enisherpa
2014.08.13. 19:02
Mi nemrég vettünk nagyobb akkut (4300 mAh) saját hátlappal az S3-hoz. Ez az 1860 mAh tűnik a konstrukció gyenge pontjának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. R3LaX123 mythb...
2014.08.13. 19:04
Én a mostani, illetve 1-2 éves telókra gondoltam, és azt hittem, hogy 4-től kezdve az iphone üveg-fém borítású. Ha nem így van, akkor a borításban is van ami veri, nem csak os-ben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. LechooEdy
2014.08.13. 19:12
Reszkessen? Android, műanyag, Samsung...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Asagrim Lecho...
2014.08.13. 19:22
Nyuszi, sapka, cigi ...

Nem rohadt mindegy miből van, ha a tulajok háromnegyede tokba rakja, a kijelzőre meg védőfóliát rak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Cooley Asagr...
2014.08.13. 20:22
Maradjunk annyiban, hogy inkább a tulajok egynegyede teszi tokba. Viszont ha a háromnegyede teszi tokba, akkor is elveszítették a potenciális vásárlók egynegyedét, ha emiatt nem vennék meg. Márpedig az igényesebb réteg biztosan nem fogja megvenni. Persze a Vér Pistikékre is lehet alapozni, bennük is nagy a biznisz...
Én Samu és Nokia tulaj voltam világ életemben (soha többet Samu), és tapasztalatból mondhatom, hogy ha repül a telefon, akkor megnyugvással tölt el, hogy nem egy Samsung, hanem egy Nokia lovagolja meg a gravitációt. Egy Samsungos reptetés ott kezdődik, hogy jó esetben is 3 irányba (telefon, akku, hátlap) mehetsz a maradványokért. Hab a tortára, amikor odanyomják, hogy ip67-es minősítést kapott, de ha fél méterről leesik, darabokra hullik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Asagrim Coole...
2014.08.13. 20:39
Ó, én kérek elnézést hogy nem fogalmaztam eléggé egyértelműen ... azoknak a háromnegyede akik felső kategóriás telefont vásárolnak, tehát a hírben szereplő telefon vásárlórétege, az alacsonyabb árkategóriában meg végképp mindegy miből van a telefon külseje.

Nem tudom milyen gyakran jársz konferenciára, jótékonysági estre, meg hasonló rendezvényekre, ahol mindenki közkedvelten pakolja ki a státusszimbólum telefonját, és ez az esetek túlnyomó többségében egy flip tokban elhelyezett Samsung. Ugyanez iPhone tulajra nem jellemző tudom, kár lenne eltakarni a logót mások szeme elől ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. kilipeti
2014.08.13. 20:44
Ez kell nekem, csak 5,5", fullhd, erősebb akksi és az S5 kamerája mellett
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.13. 21:37
Ott a pont uram.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Bagi10
2014.08.13. 21:38
Hát a külseje jobban néz ki mint eddig, bár nem tom mennyire lesz ez kényelmes fogású és nem csak az anyaghasználata miatt.
Vicces, de ez is hasonlít az almásra, majdnem S2.
Azt hittem, legalábbis bíztam benne hogy S5 telóm lesz még mielőtt kijött volna, de amikor megláttam egy gagyi bénaságot láttam amit csak egy gyerek kezébe tudnék elképzelni, mert semmi komolyságot és felnőttes vonást nem láttam benne.
Szóval lemondtam róla és az alma 4 után is tudtam hogy nem almám lesz több okból, főleg a kijelző mérete miatt és az erőszakos letiltások miatt (pl:bluetooth-on egy képet nem tudsz elküldeni senkinek, zenék feltöltése stb.) Illetve ezek a telók drágák is, nem érhet ennyit egy telefon.
Ezért szerencsére már kapható az országban OnePlus One teló ami hihetetlen jó funkciókat tud és jóval olcsóbb.
Egy hátrányát véltem felfedezni az 5.5" os kijelzőt. Elég lenne az 5" is.
Én ezt fogom megvenni szeptemberbe csak várok a 64Gb-osra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Asagrim Bagi1...
2014.08.13. 21:43
OnePlus One tudtommal csak meghívásos módszerrel szerezhető be. Vagy tudsz valamit amit én még nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. DogTheDog
2014.08.13. 21:51
Meg mindig csunya,nem megy ez a vonal nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Bagi10
2014.08.13. 21:51
Asagrim válaszolva a kérdésedre:
Nem tom hogy ezt ide leírhatom-e, de...
WayteQ Europe Kft. elkezdte a forgalmazását a OnePlus One-nak és természetesen kiépíti a szerviz hátteret is + Garanciát is ad a telóra.
Van már pár bolt ahol kapható a teló, azt nem írom le ide. De a guugli segít majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. StevyXIX
2014.08.13. 22:18
Asagrim:
Így volt, de ma már itthon is beszerezhető (129-ért). Xiaomik is jöttek hivatalos hazai garanciával:
http://ipon.hu/hir/megallapodast_kotott_a_oneplus_es_a_xiaomi_a_wayteq_kel/30618

Cooley:
Gondolom nem gondoltad komolyan:
"Hab a tortára, amikor odanyomják, hogy ip67-es minősítést kapott, de ha fél méterről leesik, darabokra hullik..."
IP67 minősítés a por és vízzel szembeni védettséget jelöli, szó sincs ütésállóságról. Vegyél Caterpillar B15Q-t az k*vára nem szép telefon, de nyugodtan dobálhatod.

Bági10:
Ezt még ideírhatod, itt is megjelent hírbe, aki kíváncsi rá megkeresi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Simba
2014.08.13. 22:38
Az Apple nyugodtan hátradőlhet, ha ezt szánják az i6 ellen. Nem egy liga, hiába fém keret.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Asagrim
2014.08.13. 22:38
Köszönöm mindkettőtöknek, meg is lett!

A hír elkerülte a figyelmemet, viszont ettől függetlenül az utóbbi 3 napban már többször kerestem rá, és minden alkalommal csak a meghívós rendszerre kaptam találatot google-ben. A WayteQ volt a megoldás!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Simba yodam...
2014.08.13. 22:41
Aha ne zavarjon, hogy az 5S-ben erősebb a hardver.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Lordhell Coole...
2014.08.13. 22:43
Az Ip67 -es szabvány por és vízállóságot jelent
http://hu.wikipedia.org/wiki/IP-v%C3%A9detts%C3%A9g
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Kolondrum
2014.08.13. 23:00
Alig használt S5 eladó új készülék vásárlása miatt. Troll off
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. tpetya Coole...
2014.08.13. 23:14
Hát ez érdekes én anno a montémat szó szerint dobáltam nem leejtettem és még csak szét sem esett kivéve egyszer mikor 15 métert repült aztán az aszfalton kötött ki, aztán összeraktam és ment mintha mi se történt volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. ChoSimba
2014.08.13. 23:52
Munkahelyen a kolléga repteti heti rendszerességgel a Galaxy S2-t, többnyire két cellával arrébb landolva (openoffice). És bármennyire is húzom a szám a samura, el kell ismerjem igencsak jó konstrukció az !
Valószínűleg a műanyag ház tehet róla, gondolom elnyeli valamiképp az energiákat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. balikabo
2014.08.14. 00:15
Van egy Iphone4 -em(most 3 éves) és egy galaxy S5-öm azt kell mondjam hogy az S5 sokmindenben jó de pl fogásra és tartósságra az Iphone 4 kenterbeveri ahogy az IOS-is az androidot. Egyedül amiben jobb az a videófelvétel felbontása, a kijelző mérete, a kamera felbontása a 4 g-s net és perszte maga a vas is erősebb dehát van pár év külömbség a gyártásaik között. Iphone 5 ről nemtudok nyilatkozni de a 6 azok alapján amit láttam már most magasan jobb lesz mint ez a samu
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Nirvanus
2014.08.14. 02:56
Régen tégla, most meg cserép, jó dolog ez az építőipar A cím pedig szerintem is túlzás, na de majd meglátjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. raiden
2014.08.14. 03:47
Nekem sokkal jobban bejön külsőre, mint az előző galaxyk

Nekem SE x8-am van. Asszem 4 vagy 5 éves telefon. Lehet ez az oka annak, hogy az én szememben senki sem lesz több attól, hogy iphone van a kezében. Tudom, tudom csóró vagyok, azért nincs szifonom - általában ezt mondják az appleb*zik. Már többször volt lehetőségem elemezni az apple termékek tulajait. Erről már régebben írtam itt egy értekezést, és meglepően nagy igazságok vannak benne DD a rátarti, beképzelt viselkedésről meg az "iphone-om van, mostmár vagyok valaki" attitűdről - ami itt is szépen kirajzolódik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. siita
2014.08.14. 08:28
raiden: ott a pont nálad a szifonnal kapcsolatban...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. AaReE
2014.08.14. 09:26
...ugyan hagyjuk már... 700 dollár???

Harmadáron lehet jobb kínai telefonokat venni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Cooley Lordh...
2014.08.14. 09:59
Tisztában vagyok vele, csak cseszheted a vízállóságot, ha beleejted egy pocsojába a betonon, és széthullik a telefon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. ThePoweR Coole...
2014.08.14. 10:34
Mit nem sikerült felfogni azon hogy nem ütésálló. Az hogy "beleejted" már maga után von valamilyen szintű ütődést nem? Ha leöntöd vagy éppen vésed a falat mellette és poros lesz akkor nem megy tönkre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Simba raide...
2014.08.14. 11:04
Ugyan már kérlek! Egy szaros iPhone-tól legfeljebb egy tizenéves képzeli magát csak menőnek. Neki meg anyuci veszi úgy is, képzelheted mennyire lesz ettől valaki menő. Amúgy rég nem jelent semmit, mivel tucattelefon lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. petXYZW
2014.08.14. 12:43
Sajnos amíg ezen Android az OS addig nem ellenfele az apple termékeknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. petXYZW
2014.08.14. 12:46
Megint specifikáció-lista, közben fél év alatt az Android összefossa magát. Gyakorlatilag használhatatlan lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Phantomstr... ThePo...
2014.08.14. 12:46
Azért azt be kell vallani, valószínűbb, hogy egy esős őszi vagy latyakos tavaszi napon kicsúszik a kezedből, minthogy telefonnal menj zuhanyozni. Én legalábbis többször ejtettem el telefonom, mint ahányszor leöntöttem (vízkárom még egyszer sem volt és nem az IP védettség miatt), bár való igaz, van egy haverom, aki véletlenül belerakta a magáét egy pohár sörbe és rokonom, aki bele ejtette egy vödör vízbe.

raiden

Nagyon úgy néz ki, hogy te pont olyan vagy a másik irányba, mint amilyennek az iphoneosokat képzeled (btw nincs iphone-om).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Cooley ThePo...
2014.08.14. 15:00
Te nem fogod fel, amit én mondok, maradjunk ennyiben. Pont ez a baj, hogy ütésállóság nélkül szart sem ér ez a minősítés. Sokkal jobb a Sony megoldása. Mindegy, részemről lezárva, nem fogok olyanokkal vitázni, akik egyetlen mondatot nem képesek megfelelően értelmezni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Tibike1993
2014.08.14. 16:31
Miért reszketne az iPhone??? A hype és a rendszer miatt vesznek emberek Apple terméket. És persze a minőség sem utolsó.
Ettől a "nagy" Alfától senki nem fogja hanyat dobni magát. Olyan "új" dolgot raktak bele, amit már 2 éve kellett volna, és ezért most ők a Janik... de gáz. A felső kategóriában eddig is fém keretet kellett volna használni.
Viszont üzemidőben lehet tényleg Apple szinten lesz. Hozni fogja az 1 napot (Taps!)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. piter
2014.08.14. 18:57
Szerintem sikeres lehet amennyiben.az apple tartja az arakat.
Mert ha igen akkor az arkulonbseg eleg sok lessz.Nem igazan ertem mit sirtok az aksi miatt.A szifonokban meg ennyi sincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ThePoweR Coole...
2014.08.14. 20:38
Igen, te felvázoltad hogy nem ütésálló ezért ha leejted nem ér szart sem ez a minősítés. Nagyon szép. Gratula. Jól látod. A víz és por állóság nem véd ha leejted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. raiden Phant...
2014.08.15. 05:52
Te miről beszélsz?! Én nem flegmázok senkivel, és nem ugatom le azt, aki nem ért velem egyet - szemben az apple rajongók többségével. Ez ismételten nem általánosítás, pusztán már többször feltűnt az apple tulajok felháborodottsága, amikor más gyártó, más termékét próbálják egy lapon említeni az Ő prémiumkategóriás termékükkel. Hiszen csak az apple lehet prémium, a többi nem - gondolják az apple fanok.

Végül de nem utolsó sorban:

Nem értem mi a sz*r köze van annak egy telefonhoz, hogy fém házban van-e, vagy hogy fém csík fut-e az oldalán. Üveglap van a szifonon? Téééényleg? Ránézésre ugyanolyan műanyag, mint akármilyen másik telefon. Kérdezem én, ettől jobb lett? Nem lett jobb. Úgy érzed, hogy ettől minőségibb telefonod van? Rosszul érzed, ettől nincs minőségibb telefonod.

Maradjunk annyiban, hogy aki laza csuklóból megengedheti magának a "prémiumot", az nem hajolgat semmilyen vödör fölött, és nem meszeli a szobát. Ha meg kiejti a telefont a kezéből, akkor beballag a legközelebbi store-ba, és vesz egy másik készüléket, és a legnagyobb gondja az, hogy a két irodaház között éppen útba fog-e esni egy store, vagy sem.

Ha meg ezt nem engedheti meg magának egy "prémium" vásárló, akkor azt úgy hívják, hogy sznob. Mielőtt megint félreértenél, itt nem arról van szó, hogy mindenki sznob, aki apple-t használ. Itt pusztán arról van szó, hogy amíg a többség azt fikázza, hogy vízálló vagy sem, műanyag a kerete vagy sem, ropog-e a kezedben vagy sem, két éves processzor van benne blablabla... az sznob. Márpedig az ilyen fórumokon a többség az ezek alapján sznob.

Nem hagylak kétségek közt, megmondom miért:
A többség nem a használat által nyújtott élményt emeli ki, és egy-egyösszehasonlítás alkalmával nem tudja megmondani, hogy miért jobb az apple, csak azt, hogy mert prémium, és aki nem prémiumot vesz, az megelégszik a sz*r samsunggal is. (kínai vacak - az apple is...)

Az apple a szegényember Rolexe.

Ha összeveted, hogy mi a különbség egy 5 ezer forintos óra, és egy 50 milliós között, akkor könnyen beláthatod, miért írtam ezt az egészet, és nem fogsz félreérteni...

Nagyon érdekes, hogy más telefonok tulajdonosai nem hisztiznek, amikor jön az új iphone, és azzal van teli az összes címlap, hogy az új iphone most mindenkit odaver. Ellenben akármilyen másik telefont egy lapon mernek említeni az iphone-nal, egyből jönnek a megszállottak, és azonnal kikérik maguknak, hogy milyen alapon mernek egy telefont egy lapon említeni az iphonenal.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. junkie
2014.08.15. 07:31
Tök jó, hogy a leghangosabban mindig azok szidják az Apple termékeket, akiknek még életükben soha nem volt semmilyen...

Nekem volt Galaxy-m (i9000), van iPhone 4-em, a Galaxy egy bóvli szar az iPhone-hoz képest. A Galaxy-t 1 évig használtam, azon kívül hogy a GPS-e gyárilag szar, mert 100m-eket ugrál, napsütésben a szupcsi amoled kijelzőből SEMMIT nem láttam, 10-ből 1 hívást nem lehetett megszakítani, mert a telefon alkalmazás kifagyott, 1 év alatt a hátlapon levő dudorról teljesen lekopott a festék, és egyébként is tiszta karc volt, pedig csak zsebben és asztalon volt.
Ehhez képest az iP most 1 éves, soha nem volt tokban, és azonos használat mellett még hajszálkarc sincs rajta, soha nem fagyott ki, soha nem indult újra, és az összes általam használt okostelefon közül ez az egyetlen, aminek a billentyűzetétől nem kapok idegbajt, mert majdnem 100%-ban azt a betűt érzékeli, amit szeretnék.
Saját tapasztalat. Nuff said.

(Egyébként nyilván az Apple árazás nem a mi pénztárcánkhoz van igazítva, én pont ezért nem is vennék soha megjelenéskor Apple terméket. A telefont 3 évvel a megjelenés után vettem, a preimer ár feléért. Annyit már megért.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. petXYZW junki...
2014.08.15. 09:38
Ki nem szarja le, hogy kopik meg karcos, ha működik!?

Az Androidos telókkal az a baj, hogy nem működnek, a szarul megírt appok és az os miatt.

Unfortunately ... has stopped. [OK]

Azt hiszem, erre nyugodtan át lehetne nevezni az Androidot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. raiden junki...
2014.08.16. 02:48
Ami azt illeti, az android is lehetne ugyanolyan megbízható, mint az iOS. A különbség a két rendszer között az, hogy az android az testreszabhatóbb. Ennél a kérdésnél egy olyan kompromisszumot kell kötnie a fejlesztőnek, ami a felhasználó és a stabilitás között dől el. Ha nagyobb játszóteret engednek a felhasználónak, akkor romlik a stabilitás. Ha a stabilitás helyezi előtérbe a fejlesztő, akkor szűkülnek a felhasználók lehetőségei. Többek között ez a különbség az android és az iOS között. Ebből fakad az, hogy az android "megbízhatatlan". Boldog boldogtalan írhat androidra programot, olyan szinten belenyúlhatsz a működésébe, ahogy egy iOS mellett soha. Ebből fakad az, hogy megbízhatatlanabb az android, mint az iOS.

Ettől fogva a választás teljes mértékben a felhasználón áll. Választhat egy testreszabhatóbb, és egy stabilabb rendszer között. Csak és kizárólag rajta áll, hogy melyik mellett dönt.

Az, hogy Te használtál androidot, és negatív élményeid voltak, az abból fakadhat, hogy teleraktad 85 féle alkalmazással (bár elég hozzá 10 is), amik optimalizáció híján 5 helyen összeakadtak így hibát generálva. Mivel bárki bármit fejleszthet androidra, így képtelenség ennyi alkalmazást felügyelni. Nincs megválogatva az android marketen található programok nagyrésze. Szóval nem csoda, hogyha a programok többsége működik ugyan, de kód tekintetében egy trehány munka. Gyanítom, hogy az apple store választéka mérföldekkel kisebb, és sokkal jobban szelektált, mint az android marketé.

Összességében, ha veszel egy alap android készüléket, és nem teszel rá semmit, akkor ugyanolyan stabil és megbízható, mint egy iOS.

Remélem világos a két platform közti különbség.

Bizonyára egyszerűbb fikázni az androidot, mint mérlegelni dolgokat, hiszen a felhasználó csak azt látja, csak azt jegyzi meg, ha valami sz*r. Többnyire az ilyen esetekben maga a vásárló sem tudja, hogy mit vesz. Ez pedig csakis az Ő hibája. Mielőtt kiforgatnád a szavaim nem arról beszélek, hogy a vásárló nincs tisztában azzal, hogy sz*rt vesz... Azt mondom, hogy nem tudja, hogy milyen ára van annak, hogy egy szabadabb rendszert választ.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. junkie raide...
2014.08.16. 11:24
Én kb. leszarom, hogy mennyire testreszabható egy telefon. Egyetlen elvárásom van, amit tud, azt megbízhatóan tudja. A galaxy nem tudta, sőt, ilyen alapvető dolgokra, mint telefonálás is alkalmatlan volt. Nem cserélgettem rajta alkalmazásokat, nem töltöttem rá romot, alkalmazásokat se igazából, mindenből a gyári volt rajta.
Az utolsó használható telefonom, az iP előtt, amit szerettem is egy Nokia 6300 volt, ezután vettem meg a Galaxy-t. És következett cirka 3 éve szopás a szarabbnál szarabb okostelefonokkal, amik egytől egyig alkalmatlanok voltak mindennapi normál használatra is. Az iP sem tökéletes, de össze nem hasonlíthatóan jobb mint bármelyik másik "zászlóshajónak" kikiáltott szappantartó. Az iOS és OSX pedig nagyon jó barátok, főleg a 7-Mavericks kombó iCloud-dal. Egy iPhone önmagában lehet nem akkora duranás, de ha van hozzá egy MacBook/iMac, akkor az jelentősen növeli az amúgy sem kicsi használati értékét.

Egyébként, reflektálva a kérdésedre, igen, világos a különbség a két platform között. Az iPhone iOS-szel egy használható készülék, a Galaxy Androiddal egy betaverziós bughalmaz, de cserébe lehet hupilila ikonokat rakni rá. Kösz, én inkább használnám az eszközeimet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. petXYZW raide...
2014.08.16. 20:04
" Gyanítom, hogy az apple store választéka mérföldekkel kisebb, és sokkal jobban szelektált, mint az android marketé."

Ja, például nincs Memory Booster app...szánalmas.

"Ha a stabilitás helyezi előtérbe a fejlesztő, akkor szűkülnek a felhasználók lehetőségei. Többek között ez a különbség az android és az iOS között. Ebből fakad az, hogy az android "megbízhatatlan". Boldog boldogtalan írhat androidra programot, olyan szinten belenyúlhatsz a működésébe, ahogy egy iOS mellett soha. Ebből fakad az, hogy megbízhatatlanabb az android, mint az iOS."

Ez nem igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. raiden petXY...
2014.08.16. 20:58
akkor tévedtem, bocsi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Realmadrid... raide...
2014.08.16. 23:38
Remélem nem gond,ha én is hozzászólok! Én kb. 2,5 éve használok párhuzamosan egy Iphone 4S-t és egy Samsung Galaxy Note-ot. Szeretném elmondani,hogy igazából mindkettővel elégedett vagyok,igaz más-más okból. Az Iphone telefonálni,és kézben fogni sokkal kényelmesebb (bár engem semmilyen prémium érzés nem kerített hatalmába). Számomra kinézetre a legszebb telefon amit valaha készítettek. Az OS nagyon stabil,appokkal telepakolva is stabilabb,mint az Android,nálam még nem fagyott meg. SMS-ezni is jó és kényelmes vele. Viszont nagyjából ennyit az előnyeiről. Hátránya,hogy nincs bluetooth megosztás más telókkal,legyen az kép,videó,vagy zene. Az akksija eddig max 2 napot bírt,de akkor szinte semmit sem csináltam vele. A fényképezője (habár elvileg azonos szinten van a Note-tal) nem igazán győzött meg. Nem állíthatod a felbontást (fix 8MP), ez akkor jön rosszul,ha valahova fel szeretnéd tolni a netre,az kicsit sokáig tart. Rádió nincs rajta,mivel sokat utazom néha jól jön,ha ráunok a Pokolgépre és a Metallica-ra. Zenét csak az Apple saját programjával tudsz rá feltenni,tehát,ha úgy jársz mint én,hogy éppen szarakodik a windows,és a program-telefon szinkronizálás végén folyton összeomlik az ájtúnsz,akkor bizony zene nélkül maradsz. A Note kicsit vacakabb élményt nyújt telefonálás közben,viszont pont a méret miatt netezésre,filmnézésre sokkal alkalmasabb. Élesebb a kijelzője,jobban megy az sms. Zenét,filmet külön program nélkül is simán játszik,ja és egyszerű rámásolni. Van rádió,a kamerája sokkal élesebb képet készít 8MP-en,és persze itt változtatható a képméret. Az akksija még a több,mint 5 coll ellenére is 2szer annyit bír mint az Iphone. Viszont sajnos ez már többször is fagyott,a legváratlanabb helyzetekben is. A kevesebb RAM ellenére az Iphone a gyorsabb,gondolom az optimalizáltabb oprendszer miatt. Bocs,hogy hosszúra sikerült,de ez kikívánkozott belőlem. Mindkét telónak megvannak a hibái és az előnyei is. Mindenkinek azt kell eldönteni,hogy mire szeretné használni a készüléket,és mik azok a dolgok,amiket hátrányként elvisel az előnyök érdekében. Talán,ha a 2 telóból gyúrnának egyet,az már tökéletes is lehetne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Cedric
2014.09.24. 12:28
Nagyjaból végig olvastam a commenteket és volt egy két nagy hülyeség.
Annyira birom az elvakult iphonosokat.Jókat lehet röhöni rajtuk.Ott kezdődik hogy sokan megveszik a 40-50 ezres androidos telefont és fikázzák hogy de szar mert az iphone sokkal jobb.Az aktualis csucstelefont kell összehasonlitani a fosphonokkal.Abban igazavan az előző hozzászólonak hogy telefonálásra nagyon jó az iphone meg egy két dologra.Aztán ott meg is áll a tudomány.
Lehet hogy az android néha kifagy de én meg tudom csinálni hogy torrentel letöltök egy filmet majd azt otg kábellel átmasolom egy pendrivra és utána bedugom a tvbe és nézem a filmet.És ez csak egy példa amit az iphone tulajok nem tudnak megcsinálni.
És akkor itt ez az extra takarékos üzemmod amit most a samsung csinált.Iphonok tudnak ilyet?
És kinézetre igen eddig nem voltak jok.És igen a samsung lehet hogy az iphonerol koppintotta de én ennek örülök.Mivel az iphone forma tetszett és végre lehet ilyen androidos telefonom.
Az meg hogy a hátlap nem üveg ezért leszolni...Jó nagy baromság.Szerintem rohadt jó ez a bőr hatású müanyag!!
Valaki irta még hogy darabokra esik a samsung ha leejti.És?Az is elnyeli a becsapodas energiáját.Inkább törjön szarrá mint egy iphone csak maradjon egyben?Amugy nekem a note2 öm kb másfél méterről esett betonra a sarkával es semmi baja nem lett!!Attól az esétől egy ifos elől hátul pókhálós lett volna.
Amugy ha valakinek telik rá tényleg az a legjobb ha van egy iphone amivel telefonál az ember és van egy androidos teló (vagy tabletje) amivel minden mást csinál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!