iPon Hírek

Sandy Bridge alapú ellenfeleket kap a MacBook Air?

Dátum | 2010. 12. 27.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | NOTEBOOK

Az Apple legújabb MacBook Air noteszgépei már egy ideje kaphatóak kereskedelmi forgalomban, sőt, már nálunk is megfordultak egy teszt erejéig. Az újdonságok penge vékony dizájnjukkal úgy tűnik, hogy nem csak a felhasználókra, hanem az egyes neves gyártókra is komoly hatással voltak, ugyanis a DigiTimes legfrissebb értesülései szerint több noteszgép gyártó nagyvállalat is tervezi, hogy az új MacBook Air konfigurációkhoz hasonló dizájnnal ellátott készülékekkel jelentkezik majd jövőre a notebook piacon, ahogy ezt tette régebben az MSI (X-slim széria).

A neves gyártók között az ASUS, az Acer és a Lenovo is jelen lesz, legalábbis első körben: a gyártók 13,3 hüvelykes vagy 14 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott ultravékony noteszgépekkel próbálnak majd konkurenciát teremteni az Apple MacBook Air-jeinek. A jelenlegi MacBook Air modellekkel ellentétben az újdonságok már nem Core 2 Duo, hanem Sandy Bridge alapokon nyugszanak majd, vagyis a Huron River névre keresztelt mobil platform köré fognak épülni.

2011 elején kapnak ellenfeleket az új MacBook Air modellek.
A gyártók az Apple által alkalmazott LCD panel összeszerelési gyakorlatát is követik majd, ennek köszönhetően az LCD panelek akár 3-5 mm-rel is vékonyabbak lehetnek, mint korábban, ezáltal pedig még vékonyabb notebookok kerülhetnek forgalomba. Az új processzorok és az új dizájn alkalmazásával az említett gyártók noteszgépei ütőképesebbek lehetnek majd, mint elődeik, ezáltal a MacBook Air konfigurációk tényleg komoly konkurenciára számíthatnak az elkövetkező év folyamán.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. easy90ride...
2010.12.27. 12:32
1 gond van, azokon nem MAC-OS X fog menni....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kleinguru
2010.12.27. 12:42
Ez nem gond, hanem előny!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mythbuster
2010.12.27. 13:29
Megjegyzem, hogy még egyik gyártónak sem sikerült úgy összezsúfolnia az alkatrészeket mint ahogy az Apple tette! szerintem lehet bármilyen gyártó, ilyen notebookot az életben nem fognak összedobni ...

Na meg ha belegondolunk mi minden kellene ahoz hogy az Apple ellenfelének lehetssen tekinteni az adott konfigurációt... 256GB SSD, 4 magos processzor, alacsony fogyasztás, erőss akku ultravékony tokozásban, windows 7... Lehetetlen összehozni! Ha mégis sikerülne, elevenen fognak megsülni a hardverek egymás társaságában !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. polarx
2010.12.27. 15:31
én azért kivárnám a végét
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Enquil
2010.12.27. 18:39
én csak annyit mondok, hogy hajrá az asusnak, acernek meg a többinek...

bár hogy őszinte legyek... szerintem még csak labdába se fognak tudni rúgni az Air ellen... az a gép valami fantasztikus cucc, pille könnyű, papirvékony, és az akksija az "idők végezetéig" bírja

hát sok sikert a próbálkozó konkurenciának!!! aztán kiváncsi vagyok, hogy majd ők milyen árban fogják adni a kütyüjeiket ))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Winyettyu
2010.12.27. 19:38
szeirntem meg sikerülni fog nekik.. nem mintha vennék ilyet, nem látom értelmét annak hogy az ember cipeljen számítógépet(mint ahogy kimutatták az emberek fele otthon iPad-ezik), de ezeket tényleg el lehet vinni, már nem nehéz.. akinek szüksége van rá. nekem mondjuk nincs, meg ágyból se szeretek gépezni, de sokan vannak úgy vele hogy az jó dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zoomon
2010.12.30. 20:08
Nyáron egynapos kirándulásra jó, filmet nézni a fűben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!