iPon Hírek

Sony: megjelent az Xperia XZ és az Xperia X Compact

Dátum | 2016. 09. 05.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Sony két új okostelefont vitt magával Berlinbe. A gyártó lerántotta a leplet a régóta várt Xperia X Compact modellről és bemutatta az Xperia XZ-t, ami gyakorlatilag az Xperia X és az Xperia X Performance közé fog beékelődni. Először ez utóbbit vesszük most górcső alá. Sony Xperia XZ
Az Xperia XZ egy 5,2 hüvelykes kijelző köré épül fel, a Triluminos Display képjavító eljárást használja és 1920 x 1080 képpontos a felbontása. Az okostelefon előlapján Gorilla Glass feszül, ez igyekszik majd védeni a készüléket. Az Xperia XZ már egy igazán erős konstrukció lett, ugyanis a Qualcomm Snapdragon 820 besorolású MSM8996 központi chipje munkálkodik benne. Ez a 14 nm-es lapka négy Kryo processzormagot rejt, melyek két csoportra vannak felosztva, és 2,15, valamint 1,6 GHz-es frekvencián üzemelnek. A grafikus munkáért ebben a megoldásban az Adreno 530 felel, ami tökéletesen lendíti majd mozgásba a legkomolyabb grafikát felvonultató játékokat is. A rendszernek 3 GB-nyi memória áll a rendelkezésére, ami persze egy ilyen környezetben már nem kiemelkedő, de probléma aligha lesz vele. A háttértár bővíthető, alapjáraton pedig 32 vagy 64 GB-tal szolgál majd a tulajdonosoknak, vagyis két kivitelből választhatnak az érdeklődők.
Az operációs rendszer szerepében az Android 6.0 bukkant fel, amire a Sony a letisztult grafikus felületét húzta rá. Extrákban biztosan nem szenved majd hiányt a Marshmallow, a Sony mindig sok applikációt húz a mobiljaira, amelyek általában a saját szolgáltatásaihoz kapcsolódnak. Az Xperia XZ kamerarendszere kiemelkedően jól sikerült, de persze a legnagyobb szenzorgyártó japán vállalattól ezt el is várják a márka rajongói. A főkamera 23 megapixeles fényképek és 4K videók megörökítésére alkalmas. Az 1/2.3 colos Exmor RS érzékelőt használó modul F/2.0-s lencserendszerrel lett felvértezve, és három különböző (lézer, kontraszt és fáziskülönbség) autofókusz eljárást használ, amire Predictive Hybrid AF-ként hivatkozik a Sony. Továbbá meg kell még itt említeni az öttengelyes stabilizálás és a LED-es villanó meglétét is. A szerkezet előlapi kamerája is kiemelkedő, ez pedig egy 13 megapixeles önarcképek megörökítésére alkalmas egység, amellyel Full HD minőségű videóhívásokat lehet bonyolítani. Ez a modul is egy Exmor RS érzékelőt alkalmaz, és változatlanul F/2.0-s az optikája, de már széles, 22 milliméteres a látószöge.
Az Xperia XZ IP68 védettséget élvez, szóval akár víz alatt is lehet használni, például izgalmas fotók és videók megörökítésére nyílhat ilyenkor lehetőség. A készülék a Sony DSEE HX, LDAC és digitális zajcsökkentési eljárását is alkalmaz a lehető legjobb zeneminőség produkálása érdekében. A kapcsolati lehetőségekről nem esett még szó. Az új Xperia szolgál 4G LTE hálózati modemmel, 802.11ac WLAN-nal, Bluetooth 4.2 modullal, GLONASS műholdakat is támogató A-GPS vevővel és szerencsére NFC chippel is. A tervek szerint az XZ modell elérhető lesz Dual-SIM-es változatban is, de alapjáraton csak egy SIM befogadására képes. Kiemelendő még az újdonság neve mellett, hogy van benne ujjlenyomat-olvasó is. A 146 x 72 x 8,1 milliméteres mobil 161 grammot nyom és egy 2900 mAh-s kapacitású akkumulátor felel az energiaellátásáért. Az üzemidejére vonatkozó információt nem közölt a Sony, de nagyjából átlagos teljesítményre lehet számítani. Xperia X Compact Akik régóta várták az Xperia X Compactot, azok valószínűleg csalódottak lesznek, ugyanis ez az okostelefon nem tud majd minden tekintetben rálicitálni a kvázi elődjének számító Xperia Z5 Compactra, ezúttal ugyanis a Sony nem csúcshardvert pakolt a motortérbe. Ráadásul egy kicsit vaskosabb lett az újdonság. Az Xperia X kompakt testvére egy 4,6 hüvelykes megjelenítővel jön, ami IPS technológiát használ. A bevetésre küldött panel 720p-s felbontású, így 319 PPI-s pixelsűrűséggel kell számolni. A Sony előszeretettel alkalmaz képjavító eljárásokat, itt is megvan például a Triluminos eljárás. A tervezők Gorilla Glass mögé zsúfolták a kijelzőt. Az okostelefon előlapján gomboknak nem szorítottak helyet, de a kijelző fölé került egy értesítési LED, és persze a kameráról sem érdemes megfeledkezni. Az elülső képalkotó 5 megapixeles, egy 1/3.06 colos Exmor RS szenzorra épül, a lencserendszer 22 mm-es látószöget biztosít és F/2.0-s apertúrával dolgozik. Az Xperia X Compact főkamerája is Sony érzékelőt használ (IMX300), de ez már 23 MPixeles és 1/2,3 hüvelykes. A modul F/2.0-s rekeszértékkel dolgozik, öttengelyes stabilizálást kapott és Predictive Hybrid AF rendszerrel dolgozik annak érdekében, hogy a fókuszálás mindig pontos és gyors legyen. Videózásnál mindkét kamera egyformán Full HD támogatást biztosít.
Ebben az okostelefonban a hatmagos Qualcomm MSM8956 tevékenykedik. A Snapdragon 650 esetében két 1,8 GHz-es Cortex-A72 maggal, valamint négy 1,4 GHz-en működő Cortex-A53 feldolgozóval lehet számolni, és persze van itt egy grafikus vezérlő is az Adreno 510 személyében. A rendszermemória az Xperia X Compact esetében 3 GB, a háttértár kapacitása pedig 32 GB-ra rúg, szóval ilyen téren egyáltalán nem lehet ok panaszra, és igazából a központi chip sem lenne gyenge, csak beárnyékolja az, hogy az Xperia Z5 Compactban még a Snapdragon 810 dolgozott. Bővítési lehetőséget is biztosít az újdonság, akár 256 GB-os microSD kártyát is képes kezelni. Az eszköz egy 4G LTE hálózati modemmel a fedélzetén jön, ami a letöltések alkalmával 300, a feltöltések során pedig 100 Mbps-os sávszélességet képes biztosítani megfelelő infrastruktúra mellett. Ezen felül van itt még kétsávos, 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 4.2 modul, A-GPS vevő és NFC chip is, szóval akár a fizetések során is jó szolgálatot tehet.
Itt különösen fontos szerepe van a fizikai méretnek, hiszen az Compact modelleknél a Sony arra törekszik, hogy a lehető legkisebb testbe zsúfolja össze a legtöbb tudást. Hírünk alanya 129 x 65 x 9,5 milliméteres térfogatú, így szinte mindenki tudja egy kézzel is aránylag kényelmesen használni – a tömege 135 gramm. A Sony itt is az Android 6.0 operációs rendszerhez nyúlt, és akárcsak az Xperia XZ esetében, az Xperia X Compactnál is bőségesen lehet szoftveres extrákkal számolni. Az okostelefon már az első bekapcsolást követően jól használható és funkciókban gazdag lesz. Szintén az Xperia XZ öröksége a többféle audiokezelési eljárás is, melyeknek köszönhetően igazán jó zenei élményt fog nyújtani a gép. Ez a mobil sem maradhatott ujjlenyomat-olvasó nélkül, amit a készülék peremén található gomb rejt. Az akkumulátor 2700 mAh-s kapacitású, és van Quick Charge 3.0 gyorstöltés támogatás is. Az Xperia XZ nem lesz olcsó mulatság, de a csúcshardver láttán számítani lehetett a vaskos árra is, ezt a mobilt 700 euróért kaparinthatják majd meg az érdeklődők. Az Xperia X Compact megjelenésére a későbbiekben kerül majd sor, az ára pedig előre láthatólag 450 euró körül fog alakulni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Bzsolt
2016.09.05. 09:21
Ez a Compact megint jól sikerült
Bár a Z5 compact-omat nem fogom lecserélni rá, az nagyon jól sikerült, így ezt a generációt kihagyom. De jó látni, hogy a Sony permanensen tud jó készülékeket kihozni mostanában
A tepsik nem vonzottak, akkor már inkább egy tablet. Sajnos már csak kevés gyártó vállal be 5" alatti mobilokat mert az nem trendi (bár használható)
(az unokahúgom is most megy 8.-ba, és csakis almás telefonnal, abból is a legújabb/legnagyobb kápátlóval rendelkező telefonnal hajlandó bemenni, mert úgy trendi, és kinézik, ha neki nincs olyan mint a többieknek... /szomoru )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szefmester Bzsol...
2016.09.05. 11:21
Két pofon és a "nincs telefon akkor" mondat elhangzása után hagyni hisztizni. Megoldaná a problémát.

A compact még talán érdekelne is.. de nem ennyiért. Mondjuk a dupla simet hiányolom belőle. De tepsit nem fogok venni soha csak emiatt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim Szefm...
2016.09.05. 13:32
Általában ilyenkor szoktak válaszként a pofonra felszedni egy huszonéves palit, aki majd finanszírozza a hóbortjait, ha te szülőként nem fogod. Igen, 14 évesen, nyolcadikban.

Öcsémnek tönkrement a Z1 compact telójában az akksi, 7 ezer forintos akksicsere helyett vett egy S7-et, miközben azon morfondírozott szentségelve, hogy emiatt hányszor kell majd túlóráznia. Facebookozni meg videókat lesni nagyon megérte. -.-

Én ebből, meg számos másik példából nagyon úgy látom, hogy a vásárlók többségének egyszerűen megszűnt létezni a felsőkategória alatti szegmens, vagy van rá pénzük, vagy nincs, szóval ötletem sincs miért éri meg kiadni ezek alá azt a rengeteg típust.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lightcomma...
2016.09.05. 13:39
Sony Xperia Z2 koppintás, csak nagyobb előlapi kamera és rondább. Csak az előlapi sztereó hangszóró miatt akartam Sonyt mert mindig is Walkman telefont akartam; de abban a Motorola jobb. Lehet hogy a Sony direkt nyírja ki magát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!