iPon Hírek

Star Citizen - leszállás, checkpoint, shoppingolás

Dátum | 2014. 10. 13.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Cloud Imperium Games főnöke, Chris Roberts most először engedett betekintést a Star Citizen játékmenetének azon részébe, amely a bolygók körül bonyolódik. A CitizenCon 2014 rendezvényen a csapat élőben demonstrálta, milyen élményben lesz részünk, amikor űrhajónkkal leszállunk a bolygókra, és kiszállunk, hogy körülnézzünk. A látványos, ám hosszadalmas landolás után karakterünk átmegy egy checkpointon, aztán kijut egy térre, ahol láthatjuk, hogy a boltok és cégtáblák milyen részletesen kidolgozottak. Főhősünk ezután besétál egy használt alkatrész kereskedésbe, amely szintén azt hivatott megmutatni, milyen részletességre számíthatunk. Mivel az MI még nem teljesen működőképes, ezért csak pár NPC látható, de a területek később benépesülnek majd emberekkel, akik a napszakoknak megfelelően járnak-kelnek és teszik a dolgukat. A kód sincs még teljesen optimalizálva, ezért a CryEngine időnként még bedöcög, de a látottak alapján már nagyjából képben lehetünk, milyen lesz az élet a Star Citizenben a bolygókon, ahol számos lehetőség áll majd rendelkezésünkre: megjavíttathatjuk űrhajóinkat, kereskedhetünk és küldetéseket vehetünk fel. A Star Citizent több menetben, részenként fogják a játékosok rendelkezésére bocsátani, egyelőre az űrcsatákat magában foglaló Arena Commander, és a hangár modul jelent meg, amelynek segítségével űrhajóinkban gyönyörködhetünk. Jelenleg a hétvége során bemutatott Planetside modulon és egy olyan FPS-részen dolgoznak, amelyről Roberts azt nyilatkozta, hogy olyan látványelemeket tartalmaz, mint a Crysis. Ezen kívül még a Squadron 42 története áll kidolgozás alatt, illetve maga az univerzum, amely mindezt magában foglalja. A dolgok jelenlegi állása szerint a Star Citizen moduljai várhatón 2016-ra fognak teljes egésszé összeállni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. sensorprim...
2014.10.13. 19:47
freelancer féle spanyol viasz
jó ott mászkálni nem lehetett
csak voltak boltok(hajó és alkatrész) meg bár(mission)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Icejack
2014.10.13. 20:34
Azt hiszem az első ilyen leszállásomat Oculus Rifttel csak pelenkázás után merem elkezdeni, bitang jól néz ki...reméljük ilyen is lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ChoSimba
2014.10.14. 00:18
Barón néz ki, de azért azt lássuk be, a 25. leszállásnál ezt már inkább nyűg lesz végignézni meg kivárni ameddig leszáll. A játékélményhez nem tesz hozzá, az időt meg viszi. Szóval fasza marketingfogás az egész.
Ha az én pénzem lenne benne, már ütnék valakit keményen.
Tudom, ha sapka van rajta az a baj, ha meg nincs akkor az
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ferenczga
2014.10.14. 08:33
A CryEngine melyik kártyát szereti jobban mostanában?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.10.14. 10:58
Ez a játék a TOP kártyákat fogja szeretni 6GB+ Vrammal!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Szefmester ChoSi...
2014.10.14. 11:18
Lehet picsogni, de szerintem ez amolyan töltőképernyő szerepet tölt be, nem pedig csak felesleges effekt. A legtöbb töltésmentes játékban a nagyobb zónák között ahol nagy volt a belátható tér, volt valami elválasztó folyosó ami szinte üvöltött azért hogy csak a töltés miatt van ott.

Mellesleg ez idő alatt a játékos elnézhet a monitorról, lazíthat, nyújtózkodhat, másfelé figyelhet, mert valljuk be, többségünk közel sem tartja be az óránként 5 perc pihit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. s_erno
2014.10.14. 13:23
@Szefmester
Nem tudom, azért ha minden egyes leszállásnál egy 5 percet kell várni, hogy a gép földet érjen, + utána még másik 5 perc szaladgálás csak azért, hogy trade-elhessek pár cuccot az hosszútávon nagyon idegesítő lehet. Értem, hogy immersion feeling max meg egyebek, de én is inkább nyűgnek érzem jelen pillanatban.

@Kirrr
30 fps limittel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ChoSimba Szefm...
2014.10.14. 15:03
Faxa kis töltőképernyő az, ahol az átmenet kifekteti a videókarit meg a procit, úgy laggol.
Ezt ugye nem gondoltad komolyan ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. VikMorroHu... ChoSi...
2014.10.14. 16:29
Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy a végleges játékban is ilyen lesz a sebesség?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. VikMorroHu... feren...
2014.10.14. 16:33
Szerintem bármilyen fejlett videokártyát támogat, ami az utóbbi pár évben került piacra. Gondolom, a Crytek honlapján biztosan van hozzá dokumentáció. Ha esetleg a Star Citizenre gondolsz, nálam GTX 780 Ti kártyával 1080p-ben legnagyobb részletesség mellett elfogadhatóan fut. Jelenleg 3 vagy 4 szinten lehet skálázni a minőséget (amint közelebb kerülünk a megjelenéshez, nyilván bővítik majd, illetve menet közben optimalizálják a kódot).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. VikMorroHu... ChoSi...
2014.10.14. 16:36
Ha benne lenne a pénzed, akkor jelezhetnéd feléjük a javaslataidat, hogyan tehetnék jobbá. Egyébként nem lepne meg, ha idővel megcsinálnák a manuális leszállást is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.10.14. 17:01
Idővel az is lesz biztosan,de akiknek és így magamnak is csak azt tudom javasolni hogy türelem rozsát terem.Én a kerekeket a űrhajók alatt nem értem ebben a játékban és azt hogy legtöbb hajóban még mindig nincs olyan pilóta szék ami elforog főleg kishajókban,apróságok is fontosak lehetnek.Ez lehetne 360fok bármelyik irányba...A kerekek helyett pedig egyszerűen csak legyenek talpak mivel a játék idejében már minden hajónak méretétől függetlenül tudnia kell helyből felszállnia..Ez szerintem nem nagy kérés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ChoSimba VikMo...
2014.10.14. 17:26
Szerencsére nincs benne a pénzem, így nem kell igazán aggódnom, hogy mi lesz belőle.
De nem örülnék, ha ebből sem lenne semmi.
Támogatták már elegen, véleményből is több van nekik mint szeretnék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!