iPon Hírek

Starcraft MMO a Blizzard áldásával

Dátum | 2013. 08. 13.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Utoljára 2011-ben írtunk Ryan Winzen ambiciózus garázs MMO projektjéről, amikor is összetűzésbe került az Activisionnel az akkor még World of Starcraft elnevezésű mod miatt. Utóbb szerencsére sikerült mindent elsimítaniuk és a projekt azóta is fejlődget. Pontosabban most eljutott egy kritikus pontra, ahol a közben fejlesztőstúdióvá bővült csapat a segítségeteket kéri. Az Upheaval Arts múlt februárban már kiadott egy játszható verziót a Starcraft: Universe-ből, ami egy harmadik személyes nézetű, World of Warcraft szerű MMO-t csinált a Starcraftból. Ekkor még úgy próbálkoztak pénzgyűjtéssel, hogy a főoldalukon kérték adományaitokat. Ilyen téren sikerült szintet lépniük és a Kickstarterhez fordultak. 80 ezer dollárra vágynak a mod befejezéséhez. A StarCraft: Universe ettől még ingyenesen játszható marad, de aki pénzzel is beszáll, az kap pár extrát. 10 dollárért in-game pet, 15-ért már digitális soundtrack, 35 dollárért pedig az eddig felsoroltakon túl egy ritka fegyver, jármű és egy meglepetés doboz is jár. Amennyiben sikerül összeszedni a kívánt összeget, elindítják a multiplayer bétát, amiben már benne lesz a játék teljes sztorija. Ha összejön 100 ezer, akkor játszható fajként bejönnek a Zergek, 135 ezernél pedig egy MOBA szerű aréna játék is implementálásra kerül. 175 ezer dollárnál jön egy újabb sztori a játékhoz. Fontos megjegyezni, hogy attól függetlenül, hogy a projekt milyen óriásira nőtte ki magát, a Starcraft: Universe még egy StarCraft 2 mod marad, vagyis önmagában nem áll meg. Jó hír viszont, hogy mindössze csak az ingyenes Starcraft 2: Starter Edition szükséges hozzá, amit itt letölthettek. 10,000 dollárt már összeszedtek és még 29 napig próbálkozhatnak a kívánt összeg begyűjtésével...
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Renhoek
2013.08.15. 16:31
Hát ez rettenet gagyi. Ahogy az összes Blizzard termék mostanában
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. balikabo
2013.08.16. 09:28
10 éves grafika egy új MMO nak siralmas, ezzel csak elrontják a nevet, és a BLizz áldását adta rá? Érdekes
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!