iPon Hírek

Surface Pro 3, a Microsoft nagy dobása

Dátum | 2014. 05. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az elmúlt hetek, illetve hónapok folyamán mindenki arra várt, hogy a Microsoft lerántja a leplet a Surface család legkisebb tagjáról, a Surface Miniről, ám a nemrégiben véget ért rendezvényen erre mégsem került sor. Cserébe viszont kaptunk egy nagyon érdekes gépet.
Ahogy a legutóbbi pletykák várták, megérkezett a Surface Pro 2 utódja, a Surface Pro 3, amely Haswell platformra alapoz és több szempontból is komoly mérföldkőnek tekinthető. Az újdonság elődjével ellentétben már nem 10,6 hüvelykes, hanem 12 hüvelykes képátlójú érintőkijelzőt kapott, ami Full HD helyett 2160 x 1440 pixeles natív felbontás mellett üzemel. Az érintőkijelző képminőségére az első tesztek alapján aligha lehet panasz – talán csak a csillogó felület ronthatja egy picit az összképet, az élesség, a kontrasztarány, a színhűség és a betekintési szögek a rendezvény vendégei szerint továbbra is elismerésre méltóak.
A meghízott kijelző rendhagyó, 3:2-es képaránnyal rendelkezik, ami közelebb áll a normál A4-es papírlapéhoz, mint a hagyományos táblák esetében alkalmazott 16:9-es, illetve 16:10-es képarány. A képaránynak köszönhetően a kijelzőn 6%-kal több tartalom fér el, mint egy normál 13 hüvelykes noteszgép kijelzőjén.
Az érintőkijelző esetében további említésre méltó változás, hogy más érintőtoll technológiát alkalmaz, mint elődje: a Wacom digitizer texchnológiáját N-rig aktív digitizer technológiára cserélték.
A technológiaváltással együtt a tollat is kezelésbe vették: mostantól az érintőceruza formailag is sokkal inkább hasonlít a klasszikus tollakra, plusz kínál két extra funkciót is, ezekre mindjárt visszatérünk.
A magnéziumház a Surface Pro 3 esetében is rendkívül jó minőségű, csak úgy, mint a Surface Pro 2 esetében, viszont méret tekintetében van változás. A nagyobb képátlójú érintőkijelző ellenére a tábla vastagsága 10 milliméterről 9,1 milliméterre csökkent, a tömegét pedig 800 grammra mérsékelték, így a termék összességében könnyebb, mint egy MacBook Air. A ház strapabíróságán is csiszoltak egy kicsit, és a bemutatón azt is megmutatták, mi történik, ha vállmagasságból a szőnyeggel borított padlóra ejtik a terméket. A Surface Pro 3 jól viselte a kínzást: a terméknek semmi baja sem lett, sőt, még csak ki sem kapcsolt, illetve le sem fagyott.
A Microsoft az újdonsággal egyébként azt szeretné elérni, hogy a noteszgépek és a táblák közötti "konfliktus" véget érjen, ezért a Surface pro 3 személyében egy olyan megoldást kínál, ami noteszgépként és táblaként is kompromisszummentesen használható. Ennek érdekében a kihajtható támaszték immár 150 fokos tartományon belül mozgatható, méghozzá fokozatmentesen. Az asztali használatot segíti az is, hogy a billentyűzet felső része hajtogatható, így azt behajtva a kijelző alsó részéhez illeszthetjük, ebben a pozícióban pedig erős mágnesek fogják megtartani. Ezáltal a billentyűzet picit döntött lesz, ami pont elég ahhoz, hogy kényelmesebben lehessen rajta gépelni.
A fedélzeten többféle negyedik generációs Intel Core processzor kaphat helyet, így a lehetőségeinknek csak pénztárcánk vastagsága szabhat korlátot. Rendszermemória tekintetében 4 GB-tól 8 GB-ig terjed a skála (LPDDR3), az adatok tárolásáról pedig 64 GB-nyi, 128 GB-nyi, 256 GB-nyi vagy 512 GB-nyi NAND Flash tárhely gondoskodhat. Az egyetlen akkumulátortöltéssel nagyjából kilencórányi webböngészésre elegendő üzemidőt biztosító rendszer 802.11ac WiFi, illetve Bluetooth 4.0-s támogatással egyaránt rendelkezik, de számos szenzor is helyet kapott rajta (gyorsulásmérő, magnetométer, környezeti-fény érzékelő, giroszkóp), csak úgy, mint két darab kamera. Az előlapi példány 1080p-s, a hátlapi pedig 5 megapixeles felbontással bír. A csatlakozók között USB 3.0-s port, DisplayPort videó kimenet és fejhallgató kimenet egyaránt lapul, sőt, még microSD memóriakártya-olvasó is jelen van a fedélzeten. Utóbbival hatékonyan bővíthető a fedélzeti tárhely, ha szükséges.
A melegedő komponensek hűtéséről egy igényes, rendkívül halkan üzemelő aktív rendszer gondoskodik. A hűtés működését sem hallani, sem érzékelni nem igazán lehet, így ezen a téren sem lehet majd fogást találni a terméken. A lehető legjobb hangzásról új hangszórók gondoskodnak, amelyek nem csak jobb, 45%-kal nagyobb hangerősséggel, de elődeiknél jobb hangminőséggel is megajándékozzák hallgatóikat.
A korábban említett érintőceruzára visszatérve, néhány érdekesség ismertetésével még mindenképpen adósak vagyunk. Az új érintőceruzának, a rendhagyó képaránynak, illetve a nagy kijelző felbontásnak köszönhetően a Surface Pro 3 egyszerű jegyzetfüzetként is használható. A tollon található gomb megnyomásával felébreszthető az alvó konfiguráció, majd a lezárt táblán azonnal el is kezdhetünk jegyzetelni – még bejelentkezésre sincs szükség. A kész jegyzetet a toll gombjának megnyomásával a felhőbe, azaz a OneDrive tárhelyre küldhetjük, így a kész munka már biztosan nem veszhet el. A tartozékként érkező alumínium toll 256 nyomásszint megkülönböztetésére képes, írás közben pedig attól sem kell tartani, hogy mi történik, ha kezünk az érintőkijelzőhöz ér: az írás zavartalanul folytatódhat tovább, így csuklónkat kényelmesen megtámaszthatjuk a kijelzőn, mint egy normál lapon – abszolút nem kell rendellenes működéstől tartani.
A Surface Pro 3 mellé néhány kiegészítő is megjelenik majd. Az egyik legérdekesebb egy asztali dokkoló állomás, ami nem csak extra portokat kínál, de kényelmesebbé teszi a kijelző megtekintését is. A bölcsőben helyet foglaló tábla mellé hatékonyan pakolható billentyűzet és egér is, ezáltal mini asztali munkaállomásként is használható az újdonság. A 200 dollárba kerülő dokkoló USB 3.0-s és USB 2.0-s portokkal, Ethernet porttal, illetve mini-DisplayPort videó kimenettel kerül az üzletek polcaira.
A sorban egyszerű Ethernet adapter is lapul, ami USB portra illeszkedik – ezért a kiegészítőért 39,99 dollárt kérnek el. A Surface Pro Type Cover billentyűzet, ami pirosban, feketében, lilában, kékben és cián színben egyaránt elérhető lesz, 129,99 dollárba kerül. A 295 milliméter széles és 217 milliméter mély kiegészítő mindössze 5 milliméter vastag, billentyűi pedig mechanikusak és még háttérvilágítással is rendelkeznek. A kompakt billentyűzet kijelzővédőként is funkcionál, de ez aligha meglepő. Az árlistán extra tápegység és extra érintőtoll is lapul: előbbi 79,99 dollárba, utóbbi pedig 49,99 dollárba kerül, természetesen darabonként.
Maga a Surface Pro 3 majd csak augusztusban kerül az üzletek polcaira, legalábbis Európában, de az Amerikai Egyesült Államokra érvényes árazásról már most lehullott a lepel. A könnyebb áttekinthetőség érdekében táblázatba foglaltuk az ismert adatokat. Íme:
Az egyelőre sajnos nem derült ki, hogy pontosan mely processzorokat alkalmazza az Microsoft. Annyi biztos, hogy az egyik Core i5-ös opció a Core i5-4300U modell lesz, amely 15 wattos TDP-vel rendelkezik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

25. CyberPunk6...
2014.05.21. 11:14
Végre sikerült igazán jóra megcsinálni.
Csak az ára...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Kirrr
2014.05.21. 11:27
Nah, ezt már szívesebben vennék, mint ultrabookot. Ha az i5 + 8GB becsúszik 1100 alá...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. straylight
2014.05.21. 12:14
Az összeg elég húzós, de figyelembe véve a képességeit, meg hogy ez egy teljes értékű notebook is, nem mondnám eltúlzottnak.

Sőt most megnézve mibe kerül egy fostos iPad Air és mire jó, a Surface kimondottan olcsó.

Asszem ez az első alkalom, hogy megkívántam egy tabletet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. djgeg Cyber...
2014.05.21. 12:16
Szerintem most már normális az ára. Ha körbenézel egy normális ultrabook is ilyen árról indulnak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. VAjZY
2014.05.21. 12:48
Magnetométer? Valaki megmagyarázná?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. yoman3d
2014.05.21. 12:50
Ezen most teljes értékű win8 van? nem az a butitott win r vagy mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Kirrr
2014.05.21. 13:01
Teljes értékű win, hiszen ez gyakorlatilag egy notebook egy tabletbe zsúfolva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Zabalint yoman...
2014.05.21. 13:05
Az eddigi Surface Pro-kban is teljes értékű volt a win8, amire te gondolsz, az az arm procis Surface.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Zabalint
2014.05.21. 13:09
Húzós az ára, de a úgyis lesznek ugyanezen koncepció alapján olcsóbb "utánzatai", ahogy az első Surface Pro-nak is voltak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Pandion
2014.05.21. 13:15
Ezek csak az Amerikai árak, nálunk valószínűleg sokkal többe fog kerül, mint általában. Szóval Szerintem is drága 1 kicsit. Na persze ne iPad-hez hasonlítsuk, mert ott nem a terméket fizeted meg. Ha az a középső felszereltség 200e alatt lenne, akkor elgondolkodnék rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Smooth44 Pandi...
2014.05.21. 15:00
Hát ha valahol nem a terméket fizeted meg, az a samsung inkább...
Tartalomfogyasztásra továbbra is csak iPad-et vennék. Nálam a drága az, ami adott pénzért (lehet az csak 30eFt is) irgalmatlanul keveset nyújt. A galaxytab-ek, de a telefonjaik is pont ez a "drága" kategória. Ha droidos telefon kéne, inkább vennék HTC-t 1,5×annyiért, mint 2-3szor egy nyamvadt samu galaxyt.

Munkára egy ilyen eszköz a legbarátibb.
Hordozható, de külső megjelenítő nélkül is remekül használható, kellően erős, gyors, és remélhetőleg üzemidőben sem marad el egy ultrabooktól.

Ráadásul a méret is szimpatikus. Tartalomfogyasztásra, bohóckodásra 8" ideálisabb (7es kicsi, 10es már nagy). Munkára pedig már nincs nagy difi cipelés tekintetében a 10 és 12" között, akkor pedig inkább a nagyobbik.

Ára meg hát annyi, amennyi. Nem kevés, de nem is az ARM tabletekhez kell hasonlítani. Ultrabookokkal viszont jó eséllyel tud harcba szállni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. franc03 Smoot...
2014.05.21. 15:26
Nekem van iPad-em, de az igazat megvallva bőven meglennék nélküle is.
iPad+ThinkPad X szériával nyomulok jelenleg és egy ilyen Surface Pro3-ra fogom lecserélni.
Mellé pedig Lumia920->930 upgrade.

Jó most a Microsoft nagyon, de kell idő míg a tömegeknek is leesik hogy az Apple és a Google most a rosszfiú.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Svidi
2014.05.21. 17:18
800$ az Európában 800€ lesz, ami itthon 800€*305 Ft/€, azaz: 245.000 Ft alatt ne számítson senki a legolcsóbb verzióra sem.

Lehet engem szidni, de nézzétek meg bármilyen amerikai áru árazási stratégiáját, sajnos leginkább ez rá a jellemző. (általában még az áfás 1,27x szorzót is belenyomják)

Pl.: iPad Air: 500$ -> 112.000 Ft, itthon 500€*305 Ft/€=152.500 Ft, ami nem is áll messze a 149.990 Ft bolti ártól, igaz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. asdsa VAjZY
2014.05.21. 17:35
Telefonokban is szokott lenni, a gyorsulásmérővel együtt használja a mozgásérzékeléshez, illetve innen tudja a készülék, hogy milyen helyzetben áll a gép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. asdsa Svidi
2014.05.21. 17:37
Ezt a +áfát azért elég gyakran le szokták vágni az árból, elég ha mondjuk ránézel néhány szórakoztatóelektronikai cuccra, vagy VGA-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. j.panzer
2014.05.21. 17:40
Fejlődik ez szépen. Határozottan pozitív irányba. Az, hogy nőtt a képátló szerintem csillagos ötös lépés, igaz, hogy így kevésbé mobil, de ha azt veszsük már a 10-es sem volt olyan hű de mobil. Arra ott vannak a 7-8-as tabletek. Ez valóban egy ultrabookot vált ki, csak, ha nem kell a billentyűzet, lecsatolod, és tablet. Király.
A formátum váltás is nagyon jó ötlet, a 16:9 filmezéshez lett kitalálva, mindenhova máshova jobb az "A4"-es laphoz közelítő képarány. Olvasni, írni, képregényt nézni, netezni, stb. Szóval ez is csillagos ötös.
Nagyon-nagyon jól sikerült ez a Surface, két bukó tényező van, de azok nálam durvább akadályt képeznek, mint egy 3 méter vastag vasbeton fal. Az egyik az aktív hűtés, ami (akár mennyire kifinomult is) nem való tabletbe. Pont. Inkább rakták volna bele a létező legdurvább, de még passzívan hűthető CPU-t. Nyilván gyengébb lett volna, de legalább passzív. Nekem többet ért volna úgy. A másik a Win8. Az még mindig egy hulladék szerintem, így én már megvárnám a Win9-et. Remélem sokkal használhatóbb lesz, mint a 8-as.
Ezt leszámítva ez maga a tökéletes tablet/noti hibrid. Már csak az árával kéne valami csinálni, de hát istenem, prémium termék, ez van.

Még egy dolog amire felfigyeltem. Ezúttal nem jelentettek be Surface RT-s tabot. Remélem ez azt jelenti, hogy az MS rájött végre, hogy az RT egy semmire sem használható szutyok, amit nagyon gyorsan el kell felejteni. Legalábbis ebben az árszegmensben. Ha nagyon ragaszkodnak hozzá, küldjék be a 30 rugós kínai tabletek elleni harcba. Windows Light-ként bőven megállná a helyét, ha a tudásának megfelelően áraznák (max 50k).
Inkább tényleg abba fektessék az energiát, hogy a Win9 odabax jó legyen.
Kinect nélküli X-box, visszatérő Start menü, Surface 3 Pro only... fejlődik az MS, fejlődik. Igaz be kellett hozzá nyelnie pár pofont, és le kellett fejezni a komplett vezetést, de alakulnak a dolgok. Az elmúlt 3 év felhasználó gyalázó ámokfutása után kezdem úgy érezni, hogy jó irányt vett a redmondi polip.

Szerk: Ár dologhoz annyit, hogy elvileg ami a cikkben dollárban van megadva, azt minimum Euróba kell átszámolni, mert úgy jön ki a vám+áfás ára. Aztán amit még a szürkeimportos kereskedő rátesz. Anno Surface Pro 2-t én mág 750k-ért is láttam. Ami azért igencsak durva árképzés...

És végül csak annyit, hogy én szívesen látnék az RT-s szutykok helyett egy jóárasított Atom (esetleg AMD-s) procis verziót. Nekem azok teljesítményben megfelelnének, árban meg lehetne belőle szépen vágni. Úgy még talán be is neveznék egyre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Szilank
2014.05.21. 19:48
Hogy megspóroljam a további találgatást az Európai árral kapcsolatban. Egész egyszerű, mert Brit szomszédainknál is elő lehet rendelni, ami már EuróZóna. Rendre az árak: 639, 849, 1109, 1339, 1649 GBP
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. DogTheDog Svidi
2014.05.21. 20:32
Az Egyesult Allamokban minden allam mas adoval dolgozik,igy az adotartalom sosincs az arhoz hozzaadva.A legtobb esetben meg a boltokban sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Mikeee VAjZY
2014.05.22. 10:43
Szerintem az iránytűhöz lehet köze..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Zabalint Szila...
2014.05.22. 11:14
Tudod mi az az eurózóna? :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller Szila...
2014.05.22. 11:14
Anglia mióta része az eurozónának? Ott is van az ára, GPD, nem Euro...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. VAjZY
2014.05.22. 13:04
Oké, ennyi leesett, tudom, mi az a magnetométer, azt a részét nem értettem, hogy miért kell bele, ha már van benne giroszkóp. A kettő együtt annyival precízebb, hogy megérje beletenni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zodiac83 VAjZY
2014.05.22. 14:50
Mi köze van a giroszkópnak az iránytűhöz? Teljesen mást célt szolgál a kettő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. xGamer
2014.05.22. 20:37
Egy ilyenre megérni majd beruházni 1-2 év múlva, ha már normális ára lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. VAjZY
2014.05.23. 15:40
Semmi, de iránytű minek bele? Éppen ez az, ami miatt furcsálltam, mert elvileg maga a készülék pozíciójának pontosítása a cél, nem a helymeghatározás. Furcsa minden esetre, de nem mondtam, hogy haszontalan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!