iPon Hírek

Syndrome – Rettegés az űrben

Dátum | 2016. 11. 24.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

Nincs is annál jobb, mikor felébredünk egy hibernációs álomból, és egy teljesen kihalt, villódzó fényekkel és furcsa zajokkal teli űrhajón találjuk magunkat. A számítógép szerint mind a 350 legénységi tag halott, minket kivéve. De mi történt és ki a felelős ezért? Ezt próbáljuk kideríteni, miközben nagyjából semmire sem emlékszünk és még mindig hallucinációk gyötörnek. Ráadásul valami idegen tárgy is lapul valamelyik helyiségben…
Lépésről lépésre próbálunk valamilyen információt gyűjteni az adatbankokból, a levelezésekből és a naplóbejegyzésekből, azonban nem telik el túl sok idő és már a testi épségünkre is vigyáznunk kell. Valami aktiválja a hajó védelmi rendszerét, a robotsegédek elszabadulnak és ott vannak azok a furcsa, félig ember, félig gép lények is… Néhányuk ellen semmit sem érnek az olyan kezdetleges fegyverek, mint a rendelkezésünkre álló szerszámok, tehát elég sokszor a menekülés és elrejtőzés az egyetlen megoldás (egyébként nekem folyton ilyen ingereim voltak, sok sikert annak, aki VR-ben próbálkozik a játékkal). Ez a menekülés dolog azonban egyáltalán nem egyszerű: üldözőink meglepően kitartóak is lehetnek, a mi levegőnk elég gyorsan kifullad és mintha minden gázcső és áramvezeték összeesküdött volna ellenünk. Később találunk ugyan lőfegyvereket is, de olyan kevés muníció van hozzájuk, hogy döntő hatásuk nincs. A kulcs a lények mozgásának és útvonalának kiismerése, alternatív járatok keresése és memorizálása, menekülési tervek készítése. Minden fedélzethez tartozik térkép (összesen nyolc van), de nem túl egyszerű kezelni őket, rohanás közben pedig általában nincs is rá idő. Kicsit az Alien: Isolationre emlékeztet az, hogy szinte csupán a szellőzőjáratokban találhatunk egy percnyi nyugalmat olykor. Halálos veszélyben vagyunk a terminálok használatakor is, hiszen közben megtámadhatnak, megsebesíthetnek minket.
Bevallom, rám már az ajtók nyitódása is a frászt hozta. Nem segített az sem, hogy az egyszer már biztonságosnak ítélt helyek másik alkalommal akár halálcsapdaként is funkcionálhattak, mikor egy addig nyitott útvonal egyszer csak bezárult. Nem számíthatunk az orvostudományra sem: regeneráló injekciókból és élelemből is körülbelül annyira vagyunk ellátva, mint munícióból vagy zseblámpaelemekből. Ha elfogynak – el fognak fogyni! – újakat kell keresnünk vagy nélkülük túlélnünk. Ez önmagában folyamatos feszültséget és felajzott idegeket jelent. A hangok csak rontanak ezen (jézusom, mennyire be tudok parázni az ilyen játékokon, nevetséges…). A néma csendnél csak a már említett ajtónyitások, a minket a bőrünkből kiugrató, hirtelen felbömbölő szirénák, a hajótest recsegései, a veszélyhelyzetekben fokozódó hanghatások rosszabbak. Mármint nem minőségileg rosszak, de az ilyen gyáva nyusziknak, mint én, több sem kell… A vörös zónákon való biztonságos átjutás gyakran próbálkozásos alapon működik, magyarul hopp, megöltek, akkor ezt nem így kellene, visszatöltés. Grafikailag a fényeket emelném ki, a hatásuk nyilvánvalóan kulcsfontosságú a hangulat megteremtésében, a beállítási lehetőségek tekintényes része is rájuk vonatkozik. Egyéb téren nem lehet okunk panaszra, a látvány nem kiemelkedő, de komolyabb gond sincs vele, sokszor úgysem látni tisztán a kisebb-nagyobb mértékű félhomály miatt és amúgy sem érünk rá nagyon foglalkozni vele. Néhány dolog nem igazán tetszett. A tárolóhelyünk érdekesen működik, olykor elveszett belőle ez-az, jó kis hiba. A kamera néha olyan, mintha túl alacsonyak lennénk. A nehézségi fokot nem lehet állítani. A játékmenet alapvetően lineáris, az újrajátszásnak nem sok értelme van. Az itt-ott talált feljegyzések összegyűjtése jó móka lett volna, ha valahol jelölnék, összesen hány darab van – enélkül vakon szaladgálunk, hátha még hiányzik valamelyik a kollekcióból (mármint feltéve, ha érdekel az ezekből kirakható háttérsztori). Van néhány olyan részlet, ami kicsit befejezetlen, vagy hányaveti érzést kölcsönöz a játéknak, például a térkép rossz jelölései, a falakon való átnyúlás és hasonlók.
A Syndrome az előző bekezdésben felsoroltak ellenére nem rossz játék, horror-rajongóknak kifejezetten ajánlható. A kísérteties űrhajó fedélzetén folyó macska-egér harc, a nálunk sokkal erősebb fenyegetések és az erősen korlátozott válaszcsapási lehetőségek kifejezetten izgalmassá teszik a játékot, a hangulat és a rémisztés-faktor remek, a zajok és egyéb hanghatások maximálisan támogatják az egész koncepciót. Nem tökéletes alkotás, de szórakoztat a maga módján és ugyan mi kellene ennél több?
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!