iPon Hírek

Szájának alakját változtatva vadászik a lövőhal

Dátum | 2014. 09. 09.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A lövőhalfélék képviselői a víz alatt várakoznak prédájukra, míg a kiszemelt rovar leszáll egy fölöttük elhelyezkedő levélre vagy ágra. Ha a célpont egy pillanatra nyugalomban van, erőteljes vízsugarat lőnek ki felé, majd bekebelezik az eltalált és vízbe pottyanó áldozatot. Az egészen valószerűtlennek tűnő vadászati technikával kapcsolatban már számos érdekességet kiderítettek a szakértők, és egy új kutatás során arra is rájöttek, hogyan képzi a vízsugarat a hal. A módszer, mint kiderült, jóval kifinomultabb, mint valaha is gondoltuk volna, hiszen az állatok nemcsak a vízsugár irányát, de annak erejét is széles határok közt, nagy precizitással tudják variálni, gyakorlatilag eszközként használva a folyadékot. „Lenyűgöző munka” – mondja Alberto Vailati, a Milánói Egyetem kutatója a most megjelent tanulmányról. „Elképesztő látni, hogy ezek az egyszerű állatok, milyen komplex viselkedésformákra képesek.” A lövőhalak a tengerparti mocsárerdők félsós vizében élnek Indiától Ausztráliáig. Látványos spriccelőképességük népszerű akváriumi halakká tette őket, és az új kutatás vezetője, Stefan Schuster, a Németországban található Bayreuthi Egyetem fizikusa is így találkozott velük először. A szakértő elsődlegesen olyan idegpályák tanulmányozásával foglalkozik, amelyek relatíve egyszerű viselkedésformákat szabályoznak.
Schuster eredetileg egyszerű házi kedvenceknek vette meg a halakat, de viselkedésüket figyelve hamar rájött, hogy azok fontos információkkal járulhatnak hozzá saját kutatási területéhez is. Az első dolog, amit a kutató észrevett, hogy a lövőhalak meglepően erős vízsugarakat bocsátanak ki. „Ha arcba talál egy ilyen sugár, olyan érzés, mintha egy rovar csípne meg” – erősíti meg a megfigyelést Vailati is. Ilyen erős és precízen irányított vízsugarat pedig nem egyszerű létrehozni: a rovar vízbe lökéséhez a halaknak egyetlen nagyerejű löketbe kell koncentrálni a kiköpött vizet. Hogy ez pontosan hogyan történik, annak kiderítése négy évet vett igénybe. Schuster és kollégája, Peggy Gerullis kilenc lövőhallal kezdett dolgozni, arra idomítva az állatokat, hogy mindig az akvárium egy bizonyos pontján lőjék ki a célba vett rovart. Így meg tudták mérni a sugár erejét és sebességét, és nagysebességű kamerával filmre is vették az eseményeket. Több száz órányi felvétel elemzése után aztán megszületett a válasz arra a kérdésre, hogyan szabályozza a hal a sugarak erejét. A lövések ideje alatt az állatok folyamatosan változtatják szájuk alakját, és ennek révén képesek azt elérni, hogy a vízsugár vége nagyobb sebességgel hagyja el szájukat, mint a sugár eleje. Ez utóbbit már Vailati és kutatócsoportja is kimutatta, azt azonban ők még nem tudták megmondani, hogyan valósítja meg a hal a gyakorlatban mindezt. Mire az áldozathoz ér a víz, az eredetileg hátrébb haladó cseppek utolérik az előbb kilőtt vizet, nagy erejű „lövedéket” kreálva a sugárból. Mind Schuster, mind Vailati úgy véli, hogy a lövőhalak vízzel kapcsolatos tevékenysége kimeríti az eszközhasználat fogalmát, hiszen az állatok aktívan és tudatosan befolyásolják a hidrodinamikai folyamatokat. Ez pedig semmiben sem kevesebb, mint amikor az ember kihegyez egy ágat, majd azt eldobva próbál vadászni, mondja Schuster. „Ha egyszerűen eldobná a földre hullott ágat, az nem számítana eszközhasználatnak, hiszen nem változtatta meg az objektumot. Ha viszont kihegyezi és levágja róla a gallyakat, eszközt hozott létre belőle” – folytatja a kutató. A lövőhal pedig nagyon hasonlóan jár el a vízzel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!