iPon Hírek

Száműzték a Windows 8-ból a Start gombot

Dátum | 2012. 02. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A napokban kiszivárgott néhány információ, illetve néhány fotó, amelyek alapján erősen úgy tűnik, hogy a Microsoft száműzi a Windows 8-ból a Start gombot, legalábbis a jelek szerint alapbeállításban nem lesz elérhető az új operációs rendszerben a megszokott gomb. Az utóbbi hetek, illetve hónapok eseményei alapján ez a lépés nem is oly meglepő, hiszen a Microsoft már tavaly is hangoztatta azon véleményét, hogy a Start gombnak mennie kell, hiszen a felhasználói szokások az elmúlt évek során jelentősen megváltoztak.

Utóbbi kijelentéssel a cég illetékesei valószínűleg arra céloztak, hogy sokan már amúgy is asztali ikonokkal, gyorsindítóval, vagy a tálcára letűzött ikonok segítségével érik el a számukra fontos alkalmazásokat, beállításokat, illetve egyebeket. A hiányzó Start gombról készített képek a Windows 8 Consumer Preiview kiadásából származnak, ami a vélekedések szerint a hónap folyamán megjelenő első béta kiadás előfutára lehet.

Itt bizony tényleg nincs Start gomb.
A Metro kezelőfelület Start menüje.
Érdekesség, hogy a tesztelők szerint a felhasználói kezelőfelület bal alsó sarka továbbra sem marad kihasználatlan: ott ugyan nincs Start gomb, de ha a terület fölé visszük az egérmutatót, akkor egy menüablak most is megjelenik. Hasonló a Developer Preview-ban is jelen volt, igaz, ott még Start gombbal érhettük el ezt a menüt. A Neowin állítása szerint utóbbi mozdulattal, azaz az egérkurzor bal alsó sarokba történő mozgatásával maga a Metro felhasználói kezelőfelület jön elő, nem egy, a Start menühöz hasonló menü.

Hogy végül is lesz-e lehetőség a megszokott Start menü igény szerinti visszaállítására? Nos, ez egyelőre rejtély. Ahogy megjelenik a hivatalos béta kiadás, fény derül erre is. Úgy tűnik, hogy az 1992 és 1995 között kifejlesztett Start menü, amely először a Windows 95-ben mutatkozott be, majd végigkísért eddig minden Windows kiadást, a Windows 8 megjelenésével nyugdíjba mehet.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

87. Taragas
2012.02.07. 12:57
Hát ezekkel az újításokkal "nálam" iszonyatos bakit fognak lőni. Lassan tényleg igaz, hogy egy windows jó, egy szar, egy jó, egy szar...
Nekem nem kell metro asztalira, meg ugyan Total commandert használok, de sok dolgot használok a startmenüből. Annyira örültem, hogy végre átalakítják az ütemezőt, meg hasonlók, de egy csomó olyan dolgot is be kéne nyelnem, ami számomra visszalépésnek hat, inkább hanyagolom a cuccot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. jozsefm
2012.02.07. 13:01
Hu de igénytelen és randa az a metrós kezelőfelület
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. Benny
2012.02.07. 13:03
helyette stop gomb lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. rabib
2012.02.07. 13:10
Szerintem kár kivenni a Start gombot. Jól is mutat ott a Windows 7-ben is, elérhető minden telepített program, vezérlőpult, dokumentumok, stb. rajta keresztül. Helyette meg lesz ott egy üresség.

józsef m.
A Metrós kezelőfelületet látva nem olyan, mintha előrefelé fejlődne a felhasználói felület, hanem még kinézetben is leegyszerűsödik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. homeware
2012.02.07. 13:11
Ez hatalmas bukás lesz, már érzem. A Start menü végre használható keresőt iktatott be a Vistában, meg odakerült a letöltések linkje is, ami remek dolog, naponta használom. Most meg itt lesz ez a vacak metró, ami szemlátomást senkinek sem kell... GG Microsoft, GG...
Szerintem vagy mindenki marad 7-nél, vagy más OS után néznek páran.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. sensejke
2012.02.07. 13:11
Én azt nem értem miért kell tabletesre csinálni!!?? Ettől már frászt kapok. Már előre érzem, hogy szar lesz. Csak abból a szempontból lesz jó, hogy az FX-es AMD-ket remélhetőleg szeretni fogja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. adam7838
2012.02.07. 13:13
Az "egyelőre rejtély" szavakat a szerkesztők előszeretettel használják.
Ez csak nekem tűnt fel vagy titeket is zavar?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. gcsaba70
2012.02.07. 13:24
"Szerintem vagy mindenki marad 7-nél, vagy más OS után néznek páran."

Azok a fogalmatlanok, akik a hiányzó start gombon fennakadnak, majd elmennek kínlódni a Linux-al... Nagyon valószínű!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. jozsefm rabib
2012.02.07. 13:27
Én inkább használnám a visszafejlődik szót, látszik ,hogy minimalaitásra törekszik mindenben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. BIZ
2012.02.07. 13:28
Hát ez borzalmas fostos tapi modszer de kit érdekel ez egy PC-n?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. gyenesmart...
2012.02.07. 13:36
Maradok Win7-nél inkább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. Orgyilkos
2012.02.07. 13:46
Na eljutottunk addig, hogy a Vista-nál is rosszabbat alkotnak. Még a legtöbb linux deskopt felülete is normálisabb mint ennek a Win8-nak lesz. Azért kíváncsi lennék arra az emberre aki kitalálta ezt a Metro témát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Meteorhead
2012.02.07. 13:54
Valaki magyarázza el nekem: miért rossz a Metro UI?

Win 8 legbaróbb újítása hogy végre egységes felület lesz a mobilodtól, a notidon és asztalidon keresztül a rackes szuperszámítógépig (azon mondjuk linux van, de lehetne is). Ubuntu 12.04 is már mnni fog ARM-on és sokkal lassabban, de próbálják touch-screenre kigyúrni az OP-rendszert. Most már ott tartunk, hogy 2-4 magos mobiltelefonok és tabletek szinte mindennaposak, grafikai erejük játékon kívül mindenre elég... Aki tabletre Win-7et rak, vagy Ubuntun giga nagyra veszi a tálcás ikonok méretét, hogy le tudja taperolni... annak csak gratulálni tudok.

Én személy szerint örülök neki, hogy valaki egy merész ugrással átszabja a kezelőfelületet, és végre elég lesz egyetlenegyet megtanulni a népnek, és nem kell használható gadgeteket összeszednem mobilra, asztalira egyaránt, csak mert az egyiken van sidebar, a másikon nincs. (Nem mintha most lenne okostelefonom, de amint Visual Studiot tudok rá telepíteni, akkor biztos lesz)

Szerintem aki sír a Metro miatt az egyszerűen lusta, vagy csak natúr nem látja a trendeket, aminek előbb-utóbb mindenki be fog hódolni, egyszerűen mert ez az irány a használhatósághoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. Sipikee
2012.02.07. 14:02
Tabletre még talán illik, nade PC-re. -.- még tableten se biztos hogy felfogja váltani az androidot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. akrisz
2012.02.07. 14:02
Nem kell pánikolni gyerekek! Majd registry-ben vissza lehet a start menüt.... ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Orgyilkos
2012.02.07. 14:05
A 2. kép undorítóbban néz ki mint a Windows Media Center. Nekem fontos a gyors programok elérése, úgy hogy ne az asztalt keljen telepakolnom ikonokkal. Start menüben rögtön minden megvolt. Akinél egyszerre 10-12 program fut mivel dolgozik rajta attól ne várjál már el, hogy a asztalt pakolja teli meg a gyorsindítósort... 20-30 programot kirakni gyorsindítóba is elég gáz lenne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. Orgyilkos
2012.02.07. 14:05
PC-re egyáltalán nem való ezt a "Metro UI"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. polarx
2012.02.07. 14:21
látom itt embereknek az a szó hogy minimamlista nem mond semmit. (nem mondom hogy jó a metro mert nem használtam nem tudok róla semmit. viszont nem mondanám hogy szar azért mert egyszerűsödik.) start menü ugyan hiányozna mivel én pont utálom az asztalon lévő ikonokat. ami tudok azt mind elrejtem vagy egy dock-ra integrálom be így ha lehet egyetlen ikont SE használok asztalon, a start menüből meg eltudtam érni eddig is. amúgy meg ezután is valószínűleg ugyan úgy ellehet érni max nem az lesz az alapértelmezett.. de lehurrogni valamit azt megy mindenkinek ha nem valami olyan mint az elmúlt 20 évbe végig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. gab78
2012.02.07. 14:29
Ugyan az lesz mint a Vista esetében, rá akarták kényszeríteni a felhasználókat, csak ott van DX10, de zabálta(ja) a memóriát, lassú volt... de az XP a mai napig is népszerű, a Vista meg elbukott, gyorsan kihozták a Win7-et amiben kijavították amit tudtak. De most megint rá akarnak erőszakolni valamit a vásárlókra, amire piszkosul nem lesznek vevők. Nekem nem kell a Metro felület asztali gépbe... én továbbra is egerészni akarok, és nem mancsolni a monitort... Ketté kellett volna választani a fejlesztéseket, egy mobil és tábla operációs rendszerre, oda jó a Metro, bár nekem kicsit semmilyen, és egy asztali fejlesztésre, bár a Win7 elég jól muzsikál, nem kellene erőltetni a leváltását, jó persze ARM processzor támogatás is lesz, stb, de szerintem felesleges lőpordurrogtatás az egész. Nem tudom mit gondolnak, nem fog a fél világ rohanni és taperolható kijelzőkez venni! Ebben egészen biztosak lehetnek. Asztali PC-hez nem is kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. Talent15 polar...
2012.02.07. 14:31
Ja, nálam is üres, sötétszürke asztal van, így legalább nem virít elő semmi az ablakok mögül (az ikonok úgyis mindig valami alatt vannak). A gyakran használt programokra ott az Autohotkey, a többire meg jó a Start menü.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Layosh
2012.02.07. 14:34
Egyáltalán mi értelme van a metronak??? Kiprbáltam már a DP verziót. Kétszer is. És elviselhetetlen, hogy váltogassak a metró és régi asztal között. Mert bármit elindítok előbb átvált régi asztalra és utána indul a program... Persze szép és jó a metró de!!!! A normál tiniket nézve mit csinál a gép előtt? 50% faszbúk, 10% pornó és többi weboldal, 10% file és filmlesés, a maradék meg játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. homeware
2012.02.07. 14:36
@ gcsaba70:
Más OS-t írtam. Ez nem feltétlen jelent linuxot.

@ Meteorhead:
A probléma még mindig az, hogy a desktopra akarják ezt erőltetni. Nyugodtan különválaszthatták volna a Windowst és fejleszthették volna az egyik ágát Tabletre, ráoptimalizálhatták volna a felületet, a másikat meghagyták volna olyannak, amilyen. Sajnos volt alkalmam kipróbálni a Developer Preview-t és tudom, hogy ez egy SZAR. Nem desktopon van a helye, pont.

"Szerintem aki sír a Metro miatt az egyszerűen lusta, vagy csak natúr nem látja a trendeket, aminek előbb-utóbb mindenki be fog hódolni, egyszerűen mert ez az irány a használhatósághoz."

Nem vagyok lusta, ha valaminek látom értelmét akkor megtanulom használni, a trendek pedig hidegen hagynak. Nem fogok behódolni olyasminek, ami vacak. A windows bár néhány helyen hiányos, egyébként remekül használható már régóta. (főleg, ha kiegészíted ezzel-azzal). Most viszont el elrontják. Inkább az a lusta, aki nem akarja megtanulni külön kezelni az asztali gépét a tabletjétől. Szerintem.
Sajnos a használhatósághoz a metro nem ad hozzá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. nightmare1...
2012.02.07. 14:38
Most nem azért, de az első kép jobb szélén azok a fehér ikonok nem pont a start menüt helyettesítik? Jobban mondva szerintem az ottani fehér windows logó lesz a start menü. Szerintem egész egyszerűen a tálcáról átköltözik oldalra, slusz-passz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. pocla
2012.02.07. 14:39
sok értelme nem lesz váltani a win7röl hát ez ugyanugy néz ki semmi +t nem adna hozzá a mostani dolgaimhoz (netezés, film, zene, játék)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Meteorhead
2012.02.07. 14:41
PC-re lehet, hogy nem a létezők legjobbika a Metro, de legalább egységes lesz.

A programok azért váltogatnak a Metro és a régi asztal között, mert végre valahára MS vette a fáradtságot és írt egy új API-t. (Ritkán teszik ezt meg, és még ritkábban veszi egy cég a bátorságot és mondja azt, hogy nem lesz visszafele kompatibilis) Metro UI nem Win32 API-t használ, hanem WinRT-t, ami sok szempontból jobb. Idővel szépen lassan elkészülnek a WinRT portok is, és akkor nem lesz váltogatás.

Attól meg hogy valami touchscreenre van kitalálva, nem jelenti azt, hogy arra számítanának, hogy asztali konfigot is mindenki taperolni akar. Lehet ezt egérrel is használni, ahogy fogják is az emberek. De mindegy... látom az embereknek elég határozott véleménye van, inkább meghagyom a puffogást (tisztelet a kivételnek).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Asagrim
2012.02.07. 14:47
"... a Microsoft már tavaly is hangoztatta azon véleményét, hogy a Start gombnak mennie kell, hiszen a felhasználói szokások az elmúlt évek során jelentősen megváltoztak.

Utóbbi kijelentéssel a cég illetékesei valószínűleg arra céloztak, hogy sokan már amúgy is asztali ikonokkal, gyorsindítóval, vagy a tálcára letűzött ikonok segítségével érik el a számukra fontos alkalmazásokat, beállításokat, illetve egyebeket."


Most a start GOMBról, vagy a start MENÜről van szó? Ennek erősen az az olvasatja, hogy a MENÜ tűnik el, ami marha nagy baklövés!

1: Tálcára letűzni programokat ökörség, az esetek 90%-ában feleslegesen foglalja az ikon a tálcaterületet, minél több program van odatűzve, annál több!

2: Böszme amcsik fordítva vannak bekötve! Start gombom nekem sincs mert kiiktattam, de van windows billentyűm amivel állandóan előhozom, és a leggyakrabban használt programokat onnan indítom el a listából, nem ritkán úgy hogy az ottani jumplistből választom ki az állományt amit meg akarok nyitni vele, ÉÉÉS - ami miatt mondtam hogy fordítva vannak bekötve - MÁSHOL NINCS PARANCSIKONOM, még egy büdös sajátgép se! Se az asztalon, se a tálcára aggatva, sehogy!

Ezek meg pont FORDÍTVA csinálják!
Nehogy már egy x milliós laikus ökörtábor miatt ne tudjam a jövőben hatékonyan használni az új operációs rendszert! Nem kötelező váltani? Dehogy nem, idővel biztos! Ha a Windows 7 lesz majd 10 éves, ugyanannyira elavult szar lesz addigra, mint mostanra az XP!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. NimKorko
2012.02.07. 14:47
Vagy esetleg desktopra megoldhatnák úgy, hogy választassz telepítéskor, hogy Metro, vagy Aero és akkor nem szidnák/szidnátok őket. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás, főleg, ha mindenre pakolható OS-t akarnak összehozni.
Két telepíthető kezelőfelülettel mindenki meg lenne elégedve, mert azt rak fel amit akar.
Amúgy a minimalista design nekem se tetszik csak telókon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. hpeter105
2012.02.07. 14:47
PC-re kuka, a preview-t feltettem, regisztryben visszakapcsolva volt start menü, de azzal együtt is csak a mappakezelés és az iso felismerése volt hirtelen különböző, jah és persze a bekapcsolás képernyő!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. blackknigh...
2012.02.07. 14:47
Lehet én vagyok a régimódi, de nekem hiányozni fog
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Meteorhead
2012.02.07. 14:52
@ homeware: Az emberek 90%-a soha az életben nem játszik, csak a mezei netezés és filmnézésre használja a gépét. Erre a Metro halál elég. És most jön a poén: mobilról. Az emberek egyedül a kijelző és a billentyűzet miatt használnak asztalit (bár a többség is inkább már csak notebookot rak az asztalra). Már most is vannak dokkolós mobilok (iPhone) amit rácuppantasz egy dokkra, és HDMI-n megy a QFHD a 78"-os TV-re. Ez lesz a jövő (előrehaladottabb országokban már ma ez van). Csak nincs egyetlen élhető OP-rendszer sem, ami ezt a varázslatos átalakulást mobilból asztali géppé meg tudná csinálni. A Win8 lesz az első értelmes megoldás erre.

Én személy szerint qrvára örülnék annak, ha végre lenne egy értelmes operációs rendszer, ami az okostelefont összehozná az asztali géppel, és nem az lenne, hogy akkor hip-hop átalakul az asztal, mert akkor rakhatok össze magamnak két felhasználói felületet. Épp elég baj volt, hogy a Win7-ből a sidebart kivették, pedig nagyon jó dolog volt (szerencsére valaki megírta standalone gadget-nek), de hogy Win8-on is kettőt kelljen összeraknom... na abból nem kérek.

Ha játékok mennének linux alatt, eszem ágába nem jutba Windowst rakni gépre, Ubuntu ezerzszer jobb, de váltogatni még jobban utálok, és Windows egy állati kényelmes GUI, ahol leásni mélyre az OP-rendszerhez nagyon fájdalmas (és nem is csinálom). OSX egy kellemes átmenet Linux és Windows között, de tetű drága, és nem vagyok hajlandó +80.000 forintot kicsengetni egy gépért, csak mert alma világít a tetején.

Nincs értelmes alternatíva arra, amit Win8 fog tudni megcsinálni elsőnek. Az, hogy asztali gépre nem a legjobb... vállalható áldozat annak fényében, hogy a klasszikus asztali gép eltűnőben van. (És a trendeket nem azért kell követni, mert divat, hanem mert okuk van)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. KozekVikto...
2012.02.07. 14:54
Ne bassza már hogy kiveszik a start gombot, remélem azért valahol ki/be lehet majd kapcsolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. ThomasX_85
2012.02.07. 15:04
Srácok-srácok! Tuti lesz ebből is valami Home Basic verzió, ahol se Metro, se Aero.

@KozekViktor15: LOL DD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. mythbuster
2012.02.07. 15:07
Többet nem lehet majd kikapcsolni... Én eddig sem gondolkodtam a rendszercserén a metró miatt, azt is láttam, hogy a start menüt elbaxták, de hogy kivették... Ezek tényleg csődbe akarnak menni? Fölöslegesen nem dolgoznék 4 évet egy rohadt rendszeren... Mekkora lenne már ha a konnektorból kihúzva sem lehetne kikapcsolni ezt a szörnyűséget!!!

Vissza Gétzet, ülj le! 1 -es Ballmer!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. morgyi
2012.02.07. 15:09
Azért arra kíváncsi leszek, hogy a szerver verzióban ezt a metro UI-t hogy fogják megoldani... gondolom ott azért csak megmarad a start menü. A fejlesztői verzióban registry hack-el meg lehetett oldani, de ha kiadásra kiveszik belőle ezt a lehetőséget, akkor majd használjuk az új szerver verziót Azt tuti nem merik megvariálni, elég nehéz lenne lenyomni a rendszergazdák torkán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Layosh
2012.02.07. 15:15
A server verzióban nincs metro ui. már raktak ki róla képeket az ezer éves start menüs win95 ös kinézet lessz rajta
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. morgyi
2012.02.07. 15:25
Nemhiszem, szerintem lesz rajt aero, a server 2008 R2-n is van, ami a win7-el együtt debütált, az más hogy senki nem használja rajta, mert felesleges egy serverre az aero, de a 2008 r2-ben benne volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. homeware
2012.02.07. 15:37
@ Meteorhead:
Talán igazad van, de nem csak a hozzá nem értő réteg használja ám a Windowst... Sebaj, ha elrontják, ott lesz a server kiadás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. nattila77
2012.02.07. 15:42
Meteorhead: mégis miért kellene egységes felület mindenre?

Ennyi erővel lehetne a windowson is két tekerőgomb, hiszen a mosógépen is tök jól bevált. Remélem leesik, hogy arra akarok célozni, hogy ugyan az a felület különböző funkcionalitású, méretű eszközökön nem feltétlenül használható egyformán jól.

Eleve ott hal el a "koncepciód", hogy sose vennék windowsos telefont. Ergo nekem feltehetően csupán az asztali gépemen lesz/lenne win8, nincs mihez alkalmazkodnom. Jade, mégis: a 20 éve megszokott felülethez pl. nem ártana, ha illeszkedne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. kosi
2012.02.07. 15:42
Majd a Windows marketről lehet vásárolni egy progit, ami visszrakja a Start menüt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Gyurkov
2012.02.07. 15:48
Felvázolom nektek a Microsoft ütemtervét (confidensöl): Windows ME szar -> Windows XP jó -> Windows Vista szar -> Windows 7 jó -> Windows 8 szar...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. mythbuster
2012.02.07. 16:06
A VISTA nem szar, sosem volt az, csak nem 512 rammal kelett volna járatni mint ahogy azt a sok elmefogyatékos tette, aztán blamálják hogy szar meg fos, lassú és társai! Én föl voltam készülve annó az érkezésére, megjelenésekor rendelkeztem egy AMD Athlon 3500+, 2GB memóriával és GF8500GT kártyával, gondtalanul ment, soha nem fagyott meg, 4 x kékhalálozott el ahogy emlékszem a 6 év alatt szemben az XP heti 4 alkalmával! Amúgy amit ma használsz Windóz 7 is Vista kernelen fut!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Gyurkov
2012.02.07. 16:22
P4 2.6 Ghz; 2 GB DDR2 RAM; ATI HD3850; Seagate 160 Gb SATA2 HDD, ezen olyan fosul ment a Vista, hogy 2 hetente pakolhattam újra (összeomlás hegyek, és folyamatos belassulás), bezzeg a Win 7 vígan megy rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. asdsa
2012.02.07. 16:25
Tényleg egy szar azt leszámítva, hogy gyorsabb; kisebb a gépigénye és viszonylag szép is.A kezelőfelület még mindig pre-betás, szóval lesz még szebb is de ha nem változtatnának, megbélyegeznék a céget azzal, hogy egy újabb win 7-et sz*rt elénk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. polarx
2012.02.07. 16:28
mythbuster: te is tudod hogy hülyeséget mondassz ugye tudod? 2 mag @ 3,33ghz 2g ram anno 8800GT.. tetű lassú volt az a ku.. vista.. win7 meg kb olyan gyorsan hasított mint az xp..
bocs de amit jelen esetbe csinálsz más se csak okoskodás.. win7 is vista kernelen fut de mégis fényévekkel gyorsab.. -.-" (sőt hogy még annyira se legyen igazad próbáltam sp1-es vistát IS hogy hűű az majd jó lesz.. hát gecire nem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Giggsy
2012.02.07. 16:29
mythbuster: valóban a Vista nem volt szar, csak a céges laptopomon cirka 3-szor kellett újratennem a 8 hónap alatt amíg nálam volt. Nem a lassúság volt a baja, hanem az instabilság (az SP1-ig szinte hasznavehetetlen volt) És nem, nem egy szar gépről beszélünk (Core2Duo, 1,66 Ghz, 2GB RAM, ATI videókártya) Gondolod ha nem lettek volna bajok vele, akkor nem az ment volna minden új gépre? Az életben nem láttak még annyi önkéntes downgrade-et, mint a Vista-val szerelt gépeknél. Amúgy nem tudom mit tehettél te az XP-vel, mert én kábé fél évente láttam nála kékhalált (Win7-nél kb ugyanez az arány) Azt nem tudom, hogy a Win7 Vista kernelen fut-e, de, ha így is van, azért a kernel még nem minden. Egy istencsászár kernelt is el lehet szarni, ha a fölé tett rendszer instabil.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. vakpal
2012.02.07. 16:56
A Metro felület telefonon is eléggé rusnya, majd desktopon frankó lesz egerészni rajta. A szerencse az egészen hogy kikapcsolható. A startmenü átlényegülése olyan értelemben véve nem baj hogy újítás, a lényeg ebben is hogy kikapcsolható és lehet használni a megszokott módon. Ez a keresősdi hülyeség úgy ahogy van. File -ok között oké, de programok között, aztán vagy talál valamit vagy nem, vagy nem azt amit kéne, vagy tud az ember egy megfelelő kereső szót vagy nem. Win alatt a felület negatív irányba fejlődik. Szerencsére ki lehet kapcsolni ezeket a szuper haszontalan ficsőröket. Munka gépen nem szeretem a csicsa-micsát, nem áttűnésekét akarok nézni hanem a gép sebessége a lényeg ami WIn esetében amúgy is kritikus. Stabilitásán még mindig lenne mit javítani, szóval arra hasalhatnának rá alaposabban. W7 ide oda stabilitás ide oda, havi 1-2 alkalommal eldobja magát, és lehet hogy a futó alkalmazások miatt, nem mondom hogy nem lehet, de oldják már meg ezért kaszálnak milliókat. Otthon meg már úgy is le van pucolva a win, nincs nekem időm tamagocsizásra.
Szó mi szó a W7 jobb mint az XP nem kérdés. A Vista -t hagyjuk... ) Az egy borzalom volt. Kábé Win Me szintű. Kíváncsi leszek, de úgy is csak a munka gépen van Win, azon meg nem naponta szeretek újratelepíteni, szóval majd ha kiforrott
Visszakanyarodva az újdonsághoz, a Metro -n kívül remélem hoz mást is, mert ez eddig elég karcsú...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. pakesz
2012.02.07. 17:20
Én már 2009 óta a win7-et használom, eddig nem sok bajom volt vele. Az összes általam kipróbált oprencernél sokkal jobbnak bizonyult. A 2 év alat kb.4 kékhalálom volt, és 3x kellett újradobnom. Szerintem ez elég jó arány a többi oprendszerhez képest. Egy baja van sokak szerint, ha lassabb tőle a gépük, de az nem a win7 hibálya, hanem a gépüké. Én 6GB RAM-mal használom teljesen jól fut. Ez az oprendszer az újabb generációs számítógépek képességéhez lett kifejlesztve, akinek egy 10 éves számítógépe van az ne is próbálkozzon win7-tel mert csak felidegesíti magát rajta, hogy lassú szar. Azokhoz a gépekhez az XP lett kitalálva, használja azt hozzá. Régi gépresenki ne próbálkozzon win7-et tenni, ahogy senki nem próbálkozik azzal, hogy egy 6 magyos gépre aminek 24 Gb RAM-ja van Windows 95-öt tegyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. shaddam
2012.02.07. 17:24
Nem hiszem el nincs jobb dolguk mint az ilyen dizájngányolás.Hadd döntse már el a felhasználó kell-e neki vagy sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. junkie
2012.02.07. 18:33
Nagy szakértők ezek a marketingesek: állandóan nem létező célcsoportok nemlétező igényei alapján tolnak rettentően ordenáré elképzeléseket a valódi felhasználók arcába, akik foggal körömmel tiltakoznak, de ebből zéró visszacsatolás jut el a fejlesztőkig.

Elég abszurd, hogy SZERINTÜK 10 emberből 9 szerint az a jó, amit csinálnak, miközben köztudottan a Windows mindenkori verziói a világ legszélesebb körben utált szoftvertermékei, és még a Microsoft dolgozói inkább Apple gépeken dolgoznak, minthogy ezt a szart kelljen használniuk. Megértem őket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. junkie
2012.02.07. 18:42
Számomra például teljesen elfogadhatatlan az a support model, amivel a Microsoft dolgozik: zero-support. Hihetetlen, hogy egyes orbitális bugokat és nemműködő dummy-feature-öket évekig nem képesek kijavítani, és ha belebotlasz, és rákeresel a neten, ezer és ezer oldal, blog, és fórum foglalkozik vele, és mindenhol az a vége, hogy hát ez ilyen, majd talán egyszer ki lesz javítva.

Gusztustalan az egész...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. junkie
2012.02.07. 18:52
Továbbá azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy egyszerű _desktop_ futtatásához többmagos, sokgiga memóriás szuperszámítógépre van szükség.
Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy _operációs rendszer_ 30-40 gigabájtnyi területet foglaljon el a HDD-ből.
Nem vagyok hajlandó ezekért még fizetni is, amikor egy délután alatt összekattogok magamnak egy olyan Arch desktopot, ami alaphelyzetben 50 mega memóriát eszik, és 4 másodperc alatt boot-ol egy középkategóriás laptopon...

Fuck you Microsoft.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. dilofekete
2012.02.07. 18:55
Juhú, már szinte imádkoztam Ballmernak, hogy megszüntessék meg azt az ódivatú kezelőfelületet, hogy tegyen valós 3d kezelőfelületet és ettől metro nem áll messze és hogy az autocad menyen xbox720 on is Az vajon eredményes lesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Layosh
2012.02.07. 19:08
Én azt az egy vackot nem értem hogy a régi tálcát miért nem lehet eltüntetni? miért kell neki keret? meg átlátszóság? csak jelenek meg ott is keret nélkül a cuccok és szvsz... Meg ha oda lerakok ikont, mi a frászért van másfél ikonnyi távolság köztük??? És most ezzel kihúznak a bányából hogy dupla felület mi? Jah persze...

Amúgy meg most komolyan kérdezem, mit nyávogtok hogy jajj sok memóriát kér. Jah 280 Megabájt ember.... Olvass már utána. Akkor mi a redváért van a gépedben 8 giga? Jah mert a hülye játékod olyan jól fejlesztik hogy elég neki talán 6 giga... Ennyit róla... És ne hasonlítsunk már akkor egy pöcs alkalmazást egy operndszerhez... kicsit több processz fut le egy oprendszeren mint egy játékon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. zvigh
2012.02.07. 19:12
Inkább adjátok olcsóbbanan a Win7-et, szarházi kapzsi microsoft.
A nyolcast meg leszarom. Vagy nem. Ki tudja. Majd kiderül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. CyberPunk6... junki...
2012.02.07. 19:14
10 emberből 9-nek a metro ui destopon is sokkal jobb, mert lesz 4 csempe neki az emailje, a facebookja, a googleja meg persze a passziánsz. Mert az emberek 90%-a nem használ ennél többet, ha meg igen, akkor még 3-4 csempe, amik élnek, amin az email megváltozik, ha levele jön, ahol a facebook jelez, ha történt valami, vagy esetleg a csempén még meg is tudja jeleníteni a hírfolyamot, vagy a google csempébe mér eleve a csempébe beírhatod mit keresel.

Rengeteg lehetőség van ebben, még erősen béta stádiumban van szóval pálcát törni valami felett ami nincs kész, butaság. Persze vélemény lehet, de azért nem kell előre élve eltemetni.

A windows, mint legutáltabb software dologgal erősen vitatkoznék, tudod a wint szídó emberek igen komoly túlnyomó többsége, divatból utálja, mert az olyan szakértősnek tűnik, nem tudja megmondani miért, vagy esetleg megmondja, hogy összeomlott a szar windows amikor a wifidrivert felrakta, mintha ez a win hibája lenne, ha bármi baja van a gépnek, és nem hardware probléma van, akkor mindenki azonnal a wint szidja. A wint szidók 99%-a sosem használt más rendszert nincs is összehasonlítási alapja... (na jó az osx terjedésével lehet ma már 98%).

totál nem releváns ebből a szempontból.

Nem nekik kell belátni, hogy amit csinálnak az szar, hanem a tisztelt forumozóknak kellene belátni, hogy ők a célközönség kevesebb, mint 1%-a. Egy elhanyagolható apró porszem az egészét tekintve.
Akiknek a véleménye itt lejön azok nagyrészt poweruserek, és egészen másként használják a gépüket, mint az átlag. Nem úgy kell egy termékre tekinteni, hogy az ha nem nekem szól, akkor szar. Én azt mondom, hogy nagyon sokat fog segíteni a hétköznai felhasználóknak, hogy az "asztalon" pár csempével ott van nekik minden egy nagy értesítési felületként, nem kell semmivel szöszölni. A böngésző csempéjén lehetnek a kedvencek, esetleg az utoljára letöltött fájlok, rengeteg lehetőség van a csempékben ami a túlnyomó többségnek igenis jó lesz. Főleg, hogy a skype is nagyon komoly támogatást fog kapni. Rengeteg lehetőség van benne.

Ráadásul a laikusok közül sokkal többen vesznek eredeti wint, mint az informatikamániás torrentezők (tisztelet a kivételnek). Ráadásul hiába utálja mindenki a wint, egy átlagfelhasználót raksz oda elé, azzal sem lesz boldogabb.


Én használok linuxot is, windowst is, osxet is használtam már, illetve pár egzotikusabb rendszert. Hidd el, hogy annyira nem is nyúlnak mellé.

Ráadásul a hülye megveszi wp7 telefonjával a marketen a kis hülye játékot, és az menni fog neki a gépen. Képzeld el, hogy fog neki örülni...

Az érintés felé pedig mozdulni kell, mert ma már mindenkinek van laptopja, sokaknak tablet, és a ma még drága kihajthatókijelzős laptopok jelentik a holnapot. Pár éven belül nem lesz laptop érintőképernyő nélkül.ó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Layosh
2012.02.07. 19:21
A power user mint több barátom is a win7 a Win95 féle kinézettel használja Ennyit róla
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. dilofekete
2012.02.07. 19:35
Ha megnézed, hol tart a technika, hogy teszem azt kövi xbox on elfutna lazán az auto cad és egyesek még mindig ddr1 vagy sd rammal szenvednek, az összehasonlíthatatlan, talán, ha elfut rajta egy városépítős játék akadozás nélkül, mint egy sims például, akkor azon felhasználók rangsorolhatóak lehetnének.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Rönk-Fakli
2012.02.07. 19:37
CyberPunk666: Te pl milyen messziről nézel mondjuk egy 27" monitort? majd minden alkalommal felhasalunk az asztalra, hogy full hd-s órás egérpadot tapizhassunk? egérrel xx-szer hamarább végzel..
Amúgy nem aggódom.. majd lelkes programozók vagy kis szoftverfejlesztő cégek írnak progit amiben lesz startgomb stb. WinOptimizer mellet pl Win7Themes (vagy akármi), nagyon jól elfog férni.. és tök mindegy lesz, hogy még egy plusz progit telepítesz.. anno a office2007 menüjét is átértékelték és átszabták.. volt is sírás-rívás.. gyorsan lett kis progi ami a régi menüt visszaállította..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. CyberPunk6... Rönk-...
2012.02.07. 19:41
ha valamit új bekezdésbe írok az azt jelenti, hogy az új gondolat.

Az érintést az érintőképernyős laptopok miatt gondoltam hasznosnak, az asztalit egérrel használják, DE a jövőben szerintem a monitorok között is lesznek vezeték nélküli érintős példányok, amiket lekapva a tartóról beveszel az öledbe mondjuk reggel az ágyban netezésre.

Nem arra kell gondolni, hogy ma valamit mire nem tudunk használni, hanem arra, hogy holnap mire igen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Rönk-Fakli
2012.02.07. 19:55
Végül is igazad van.. majd a nagy asztal mellé készítenek a gyártók duplafranciaágyat, hogy a 27" moncsi elférjen majd azt ölelgetük és nem az asszonyt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. ThompsoN
2012.02.07. 20:02
Van a dologban fantázia, bár nekem úgyis mindegy. Windows 7 alatt sem használom a start menüt, mivel a kikapcsolás, hibernálás, készenlét, újraindítás funkcióknak csináltam egy gadgetet (amit kiegészítettem egy monitor kikapcsolása funkcióval is), így 1 kattintással tudom vezérelni a gépet. Engem az nagyon idegesít, ha az asztalom üre, most is tele van mindenféle parancsikonnal, aminek a felét nem használom.

Átlagfelhasználónak jó lesz ez, aki meg nem átlagfelhasználó, az megtalálja a módját, hogy hogyan váltsa ki ezt a Metro felületet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. dilofekete
2012.02.07. 20:38
anno volt egy egybegép érintőképernyős, nvision támogatással, volt olyan is, ami 240hz es 3d-s, de ezek a monitorok nem terjednek el valami miatt külön, talán nem ez a jövő egészen egyszerűen, szóval a kezelőfelület elhagyása szerintem, totálisan lényegtelen, hogy formabontó, mivel hamarosan a mostanit és a következőt is a kukába vágják, egészen egyszerűen, mert ném éri meg nekik majd azokat gyártani, már most se viszik túlzásba a kijelző gyártást ha észreveszitek és hol lenne egy snasz start mező az akkorihoz, ezzel csak max kihasználnak egy olyan program csomagot, mai minden kissebb rendszert egyesít és ez igen is jó dolog, hogy legalább nem lesz 88 millió kis cég, hanem egy nagy és csak egy ember húzza le a bőrt a többiről, így talán egyszer nem kell foglalkozni a jogvédett tartalmakkal sem, ez a lépés egy csöppet jogos is, taktika lépés inkább, mintsem esztétikai, habár az is, mert metro tudhat 3d-s tartalmat megjeleníteni simán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. junkie
2012.02.07. 20:48
Szerintem itt ti is nemlétező "átlagfelhasználóról" beszéltek..

Aki ért a számítógéphez, vagy hobbi szinten is foglalkozik vele, az vagy nem használ Windows-t, vagy addig faragja, amíg megfelelő lesz neki, mert gyárilag nem az, és közbe szidja, hogy ennyi pénzért miért nem lehet valami működő dolgot csinálni.

Aki nem ért a számítógéphez, az megint csak szidni tudja, mert amit 1999-ben megtanult a tréningen, hogy balklikk a zászlón és akkor előjön a start menü, na ez a tudás minden új windows verzióval elavul, és 3 évente tanulhatja újra a komplett kezelést, mert itt állandóan forradalmasítják a user experience-t, igaz, hogy közbe nem csinálnak mást, csak ugyanazt a kupac szart időről időre átrendezik. Tényleg, az egységsugarú júzert úgy lehet a legjobban megszivatni, ha átrendezzük a gépét. Ismerek olyan embert, akinek a Windows XP-vel bejött Documents and Settings = minden juzer tartalom egy helyen koncepció sem tiszta a mai napig (holott ez már a legelső UNIX rendszerekben is így volt a hetvenes években), és mindent a "cégyökérbe" ment... Na az ilyen embereknek ha eléjük tolsz egy Metro UI-t szerintem lerúgják az asztalról a monitort...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. fekszi
2012.02.07. 20:55
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a start gombot 3 dologra használom: vezérlőpult, leállítás, újraindítás. A többi nálam felesleges. A metro kinézet még mindig undorító, mint ahogy a windows gomb nélküli tálcás kép is. Teljesen hiány érzetem van, hülyeségnek tartom az eltüntetését. Inkább változtassanak a menüjén vagy ilyesmi de hagyják meg. A metrot meg... könyörgök felejtsék már el... vagy csak száműzzék a wp8-ba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. junkie
2012.02.07. 21:02
A Windows 2000 volt az utolsó jól műkődő, KOHERENS windows. Azóta minden windows verzió úgy néz ki, mint egy félbehagyott diplomamunka, tele félig megvalósított koncepcióval és az előző korszakból megmaradt csökevényekkel. Nem mondom, hogy nincsenek jó újítások, csak ezek sajnos elenyészőek az idegesítő / szükségtelen, és a mindennapi munkát is megnehezítő értelmetlen változtatások mellett, ami alapján bennem, és még sok embernek a környezetemben a windows, mint termékről fokozatosan egyre negatívabb véleménye van, és nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy minden új verzió az elmúlt 10 évben egy _csalódás_ volt.

A win2k-t imádtam, az XP-t szerettem, a Vistát elviseltem, a Win7-et már utáltam, a Win8-at ha egy mód van rá messziről elkerülöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. junkie
2012.02.07. 21:08
Ja, Win7-ben az egyetlen rész, amit szerettem és sokáig használtam is, az a Media Center volt. Amikor elért ide, asszem 2010-ben a DVB-T adás gyorsan vettem is egy kártyát, és onnan kezdve gyakorlatilag csak MC-nek használtam az asztali gépet, távirányítóval, külső vinyóval, youtube pluginnal. A Win7-es MC-nek nyomába se ér semmilyen másik MC program, ezt meg kell hagyni.
Azóta lett egy DVB-T-s, beépített média lejátszós TV-m, ami gyakorlatilag feleslegessé tette a gépet, így el is adtam, azóta a TV vette át a MC szerepet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Rönk-Fakli
2012.02.07. 21:32
Majd gugli bácsi csinál nekünk oprendccert vagy les pcdroid (android után szabadon),
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. berreg
2012.02.07. 21:52

Most mit paráztok!?

HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer
RPEnabled string
0 (inactive) or 1 (active)

vagy Google: w8DevPre SMT

Vagy majd betemetjük a teljes Metro-t win7lite-al vagy valami hasonlóval.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. berreg
2012.02.07. 21:56
Szerintem az XBMC jobb Media Center mint a Windows-os.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. muci07
2012.02.07. 22:42
Nem tudom mit vagytok oda... Én feltettem a W8-at és szerintem nagyon egyszerű, gyors és sokkal átláthatóbb mint a 7... Szóval ha kijön én váltok, mert tetszik. És még a béta verzió is tök stabil, ha futnának rajta a programjaim akkor fent is hagytam volna, de így vissza kényszerültem rakni a 7-et... Egyáltalán nem így néz ki, mint ahogy a képeken, nem tudom honnan szedik ezeket az iPon-os szerkesztők!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. mythbuster
2012.02.08. 00:01
Biztosan hitelezve megkapta a lite kiadást...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Cannapeace
2012.02.08. 00:21
Egyenlőre a win7-nek van jó win95 kinézete win8-nál ez borzalmas, gyerekek ne csicsás legyen mint a karácsonyfa és hogy telefon menüje van borzalmas, egy a lényeg stabil legyen mint a 3 lábú szék. erre vártam win95 megjelenése óta. Azt ezután megint kiszúrjak a szemünk valami szeméttel mert szerintük mink ilyet akarnánk vagy mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. vakpal
2012.02.08. 09:20
Komolyan nem tudom honnan szedik hogy ezek az átalakítások jók. Az egyszerű felhasználóknak valóban mindegy az egész, mert nem értenek hozzá ami nem baj, de nem is tudják hogy lehetne más. Szenvednek azzal ami van. Lehet az egységesítés jó a gyárak szerint mert nem kell minden alkalommal valami újat kitalálni, az idő meg pénz. Ezért szaladgálnak az utakon pl tök egyformán kinéző német autók. 10m után ha a feliratot nem látja az ember nem lehet mondani hogy melyik típus. Visszatérve, lehet hogy olyan szinten ötlet hogy nem kell több dolgot megtanulnia az embernek, na de eleve bukott az elmélet mert ugye minden win ben kirántották az emberek alól a talajt tanuljál újat kis köcsög... Erősen sántít az elmélet. A csempés divat nem tudom meddig él lehet van akinek jó van akinek nem, de nem fogja tudni megszokni mindenki. Példa képen a felhozott Office 2007 az új kezelő felületét 2010 -ben sem lehetett megszokni. Lehetőleg pedig csavartak rajta még egyet hogy szívjon vele a felhasználó. Ugye gondolná az ember hogy aki 2007 -es használta annak a 2010 nem jelent nagy kihívást és megszokta és gyorsabban dolgozik mint a régi menüssel. A valóság amit én tapasztaltam hogy ez közel nincs így. Akivel beszélek és szóba kerül az új Office menüje mindenki szidja és kéri hogy mutogassam meg mi hol van. Mivel nem használom én sem tudom megmutogatni, nekem szenvedés minden alkalommal, mert keresgéléssel megy el az idő de hát nem vagyok célközönség gondoltam másnak jobb. Az mondjuk vicces hogy LibreOffice -ban ugyan azt a feladatot jelentősen hamarabb meg tudom csinálni. Ami mutatja hogy nem csak a Design -t kéne nézni hanem hogy mennyire logikus valami... Szóval sok sebből vérzik az MS újító hozzá állásának elmélete. Az nem baj hogy újítanak, de nagyobb szabadságot kéne adni a felhasználóknak. Nem rájuk erőltetni valamit. Nem csak ezekért, de ezért is használok már inkább Lunux -ot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. ThompsoN vakpa...
2012.02.08. 09:47
Először én is utáltam az Office 2007-ben az új menüt, és visszatettem a gépre a 2003-ast. Aztán mégis meggondoltam magamat, feltettem újra a 207-est, és nem mondhatnám, hogy túl bonyolult. Elsőre furcsa, de ha megszokja az ember, akkor szerintem jobban használható, mint a régi menü.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Asagrim
2012.02.08. 09:54
Ja, meg 90 fokkal elfordítom a 19:10-es monitoromat, hogy a kurva fejléc alatt görgetés nélkül lássak 3 sor thumbnailt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. kiskoller
2012.02.08. 10:54
Nekem mint átlagjúzer semmi bajom sem volt a Vistával. Anno ezt a gépet (akkori mércével mérve szuperszámítógép) XPvel kaptam de próbaképp rádobtam a Vistát. Utána jópár évig nem is váltottam, még amikor megjelent a WIn7 akkor sem, mert egyszerűen meg voltam vele elégedve. Lehet hogy nagy volt a gépigénye, de, mint mondtam ez engem nem zavart mert jó gépem volt. Mióta Vista-t és Windows 7et használok nem volt még kékhalálom alapjáraton (természetesen amikor tuningoltam és nem volt stabila rendszer volt dögivel). Nem éreztem sem a Vistanal sem az Win7nél hogy lassabbak lennének az Xpnél, viszont sokkal de sokkal kényelmesebbek. Ez az Aero az egyik legkényelmesebb GUI a piacon (szerintem a KDE 4 illetve az Awesome jobb nála bár egyik sem ennyire intuitív) amit a Win7nél is szépen fejlesztettek.

Én úgy gondolom, hogy ha rendesen megcsinálják ezt a Metro GUI-t akkor azt fogom használni, mert nekem a változás nem negatívum. Csak meg kell szokni pár nap alatt, és kész. Viszont nem tudok semmi érdemleges bónuszról sem, ami számomra fontos lenne. (kivéve tán az FX-es javítást) Az hogy ARM-re megy, nekem nem számít, ha lenne egy ARM-es tabletem Linuxot vagy Androidot tennék rá. (Tudtommal az Ubuntu már réges rég megy bizonyos ARM procikon, ahogy a Gentoo is, bár ezt még nem próbáltam ki)

Én nem látom a felhasználófelület unicitásának szükségességét, szerintem különböző funkcionalitású készülékehez különböző felület dukál.

Talán ki fogom próbálni a Win8-at ha kapok sulitól vagy apámtól egy CD-t, de mivel csak játékra használok Wint (és erre is egyre jobb a Linux) ezért nem nagyon látom szükségességét a váltásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Tanis
2012.02.08. 11:07
Asagrim: kicsit offtopic, de ott a pont. Az új menürendszert csak meg kell szokni, de az az ember biztosan fejlövést érdemel, aki jóváhagyta, hogy felső sávba kerüljenek a gombok oldal helyett. Ráadásul átméretezhetetlen, áthelyezthetetlen stb. Irtózatosan szar és nem mellesleg az értelmesebb szoftverek garmadája példa a hely jobb hasznosítására.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. junkie
2012.02.08. 13:15
@kiskoller: Az Ubuntu eléggé döcög az ARM platformon, gyakorlatilag a kernelen kívül van egy maroknyi driver, amivel működik egy maroknyi hardver, de alapvető libek nincsenek még portolva, ezért az elterjedt alkalmazások 90%-át egyelőre lefordítani sem lehet ARM platformra. Odébb van az még.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kiskoller junki...
2012.02.08. 13:45
Pedig láttam videót egy ARM procis netbookról, ahol alapból Android futott, de egy krapek rádobott egy Ubuntu netbook editiont és futott a firefox, ooffice, meg ilyenek. Ha érdekel rákeresek.

Toshiba ac100 ubuntu. Erre keress rá youtubeon, van egy rakat videó.

Persze nem 100%ig működik, de megy. Olyan Linuxosan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Asagrim
2012.02.08. 15:22
Olvass már alaposabban, nem ikont mondtam hanem thumbnailt, az meg akárhogy is nézem, 245 pixel magas/széles, ami néha még kevés is. Kikapcsolni explorerben ezt a böszme sávot amúgy hogy kell? Eddig úgy tudtam nem lehet, habár nem használtam még sokat ezt a förmedvényt, 2 napja telepítettem fel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim
2012.02.08. 15:45
Ma neked ez az olvasás nem megy!

... miniatűr marad, hogy a falloszba iktatom ki explorerben azt az offiszra hajazó menüsávot?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim
2012.02.08. 16:01
Majd eccer, most sajnálom rá azt a 2 perc google-t, bootolni se fogok róla mostanában!

"Aki szidja a Windows-t, megérdemli, hogy fáradjon a változásért."

Azért azt értékelhetnéd, hogy én nem csatlakozok a birkatáborba divatjaniékhoz bégetni hogy így szar meg úgy szar, mielőtt nem alapoztam meg ezt a véleményt tapasztalattal! Jelen tapasztalat szerint szar, nem állítom hogy nem változhat!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. maláj
2012.02.08. 16:05
hát ha ez ilyen marad akkor nekem biza kimarad az életemből ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. lpmaskmanc...
2012.02.08. 16:09
Szerintem se volt normális, aki kivette belőle a start menüt. Inkább abból nyitogatok meg dolgokat, minthogy az asztal és a tálca teli legyen ikonnal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm
2012.02.08. 16:25
Engem érdekelne, add csak elő!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. CyberPunk6... vakpa...
2012.02.08. 17:17
Ajánlom figyelmedbe a célközönségről szóló írásomat. Ha a programok ki fogják használni a csempék adta lehetőségeket, akkor egy átlagfelhasználónak (bőven többségnek) igenis előrelépés lesz.

Az office menüt amikor először megláttam kicsit érdekesnek találtam, nem voltam elragadtatva, majd elkezdtem használni, néhány kattintás a felső menüsoron, hogy mi hol van és rá kellett jönnöm, hogy nagyon logikusan minden ott van ahol keresném. Az utóbbi idők egyik legjobb újítása.

arról nem tehetnek, hogy valaki nem képes logikusan belátni, hogy a nézet menüben az elrendezés, méretezés van, csak megtanulta ész nélkül, hogy a régiben, fájl, oldalbeállítások, ami rohadtul nem volt logikus. Persze gondolhatták volna, hogy a többség így tanul és nem pedig átgondol. A microsoft nagyon ott van az elmúlt pár évben a gui fejlesztés terén és leigazolt pár éve néhány nagy nevet és ez meg is látszik a w7 minőségén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dilofekete
2012.02.08. 17:33
Legalább a minialkalmazások rohadtul meghalnak, mivel az összes el fog férni a metro kezelőfelületén is, animáltan vagy akárhogyan, itt véleményem szerint az a cél, hogy érintő képernyőn, ahogy mások is gondolják, ne legyen helye ikonoknak, hanem valami szórakoztató háttérkép programnak, vagy akárminek, amivel lehet ökörködni vagy nem ez, de talán reális
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!