iPon Hírek

Szeptemberben rajtolhat el a GeForce GTX 880

Dátum | 2014. 08. 02.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Nvidia következő generációs felsőkategóriás videokártyája rövidesen, várhatóan szeptember folyamán mutatkozhat be. A vállalat az új videokártyát már a Gamescom alkalmával is megmutathatja, de a tényleges rajtra egy nagyszabású médiaeseményen kerülhet majd sor, méghozzá szeptember folyamán, Kaliforniában. A dolgok jelenlegi állása szerint ezen a rendezvényen az Nvidia csak formálisan indíthatja hódító útjára új videokártyáját, illetve videokártyáit – valahogy úgy, ahogy anno az AMD tette az R9 290-es sorozat tagjai esetében, amelyek csak a bemutatásuk után néhány héttel kerültek az üzletek polcaira. A GeForce GTX 880 egészen biztosan bemutatkozhat az említett eseményen, de rajta kívül egyéb GM204 alapú videokártyákról is lehullhat a lepel, amelyek az idei év vége felé válhatnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban.
A GM204-es GPU-ról egyelőre meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre, és azok is nagyrészt iparági pletykákból származnak. A Maxwell alapú újdonság a GeForce GTX 800-as sorozatban a felsőkategóriát uralhatja majd, a később érkező GeForce GTX 900-as sorozatban pedig a teljesítmény kategóriában kaphat helyet. Hasonló gyakorlatot már a Kepler architektúrára támaszkodó GK104-es GPU-nál is megfigyelhettünk: az a GPU is a felsőkategóriában kezdte, aztán a generációváltást követően a teljesítmény kategóriában talált magának új helyet. Az új GPU 28 nm-es gyártástechnológiával készül, de nincs kizárva, hogy később 20 nm-es változat is érkezik belőle – hasonlót már a G92 esetében is láthattunk, amely 65 nm-es csíkszélességgel jelent meg, de 55 nm-re is átültették. A legutóbbi GeForce GTX 880-as pletykák 3200 CUDA magról és 4 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriáról szóltak – rövidesen kiderül, igazak voltak-e, mert a 3200 shader inkább TITAN utódnak hangzik, de ki tudja mit képesek még kihozni a jelenlegi gyártástechnológiából.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

71. funk1ye
2014.08.02. 16:06
Hát most már jó lesz lecserélni a 660ti-ket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. LechooEdy
2014.08.02. 17:43
Várjuk szeretettel a 870-et!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. mata1093
2014.08.02. 18:20
egy gtx 760-770 is teljesen bőven elég az ultra beállításokhoz, most még 4k-ban gondolkodni aki játszik annak szinte felesleges....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. rics87 mata1...
2014.08.02. 18:32
780gtx ghz edition se elég a full grafikához bf4-be!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. siriq funk1...
2014.08.02. 19:22
Nekem meg a gtx570 szolgal de lehet megvarom a 8xx refresh verziot(9xx). Egyedul a shadowplay hianyzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Kevins
2014.08.02. 19:57
Nekem GTX 780 Ghz Edition kártyám van és valóban kevés az ultrához .... High-on viszont hasít mint atom ... Én azon gondolkodom hogy veszek még egy Gtx 780 at és SLI-be vágom és akkor nem lesz gondom egy jó darabig semmivel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. errorcode0...
2014.08.02. 20:07
Nekem elég az R9 280x az ultrához, pedig papíron gyengébb kártya...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. harvy666
2014.08.02. 20:19
azért a 4K gamingtol még nagyon messze vagyunk :

[LINK]

az alabbi gépbe is 2 290x van csak azert hogy fussanak régebbi unreal motoros jatekok 60 fpsel, a crysis 3at mar csak 30on birja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. PRO_St4rS rics8...
2014.08.02. 20:31
elég érdekes lehet akkor az a gtx 780 ghz edition, mert nekem is gtx 780-am van csak EVGA-ba és természetesen SC-os, nálam minden megy ULTRA-n ... 2560*1440-en
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. PRO_St4rS mata1...
2014.08.02. 20:35
igy van a 4k-val még várni kell, mert nem olcsó mulatság ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. 1chigo rics8...
2014.08.02. 20:35
Akkor ott nálad van a gond. Nálam egy Asus 780 akkor miért elég ? BF4 ultrán, 4x msaa-val jóval több mint 60fps-t produkál 1080p-ben. Így még is mire nem elég ?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. MR_47 Kevin...
2014.08.02. 20:43
Milyen proci van mellette? Lehet ez a baj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Capricorn
2014.08.02. 21:58
Egy GTX 770 is elég az ultrához BF4 alá nemhogy egy 780...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. siriq
2014.08.02. 22:52
Nalam 120-140fps(limitalom, hogy ettol ne legyen tobb amugy 180+ fps lenne) low FHD, medium 100fps high meg 60-80 fps Ultra megy 40-60 fps korul. Valamit nem jol allitotok be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Crytek01
2014.08.02. 23:43
Majd olyan VGA-t veszek amin ezek mennek majd full hd be minden maxon:

GTA5, Witcher 3, Dragon Age 3, Batman AK,Assassin's Creed Unity,The Vanishing of Ethan Carter
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Sinesol Kevin...
2014.08.03. 04:05
Hát pedig sima 770 is elég hozzá. De ha valami Amd procid van akkor ne csodalkozz hogy ugrál az fps.
Max gtx 660 vagy Hd7870 szintű vga alá elég egy Amd proci.

Nemvéletlen hogy az Amd saját tesztjeiben is i7-esekkel hajtja a top Radeonokat....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. rambustibi Sines...
2014.08.03. 06:37
Honnan kaptad elő ezt a megállapítást?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. PRO_St4rS Cryte...
2014.08.03. 07:04
elöször azt döntsd el h nvidia v. ati-hoz fogsz kőtödni ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. atti2010 Sines...
2014.08.03. 08:01
Nemvéletlen hogy az Amd saját tesztjeiben is i7-esekkel hajtja a top Radeonokat....

Nem igaz, FX -el teszteli.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. ashiaor666 harvy...
2014.08.03. 09:52
Ez a link amit bedobtál, a tökéletes példa mr Vérpistikére!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. ashiaor666 siriq
2014.08.03. 09:57
Te se kapkodod el a dolgokat ahogy nézem! Nekem pár éve EZEN futnak a játékok, a legtöbb full grafon - lag nélkül. Szóval én is csak nézelődök inkább!


ui: most lesem lehet kapni még 130 dolcsiért, lehet be is szerzek inkább még egyet ebből!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Zotya21
2014.08.03. 10:57
nekemis még a legtöbb játék meg gtx 480 al max körül vagy maxon

eddig a crysis 3 meg a cod ghost fárasztotta le azok közül amit próbáltam de a ghost optimalizálatlan szar lett
pl a grid autosport meg hihg res packal is 60 fps fixen élsimítással szűrvel

bf 4 et meg ac - sose játszottam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Crytek01 PRO_S...
2014.08.03. 11:59
Engem nem érdekel mi a márka ki a gyártó amelyik viszi őket maxon olyat veszek ha mindegyik új vga viszi majd akkor értelemszerűen amelyiket olcsóbban be tudom szerezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Dosi
2014.08.03. 13:41
ha nagyon pofára szeretnétek esni akkor ajánlom ennek a cikknek a megtekintését 3 féle cpu val van tesztelve 4k-n a legtöbb játéknál az FPS különbség elenyésző csak izom AMD vagy izom Intel kell, a lényeges FPS különbség pedig már abból adódik hogy az adott játék melyik gyártót támogatja és/vagy hogy CPU vagy GPU limit van
nekem 780Ti van(alapon) egy 4790k@4.5GHZ és egy 21:9es 3440x1440 felbontású monitort hajt meg, nos Cry 3 esetében sem és BF4 esetében sem beszélhetek 100 fölötti FPSről, néhol még 60 fölöttiről sem(inkább 40-60), pedig a minden maxon van kivéve a vsync(mert az kinek kell? ) és a kártya nem 1080p-t hajt meg vagy sima 1440p-t, jah win8.1 pro 64-en
szóval akinek nincsen 60 fps fölött /vagy nagyon közel hozzá/ a BF4 vagy Cry 3 1080pnél annál bajok vannak áramellátás, proci, oprendszer, driver...stb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. errorcode0... Dosi
2014.08.03. 14:15
Proci lesz az, mert a sok marha egy i3 vagy egy athlon x4 alá akar egy 280x szintű kártyát rakni, mert a proci úgysem számít. Nameg drága is.
A hülyékkel meg úgysem tudsz mit kezdeni. Akik foggal körömmel ragaszkodnak majd hozzá mer hát a szomszédnál is így van, meg hát ő ért hozzá...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Sgt.Wolf error...
2014.08.03. 15:52
Istenem, de sokszor hallottam már ezt !!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. atti2010 error...
2014.08.03. 16:20
Baromira nem számít egy R9-280X esetében hogy milyen CPU-t raksz mellé csak 4 + magos legyen (persze te elcseszheted a pénzed egy I7 -re de a tesztek azt mutatják hogy semmi értelme), ahol nagyobb CPU kell az az R9-295 kezdődik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. MrApollo
2014.08.03. 18:41
Ez marhára bukta válasz atti..bár legtöbbször veled értek egyet.
Anno 965Be-t toltam 3,8on Asus HD7870 Top-al..jóvolt jóvolt, de nem elég..tettem mellé egy 7970et, lassan fél éve h i5re váltottam 3570K 4ghz-en.
A játékok majdnem legtöbbjében bő 20fps +-t ad...nemtörik olyan gyakran a kép bár ez más hibára utal. Nem kell azon aggódni h ott a jó kártya és mégsem lehet max élsimítás mert nemfogja bírni..és még lehetne sorolni.

Ha nemváltottam volna intelre magam sem hinném mert őszintén szólva a 25év alatt ez az első Intel konf..de bejött..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Riddick77
2014.08.03. 19:28
MrApollo
Igazából két szabály van amit megfigyeltem rég,de az AMD fanok ritkán,vagy csak utólag látják be..

1 .Minden konfig,és játék érezhetően gyorsul ,ha min. egy Core i5 ös rendszert teszel alá /Típust nem írok I5 2500k tól felfelé mindegyik gyors nagyon/

2. Ha,valaki egyszer vett egy ilyesmi Intel konfigot,az többet nem vesz AMD-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. PRO_St4rS Riddi...
2014.08.03. 20:10
teljes mértékben egyet értek veled, 8 évig AMD-m volt X2-es, elég jól bírta a "kicsike" és mind a mai napig működik .... de amióta I7-re váltottam, AMD-re már nem váltanék vissza ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. atti2010 PRO_S...
2014.08.03. 20:31
Jó hogy az X2 egy I7 hasonlítod, nagyon szakmai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. morgyi PRO_S...
2014.08.03. 20:34
Kb mint ha azt írtad volna hogy Celeronról i7-re váltottál...

Van igazság abban amit írtok, de csak bizonyos szintig számít a proci. Egy i5 meg egy 4 modulos FX simán kihajt egy 290X-et is 1080p-ben. 800x600-on már lehet hogy nem... Felhúzod fullHD-ban a látványjavítókat, és az i7 előnye az FX-hez képest el is olvadt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. PRO_St4rS atti2...
2014.08.03. 20:53
nem hasonlitom, mert tisztában v.ok vele, vehettem volna 6 meg 8 magos AMD-t is, de mégis ragaszkodtam az intel-hez, mivel még INTEL procim még nem volt i3 se i5, és nagyot akartam ugrani a generációkban, ami sikerült is, és egy percig sem bántam meg h az INTEL-t választottam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Sinesol morgy...
2014.08.03. 21:37
Nyers Fps számok azt mutatják, viszont hiaba ugyanaz szinte az fps i7 vs Fx 8xxx esetében.
Frametime-grafikonokat nezve latszik hogy sima egyenletes fps jellemző az i7-re, az Fx meg ugrál, tele van tüskékkel ergo beakadozik.

Tehát nem igaz hogy 1080p-ben nem szamit a cpu erő, hiszen nagyon is számít, csak ott a gpu limit miatt inkabb a sima stabil laggmentes fpsben nyilvánul meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. rini
2014.08.03. 22:26
Csak megerősíteni tudom ezeket az állításokat. Én már nagyon régóta Intelt használok. Pontosabban az E-6300 Alendale megjelenése óta. Jelenleg egy 4-es sorozatú I5 gazdája vagyok. A haverom pedig AMD fan. Legalábbis az volt ameddig meg nem engedtem neki, hogy leüljön a gépem elé egy kis játékra. Maga is ledöbbent, hogy milyen simán tekert a sajátjához képest. Azóta meg is kért, hogy barkácsoljak számára össze egy Inteles konfigot, bár a 280x-ből nem engedett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. atti2010
2014.08.03. 23:20
Lehet ezt mesélgetni meg színezgetni de az eredmény ugyanaz.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Sinesol atti2...
2014.08.04. 00:21
Pont az ehhez hasonlo grafikonok a semmitmondóak...csak azt mutatja meg hogy ennyire is felugrik az fps...
Bár Bf4 alatt valós hasznalatban is jó az Fx.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. oliba
2014.08.04. 00:37
Éppen az új 7800 és 7600-as prociról néztem a teszteket, mikor megpillantottam eme gyöngyszemet és gondoltam, akkor miért ne linkeljem be nektek. Mókás látni, mikor a kis Pentium proci integet a nagy FX prociknak

http://www.techspot.com/review/856-amd-a10-7800-kaveri/page7.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. weri
2014.08.04. 01:01
Ez az orok vita a prockrol sose szunik meg Nekem 6magos fx-em van es semmi bajom vele, ha i5 lenne azzal se lenne. BF4-ben lag mentesen jatszok full hd+ ultra 4x elsimitassal, es nem lagolok, az hogy melyik proci erosebb, sztem kesobb mutatkozik meg, de az teny hogy az intel egy szalon gyorsabb (ha jol lattam 100%-al), vegulis idot allobb. De, ha 8magra bontjak a terhet, akkor ugyan azt elerik az amd-nel is.
De ha mar ennyire szapuljuk az amd-t, nvidia fos karikat gyart (arahoz kepest) megis azt veszitek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Sinesol weri
2014.08.04. 01:05
Igazabol a top felsö kategoriat kevesen veszik
Gtx 770 és attól lefelé meg kb ugyanazt a teljesítményt kapod a penzedért mindkét oldalon.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.04. 01:16
Az a gond hogy mantle miatt egy ideig nem kell nekem nvidia kari. 7950-el 80fps van bf4-ben altalaban vagy tobb. Ennyit nem tud meg a 770 se
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. wishformor...
2014.08.04. 01:39
@atti2010
regen rossz ha CPU teljesitmenyt jatekkal akarsz demozni,
vagy ezt csak azert hoztad fel hogy jobban mutasson az AMD? sajnos ettol a resulttol meg kalap szar marad
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Sinesol weri
2014.08.04. 01:54
Hat en vga vasarlasnal elég sok jatekot megnézek de ha bf4-ezel only akk persze nemrossz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Phantomstr...
2014.08.04. 08:47
Hogy lett egy nvidia videokártyahírből AMD procivita?

weri
Én egyelőre a Mantle-ra nem alapoznék. Nem hiszek benne, hogy különösebben elterjedt lenne a jövőben. Legalábbis nem jobban, mint a PhysX. Néhány AMD logós játék majd támogatja, de mivel exkluzív technológia és ugyanúgy meg kell írni DX-re is, inkább csak érdekes extra marad, mint a játékipar jövője.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. yodamester...
2014.08.04. 09:16
Jöhet szülinapra,október 10
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. atti2010
2014.08.04. 09:41
Ez a proci vita 1 hatalmas tevhitbol indul, ha megkérdezel egy sereg felhasználót 98% azt mondja hogy a PC lelke a CPU (régi beidegződés) ez mostanság is így működik, "mert a PC nem működik CPU nélkül" általános vélemény, miért alaplap vagy memória nélkül működik?????
Nekem a munkám végett volt lehetőségem kipróbálni I5-I7 CPU -t és FX -et is, játékok alatt semmi de semmi különbség nincs, de álmodozni lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Phantomstr... atti2...
2014.08.04. 09:58
Ha ettől jobban alszol...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. atti2010 Phant...
2014.08.04. 10:07
Nem alszom jobban és meg is tudnám vásárolni de minek ha nem használom ki, persze elmondhatod a szomszédnak hogy nekem I7 van de ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.04. 16:52
En meg ugy gondolom a dolgot hogy: Meg kerdeztek ki csinal uj api-t, ketten nemet feleltek egy igent mondott. A masik dolog meg: talan ossze kapja magat a mikrofos es rendbe teszi a DX-et ami amugy se jatekra keszult eredetileg.
Engem amugy nem erdekel hogy nv vagy amd, azt veszem amelyik jobban meg eri, es nvidia-nak mar a nevet is ki kell fizetni. Amig nincs jelentos elore lepese addig feleslegesnek tartom a zoldeket vetelezni. Intelt azert nem veszek mert nem telik ra, ennyi de ettol meg tudom hogy jobbak.

atti2010: pl. World of Tanks, World of Warcraft-ban tobbet hoznak intel-ek mint amd-k, mert egy szalon 2x-es a teljesitmenye. De ezeknek a jatekoknak nem kell magas fps, szoval itt is tok mind1 mit vesz az ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. davidrt weri
2014.08.05. 00:46
Nvidia-nal nem a nevet veszed meg, hanem a terméktámogatást.
Ha kijön egy AAA-s cím, az NV kártyákon a start napján is rendesen fut, és rá 2-3 napra jön a friss driver, amivel javítanak egy kicsit. AMD oldalon a start napján rendszerint a játékok hulladék szinten futnak és beletelik 4-5 napba de akár 1 hétbe is, h összedobjanak valamit amivel elfut. Aztán majd hetek múlva jön a csiszolt driver, de addigra már boldog-boldogtalan végigvitte a játékot.

És ennek az oka, h NV ott van a fejlesztés alatt, kommunikál a fejlesztőkkel, benyalják magukat és előnyben vannak. Ezt fizeted meg, és emiatt lesz a kövi kártyám nekem NV.

Bár ha most kéne vennem, GTX 780 vagy R9 290X, nehéz választás!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.05. 01:57
Pontosan! jo pelda a watch dogs vagy Crysis, pont az ellenkezoje tortent az allitasaidnak. Nem a tamogatast veszed meg. NVidia szandekosan szivatja az amd kartyakat, es nem kommunikal senki senkivel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Phantomstr... weri
2014.08.05. 09:22
Nem tudom, a hasonló teljesítményű kártyák általában hasonló árakon vannak. De az nvidiának vannak durva teljesítményrései, amit az AMD kitölt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. atti2010 weri
2014.08.05. 14:04
Az 1 szál manapság már sz@rt nem ér mert a játékok többsége többszálas és a konzolváltással ez csak hatványozódni fog, szép almokat Intelesek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.05. 14:32
En csak azt irtam le hogy ott lehet latni kulombseget, azaz mmo-k kozott, de ott se szukseges az eros cpu, sehol se szukseges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Sinesol atti2...
2014.08.05. 15:19
Nemtudom ennyi butasagot honnan szedsz össze.
Konzolvaltassal se sokat fog valtozni, ugyanis inkabb az igp kerül központi szerepbe.
A játékok többsége lehet többszálas, de ez altalaban véve 2-3 szálat takar.
Ha meg nemsokara Mainstream kategoriaban jön a 6 magos Intel akkor meg megis mitcsinal az amd 20 magos procit oh bocsanat* 10modulost...
Itt inkább az Amd álmodik az Intel már rég valóság...

Iszonyatosan nagy marhasag a konzolokra alapozni barmit is. Az eladott cpu-k alig par szazaléka kerül gamer gépbe...tehát teljesen irreleváns hogy mi van a konzolokban...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. rambustibi
2014.08.06. 15:30
Elég érdekes, hogy valaki egy X2 hasonlít egy I5-höz , Akkor hasonlítsunk össze egy I5-öt egy FX9xx-el
Intel baromi drága, amd olcsóbb és működik. Sosem vonzottak a "kékek" az áruk miatt (aberált drága) Csak amd-m volt az is van és lesz is. Kártyába meg most pont nvidiát vettem, de különbséget nem látok. Mindegyik tudta amit kell. Persze a gyártó csak is ASUS
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Terror rambu...
2014.08.06. 15:39
Azért az aláírásodban szereplő FX-9370-ért tényleg kicsengettél 74 ezer forintot? Mert akkor téged istenesen átvertek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. MR_47 rambu...
2014.08.06. 16:15
"Intel baromi drága" - ebből is városi legenda lett, mert ez így messze nem igaz.
Celeron/Pentium - A4/A6 kb ugyanannyi lappal együtt.
i3/6300 - utóbbi kicsit olcsóbb, de a lap drágább alá, teljesítményben és árban is kb ugyanott vagyunk
8350/i5 - utóbbi is van 45k-ért
Akkor több az intel, ha K-s procit veszel, ami abszolút nem kötelező. Akinek meg van rá 55-60k-ja + 40k-s lap alá, annak nem nagy gond a plusz manit kifizetni érte.
i7/.... ja ,semmi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. rambustibi Terro...
2014.08.06. 17:29
53.300,--ért vettem itt Iponban másfél hónapja. Honnan kaptad elő a 70-et?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. rambustibi MR_47
2014.08.06. 17:31
Az FX9370 a 2. legjobb procija most az AMD-nek és a fent említett 53.300,- ft-os árért vettem. Intelnek mennyibe kerül a 2. legjobb procija?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. rambustibi
2014.08.06. 17:38
Mielőtt megkérdőjeleznéd az árakat ezeket vásároltam 2014.06.17.-én (jelenlegi konfig):

Kicsit kusza lett így copy-paste, de a második érték a bruttó ár:
Termékek
Db Termék Nettó
egységár Bruttó
összesen
1 db AMD FX-9370 4.40GHz AM3+ BOX Black Edition 41 985 Ft 53 321 Ft
1 db ASUS GTX760-DCMOC-2GD5 GTX760 2GB GDDR5 PCIE + Watch_Dogs + 4GB pendrive + Ozone Rage ST 52 232 Ft 66 335 Ft
1 db ASUS M5A99FX PRO R2.0 24 392 Ft 30 978 Ft
1 db SAMSUNG 120GB SATA3 2.5" 840 EVO MZ-7TE120BW 16 250 Ft 20 638 Ft
1 db SCYTHE Ninja 3 Rev. B 10 060 Ft 12 776 Ft
1 db THERMALTAKE Smart SE 730W 16 450 Ft 20 892 Ft
Összesen:
204 939 Ft
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. MR_47 rambu...
2014.08.06. 17:44
És melyik a 2. legjobb procija?
Ha a legjobb az LGA2011, akkor a 2. legjobb a 1150-es i7, ami 75-85k, de nem egy kategória a kettő. Sajnos itt nincs ellenfél.

A procid az i5-tel van egy kategóriában, azzal kellene akkor már hasonlítani szerintem, ami 45-60k. Szal megint csak ugyanott vagyunk árban.
Továbbra is erős túlzás, hogy "baromi drága", ez nem igaz.
Ja, és arról se feledkezzünk meg, hogy a 9370-hez nem jár gyári hűtő, ami plusz költség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.06. 17:51
Tehát lap + proci 84k

http://ipon.hu/webshop/product/msi_z97_pc_mate/685466
http://ipon.hu/webshop/product/intel_core_i5_4690k_3.50ghz_1150_box/704728
85k

Mondjuk, hogy hűtő kell mind a 2-re, megint csak egy árban vagyunk. És az intel erősebb, kevesebb fogyasztásból, ugyanannyiért. Ezért nem értem, miért mondják sokan, hogy baromi drága az intel, ez így nem igaz, még mindig nem.

Vagy ezzel a procival:
http://ipon.hu/webshop/product/intel_core_i5_4590_3.30ghz_1150_box/661930
Csak 73k lenne összesen a fenti lappal és annyi, hogy nem húzhatod, és ehhez nem kell plusz költség hűtésre, vagy ha vki akar, akkor is olcsóbban le lehet hűteni.
Szal az intel ez esetben még olcsóbban is jön ki, teljesítmény tekintetében meg...... na ugye.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rambustibi MR_47
2014.08.06. 17:52
Kb. ez van vele egy árban: Intel Core i5-4670 3.4GHz LGA1150, de teljesítményben is hozza? Ha lehet hagyatkozni a fórumozókra, akiknek ilyen procijuk van, akkor egytől-egyig cserélték a gyári hűtőjét másikra, azaz ennél is plusz költség egy hűtő... peace
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror rambu...
2014.08.06. 17:52
Írd be a keresőbe, hogy FX-9370. Mondjuk ez 53 ezret sem ér, de ha neked ez kell, használd egészséggel. Nézz rá erre, aztán többet nem kérdezel olyanokat, hogy hozza-e az i5 szintjét, mert még az i3 szintjével is kiegyezel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.06. 17:58
Igen, hozza teljesítményben is simán, kevesebb fogyasztásból, olcsóbb lappal, olcsóbb hűtő is elég rá. Szal még jobban is jössz ki anyagilag. A lapot is nézd és a hűtő árát, mert ezek nélkül max nézegetheted azt a procit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rambustibi Terro...
2014.08.06. 17:59
Csodálatos, és hol van az FX9370, mert nem látom a listában...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Terror rambu...
2014.08.06. 18:00
Csodálatos, hozzáadsz a 8350-eshez 10%-ot, mert pont annyival megy magasabb órajelen. Annyival nem gyorsabb, de legyünk optimisták.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rambustibi Terro...
2014.08.06. 18:03
Legyünk optimisták
http://www.cpu-world.com/Compare/449/AMD_FX-Series_FX-9370_vs_Intel_Core_i5_i5-4670K.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.06. 18:05
Sőt, még a 3470 is ott van a 8350 előtt:
http://prohardver.hu/teszt/processzorok_windows_8_alatt/osszegzes.html
És mivel a 4670 kicsit erősebb, mint a 8350-től a te procid... elég egyértelmű a szitu.
És persze a játékok alatt is előtte van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Terror rambu...
2014.08.06. 18:05
Lassan nekem kezd leesni, hogy Atti, te, meg a másik jedi nemcsak buták vagytok, hanem itt valami komolyabb dologról is szó van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!