iPon Hírek

Szupererős műizom horgászdamilból

Dátum | 2014. 02. 21.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Texasi Egyetem kutatói meglepő alapanyagot használtak az általuk létrehozott szupererős mesterséges izom előállításakor: mezei horgászdamilt sodortak össze izomrosttá. Az így elkészült izom százszor nagyobb teherbírású, mint egy azonos méretű emberi izomdarab, így olcsó és egyszerű megoldást jelenthet a protézisek, exoskeletonok és robotok izomrendszereinek megalkotásakor. Kisebb méretekben a hasonló tekercsek többféle célra felhasználhatók lehetnek, például olyan anyagok készülhetnek belőlük, amelyek pórusai a hőmérséklethez igazodva nyílnak ki vagy záródnak be.
„Az utóbbi években rengeteg különféle típusú mesterséges izomról lehetett hallani, amelyek közül azonban nagyon kevés jutott el a kereskedelmi felhasználásig” – mondja Ray Baughman, a kutatás vezetője, aki maga is azzal töltötte karrierje nagy részét, hogy drága anyagokból mesterséges izmokat próbált létrehozni. Az újfajta izom gyártása rendkívül egyszerű: fognak egy damildarabot, az egyik végét rögzítik, a másikat pedig addig húzzák és csavarják, amíg el nem jutnak a tekercses állapotig. A dolog érdekessége, hogy a hurkok megjelenésével egy időben óriási változások állnak be az anyag tulajdonságaiban. A rost úgy kezd viselkedni, mint a valódi izomrostok, vagyis a megfelelő inger hatására összehúzódik, ráadásul rendkívül erős. A műizom több különböző ingerre reagál, köztük a hőre is. A képen egy négy rostból összetekert köteg húzódik össze és ernyed el a változó hőmérséklet hatására, miközben egy közel 14 kilogrammos súlyt emelget. (A legfelső képen pedig a már említett lélegző szövetre láthatunk példát.) A rostok tulajdonságai több dologtól is függnek. Ha például a szál csavarása során a csavarási iránnyal ellentétes lefutású hurkokba rendezik a damilt (úgynevezett heterokirális formába), az izomrost hő hatására nem összehúzódik, hanem megnyúlik. Az egyes rostok több elemből álló kötegekké sodorhatók össze, illetve textilszerű szőttesekké is rendezhetők. A műizom teherbírása lenyűgöző: egyetlen szál 7 kilogramm megmozgatására alkalmas, 125 egyforma rostot összecsavarva pedig 1 tonnát lehet megemelni. Baughman elmondása szerint a damilból készült izom semmiben sem marad el a drágább anyagokból, például a szén nanocsövekből készült változatoktól, viszont jóval egyszerűbben és olcsóbban előállítható. A legtöbb mesterséges izom esetében nagyon hosszú ideig tart, amíg a termék kereskedelmi forgalomba kerülhet, ha egyáltalán eljut odáig. A damilos változat viszont akár két éven belül megjelenhet a piacon.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Keksz03
2014.02.21. 15:30
falusi nanosuit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. YellowFlas...
2014.02.21. 16:38
Józska bácsi meg ki az erdőbe vadászni, aztán megszólal a damilruci, hogy: *Álcázás.... Kritikus energiaszint*
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Flegeton
2014.02.21. 17:34
spirál, szövés, fonás és az anyag tulajdonságok hőre tágulás és zsugorodás.... vagy nem ennyire innováció
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. axe
2014.02.22. 11:50
A rost úgy kezd viselkedni, mint a valósi izomrostok,

figyeljünk már oda a helyesírásra istenem.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mikej95
2014.02.22. 12:55
Nem semmi, sok műizmot mutattak már be, köztük kevés volt életképes már a koncepció szintjén sem. Voltak jók is pl: a viasszal töltött szén nanocső, elektromos ellenállásszálakkal megrakva(szintén hőre reagált) és az a múltkori félvezetős megoldás pedig nem tömeg-gyártható(még).

YellowFlash: Vicces, vicces, aztán használnál is vékonyabb szálakba fémport kevernek és a szálak közti távolság manipulálásával a végén még valami dinamikusan változó metaanyagot hoznak létre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!