iPon Hírek

Szupergyors SSD meghajtók a HGST műhelyéből

Dátum | 2015. 04. 13.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

A HGST tavaly szeptemberben jelentette be SN100-as SSD sorozatát, amelynek tagjai azzal emelkedtek ki a piac szürke kínálatából, hogy AHCI helyett immár a kifejezetten NAND Flash alapú tárhelyekhez optimalizált NVM Express protokollt alkalmazzák. A vállalat most bejelentette, hamarosan kereskedelmi forgalomban is elérhetőek lesznek az újdonságok, amelyek mintapéldányaihoz már régóta hozzáférhetnek a partnerek. Az újdonságok kétféle kivitelben készülnek: az SN150-es jelzésű példányok félmagas és félhosszú PCIe bővítőkártyaként érhetőek el, míg az SN100-asok már 2,5 hüvelykes formátumú, SFF-8639-es típusú csatolófelülettel ellátott meghajtó formájában érkeznek. Közös tulajdonság, hogy formátumtól függetlenül mindkét kivitel esetében PCI Express 3.0 x4-es sávszélesség áll rendelkezésre, azaz meglehetősen tempós SSD meghajtókkal van dolgunk.
A főként üzleti felhasználóknak szánt SSD meghajtók 800 GB-os, 1,6 TB-os és 3,2 TB-os adattároló kapacitással érhetőek el, sebesség tekintetében pedig a piac leggyorsabb NVMe alapú megoldásainak tekinthetőek, legalábbis a HGST közleménye ezt állítja. Az adattábla szerint az SN100-as sorozat tagjai 3000 MB/s-os folyamatos olvasási- és 1600 MB/s-os folyamatos írási sebességet kínálnak. Véletlenszerű I/O feladatok alkalmával olvasás esetén 743 000, írás esetén pedig 160 000 I/O művelet elvégzésére képesek az újdonságok. Vegyes terhelés esetén, ami 70% olvasást és 30% írást jelent, 310 000 I/O művelet elvégzésére képesek az adattárolók. A 3,2 TB-os és az 1,6 TB-os példányokhoz képest a 800 GB-os változatok már szerényebb teljesítményt nyújtanak – különösen igaz ez a véletlenszerű írási teljesítményre, illetve a vegyes terhelés alkalmával felmutatott teljesítményre. Az újdonságok adattároló kapacitástól függetlenül napi három meghajtó-teleírást viselnek el az 5 éves garanciaidő keretén belül. A HGST az SN100-as sorozat tagjait majd csak a következő hónaptól kezdve szállítja, az SN150-esek azonban már most is elérhetőek a megrendelők számára. Az sajnos nem derült ki, pontosan mennyibe kerülnek majd az egyes modellek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. i2k010
2015.04.13. 19:00
Kéne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. csabi02
2015.04.13. 20:25
A HGST feltör mint a talajvíz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.04.14. 08:43
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. i2k010 csabi...
2015.04.14. 09:57
Csak hogy tudd: HGST = Hitachi Global Storage Technologies
Szóval, a Hitachi-ról van szó, ami 2003 a Western Digital alvállalata...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. martinair
2015.04.14. 10:13
Az árára nagyon kíváncsi lennék.
Rendszernek egész korrekt megoldásnak hangzik (munkagépbe)...

(A HGST mindig is jó pozícióban volt /még korábban is, mint önálló Hitachi - ugye most a WD tulajdona/ - na jó nem ssd téren - de pl. az Ultrastar sorozat nagyon komoly minőséget képvisel HDD téren...)

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. martinair i2k01...
2015.04.14. 10:13
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. LGx
2015.04.14. 11:41
Az újdonságok adattároló kapacitástól függetlenül napi három meghajtó-teleírást viselnek el az 5 éves garanciaidő keretén belül.

az a 3.2 TB-os esetében 17520 TB! dzsízösz
persze, tudom, hogy ipari felhasználás, szerverek, 24/7, de akkor is...
tizenhétezer ötszázhúsz terabájt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. csabi02 i2k01...
2015.04.14. 19:03
Nekem ami HDD meghalt mind Hitachi volt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. martinair csabi...
2015.04.14. 20:52
Nekem eddig két samsung hdd halt meg, az egyik garanciális időn belül - adatokat persze buktam.
Jelenleg 4 hitachim van, van köztük 6+ éves desktar, ultrastar és mind hibátlan... Ezen felül pár hónapja egy wd is duruzsol, de nálam abszolút meggyöző a hitachi...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!