iPon Hírek

Szuperolcsó notebook és tablet párosok a HP-tól

Dátum | 2014. 10. 02.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Stream széria első tagja korábban feltűnt egy 14 hüvelykes notebook formájában, és már akkor világossá vált, hogy a Chromebookoknak szeretne ezzel ellenfelet állítani a Microsoft és a HP. Nos, erről a tervről továbbra sem tettek le, ráadásul a költséghatékony tabletek mellett immáron kiemelkedő áron kínált táblagépek is érkeznek ugyanezen a termékvonalon. HP Stream 11 és Stream 13 A Hewlet-Packard a Stream 14 esetében még azzal is külön felkeltette az érdeklődők figyelmét, hogy az AMD Mullins APU-hoz nyúlt a tervezés során. Az AMD rajongók bánatára azonban ezúttal már az Intel lapkája bizonyíthatja a rátermettségét. Az újdonságok Stream 11, valamint Stream 13 néven kerülnek majd a boltok polcaira, és a méretbeli eltérést leszámítva szinte minden téren ugyanazt a hardvert nyújtják majd. A 11,6 és 13,3 hüvelykes kijelzővel ellátott noteszgépek egyaránt 1366 x 768 képpontos felbontású megjelenítővel lettek ellátva, így a kisebb modell 135, a nagyobbik pedig 118 PPI-s pixelsűrűséggel fog operálni. Sajnos akárcsak a Stream 14-nél, vélhetően ezeknél is csak TN+Film technológiás megoldásokról van szó. Az operációs rendszer szerepét a Windows 8.1 tölti be, melyet vélhetően a Microsoft ingyenesen biztosít a HP számára a közös céljuk elérése érdekében. Ehhez jön még pluszban az Office 365 Personal programcsomagra szóló egy éves előfizetés, 60 perc bérmentes Skype hívás havonta, valamint nem kevesebb mint 1 TB ingyenes online tároló.
HP Stream 11
A notebookok belsejében egy egyelőre ismeretlen Celeron processzor (valószínűleg egy N2840) felel majd a teljesítményért. A meg nem nevezett kétmagos Intel lapka már a Bay Trail platform valamely tagja, így remélhetőleg nem lesz rá különösebb panasz abban a munkakörben, amire ezeket a gépeket szánják. A rendszermemória kapacitásán szerencsére nem faragtak a végletekig, és a tárhely tekintetben sem lesz probléma. Az előbbi 2 GB-os méretet öltött, az utóbbi szerepét pedig egy 32 GB-os eMMC tároló tölti be, amiből a Windows mellett még kb. 20 GB marad szabadon felhasználható, később pedig egyszerűen lehet bővíteni. A kapcsolati képességeik között van 802.11 a/b/g/n WLAN, Bluetooth és a kereten HDMI kimenet, illetve a Stream 13 opcionálisan LTE-vel is megvásárolható lesz.
HP Stream 13
A laptopok ventilátor nélküli passzív hűtést kaptak az alacsony fogyasztású központi processzornak köszönhetően. A Stream 11 és 13 élénk, fiatalos színvilággal fog a boltokba kerülni (a sajtóképeken csak kék és rózsaszín szerepel, de vélhetően ennél valamivel szélesebb lesz a teljes választék). Az újdonságok üzemideje igazán jónak ígérkezik a vállalat hivatalos mérési eredményei szerint. A 11,6 colos noteszgép valamivel több mint 8 órán át (8:15) bírja majd egyetlen feltöltéssel a folyamatos terhelést, míg a 13,3 hüvelykes egy jó félórával rövidebb produktumra lesz képes (7:45). A tervek szerint a HP Stream 11-ért kereken 200 dollárt fog elkérni a gyártó, és a Stream 13 sem lesz sokkal drágább, hiszen 230 dollárról indul majd. A Stream 14 ezek mellett elég drágának tűnik a 300 dolláros alapárral, így a HP a friss duónál minden bizonnyal nagyobb sikerre számíthat. HP Stream 7 és Stream 8 Most pedig lássuk, mivel szolgál a HP azoknak, akik még olcsóbban szeretnék megtalálni a windowsos társukat. A Stream 7, illetve Stream 8 táblagépek kiemelkedő ár-érték aránnyal szállnak majd harcba, és olyan ellenfelekkel fognak megküzdeni a milliónyi androidos tablet mellett, mint például a Toshiba Encore Mini.
HP Stream 7
Sajnos a specifikáció a két táblagépnél meglehetősen hiányos a jelenlegi ismereteink szerint, de azért néhány iránymutató dologról már lehullott a lepel. A készülékek neve egyenes utalás a kijelzők méretére, tehát a kisebb 7 a nagyobb pedig 8 hüvelykes megjelenítővel lesz felvértezve. Mind a kettő szélesvásznú, tehát a megszokott „formátumban” vetítik a Windows 8.1-es a felhasználók elé. Az operációs rendszerben alapértelmezetten a Bing keresőmotor lesz beállítva, ennek köszönhetően pedig ingyen kapja meg a felhasználás jogát a Hewlett-Packard. Ráadásul extraként ezekhez a szerkezetekhez is jár 1 TB-nyi tárhely a OneDrive rendszerében, valamint az Office 365 Personal egy éves előfizetése is, ami magában foglalja az a Word, az Excel, a PowerPoint, az Outlook és a OneNote programokat.
HP Stream 8
A Stream táblapáros egyaránt az Intel Atom Z3735G chipet foglalja keretbe. Ez a chip 1,33 GHz-es frekvencián üzemelő Silvermont magok négyesével várja az elébe gördülő akadályokat, átmenetileg – a Burst technológia révén – pedig még az 1,83 GHz-et is elérheti az órajele. A rendszereknek mindössze 1 GB-nyi memória jutott, ami bizony elég vérszegény már a Windows mellett, de kevés futó program mellett azért valamennyire tartani tudja majd a lépést a felhasználójával. Tárhely tekintetében szerencsére nem spóroltak túlzottan, így 32 GB áll a felhasználók és az operációs rendszer rendelkezésére, amit microSD-vel még fentebb lehet majd tornászni igény szerint. A gépek kapcsolati képességeik között van 802.11n-es szabványú Wi-Fi és Bluetooth 4.0 modul. Továbbá a Stream 8 esetében még 4G LTE is része (lehet) a csomagnak. Itt csak a későbbiekben derül majd fény a többi fontos részletre, és bizony az időnek nincsen szűkében a vállalat, ugyanis az érkezésükre legkorábban novemberben kerülhet sor. A HP Stream 7 éppen 100 dollárba fog kerülni, míg a Stream 8-ért már 150 dollárt kell majd leszurkolni. Egy kicsit magas a nagyobb képátló felára, de ebben valószínűleg már helyből benne lesz a 4G LTE is, ami megmagyarázná az 50 százalékos differenciát a páros tagjai között. Az újdonságok remélhetőleg tényleg befutnak az ünnepi szezon előtt, és már ott lehetnek majd a karácsonyfa alatt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Smooth44
2014.10.02. 13:02
Egyes cikkek olvasása már-már fizikai fájdalmat okoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. legyes
2014.10.02. 13:44
1GB memória - VGA RAM. "Egyprogramos Windows kliens"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. croix
2014.10.02. 13:48
2GB sysmemo már W7nek is kínszenvedést okozott sok esetben, 4GB alatt nincs értelme felrakni egy gépre sem, ha az ember értelmes sebesség mellett akar dolgozni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. istvankiss...
2014.10.02. 23:02
Lehet, hogy visszafelé gondolkodnak. Ha a 8,1-nek elég papíron az 1 GHz és az 1 GB, akkor nem is kell bele több. Dehát tudjuk, hogy a valóságban nem minden olyan szép, mint ahogyan az papíron mutat. Mi lesz vele, ha még vírusirtót is tesz rá az emberfia?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!