iPon Hírek

Tavaly rekord mértékben csökkentek a PC szállítások

Dátum | 2014. 03. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az IDC legfrissebb elemzése arra világít rá, hogyan alakult a PC piac teljesítménye a tavalyi év folyamán, legalábbis ami a szállítási mutatókat illeti. Az év során a különböző elemzők többször is hangot adtak borúlátó előrejelzéseiknek, ám végül jobb eredményt mutatott fel a PC piac, mint ahogy azt várták: a 10,1%-os csökkenés helyett "csak" 9,8%-os csökkenést szenvedett el a szegmens, ami így is minden idők legnagyobb éves szintű szállításimutató-csökkenéseként vonul be a PC piac történelemkönyvébe.
A fejlődő piacokon, azaz Latin Amerikában és Kínában sem volt valami rózsás a helyzet az elmúlt év során. A kedvezőtlen gazdasági helyzet és a vásárlók mobileszközök felé történő elmozdulásának folytatódása azt eredményezte, hogy a PC piaci termékek iránti igény mérséklődött, pedig ez a piac egykor igencsak pezsgett. A fejlettebb régiókban jobb teljesítmény mutatkozott, igaz, ez részben annak is köszönhető, hogy az év negyedik negyedévében sok Windows XP alapú konfiguráció tulajdonosa nekilátott a régóta halogatott PC frissítésnek.
2014 folyamán összességében 6,1%-os csökkenés várható szállítási mutatók tekintetében, a csökkenő tendencia pedig 2018-ig egészen biztosan folytatódni fog. Ilyen környezetben a PC gyártóknak minden eddiginél komolyabb versengésre kell felkészülniük, ha érvényesülni szeretnének az egyre szűkülő PC piacon. A jelek szerint a Microsoft már készül az elkövetkező időszakra, ugyanis a Windows 8.1-es kiadását meghatározott feltételek mellett 70%-kal olcsóbban bocsátja partnerei rendelkezésére, sőt, a legutóbbi pletykákban reklámokkal teletűzdelt, ingyenesen vagy nagyon alacsony áron elérhető Windows 8.1-es kiadás érkezéséről is szó esett.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. Whysper
2014.03.06. 11:08
Csodalkoznak? sz...rokbol ketszaz a polcokon..de peldaul 280 -280x meg vagy megjelenes ota nincs is. Szoval amit vennenem az nincs amit nem abbol meg hom szamra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. codex
2014.03.06. 11:15
Érdekesen alakul a piac az biztos. Egyre több gyártó vonul ki a PC asztali szegmensének piacáról, ami szerintem aggodalomra ad okot. Számomra inkább munkaeszköz a PC, szóval az egészséges verseny érdekében szeretnék minél több gyártót látni a piacon, akik persze árban is versenyeznek a vevők kegyeiért. Másrészről az okostelefon, notebook, és tablet iparág ugye folyamatosan viszi el a piacot sajnos. Mindenki minél kisebb kütyüt akar. Szomorú ezt látni, de hát ez van. Én még jó ideig maradok az asztali PC-nél az biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Szefmester
2014.03.06. 11:34
Lassan megint csak azoknak lesz PC-jük akik értenek hozzá, és akiknek kell... a többiek meg "bohóckodhatnak" a tábláikkal meg a telefonjaikkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. LechooEdy
2014.03.06. 11:38
Azért mint munkaállomás, sosem fog eltűnni a PC. Egyszerűen egyre drágább lesz. A sok vacak tablet meg a többi nyavalya meg ott lesz a hozzá nem értő felhasználó kezében. Bezzeg amikor valami munkát is meg kéne csinálni, majd sírnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. budspencer
2014.03.06. 11:38
Pofátlanul túl vannak árazva a PC alkatrészek (persze van 1-2 kivétel). Tehették ezt a gyártók éveken keresztül, mert ugyebár nem volt alternatívája a hardvernek. Most már van alternatíva, a vevők fordulnak a kevésbé jó minőségű és gyorsabb kifutású idejű tabletek, okostelefonok felé. Hosszú távon persze azok járnak rosszul, akik nem a hagyományos asztali kiépítést veszik, de ez ugyebár nem segít az "asztali" piacon. Én amúgy fejlesztenék gépet, de ilyen árak mellett csak halogatom a fejlesztést. Tessék tisztességes árat kérni, és nőni fog a forgalom, nem fog mindenki vacak tabletet meg okos bunkofont venni. Ha meg nem tetszik normális áron dolgozni, akkor nem kell csodálkozni, hogy "né, má, nem viszik". Persze, a tipikus multi hozzáállás, ha már nem 1000x-es a haszna egy darab vackon, hanem csak 998x-os akkor már megy a rinyálás meg a kivonulás.

Már megint ott a Microsoft-os farok a cikk végén!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csabi02
2014.03.06. 12:05
Az a vicces az egészben,hogy a komplett pc-k eladása csökken,de külön a PC komponensek eladása nőtt egy múltkori táblázat szerint.
Tehát a PC-szegmens sztem nem haldoklik,hanem egyre többen "értenek hozzá" és építenek maguknak vagy cserélik a gyenge HW-t.
A gyárak és munkahelyeken meg biztos nem fognak évente cserélgetni sem gépet és windózt sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. xcomman
2014.03.06. 13:38
"Pofátlanul túl vannak árazva a PC alkatrészek (persze van 1-2 kivétel)."

Ilyen euro es afa mellett ne csodalkozzal. Szamold ki egy 550 euros kartya arat 310-el meg 230-al (vettem en mar 8800-as GF-t anno 80-90 korul amikor meg csucsnak szamitott). Szigoruan Mo-ra ertendo a dolog, de nem hiszem, hogy nagyon befolyasolnank a piacot

Mas szemszogbol nezve, keresel kint 2-3000 eurot (ha nem bevandorlo vagy) es legyen egy baratnod is aki legalabb 2000-et kap. Magyar viszonylathoz merten jol megeltek 2000-bol, mert csak az albi dragabb eszrevehetoen. 1000-1300-bol is ki lehet jonni egyedul is. Marad 700 havonta ami egy evbe 8400, de legyen csak 3-4000, mert elni is szeretnel. 3 evente tudnal 2500 euroert egy egesz jonak mondhato konfigot osszerakni? Valoszinuleg igen

Kivancsi lennek, ha az Ipon kiadna a sajat eladasai alapjan egy %-ot mennyit valtoztak az alkatresz eladasok. Nem darabszam, csak annyit, hogy tavalyrol mara 5%-al novekedet vagy csokkent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. 5hR3kY
2014.03.06. 13:41
"Tavaly rekord mértékben csökkentek a PC szállítások"
Ezt csak megerősíteni tudom, mert tényleg nem vittem sehova sem tavaly a számítógépemet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Intelboys
2014.03.06. 16:25
Normál esetben egy asztali gép bejár 6-8-10 évig is, és legtöbb helyen ezek mennek. Mert minek vegyen az illető másik gépet ha a jelenlegi tökéletesen működik és kielégíti teljesen amire használja.

Amúgy mostanában nagyon felgyorsult a hardverek fejlesztése teljesítményileg, egyszer azt fogják elérni hogy rájuk marad nagy része.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. No.1.
2014.03.06. 17:05
Vennenek szerintem tobben is (legalabbis ujabb cuccokat, persze nem ilyen aron.
Epp a napokban hoztam fel en is a masik oldalon egyik hirdetesnel, hogy 1 evvel ezelott olcsobban adtam el egy 3 honapos gepet (adatlap) mint amennyiert most aruljak hasznatan (~1-1,5 evesen)
Mindenki az euro / $ arfolyamokra fogja az emelkedest.
Azt meg megertem, ha bolt ugy adja, bar nem tudom ha egyszer bevett egy 10-20-100 darabos keszletet, mert emel rajta arat, ha nem mindenki vesz r4ee lapot, meg i7 procikat. Megvette tegyuk fel fix 80ert, amit arult 103ert 1,5 eve, lehet meg ugyan azt a darabot arulja 117ezerert, amit azota sem adott el.
Es ennek alapjan mindenki ugy lovi be a hasznalt vackainak az arat, hogy mert a boltban is 140ezer.
Igen baratom, csak te 1,5 evvel ezelott nem 140ert vetted, hanem 110ezerert, es ne akard mar eladni dragabban mint amennyiert megvetted egy evvel korabban.

Gondolkodok egy gep vasarlason en is, de ilyen aron inkabb maradok a laposnal. Uj cuccoknak felment az ara (van aminek nem is kevessel ugye.. memoria)
Nem fogok 1,5 evvel kesobb kiadni ugyan azert a valamiert 2x annyi penzt (jelen esetben meg tobbet is) mint amennyiert 2012 decembereben vettem.
Akkor ott rohadjon meg rajtuk.
Vagy kimegyek nemetbe, csehekhez vagy valakihez, ahonnan uti kts-el egyutt 100-150-el olcsobban kijonne arban.

Nekem senki ne magyarazza ezt a $/eu arfolyamot, mert nem hiszem minden nap rendelnek a boltok 100-200 ezres cuccokat.

Visszaterve a dologhoz.
Aki esetleg akarna is cserelni, nem fog kiadni ennyi penzt egy kicsivel jobb teljesitmenyert, plane ha a meg az ovet sem tudja eladni annyiert, amennyiert o azt gondolja (a jelenlegi arakhoz kepest.)
A 6950 is pl 5-8 ezerrel dragabb, mint amennyiert eladtam 1,5 eve..
Csak tudnam mitol, mikor mar akkor sem lehetett venni sehol sem, mert kifutott termek volt.. Pedig vettem volna cf-re egy masikat.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. No.1.
2014.03.06. 17:21
Nem tudom, hova tunt a szerkesztes, tehat irok megegyet.
Ugyan azt a gepet ha most vennem (azt is itt vettem, meg most is itt neztem az arat), 310,473 lenne, 2012 decemberben 270 volt.
De ha jol emlekszem, akkor is ilyesmi arban volt az euro.. vagy tevedek?
Akkor minek is koszonheto ez a +40 ezer? Nem ment feljebb annyival az euro ara, mint ez a kulonbseg, es azota eltelt 1,5 ev.

Most neztem, 2012 decembereben 285-293 kozt volt az euro..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Helbika20
2014.03.06. 17:22
Én csak azon aggódom, hogyha valóban ilyen rossz lesz a helyzet, és megszűnnek nagyobb és kisebb vállalatok, akkor semmi verseny nem lesz, csak bohóckodnak majd csúcskategóriás cuccokkal, órajelemeléssel. Az összeszerelési minőség meg a múlt kérdése lesz. Remélem nem válik egyik gyártó sem a piac Google-évé, mert annak mi isszuk meg a levét. De egy egészséges szelektációban benne vagyok, be is újítanék egy jó kis/nagy PC-be
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DogTheDog Helbi...
2014.03.06. 19:02
Amitol felsz,mar az van.
Sot,az is volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. HozeManuel
2014.03.07. 15:33
Ahhoz képest hogy életembe nem vettem komplett PC-t összerakva, a "pc piac" mostani helyzete igenis rózsás, mert ha éves szinten ennyi embert tudnak bepalizni a kb 50 rugó szerelési költségért összecsavarozott vackaikkal akkor én azt mondom hogy még tessék csak zsugorodjon, és legyenek normális árak, ne csak a gyártónak legyen költséghatékony a biznisz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. FRK
2014.03.09. 10:46
Legelső gépemet összeszerelve vettem, azóta sose többet. Sajnálatos, hogy hozzá nem értőknek simán eladják a szart drágán. Azóta már magamnak választok komponenseket és szerelem be a gépbe.

Egyébként akinek nem játékra kell a gép, annak sokáig tart egy konfig, filmre, zenére, munkára (kivéve speciális eseteket) nem kell erőgép és évekig használható.

Régebben, egy család vagy osztozott a gépen, vagy mindenhová PC-t raktak (hiába csak netezésre, chatre kellett). Lehet szidni a tableteket, de ma már elég egy PC egy háztartásba, netezni, kapcsolatot tartani alkalmas a tablet. Nem kell helyet keresni az asztalnak, nem lóg 8 féle kábel, és minimum 2 dugalj felszabadul.

Szóval nem feltétlen asztali helyett vesznek az emberek tabletet, hanem esetleg mellé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. FRK
2014.03.09. 10:46
Legelső gépemet összeszerelve vettem, azóta sose többet. Sajnálatos, hogy hozzá nem értőknek simán eladják a szart drágán. Azóta már magamnak választok komponenseket és szerelem be a gépbe.

Egyébként akinek nem játékra kell a gép, annak sokáig tart egy konfig, filmre, zenére, munkára (kivéve speciális eseteket) nem kell erőgép és évekig használható.

Régebben, egy család vagy osztozott a gépen, vagy mindenhová PC-t raktak (hiába csak netezésre, chatre kellett). Lehet szidni a tableteket, de ma már elég egy PC egy háztartásba, netezni, kapcsolatot tartani alkalmas a tablet. Nem kell helyet keresni az asztalnak, nem lóg 8 féle kábel, és minimum 2 dugalj felszabadul.

Szóval nem feltétlen asztali helyett vesznek az emberek tabletet, hanem esetleg mellé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!