iPon Hírek

Tavasszal jön a WikiPad 250 dolláros áron

Dátum | 2013. 02. 11.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A WikiPad az egyik legbiztatóbb játékosoknak szánt táblagép konstrukció, de a készítők a jelek szerint nem haladnak túl jól a fejlesztésekkel. A gépnek eredetileg tavaly kellett volna debütálnia, és az akkori tervek szerint 10,1 hüvelykes kijelzővel lett volna felvértezve. Most viszont úgy fest, hogy tavasszal, változatlan specifikációval, de jóval kisebb méretben kerül a boltokba a WikiPad. A 7 hüvelykes, 1280 x 800-as felbontású, IPS technológiát használó kijelző minden szögből jól látható lesz, a fényerejének köszönhetően pedig bárhol útközben elővehetjük, nem kell az erős napfénytől tartani. A burkolat alatt egy Tegra 3 bújik meg, melynek a négy főmagja 1,3 GHz-es órajelen fog dolgozni. A lapka mellett 1 GB-nyi rendszermemóriával leszünk gazdagabbak, míg a tárhelyünk alapjáraton 16 GB-os lesz, ami memóriakártyával 48 GB-ig tornászható fel.

Ám a gép igazán fontos részei nem ezek, hanem a dokkoló. Ezzel együtt kapunk két analóg kart, irányítógombokat, négy funkcióbillentyűt és két vállgombot is, valamint egy komolyabb külső hangszóró is beépítésre került. Meglehetősen vaskos lesz az együttes, ugyanis a tábla magában 195,6 x 125,7 x 10,6 milliméter, dokkolva pedig már 286 x 145 x 65,3, a súlya pedig 760 gramm lesz a "szabad" 320-ról. A szoftveres oldalon a Jelly Bean (4.1) áll, kiegészítve az Nvidia Tegra Zone-nal, ahonnan sok, speciálisan Tegrára optimalizált játékot szedhetünk le. Továbbá a WikiPad rendelkezik PlayStation Mobile minősítéssel is, így elérjük az Android platformra portolt Sony játékok katalógusát is. A kisebb kijelző jóval szolidabb árat von maga után. A 7 colos WikiPad mindössze 249 dollárba fog kerülni. Ez 50 dollár felárat jelent a hasonló tulajdonságokkal rendelkező Nexus 7-hez képest, ám ezért kapunk egy komplex játékos oldalt nagyon jó Bluetooth-os vezérlővel megtoldva. Fraser Townley, azonban azt is elmondta, hogy az először leleplezett 10,1 hüvelykes panellel rendelkező WikiPad továbbra is készül, csak a gyártó úgy ítélte meg, hogy egy olcsóbb megoldás jelenleg piacképesebb. A 10,1-es WikiPad kereken 500 dollár lehet majd a korábbi információk szerint, ami bizony éppen a duplája a mostani modellnek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!