iPon Hírek

Tekintetükkel is kommunikálnak a farkasok?

Dátum | 2014. 06. 24.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Nem titok, hogy a farkasok, a kutyák és a rókák magas szinten képesek kommunikálni fajtársaikkal. A farokcsóváláson, a különféle hangadásokon, az orral, illetve a mancsokkal való érintéseken túl azonban egy új kutatás szerint létezhet egy másik csatornája is a négylábúak kommunikációjának: a jelek arra utalnak, hogy a kutyafélék családjának tagjai szemükkel is képesek információt közölni. Egy japán kutatócsoport megvizsgálta az ide sorolt állatok látószerveit, és úgy találták, hogy minél magasabb szervezettséget mutat egy-egy faj, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az egyes egyedek szeme a külső szemlélő, mondjuk egy fajtárs számára könnyen észrevehető. Az állatok interakcióinak vizsgálata alapján kiderült, hogy fordított irányban is érvényes a megfigyelés: minél jobban látható egy faj képviselőinek szeme, annál magasabb szervezettségű falkákban vagy egyéb csoportokban élnek annak tagjai. „A tanulmány lényegileg összefüggést mutat ki a pofa jellege, a társas viselkedés szintje és a kommunikációs igény közt” – mondja Patricia McConnell, a Wisconsin-Madison Egyetem állatviselkedést tanulmányozó kutatója. A japán szakértők összesen 25 vadon élő kutyafélét osztályoztak pofájuk alapján, három csoportba sorolták ezeket, majd megvizsgálták, hogy milyen közös vonások fedezhetők fel az egyes kategóriákba sorolta fajok tagjainak társas viselkedése között. Az A csoportba azok a fajok kerültek, amelyek egyedei a pupillánál jóval világosabb szivárványhártyával rendelkeznek, és a pofájukon található mintázat is megkönnyíti a szemek lokalizálását. Ebbe a csoportba került a szürke farkas, a prérifarkas és az aranysakál is, vagyis három olyan faj, amelynek tagjai rendszerint társas közösségekben élnek, és együtt vadásznak. A B csoport tagjainak pofamintázata megkönnyíti ugyan a szemek megtalálását, szivárványhártyájuk azonban sötét, és egybeolvad a pupillával. Ide sorolódott a sörényes farkas, a dingó és a kitróka. Ezen fajok tagjai magányosan vagy párjukkal kettesben élnek, és egyedül vadásznak. A C csoportba azon kutyafélék kerültek, amelyek nem rendelkeznek a tekintetet a szemükre irányító pofamintákkal, azt ráadásul rendszerint elrejti a pofaszőr, illetve az színében is igazodik a szőr árnyalatához. Ez a legprimitívebbnek tartott fajokra jellemző, így az erdei kutyákra, a tanukikra és az afrikai vadkutyákra, amelyek falkákban élnek ugyan, de többnyire egyedül vadásznak.
Az állatkertekben végzett megfigyelések alapján az egyes csoportok fajainak képviselői nagyjából hasonló számú alkalommal pillantanak fajtársaikra, az A csoportba sorolt szürke farkasok azonban jóval hosszabb ideig tartják a szemkontaktust, mint a sivatagi rókák (B) vagy az erdei kutyák (C). A farkasok ráadásul kétszer annyi alkalommal vágják játékos pózokba magukat egymás szórakoztatására, mint a másik két faj tagjai. A tekintettel való kommunikáció nem számít egyedinek az állatvilágban, a legmagasabb szinten, mi, emberek műveljük. A szakértők régóta úgy vélik, hogy a szemünkben a szivárványhártyát körülvevő részek azért fehérek, hogy könnyebben meg tudjuk állapítani, társaink mire tekintenek. A kutyafélék esetében az ínhártya viszont alig látszik, így a pupilla és a szivárványhártya közti kontraszt szolgálhat hasonló célokat. McConnel elmondása szerint a kutyafélék rendkívül sok csatornán kommunikálnak egymással, gyakorlatilag egész testüket bevetik az információ átadása érdekében, így a közlésmódok kielégítő megfejtéséhez még rengeteg kutatásra lesz szükség. A szakértő mindazonáltal úgy gondolja, hogy a japánok kutatása folytatásra szorul, mielőtt biztosat lehetne állítani a kutyafélék tekintet útján történő kommunikációjával kapcsolatban. Érdekes lenne megpróbálni például, hogy mi történik az A csoportba sorolt állatokkal akkor, ha szemük mégsem látszik olyan jól. Meg lehetne vizsgálni, hogy ez hogyan befolyásolja ez fajtársaikkal való interakcióikat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!