iPon Hírek

Teliholdkor vonzza magához a rovarokat egy mediterrán cserje

Dátum | 2015. 04. 08.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Földközi-tenger partvidéki szikláin él egy növényfaj, amely bár nem tartozik a legszebb cserjék közé, minden év júliusának közepe táján hirtelen különösen vonzóvá válik környezete számára. A csikófarkak nemzetségébe tartozó Ephedra foeminea ugyanis telihold idején apró, édes cseppeket ereszt ki vörös színű tobozbogyóiból. Ha nincsenek felhők, ezek a cseppek úgy csillognak a holdfényben, mintha apró gyémántok lennének. Catarina Rydin, a Stockholmi Egyetem kutatója szerint a precízen időzített fényjáték célja a beporzást végző éjszakai rovarok figyelmének a felkeltése. A cserjének nincs más eszköze a molyok és a legyek odavonzására, hiszen nincs illata és nincsenek látványos, fehér virágai sem, amelyek feltűnőek lennének a sötétben. Ehelyett a növény a Holdra támaszkodik, és nagy fényvisszaverő képességű cseppekkel vonja be magát, amelyek messziről látszanak annak fényében. A csikófarkak nagyon ősi nemzetség, amelyek fénykorukat a dinoszauruszok idejében élték. Azóta majdnem kihaltak, és csupán azért léteznek még a bolygón, mert az előzőekben felvázolt trükkel képesek rávenni a rovarokat a beporzásra, mondja Rydin. A kutató és egyik tanítványa, Kristina Bolinder két európai fajukat vizsgálta meg alaposabban. Rydin olyannyira beleásta magát a közönséges csikófark (Ephedra distachya) szél általi beporzásának részleteibe, hogy egy idő után pontosan képes volt megjósolni az esemény menetét, és ahhoz mérten tervezni meg görögországi kiruccanásait.
Az E. foeminea ugyanakkor nehezebb diónak bizonyult. Évről évre megpróbálták elcsípni a beporzás időszakát, azonban mindig túl korán, vagy túl későn érkeztek a helyszínre. 2014-ben július elején értek a kutatók Görögországba. „Ahogy szoktuk, most is rosszkor jöttünk” – mondja Rydin. „Se nektárcseppeket, se beporzást végző rovarokat nem találtunk. Nem tudtunk mást csinálni, vártunk.” Várakozás közben Rydin belebotlott egy cikkbe, amely arról szólt, hogy egyes rovarok a holdfény segítségével tájékozódnak. Amikor pedig újra megnézte 2012-es kutatóútjuk képeit, amelynek alkalmával véletlenül sikerült elcsípni a beporzást, észrevette, hogy a telihold látszik az égen. „Még meg is beszéltük, hogy mennyire nincs szerencsénk a Holddal ebben az évben” – meséli Rydin. Aztán egy héttel később, amikor már félig-meddig feladták a dolgot, hirtelen bevillant, hogy a korábbi év teliholdja és a beporzás ideje, illetve az aktuális kutatóút sötétebb mezői és a beporzás hiánya közt összefüggés lehet. A kutatók megvizsgálták a korábbi évek adatait, egészen 1910-ig követve vissza a növény porzási időszakára vonatkozó feljegyzéseket. Kiderült, hogy az E. foemina valóban minden alkalommal teliholdkor engedi ki nektárcseppjeit. Bár nem minden évre találtak adatot, a tendencia teljesen nyilvánvaló volt, ráadásul az új teória ellenőrzésére is rögtön lehetőség nyílt, hiszen a következő teliholdig csak néhány nap volt hátra.
A teliholdas éjszakán a szakértők kimentek a mezőre, és kiderült, hogy igazuk volt: a cserjék megteltek nektárcseppekkel, és gyönyörűen csillogni kezdtek. A jelenségben az időzítés a legérdekesebb. Hiába érnek meg a tobozbogyók jóval korábban, a cserje csak teliholdkor kezdi kiengedni a cseppeket, és ezt akkor is megteszi, ha a bogyók még nem értek meg, de korán jön a teliholdas éjszaka. A növény közeli rokona, a széllel beporzódó közönséges csikófark szaporodási ciklusa ezzel szemben teljesen független a holdciklustól. Minden évben körülbelül ugyanakkor jelennek meg rajta a nektárcseppek. Azt egyelőre senki sem tudja, hogyan képes az E. foemina a holdfény érzékelésére. Lehetséges, hogy a fényintenzitásban megmutatkozó apró változásokat észleli. Az sem világos, miért annyira fontos, hogy pontosan teliholdkor történjen meg a beporzás, amikor az előtte és az utána levő néhány éjszakán is közel ugyanolyan világos van. Félholdkor pedig jóval hosszabb ideig látszik égi kísérőnk, így tovább tudna „világítani” a cserje. A szakértők egyelőre úgy vélik, hogy valamiért a telihold idején való nektáreregetéssel képes a leghatékonyabban saját fajának túlélését biztosítani a növény. A jelek szerint a stratégia jól bevált, ugyanakkor nagyon sebezhetővé teszi a cserjét az esővel, és a mesterséges fényekkel szemben. Ez lehet az oka annak, hogy napjainkban az E. foeminea egyre távolabbra költözik az emberi településektől.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!