iPon Hírek

Terítéken a Lumia 925

Dátum | 2013. 05. 14.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Nokia újdonságának specifikációján végigtekintve csalódásnak is nevezhető a Lumia 925, hiszen a készülék a szoftveres módosításokon túl szinte csak a megjelenésében és a fizikai méretében tér el attól, amit a Lumia 920 is nyújt a vásárlóknak. A finnek úgy fest, hogy szeretnék kihozni a maximumot a csúcsot jelentő konfigurációból.

Az újracsomagolt Lumia 920 mintegy 46 grammal lett könnyebb. Az átalakításoknak köszönhetően már csak 139 grammot nyom, és ami talán még fontosabb, hogy a 130,3 x 70,8 x 10,7 milliméteres házból egy 129 x 70,6 x 8,5-ösbe költözött át - tehát 21,2 százalékos térfogatcsökkenéssel számolhatunk. Az új ruhának mindössze annyi a szépséghibája, hogy a kameramodul zsugorítása nem volt kivitelezhető, így ez kipúposodik a hátlapon. Az újdonság háta egyébként továbbra is polikarbonát, de a merevséget adó keret már fém, és ezt a lehető legjobban ki is használják, mivel antennaként is funkcionálnak a szegélyek.
A Windows 8 operációs rendszert futtató mobilkészülék 4,5 hüvelykes kijelzője ClearBlack AMOLED technológiát használ, így a színek teltek és a betekintési szögei is szélesek amellett, hogy tűéles a megjelenített kép az 1280 x 768 képpontos felbontásból kifolyólag. A Gorilla Glass 2 mögé rejtett előlapon, a panel felett, egy 1,3 megapixeles kamera is helyet kapott, mely HD videóhívások bonyolítására alkalmas. Ha fotózni szeretnénk, akkor a már említett f/2.0 apertúrás főkamerán a sor, ami 8,7 megapixeles fotók és 1080p HD videók készítésére alkalmas. Az optikai képstabilizátorral ellátott lencse mindenkor a lehető legpontosabb eredményre törekszik. PureView ide vagy oda, sajnos Xenon vakut továbbra sem kapunk, így dupla LED villanóval kell beérnünk rossz fényviszonyok mellett. Külön kiemelendő Smart Camera alkalmazás, ami egy sor különböző fényképezési módot tartalmaz. A sorozatkép 10 felvételt csinál egyetlen másodperc alatt 5 megapixeles felbontáson, a Best Shot többet lő egymást követően, majd ezek közül engedi kiválasztani a legjobbat. Az Action Shot gyors mozgású témáról lőtt képeket tud összefűzni egybe, míg a Motion focus a gyors dolgokra tud pontosan ráfókuszálni, így a kép témája sosem nem lesz elmosódott. Valamint a gépezet tartalmaz két IHF mikrofont, amik a videóink hangminőségéért fognak felelni zajos, hangos környezetben.
A belső értékeket kutatva ismét egy Qualcomm chipbe futhatunk bele. Ezúttal is a kétmagos MSM8960-on a sor, ami 1,5 GHz-es órajelen ketyegő Krait magokat és egy korosodó Adreno 225 grafikus processzort rejt magában. A rendszermemória kapacitása 1 GB-os, míg a háttértár mindössze 16 GB-os lett a Lumia 920 32 GB-ja után, úgy, hogy a bővítés lehetősége továbbra is tabu - itt legfeljebb a 7 GB-os Skydrive jelenthet némi vigaszt. A kapcsolati képességei között az LTE hálózati modem a legfontosabb, amely 100/50 Mbps-os sebességre képes. Továbbá van még a tarsolyában 5 GHz-es frekvenciát is támogató 802.11 b/g/n Wi-Fi DLNA-val, Bluetooth 3.0, NFC chip és GLONASS műholdakkal is kommunikáló GPS vevő. A beépített akkumulátor kapacitása 2000 mAh; ez a gyári adat szerint 55 órányi zenehallgatásra vagy 18,3 órányi telefonálásra nyújt lehetőséget.

A Nokia Lumia 925 várhatóan júniusban kerül be a boltok és a szolgáltatók kínálatába. Az eszköz szokatlan módon csak három alap színben: feketében, fehérben és szürkében lesz megvásárolható. Az ára nettó 470 euró körül alakul Európában és 600 dollár felett a tengerentúlon, ahova csak később ér el.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

31. j.panzer
2013.05.14. 17:46
Szerintem ez a körbefutó fém keret ronda, mint általában a Lumiákon. A szokásos "lumiásan gyenge" hardver, A fizikai érintőgombokat is utálom, és a WP-t meg pláne. Szal ez egy halmozottan hátrányos helyzetű telefon.
Sajnálom a Nokiát, hogy ilyen sereghajtóvá tette őket az MS meg a WP.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Foxmare
2013.05.14. 17:55
Az MS és WP miatt sajnálom én is a Nokiát, de olyan ipari hulladékokkal szemben, mint a Samsung és az Apple a hardverjét nem szólnám le. A symbian megújításán sokáig ültek, az Android pedig már nem jöhetett képbe náluk a válság orvoslására megkötött MS üzlet miatt és a volt MS alkalmazott Nokia élére kinevezése sem szolgálta a cég újra feltámadását.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. HUFEUR
2013.05.14. 18:00
j.panzer:

Ez a gyenge hardver még egy pár évig mindenre elég, kapacitív érintőgombok kb minden telefonon ott vannak, csak Nexus-okon és Xperia Z-n vannak on-screen gombok, és ma már szinte senki sem használ rendes fizikai gombokat (esetleg még a Samsung, de ott is csak a home gomb szokott fizikai lenni), ha a WP-t utálod azzal meg nem lehet mit kezdeni.
Én örülök, hogy a Nokia nyomja a WP-t, annyira mondjuk nem tetszik, inkább Android párti vagyok, de nem kell még több Androidos gyártó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. j.panzer
2013.05.14. 18:23
Foxmare
Hát majd elvegetálnak ezen a 4%-on azt csók. Jobb esetben előbb utóbb csak lerázzák az MS rabigát, és akkor talán gyárthatnak majd normális telefonokat is, és jöhet a feltámadás.

HUFEUR
Jah, 3 hónapja még az 512 RAM-ra is ezt mondta sok WP fan (olvass vissza), azt azóta már az OS is laggol az új 720-ason, meg többszörös multitaskingnál kilövi az alkalmazásinfókat, mert kevés neki az 512 RAM. Ez az 1 gaga RAM mindenre elég, marketing duma. Már idén jönni fognak olyan 3D-s játékok, hogy össze fogja f...i magát az összes WP, hála a max 1 giga RAM-nak. És akkor még nem beszéltünk a tesco gazdaságos kameráról, a SoC-ról, meg ilyenek nyalánkságok. Ez elvileg egy csúcs kategóriás teló lenne, a hardver mégis bőszen középkategóriás.

A gombokkal igazad van, nagyon sok telón még fizikai érintő gombok vannak, de aki egyszer használt nexus cuccot, többet a halálba sem kívánja a fizikai gombokat. Helypazarlás, és még csak az orientációja sem változik ugye.

Nokia androidos telókkal csodákra lenne képes. Már rég lenyomta volna a tejfölös poharakat gyártó Samsungot. (Vagy már rég csődben lenne az MS tőkeinjekció nélkül).
Inkább szereztek volna máshonnan pénzt, és azóta már ismét a világ első számú gyártója lenne, nem valami élőhalott, sereghajtó cég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. j.panzer
2013.05.14. 19:49
Vazzzeee, most látom csak, hogy a kamera nincs síkban a hátlappal. Ez de xoar.
Na így már nem csak a fém keret ronda, hanem az egész úgy ahogy van. Ughhh.
Quasimodo forever.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. nancsi
2013.05.14. 19:55
@j.panzer: "Már idén jönni fognak olyan 3D-s játékok, hogy össze fogja f...i magát az összes WP, hála a max 1 giga RAM-nak."
Mert telefonnál ez ám a szempont, a 3D játék.

"És akkor még nem beszéltünk a tesco gazdaságos kameráról"
Azért ezt a Nokia kameráira nem mondanám. Konkrétan a legjobb mobiltelefonban lévő kamerákat ők gyártják.

"A gombokkal igazad van, nagyon sok telón még fizikai érintő gombok vannak, de aki egyszer használt nexus cuccot, többet a halálba sem kívánja a fizikai gombokat. Helypazarlás, és még csak az orientációja sem változik ugye."
Na persze, és a kijelző méretéből is levesz 5%-ot. Szóval lehet elkezdeni zokogni, mert ugyanaz az alkalmazások által használható terület bizony kisebb a fizikai gombbal nem rendelkező telefonoknál.

"Nokia androidos telókkal csodákra lenne képes."
Nem lenne képes, mert nem az övé az Android, a Symbian meg az övé volt. Éppen ezért fejleszthette a konkrét készülékeket lassabban, mert akkor kezdte el licenszelni az új Symbianokat amikor akarta. Meg nem utolsósorban ebből pénze is volt, az Androidból meg nem lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. ubuntu44
2013.05.14. 20:00
Csatlakozom a csempés wp utálók táborába. Majd talán a SailFish elküldi a wp-t a süllyesztőbe. A Nokia meg menjen csődbe amiért a wp-t választotta!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. j.panzer
2013.05.14. 21:05
nancsi
Nekem nem szempont a 3D játék, mert egyáltalán soha SEMMIVEL nem játszom telefonon, és tableten, még ha már szétesz valahol az unalom, akkor is inkább olvasok.
De... ettől függetlenül nem kéne akkor nyomni ezt a kamu "sok éven át mindenre elég" dumát. Mert baromira nem igaz.

"És akkor még nem beszéltünk a tesco gazdaságos kameráról"
Azért ezt a Nokia kameráira nem mondanám. Konkrétan a legjobb mobiltelefonban lévő kamerákat ők gyártják."
Aha, tudnak a finnek, jó kamerát csinálni, de én konkrétan erre a kamerára gondoltam most. 8,7 megapixel az ma már erősen középmezőny, nem csúcskategória.

A gombokról meg a következő a meglátásom. Vegyünk egy telefont, ami 120 milliméter magas. Ebből legyen az alsó káva, ahol fizikai gombok vannak, mittom én 20 milliméter. Vaaaaaaagy: vegyük ugyan ezt a méretet, legyenek virtuális gombok, 10 milliméterrel nagyobb kijelző, és 10 milliméter káva. Igaz, hogy a képernyőből így is elvész a virtuális gombsor miatt 10 milliméter, de csak a menüben, ahol nem számít. Ha volt már a kezedben virtuál gombos telefon, tablet, akkor tudnod kéne, hogy teljes képernyős alkalmazásoknál az a sáv eltűnik, elrejtődik, és a filmet, játékot, akármit, teljes képernyőben élvezheted. Tehát összességében a virtuális billentyűzettel adott esetben pont hogy NYERSZ (a fenti példánán maradva 1 teljes centit nyertünk azonos fizikai telefonméret mellett) hasznos képterületet, nem veszítesz vele semmit. Ez az "elveszítek a képernyőből x centit legenda" a legnagyobb baromság amit valaha halottam, arról nem is beszélve, hogy virtuális billentyűk forognak a telefonnal együtt, tehát ha te valamiért fejre fordítva használod a telefont (Pl mint én, ha az aljába be van dugva a töltőkábel) akkor sem veszed észre, hogy fejjel lefelé van, mert a billentyűk megfelelően orientálódnak. Nagyon kényelmes, nagyon praktikus, és még egyszer mondom, ezzel nagyon sok hasznos képernyőfelületet NYER (nem veszít, nyer) a felhasználó. Nagyon nem mindegy, hogy filmezésnél az fizikai érintőgombok rabolják a hasznos helyet, vagy inkább a gombok helyén is a filmet látod. Ha nekem nem hiszel próbáld ki.
Kifejezetten várom, hogy a telefongyártók kezdjenek már átállni erre. Persze nekik plusz költség 1 centivel nagyobb panelt betenni a telefonba, de nekem szutyok fizikai érintős, netán konkrét fizikai gombos teló már soha többet nem kéne.

ubuntu44
Én láttam a SailFish-ből egy korai bemutatót, azok alapján egyáltalán nem lesz egy nagy durranás. Nem hiszem, hogy ki fogják szorítani a WP-t, max lecsípnek a felhasználói bázisukból egy keveset. Igazából azok alapján amit láttam, én már azt is csodának tartanám, hogy meg tudnának kapaszkodni a piacon. Semmi extra nincs abban az OS-ben, ami a IOS-ről, Droidrol, vagy akár WP-ről váltást indokolna. Ezen persze még reszelhetnek, de így elsőre nehezen hiszem el, hogy össze fog jönni nekik. Firefox OS ugyan ez, ott max a nagyon olcsó árazás válhat előnyükre. Meg az, hogy bejáratott márkanév. Bár ez már a WP-n sem segített.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. jamborka
2013.05.14. 21:45
j.panzer

te ritka nagy sötét idióta vagy....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. j.panzer
2013.05.15. 00:18
jamborka
Te aztán tudsz érvelni öcsém...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. proton
2013.05.15. 00:57
J.panzer:
Nem mondom, hogy nincs igazság abban amit mondasz, csak azt, hogy undorító a stílusod és hatalmas baromságokat tudsz összeírni. Nincs azzal baj, hogy te az androiddal vagy boldog, szíved joga, viszont alapvető tényeket ferditesz el (direkt nem írok példát, hogy ne tudjon a téma mégjobban trollkodásba fulladni). Lehetnél annyira igényes magadra elsősorban és másokra is, hogy megpróbálsz kicsit értelmesebben hozzá állni a dolgokhoz és olyat írni amely legalább részben fedi a valóságot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. malvoisen
2013.05.15. 01:41
proton:

J.panzer semmit nem csinált, nézz meg egy franc0 commentet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. cukihacuka...
2013.05.15. 07:05
Én nekem elég a jó öreg S.E K660i .
Volt nálam 80ezres közép és felsőkategória közötti android-s telóm.
Azon a telón elkeztdem pdf doksikat olvasni.
Amikor átlóban tartottan a telefont, elkezdtem olvasni, erre meg a képernyő állóba és fekve mozdult percenként, így nem tudtam rendesen olvasni. Emiatt utáltam meg az androidos telókat.
Példákat nem írok le, de azóta 4 androidos telón vettem észre a hibát.
Ahelyett, hogy a szenzorokat fejlesszék, inkább a külsőre és a belsőre hajtanak.
Pl. Sose értettem, hogy minek a telefonba fém érzékelő pl. ?
Nem fogok vasat keresni a kertben, emiatt.
Lehet rám mondani mindenfélét, én leírtam a tapasztalatomat.
Telefonáláshoz elég nekem K660-s teló, fényképezéshez meg ott van a 10ezres kamera, így 15ezerből telefont használok és kamerázok.
Csaby...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. piter
2013.05.15. 07:25
J.PANZER atttol meg hogy,egyes telefonokon 13 megapixeles a kamera meg nem jobb mint a 8,7!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. franc0
2013.05.15. 08:09
Látom a kockák még mindig a magokra meg a ramokra izgulnak.
A Lumia 800-asom 1 maggal (MSM8255) és 512MB RAM-mal úgy szalad a mai napig, mint egy mai csúcs droid.
Vegyétek a fost továbbra is csak bátran.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. j.panzer
2013.05.15. 08:33
Sok WP felhasználó nem nagyon gondol bele, hogy a WP mekkora lehúzás. Ugyan annyiba kerül, mint egy csúcs droid, de fele annyi hardver van benne, mondván "annyira optimalizált, hogy ezen minden hipersebességgel fut."
Szóval ezeken a WP-s telefonokon a haszonkulcs mértéke jóval nagyobb.

(Egyébiránt, olvassátok már el a 720 mobilarénás tesztjét, a "mindenre elég" 512 RAM-mal mire képes az a telefon).

A kameráról meg annyit, hogy igen, az optika és a feldolgozó szoftver is nagyon fontos, 13 MP-eles kamera is lehet borzalmas, de mivel nekem fontos a kész képek utólagos nagyíthatósága, nekem a felbontás kulcs szempont. És nem azért mert divat a pixelőrület.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. franc0 j.pan...
2013.05.15. 08:39
Semmit sem értesz a világból.
A vas az pont a legolcsóbb része az egésznek. A nyugati élőmunka a drága (K+F, marketing, stb.).
Szerinted a kínai quad core mobilok miért tudnak olcsók lenni?

Na akkor most ki van lehúzva okoska?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. j.panzer
2013.05.15. 08:51
Szerintem az van lehúzva, aki ugyan annyit fizet, fele hardverért. Amúgy lehet, hogy a hardver a legolcsóbb része a dolognak, de pl az Apple is a hardevergyártás hátán lett a világ legértékesebb cége, tehát nem hanyagolnám el a ezt a tényezőt.
Mellesleg szerinted a Nokiákban nem Kínában gyártott alkatrészek vannak? Legjobb esetben is csak az összeszerelés nem kínai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. nancsi
2013.05.15. 09:19
@j.panzer:

"Nekem nem szempont a 3D játék"
Akkor meg mit hőbörögsz miatta? Valamiért fikázni kell, mert elköltöttél egy kisebb vagyont Nexusra, és hát magyarázni kell a bizonyítványt?

"Aha, tudnak a finnek, jó kamerát csinálni, de én konkrétan erre a kamerára gondoltam most. 8,7 megapixel az ma már erősen középmezőny, nem csúcskategória."
Mert a megapixel az ám minden - nyilván. Ha minimálisan is értenél hozzá, akkor tudnád, hogy 8.7 megapixel ehhez az optikához bőven sok. Az optika amit meg használnak az odab.sz nem csak a Nexusodnak, de az iPhone-nak is. Egy öreg 8 megapixeles tükörreflexes meg 100x jobb képet készít bármely mobilnál.

"Igaz, hogy a képernyőből így is elvész a virtuális gombsor miatt 10 milliméter, de csak a menüben, ahol nem számít."
Fejlesztek ilyenekre, nem használom. Éppen ezért tudom, hogy az "elrejtődik" dolog csak fullscreen típusú alkalmazásoknál igaz. Egy videolejátszás nyilván lehet ilyen, mivel nem egy navigációintenzív alkalmazás. De minden alkalmazás nem, mivel elég sok alap "layout" alapoz mondjuk a back gombra. Ezeknél ha azt elrejtenéd (fullscreen), akkor neked kell felraknod szoftverből back gombot.
Szóval alapvetően az van, hogy az 1280x800-ból 1200x800, vagy 1280x720 az, ami mindenképpen rendelkezésre áll.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. nancsi
2013.05.15. 09:27
@j.panzer:

"Sok WP felhasználó nem nagyon gondol bele, hogy a WP mekkora lehúzás. Ugyan annyiba kerül, mint egy csúcs droid, de fele annyi hardver van benne, mondván "annyira optimalizált, hogy ezen minden hipersebességgel fut.""
Azon nincs mit rugózni, hogy a WP-nek gyengébb HW is elég, ugyanahhoz a teljesítményhez, mert ez simán csak tény. Egyik munkatársamnak az előző, 2 magos Nexusa van, másiknak egy Lumia 710-es, ami ugye HW-ban gyengébb. Ettől függetlenül a 710-es sokkal gördülékenyebb, holott az még csak WP 7.8. Ami a 7.8-ban rossz, az a multitask hiánya, vagyis pl egy Skype nem tud futni a háttérben, hanem üzenetet kapsz, rákattyolsz, és akkor indítja el, aztán vagy időben elindul, és fel tudod venni, vagy nem. De ez már a W8-as telefonokban kulturáltabban van megoldva.

"A kameráról meg annyit, hogy igen, az optika és a feldolgozó szoftver is nagyon fontos, 13 MP-eles kamera is lehet borzalmas, de mivel nekem fontos a kész képek utólagos nagyíthatósága, nekem a felbontás kulcs szempont."
Normális optika nélkül mit nagyítasz rajta utólag, a zajt?

"És nem azért mert divat a pixelőrület."
Nem hát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. nancsi
2013.05.15. 09:31
@j.panzer:

"Mellesleg szerinted a Nokiákban nem Kínában gyártott alkatrészek vannak? Legjobb esetben is csak az összeszerelés nem kínai."
Ja, és nézd meg, hogy az összeszerelés mit jelent minőségben:
htc vs nokia
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. noPublicFG
2013.05.15. 11:24
Nekem tetszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. j.panzer
2013.05.15. 11:30
Utsó komment, aztán feladom.

1. Hardver. Nekem nem szempont a 3D-s játékok alatti teljesítmény, de nyilván van, akinek fontos. Én csak azért "hűbörgök", mert utálom, hogy az MS marketingrészlege megpróbál egy nyilvánvaló hazugságot letolni a torkomon, miszerint "1 giga RAM hosszú évekig mindenre elég". Ez nyilvánvalóan nincs így, és mivel le merem fogadni, hogy a Nokia már időn ki fog hozni 2 giga RAM-os telókat, ezzel ők is elismerik, hogy ez kamu. Lehet, hogy az OS döccenés mentesen fut 1giga RAM-mal, de attól még "mindenre" nem elég, már most sem, pláne nem hosszú-hosszú évekig.
Ez pont akkora marketing duma, mint ami volt 2-3 hónapja, hogy a "Windows 8 kirobbanó siker", blabla. Aztán a valóságban még a Vistát is alulmúlja, és az "eladott" licencek 40%-át SEM használja senki.

2. Kamera. Aki nem tudja felfogni, hogy nekem fontos a nagyíthatóság, azzal nem tudok mit kezdeni, ami meg a minőséget illeti: 808 PW-n is csak a képzajt lehetett nagyítani, igaz?? Vagy az csak azért kivétel, mert Nokia? Ugye hogy nem. Akkor meg?

3. Virtuális billentyűzet.
Kedves nancsi, én ezt mondtam: "Ha volt már a kezedben virtuál gombos telefon, tablet, akkor tudnod kéne, hogy teljes képernyős alkalmazásoknál az a sáv eltűnik..."
Te meg ezt: "Éppen ezért tudom, hogy az "elrejtődik" dolog csak fullscreen típusú alkalmazásoknál igaz."
Szerinted a két állítás nem azonos? Akkor meg minek vitatkozol??

Ez nagyon egyszerű dolog. Van egy telefon 9cm képernyő + fizikai érintőgomb. Vagy, van egy 10 cm képernyős teló, amiből 1 centit levesz a virtuális gombsor. Legrosszabb esetben ugyan ott vagy, veszíteni semmit sem veszítettél. DEEEE teljes képernyős alkalmazásban (lényegében ahol számít) utóbbival nyertél egy teljes centit.
Számokra lefordítva. Nem full screen: 9 = ( 10-1 ) Fullscreen: 9 < 10. Általános iskola első osztály. Ezen már nem igazán van mit megcáfolni, és teljes egészében világosan látszik, hogy veszíteni semmit nem veszítesz vele, csak (még egyszer idézem magam) "adott esetben pont hogy NYERSZ... hasznos képterületet."

4. Összeszerelési minőség.
Megint nincs igazad. Két különböző típusú telefont nem lehet összeszerelési minőségre összehasonlítani. Illetve természetesen a végeredményt össze lehet hasonlítani, de az nem jelenthető ki, hogy a kínában készült telefonok rosszabbak, mint az európai modellek, mivel az összeszerelési minőség jórészt tervezett dolog. Milyen chipbeültetővel rakjuk össze a panelt, hogyan rögzítjük, ragasztjuk, patenteket használunk, vagy csavarokat, miből mennyit, milyen a merevítés, illesztési hézagok, rögzítési pontok száma stb.
Akkor lenhetne reálisan összehasonlítani ezeket, ha különböző gyártósoron összerakott, de azonos típusú telefonokat vetnénk össze. Iphone is Kínában készül, mégis az egyik legjobban összeszerelt teló, és ha nem felelnek meg a minőségi kritériumoknak, az Apple nem veszi át őket. Szóval az alításod téves feltevés, mert miről te beszéltél, az nem a munkaerő minőségének a függvénye, hanem a tervezett összeszerelési minőség.

Végül legutolsósorban csak annyit, hogy én vagyok az egyetlen ezen a fórumon, aki személyeskedéstől mentesen, érvekkel alátámasztva alkot véleményt.
Az itt megjelentek nagy része, csak érvektől mentes fikázásra képes. Pár idézet:
"te ritka nagy sötét idióta vagy...."
"Nem mondom, hogy nincs igazság abban amit mondasz, csak azt, hogy undorító a stílusod"
"Látom a kockák még mindig a magokra meg a ramokra izgulnak."
"Na akkor most ki van lehúzva okoska?"

Értem én, hogy egyszerűbb fikázni, mint érvelni, de azért ez szerintem nagyon beszédes. Sokat elárul adott kommentelőről.

Léptem. További jó WP-zést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Smooth44 j.pan...
2013.05.15. 12:29
Személyeskedés nélkül egy idézet a fórum egyetlen olyan szereplőjétől, aki minden személyeskedést képes mellőzni
"jamborka
Te aztán tudsz érvelni öcsém..."

Nem fűznék semmit a témához, mert egyrészt már mindent kiveséztetek, másrészt meg ez egy örök meddő vita volt/lesz.
Hol droid és iOS között, hol WP és a többi közt.

Én használtam (és használom is) mind3 OS-t (WP8, Droid, iOS).
Mindegyiknek vannak érdekes és előnyös oldalai, de az én igényeimet a WP elégíti ki legjobban (szinte maradéktalanul).

ON:
925 nagyon szimpatikus, de beérném max 4" kijelzővel is. Remélem, egyszer jön majd egy "mini" verziója is
(ez is milyen nevetséges - a 2-3,5" kijelzők után megjelentek a böszme 3,7-4,2" kijelzők, most pedig egy 4" kiejlzős telefont hívunk mininek )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. nancsi
2013.05.15. 12:59
@j.panzer: "Nekem nem szempont a 3D-s játékok alatti teljesítmény, de nyilván van, akinek fontos."
Akkor megértem, ha ők hőbörögnek miatta. De azt nem, hogy te.

"808 PW-n is csak a képzajt lehetett nagyítani, igaz"
Mert a szaros Nexusodban milyen optika van ahhoz képest? A 808 képminőségét általában a kompakt gépekkel hasonlítják össze, amelyekben 10MP-s érzékelő ha van, mivel azoknak a minőségét hozza. Ami marha jó teljesítmény egy mobiltelefonhoz képest, de pont arra példa a 808, hogy 41 MP se tesz csodát, ha korlátozott az optikája. Ott se azért van a 41MP, hogy hűde jól bele lehet zoomolni.

"Virtuális vs fizikai gomb": Azért vitatkozom, mert szerinted "Igaz, hogy a képernyőből így is elvész a virtuális gombsor miatt 10 milliméter, de csak a menüben, ahol nem számít.", ez konkrétan hazugság. Mivel nem csak a menüben vész el az a 80 pixel, hanem minden, nem fullscreenes alkalmazásnál.

"Két különböző típusú telefont nem lehet összeszerelési minőségre összehasonlítani"
Már hogy a fenébe ne lehetne összehasonlítani? Autóknál lehet nézni illesztési hézagot egy Audin meg egy Skodán, telefonnál meg nem lehet nézni nyákra kókányolt drótokat egy HTC-n, ami Nokián nincs? A Nokia összeszerelési minősége, az bizony makulátlan. Az eszköz rendesen meg van tervezve, nem utólag jutott a mérnökök eszébe, hogy itt a 2 nyáklapot össze kéne kötni valami dróttal, amoda meg egy szigetelő szövetet kéne taknyolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. j.panzer
2013.05.15. 22:21
Smooth44
"te ritka nagy sötét idióta vagy...."
Erre azt válaszolni, hogy "Te aztán tudsz érvelni öcsém... " szerintem nem épp személyeskedés, hanem kifejezetten visszafogott reakció, de ha te nem így látod, szíved joga.

nancsi

Tehát azért, mert én nem játszom, nekem már nincs jogom felháborodni, ha az MS nyilvánvalóan hazudik? Érdekes felfogás.

Ami a minőséget illeti, már megint nem értetted meg, amit mondani akartam. Az összeszerelési minőség nagyrészt tervezett dolog. A HTC-t is, és a Nokiát is ugyan így (nagyrészt) szerelnék össze Kínában, Európában, Afrikában, de a Holdon is, mert ilyenre lett tervezve. Az, hogy az egyik jobb összeszerelési minőségű, (jó esetben)nem helyrajzi, hanem tervezési kérdés. De mivel az eredeti állításod nem erre vonatkozott, jókora bakot lőttél.

Hogy a kocsis hasonlatoddal éljek: egy Audi nem azért jobb egy Skodánál, mert az egyiket Magyarországon, a másikat meg a Ceheknél gyártják, hanem mert az egyiket jobbra tervezik, mint a másik.
A hasonlatot tovább víve (plusz az eredeti, teljesen képtelen állításodra vonatkoztatva) úgy lehetne összehasonlítani az összeszerelés minőségét, mint Pl. a Yarisoknál, amit eredetileg még Japánban gyártottak, aztán meg Taiwanon. Az eredeti állításod ezzel egyértelműen értelmetlenné válik, mint a legtöbb általad leírt komment.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. h4h0
2013.05.15. 23:44
Ez a telefon szép, igényes stílusos, akinek ez nem tetszik, annak vagy nincs semmi ízlése, vagy stílusa...A WP 8-hoz meg ez a hardver bőven elég, nincs szükség erősebbre..A kijelzőt amoledre cserélték, ez az akksira jó hatással lesz, Zeiss Károly barátunk gondoskodik a képminőségről, sztem a nokia kamerái jónak mondhatók. Anyaghasználat sztem remek, a fém körbefut, üveg az eleje, puha;jó minőségű műanyag a hátlapja..Szal úgy látszik kezd talpra állni a nokia, ez a telefon tényleg nagyon jól össze van rakva grat nekik..

Még egy ilyen megnyílvánulás és te fogsz veszni pár nap gondolkodási időre!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. nancsi
2013.05.16. 10:51
@j.panzer - 2013-05-15 22:21:3826
"Tehát azért, mert én nem játszom, nekem már nincs jogom felháborodni, ha az MS nyilvánvalóan hazudik? Érdekes felfogás."
Az a felháborodás minimum hamis, amelynek csak az elméleti alapjait ismered. Ezekkel a csúcs3D játékokkal kb senki se játszik. A népszerűségüket össze se lehet hasonlítani sok-sok 2D, nem proci intenzív játékkal. Ezek csak tech demók, semmi mások.

"Az összeszerelési minőség nagyrészt tervezett dolog."
Te azt állítottad, hogy "Mellesleg szerinted a Nokiákban nem Kínában gyártott alkatrészek vannak? Legjobb esetben is csak az összeszerelés nem kínai." Ez egy orbitális ökörség - ezt mutatja az általam linkelt kép is. ugyanaz az alkatrész, az egyik egy igénytelen (HTC) telefonban, a másik egy igényes (Nokia) telefonban. Vagyis eleve te állítottad azt, hogy csak az összeszerelés minőségében lehet különbség, én meg egy képpel demonstráltam azt, az ugyanazon alkatrészekből készült két készülék minőségbeli különbségét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. j.panzer
2013.05.16. 11:48
nancsi

Jó akkor nézd meg, hogy azokat a részegységeket, miből összeraknak egy Nokiát, hol gyártják. A Nokia is ugyan azoktól a beszállítóktól szerzi a részegységeket, mint az összes többi gyár. Ha a paneleket igényesebben tervezi meg, és normálisabb chipbeültetőt használnak, az jó dolog, de ismét mondom, nem helyrajzi kérdés, így az eredeti állításod értelmét veszíti.
Arról nem is beszélve, hogy a Nokia egy dolog, de az összes többi gyártó WP-s telója ugyan olyan túlárazott a hardverhez képest, mint a Nokia.


Más. Amikor még azt hitted, hogy játszom mobil platformon, akkor ezt mondtad, idézlek: "Mert telefonnál ez ám a szempont, a 3D játék."
Tehát, ha játszanék, akkor nem lenne szempont, ha nem játszom, nincs jogom felháborodni egy nyilvánvalóan igaztalan állításon. Ha van rajtam sapka az a baj, ha nincs rajtam akkor meg az.
Innen látszik igazán, hogy neked egyáltalán nincsenek ész érveid, egyetlen célod - akár saját magadnak is is ellentmondva - hogy mentegesd a WP-t és a Nokiát, olyan fronton, ahol a helyzet menthetetlen, kimagyarázhatatlan. Persze az MS marketingosztálya kitalálja a "mentő érveket", és van aki beveszi, van aki nem.
Alapvetően amúgy már az MS is kezdi belátni, hogy hosszú távon nem lehet xoart eladni az embereknek, minden platformon rengeteget visszakoztak (különösen WP fronton), de még mindig van hova fejlődniük. Különösképpen a WP-s platformnak, ami iszonyat sok hibával, hiányossággal van tele, és akár elismered, akár nem, keményen túlárazott (még mindig, pedig már sokat visszavettek a kezdeti arrogáns árképzésükből).


Egyébiránt ezt az eszmecserét én itt felfüggesztem, mivel teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy te képtelen vagy normálisan érvelni, csak trollkodni. (És ez most nem a személyednek, hanem az általad elkövetett, teljesen önellentmondó ámokfutásnak szól).
Annak meg nincs értelme. Mocskolódjál csak tovább nyugodtan, ahogy jólesik, részemről ilyen kaliberű embereknek nincs mint mondanom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kray
2013.05.16. 12:11
Mielott meg folytatodna a sardobalas most megkernek mindenkit, hogy fogja vissza magat legyen szives!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. franc0 j.pan...
2013.05.16. 12:22
Rögtön az első mondatod hülyeség, mivel axiómának tekinted, hogy egy (chip)gyártó pont ugyanolyat ad X cégnek, mint Y cégnek. Hát kurvára nem, ez ugyanis egyedi megállapodás kérdése. És a többit meg se néztem.
Az a baj, hogy te nem vagy kihívás, tanítani meg tanítsanak a tanárok. Vagy az élet.
Mondjuk nehéz lesz, mert továbbra is ugyanazzal "érvelsz", amiről már megmondtam hogy hülyeség.

Gondolom nem vagy több 18-20-nál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!