iPon Hírek

Teslát meggyilkolták, találd meg a tettest!

Dátum | 2017. 04. 04.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

Kevés izgalmasabb dolog van egy rejtély megfejtésénél, a VR-headsetek megjelenése pedig új szintre emelte ezt a szórakozást azzal, hogy a virtuális valóságban nyomozhatunk például egy gyilkosság tettese után. A Tequila Works The Invisible Hours című játéka pontosan erről szól: a klassszikus Cluedo-hagyományoknak megfelelően adott egy ház, hét vendég, illetve a zseniális feltaláló, Nicola Tesla rejtélyes halála.
Az asztali társasjátékhoz képest a legfontosabb különbség, hogy itt nem bújunk majd egyik karakter bőrébe sem. A The Invisible Hours kicsit olyan, mint egy interaktív színházi előadás, ahol a közönség egy arctalan tagjaként szabadon bejárhatjuk az épületet és megfigyelhetjük a szereplőket, ahogy a történet kibontakozik. Arra is lehetőségünk lesz, hogy „visszatekerjük” az időt és megnézzük, egy másik karakter mit csinált, mialatt mi egy adott nyomot követtünk. A trailer hét sztorit ígér, ezeket akkor kapjuk meg, ha az összes gyanúsítottat megfigyeljük. A stúdió vezérigazgatója, Raul Rubio szerint a hangulat az alapján változik majd, hogy épp kit követünk. A demóban például Gustaf Gustav magándetektív volt a „célpont”, így az egész élmény egy Agatha Christie-regényhez hasonlított. Más karakterek drámai, horror-, sőt, akár romantikus komédiára jellemző elemeket visznek majd a játékba. Az egyik, ha nem a legfőbb gyanúsított a valódi Tesla nagy riválisa, Thomas Edison, ez a részlet pedig fontos szál a történetben is: némi thrilleres beütéssel előnyt akar kovácsolni Tesla halálából (a valódi Edison 1931-ben tizenkét évvel Tesla előtt halt meg). A The Invisible Hours HTC Vive-ra és Oculust Riftre jelenik majd meg, a tervek szerint még idén. A szinkronszínészek között a Homeland-ből ismert Uriel Emil, vagy a Dark Souls III Eygonjának hangja, Grahame Fox is szerepel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. pdx06
2017.04.04. 18:45
Hiába a VR ha ilyen rajzfilm grafikát tesznek alá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!