iPon Hírek

Thaiföld: az áradások miatt lassul a merevlemez-termelés

Dátum | 2011. 10. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Thaiföld napok óta előkelő helyen szerepel a híradásokban, ugyanis a térségben a régóta tartó heves esőzések miatt hatalmas áradások nehezítik meg az emberek és a vállalatok mindennapjait. Az elmúlt napok folyamán a Western Digital már bejelentette – egyéb vállalatokkal együtt – hogy egyik merevlemez gyárát a fentiek miatt be kellett zárnia, ami észrevehető termelés-kiesést jelent majd. A vállalat a bezárást a munkások és az eszközpark védelmével magyarázta. A cég illetékesei szerint ezek a történések komolyan befolyásolják majd a vállalat teljesítményét, így azt is, hogy a WD képes lesz-e teljesíteni a negyedév folyamán felmerülő vásárlói igényeket.

Ezzel egy időben a Seagate is kiadott egy közleményt, amelyben az illetékesek arról számoltak be, hogy a vállalat merevlemezgyártó üzemeinek mindegyike működőképes, ám a gyártáshoz szükséges anyagok beszerzése nehézkes, így a termelés csak korlátozott mértékben folyik. Mindkét vállalat azt ígérte, hogy a hét folyamán friss információkkal is szolgálnak majd a thaiföldi eseményekkel és a merevlemezgyártó üzemek állapotával kapcsolatban.

A DigiTimes forrásai szerint a helyzet az elkövetkező hat hét folyamán nem is nagyon változik, azaz a gyárak a szokásoshoz képest csak korlátozott mértékű termelést tudnak majd folytatni - már amelyik éppen nincs bezárva. Jelenleg Thaiföld tartományainak harmadán kritikus a helyzet a természeti katasztrófa miatt, az áradások által okozott kár pedig az előzetes becslések alapján már megközelíti a négymilliárd dollárt is.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. uristen
2011.10.18. 17:01
10 ev mulva is ez az aradas fog feljonni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. sleepingdr...
2011.10.18. 18:41
Gondolod, hogy kamuznak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Snaketale
2011.10.18. 19:33
kamuznak -e vagy sem, de a cuccok ára már felment DD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. reednow
2011.10.18. 22:50
Ettől még bőven van raktáron, amit el lehet adni világszerte...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. BetaUser
2011.10.18. 23:00
nem az USD/HUF miatt ment fel az ár?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Snaketale BetaU...
2011.10.18. 23:20
nemhiszem hogy az árfolyam miatt ment fel egyik napról a másikra, 36 ról 42,5 re
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. noPublicFG
2011.10.19. 08:36
Mindent rá lehet fogni bármire!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. silentfrog
2011.10.19. 08:38
van olyan egyáltalán,hogy minden optimális lenne? Mindig van valami amiért drága...:-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!