iPon Hírek

The Order 1886 – Tényleg nagyon rövid

Dátum | 2015. 02. 16.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A The Order 1886 kapcsán régóta elő-elő kerülő téma annak hossza, hiszen a program a manapság divatos trendekkel ellentétben csakis az egyjátékos élményre fókuszál majd, és nem lesz benne multiplayer mód. Így tehát, közel sem mindegy, hogy a PS4 exkluzív akció-kalandjáték és TPS hibrid mennyi időre is szegezi majd a felhasználókat a tévéképernyők elé. A játékot fejlesztő Ready at Dawn stúdió minden lehetséges fórumon igyekezett eloszlatni a félelmeket, és többször is megerősítették, hogy alkotásuk végigviteléhez legalább öt óra szükségeltetik majd, de a legnehezebb fokozaton ez akár több mint ennek a háromszorosa is lehet. A múlt héten azonban felröppent a hír, miszerint a játék tokkal-vonóval nem hosszabb, mint három óra, amit Andrea Pessino, a cég alapítója klikkvadász hazugságnak nevezett, és dühödt hangú üzenetben közölte mindenkivel, hogy a megjelenésig hátralévő időben nem hajlandóak reagálni a szerintük légből kapott pletykákra. Egy a Youtube-ra feltöltött végigjátszásból viszont kiderül, a híreknek van némi valóságalapja, de nem olyan formában, ahogy azt elsőre gondolnánk. Az Ordert ugyanis tényleg öt óra végigvinni, de ebből két és fél óra megy el az elnyomhatatlan átvezető videókra. Magyarán szólva aki csak pusztán a játékmenet kedvéért venné meg az erősen a történetre, hangulatra és látványra rámenő, némileg mozifilmes beütésű programot, az jobb ha visszavonja a rendelését, mert a nettó játékidő valóban 2,5-3 óra. Ám mivel semmilyen játéknál nem szoktuk a végigvitelhez szükséges időből lecsípni az átvezetőket, így nem mondhatjuk, hogy a készítők hazudtak az 5 órával. A videók napvilágra kerülése után a fejlesztők azt nyilatkozták, hogy a játékuk csakugyan nem a hosszával fogja majd meg a felhasználókat, ellenben soha nem látott élményt nyújt majd. Ez persze nem akadályozta meg a kiszivárgott videó nyomán kialakult vihart a videojátékokkal foglalkozó fórumokon, és nagyon sokan már le is mondták az előrendelésüket. Mi nem javasoljuk a lenti videósorozat megtekintését, inkább érdemes megvárni a játék megjelenését és nem tönkre tenni az élményt. Hamarosan mi is nekiállunk tesztelni...
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. tomchee
2015.02.16. 15:45
Szóval manapság már arra kell büszkének lenni, h 3-5 óra hosszúságú egy játék? Pláne hogy SinglePlayer focusú? Ne haragudjatok, de szerintem ez röhejes.
Még ha ANNYIRA epic is az a pár óra (amit valljuk be erősen kétlek).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. m76
2015.02.16. 15:48
5 óra ? PFFFFFFF.

Hol indul ez az "eztveddmeg" kategóriában? Egy sp játék legyen minimum 15 óra, de inkább 25-30. Kb az amire már érdemes kiadni azt a pénzt amibe egy AAA játék kerül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. flashpoint...
2015.02.16. 16:07
Ez a "játék" hogy meg kell nyomni a felvillanó gombokat? Eddig is tudtam hogy a konzol gyermekeknek szól de azért ez egy 10 évesnek sem kihívás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Meteoreso
2015.02.16. 16:15
Régen volt Amigán a dragon quest emlékeztek ?
A szánk tátva maradt a kirakat előtt.
Most ennek a " megy a videó és néha befolyásolhatod" tipusnak van az újra felvirágzása.
Tulajdonképpen ez nem sokkal másabb mint a dvd távirányítókon levő alternatív gomb, amikor tudod befolyásolni a film merre haladjon tovább
(Ala Legenda vagyok alternative end)
Nekem fura de önértékelési zavarokkal szenvedő embereknek gyors siker kell hogy hatalmas hősnek érezhesse magát.
Számomra az is fura hogy ma a játékoknak 6 része van és 2-5 órásak.
VEDD MEG, FOGYASSZ társadalom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. FaL
2015.02.16. 16:18
Mibe fogadunk, hogy kijön a játék és lehetne akár 17,2 perc a játékidő, akkor is 11/10-et meg "ultramegabrutálajánlott" értékeléseket fog kapni (főleg itt iponon) a sajtótól csak azért mert sony exkluzív és egy sony belsős stúdió fejleszti... olyan szintre ért már ez a ps-vakimádat, hogy lehet akármi amit kiadnak (exkluzívan) ps4-re az egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül lenyűgöző és formabontó, a játékfejlesztés csúcsa.
Ha mondjuk ezt egy független stúdió rakja le az asztalra akkor a "nem játszol, hanem interaktív filmet nézel" az hiba és nem feature, a jó grafika egy csőjátékban, film grainnel meg letterboxszal az cop out és nem feature és így tovább.
Az meg hogy 5 óra játékidő az nettó hazugság ha abból 2 óra átvezető, mivel a végigjátszáshoz szükséges idő nem egyenlő a játékidővel, lehet a szavakkal játszani csak nem túl szép dolog.
Jöhet a sav a ps fanboyoktól!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Szefmester FaL
2015.02.16. 16:27
Nem fanbojkodás, csak jelezném a neved elírtad.. FaiL lenne az nem? Mint a hozzászólásod és a fanboykodás.
(én sem díjazom ha valami rövid, és csak azért még semmit sem sztároltam mert valamire exkluzív volt )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.02.16. 16:30
a szavaid megsebeznek... de az internet nem a gyengéknek való
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Azrael
2015.02.16. 16:31
Ehhez képest még a CoD éppen aktuális iterációi is hosszúnak nevezhetőek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. SgScorpion
2015.02.16. 16:48
Ez lenne az a nagy grafikai teljesítmény??? Ennyire drága lenne az AA?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. lc
2015.02.16. 17:04
Nevetséges. végignézek egy végigjátszást azt kész, olcsóbb egyszerűbb és az uncsi részeket még át is pörgethetem.
Amúgy lehetne az ilyenekből valami értelmeset is kihozni, ha tényleges döntési pontok lennének.
Az Until Dawn is egy ilyesmi játéknak tűnik, de az legalább valamivel interaktívabbnak tűnik. Nem azt mondom, hogy nagy eresztés lesz, de pl. a mozilátogatóknak egy kellemes társasélmény, vagy valami ilyesmi, és el lehet vele szórakozni.
De ez...a szuperlinearitással hát...nem sok esélyt látok ...EyeCandy minidig kevés volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Riddick77
2015.02.16. 17:33
Nevetséges. Az egész egy tech. demóra emlékeztet,hogy megmutatják,hogy milyen szép grafikát lehet csinálni nextgenre,de tartalmat alig adnak hozzá. Biztos,hogy érezték ők is ,hogy ez karcsú,azért nem engedték elnyomni az átvezetőket sem.

Xbox One-om van,de ez platform függetlenül karcsú,főleg úgy,hogy ebben nincs semmi multi ,csak a Campaign mode...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Atesz1987
2015.02.16. 17:40
5 óra szórakozás 10en ezer forintért? Hát nem az évszázad üzlete. A Shadow of Mordort is rövidelltem, több tartalmat vártam, pedig abba belepörgettem 60 órát. Amúgy megérte azt a 8 ezer forintot, na. De 5 óra? Ennek az árán megnézek 5-6 filmet a moziban, ami 10+ óra szórakozás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. zorrd023
2015.02.16. 18:00
Hát igen, ez így kevés. Még az Uncharted-ek is hosszabbak. Last of Us is. ( igaz aki látott pár zombis sorozatot filmet stb meg odafigyel annak sok fordulat nem volt a Last of Us-ban kb minden fordulat előre kiszámítható. Egy zombiklisé felhozatal szép átvezetőkkel. Végig lehetett vinni elvan vele az ember, de nem olyan jó mint ahogy sokan ömlengenek róla. )

Következő játékuk egy 10 perces videó lesz ami nagyon szép de csak start meg the end lesz ami megszakítja, és addig is nézheted a videót. Replay az majd dlc-ben jön mert az a menő..

Szánalmas hogy egyre rövidebb játékokat adnak ki irreálisan drágán. Fejlesztési költségre verik a nyáluk... De nem marketingre kellene költeni hanem fejleszteni. Na meg nem muszáj grafika buzinak lenni. Dragon Age Origin-t fényévekkel jobban élveztem mint a 2-őt. Vagy ott a Witcher az egy is teljesen élvezetes. ( Igaz a kettő szép lett meg jó is bár rövidebb. )

Szal ne a szaros grafikára költsenek hanem adjanak szórakoztató játékokat. Ez olyan mint hogy a szarra ha tejszínhabot nyomsz attól még szar marad. Hiába szebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. mikej95
2015.02.16. 18:13
Long live the "current gen"!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. goku
2015.02.16. 18:58
Értem én hogy kevés a 5 óra, de nézzük már meg egy 20-40 órás játékot (nagyjából rpg és alfajai + open world) mire is megy el ott sok idő? Menj el ide-oda (a játék legkevesebb harmadát csak sétálgatsz a cél felé és ölöd a csapatokban ácsorgó npc-ket, akár ötödszörre), aztán ölj meg ebből 20-at, gyűjts ebből 10-et, menj vissza a jutalomért. Szépen pörögnek így az órák és a tényleges történet nem is halad. És akkor még nem beszéltünk farmolásról, meg a végtelen mennyiségű napló és egyéb bejegyzések olvasgatásáról (ami persze jó a univerzum építése szempontjából, de azért azt nem számítanám a játékélménybe).

Az ilyen típusú játékoknál mint ez folyamatosan pörög a történet. Nem tudsz elkolbászolni, sokkal jobban beleéled magad a történetmesélésbe. Átvezetők is fontosak. Nincs az mint pl a half lifeba, hogy a dialógusok alatt sem veszik el az irányítást. Ott gondolsz egyet és amíg pofázik az npc addig hülyülsz a bútorokkal vagy feliratot lősz a falba (senki ne mondja hogy nem csinált soha ilyet) ezzel pedig megölöd a drámát.

Szóval akinek nem tetszik ez a hossz, annak a műfaj sem való.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. jedi
2015.02.16. 19:52
Kezd egy kicsit a t.köm teli lenni ezekkel az AAA kategóriás játékokkal ( all platform ) Vagy optimalizálatlan sz.r, és még a legkomolyabb konfigon is akad, vagy egy fél délelőtt ki lehet játszani, vagy egyszerűen csak "lélektelen" ! Én is visszasírom a régi Amigás időket néha !

Milyen a JÓ játék ? Öcsémnél voltam hétvégén , és ezt ő mutatta ! Hetek óta ( nem órák óta ) nyomja, és teljesen függővé vált már a játéktól ! Katarzis, tényleg, pedig csak 1 órát néztem, hogy nyomja !

[LINK] //Hivatkozást cseréltem, nekünk is van róla cikkünk! - Magrathea

Na EZ játék !!!!!!!!!!!

Szülinapjára ezt fogja tőlem kapni ( eredetibe !!!! )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. magerg
2015.02.16. 20:54
Emberek!
Van ez a Sátántangó nevű videójáték. Hét és fél óra végigjátszani.
Sajnos a játékmenet kimerül abban hogy elindítod vagy megállítod az akciót, de akkor is 7,5 óra végigjátszani!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. idArns
2015.02.16. 22:42
Filmes látvány, filmnyi játékidővel, remek. Nagyon tetszett (tetszik), de akkor ez mégsem lesz rendszer seller játék, majd az Uncharted meg a FF XV... Kár ezért, azért 4-5 óra játék 10-ed annyira nem tartalmas, mint azonos idejű film, főleg mert nagyon sok ebből a lövöldözés és mászkálás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Raptordhel... goku
2015.02.16. 23:01
ez nem rpg lesz elvileg, hanem akció lövölde. összehasonlítani nem érdemes, senki nem is 20 órás játékidőt vár egy shootertől, ellenben annyit már 10 éve is tudtak, mint pl. a Max Payne 1-2, ahol szintén történetet meséltek, szintén cső lövölde volt, mégsem volt 3 óra játék. Lehet jó és tartalmas játékokat csinálni és a beleélést pl nálam sose ölte meg, hogy ökörködhettem miközben az npc darálta a szöveget.. az még mindig jobb, mint az elnyomhatatlan, halál esetén kötelezően újranézendő átvezetők.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. tookmindeg... mager...
2015.02.16. 23:24
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. nedcoleman
2015.02.17. 00:02
Elorendeles visszamondva....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. inverzmous...
2015.02.17. 09:26
Tényleg gáz hogy mostanság ilyen rövidek a játékok (platformtól függetlenül). Alapvetően kerülöm a nagyobb címeket, CoD-ból a 2 volt az utolsó, AC-t is csak a második részig próbáltam, egyszerűen nem érzem a késztetést arra, hogy ugyanazzal a játékmenettel újra és újra végigmenjek egy minimálisan változtatott sztorin egy full játék áráért. Ugyanakkor van pár nagyon kellemes meglepetés is, pl FC3 kimondottan tetszik, ellenben az FC4 pontosan a fenti szindrómába esik bele, nem is nagyon érdekel. Emlegették lent a this war is mine-t, haverommal játszottuk "hot seat"-ben, nagyon brutálisan jó élmény. Ugyanígy nagyon sok indie játék is sok kellemes órát tud hozni fillérekért. Elképzelni nem tudom hogy miért jó valakinek évente 60 eurót kiadni az aktuális cod/ac/randomAAA címért, hogy utána max 8-10 óra után a kukába vágja az egészet, mert az újrajáthasztósági faktora konvergál a nullához.

De ők tudják, a gémer a pénztárcájával szavaz, ha a szart vesszük, akkor azt fogják gyártani (budikefe DLC-vel)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Magrathea
2015.02.17. 11:52
Én nem csinálok a hosszából nagy ügyet. Vannak ilyen félig filmre hajazó alkotások, amiket egyszerűen nem is nagyon lehet tovább húzni, mert kifulladnak. El akar mondani egy sztorit, hollywoodi forgatókönyvvel. Közben eszméletlen látványos, akciódús és ad 2-3 óra pörgős shooter élményt is. Ha kijön egy jó film blu-rayen az is elég drága, és csak 2-3 óra szórakozást nyújt. Valakinek ez a műfaj bejön, valakinek nem.

Én elég sok mindent szeretek, szóval jöhet ez is, meg az 50-100 órás nyílt világban való marhulás ugyanúgy. Szerintem van igény erre is. (Nem biztos, hogy mindenki több tucat órát akar áldozni egy-egy címre.) No meg én valószínű hardon fogom tolni, úgy meg nagyobb a kihívás és tovább tart valamivel a játék. A kérdés már csak az, hogy az az 5 óra végig 100%-on pörög-e vagy sem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bigbadfort...
2015.02.17. 11:52
Szívből kívánom, hogy bukjon meg minden túlhypeolt szemét, mert amerre halad a játékipar az botrány. Watch Dogs, Unity, az Evolve amit leművel a DLC-kel, ez a 3 órás tényleges játékmenetével röhej, és mindig akad valaki, aki belemagyarázza, hogy ez így jó, ha nem tetszik szar ember vagy, mert nem érted a műfajt. khm goku khm.

Ez egy olyan játék, ami húzócím egy platformnál, CSAK single, tehát jó esetben egyszer végigviszed. Erre 3 óra a tényleges irányítás. Még az agyonszidott COD is többet tesz bele a kampányba, amit kb. mindenki leszar, mert 100+ órát tesznek a multiba alsóhangon.

És ez zavar, hogy mindig lesz olyan, aki megpróbálja megmagyarázni, hogy ez így jó mert milyen sztori meg milyen grafika. Hagyjuk már.... Max Payne 3 is rohadt hosszú volt és változatos, Uncharted 3 dettó, Last of Us-ról meg ne is beszéljünk....(ja és ezekben volt multi bocs) Ne magyarázza már bele senki ebbe a szemétbe, hogy ez bizony megér 19 ezer Ft-ot. 3 óra tényleges játékmenet? Tessék 3000 Ft érte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. 5hR3kY
2015.02.17. 11:58
Ha másért nem, ezért már megéri egy PS4-et venni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Riddick77
2015.02.17. 12:54
Az a gáz,hogy ez a játék PS4 re előrendelve 18000Ft, a gyűjtői változat meg vagy 28000Ft. Így, a 3 órás végigjátszás ultra karcsú....

A Diablo 3 Reaper-be napi 3 órát szoktam tolni,mikor ráérek,és ott van single,multi,updatek,mindig új random pályák.... és azt 10e körül vettem akciósan az IPON-ban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Atesz1987
2015.02.17. 19:10
18 ezer forint? Atya isten... Amúgy, ha már 100%-on pörgés, a COD single része is tudja ezt. Igaz, az utolsó rész, amivel játszottam az volt, amiben a zuhanó repcsiben is ment a harc, de az elég látványos, és izgalmas volt végig. Abban is volt 8-10 óra játékidő, és annak van multi része is. Nem baj, ha rövid egy játék, de akkor azt az ára is tükrözze.

Amúgy a legénybúcsúmon a fiúk 20 ezret fizettek a magántáncért, 10-15 perces volt és azért... na... értitek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. djbundy
2015.02.17. 22:30
Arra már gondolni sem merek, hogy a sok kockulás helyett inkább dolgozni kéne menjek s jobban meg tudnám becsülni azt a kevés szabadidőt (játékidőt) és még pénzem is lenne a játékokra. Pfúj!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. twollah
2015.02.17. 23:31
A videot mar meg se lehet nezni.
Vajon miert nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. 5hR3kY
2015.02.18. 08:17
Jajj! Ezt az átlag játékidőt már elsütötte a Guerilla a Killzone 3-nál is. Ott is azt hazudták hogy 7-8 óra a single player kampány, de normál fokozaton a single player menüben összeadva a pályaszakaszok teljesítési idejét, még a 4 óra sem jött ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. srobi
2015.02.19. 01:54
Medal of Honor Allied Assault-ot nem tudom mennyi idő alatt vittem végig, de minimum fél óra volt míg a parttól eljutottam a bunkerig. Akkoriban még nem szívtuk magunkba a levegőből az életenergiát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Riddick77
2015.02.20. 07:57
Már értékelték is...5 pontos 10-ből,nem csak a játék hosszával van gond.

http://www.gamespot.com/reviews/the-order-1886-review/1900-6416033/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. SgScorpion
2015.02.20. 21:37
Bezzeg, mikor a Fable 1 Lost chaptersbe 60 órát öltem bele, ami single...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller
2015.02.20. 23:16
Miért foglalkozik egyáltalán ezzel a játékkal a sajtó?

Még techdemo-nak se jó, mert ahhoz túl kicsik a környezetek, túlságosan le van korlátozva rengeteg egyéb dolog, hogy kisajtolják azt a látványt..

Amúgy semmilyen extra dolgot nem tud ez a "játék".

Jah, szép, ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!