iPon Hírek

The Rise of Chubtan – Verekedős világvége

Dátum | 2016. 03. 25.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

„A valódi marketing nem egyenlő az eladás művészetével, annál sokkal több, a szükséges cselekedetek tudásának művészete” - vallja a gazdag életműve és kiterjedt munkássága miatt joggal az ágazat legnagyobb szaktekintélyei között számon tartott Philip Kotler. Valóban: ha belevágunk egy üzletbe, akkor életbe vágó, hogy tisztában legyünk a megcélzott közönség igényeivel, kultúrájával, a környezeti hatásokkal, valamint az aktuális trendekkel. Kismillió példa bizonyítja, hogy mennyire könnyű súlyos hibát véteni. Amikor a KFC a hetvenes években megvetette a lábát Hong Kongban, a cég illetékesei biztosak voltak abban, hogy a helyiek imádni fogják a termékeiket. Ám nem vették figyelembe, hogy a Kínából hozott csirkét a farmerek rendszerint hallal etették. Ez pedig azzal járt, hogy a hús íze nem nagyon passzolt az általuk használt fűszerkeverékekhez és a várt piacszerzés helyett akkora bukás lett a gyorsétterem-hálózat osztályrésze, hogy a vezetőség csak tíz évvel később merte megkockáztatni a visszatérést a szigetre. A Pepsi súlyos összegeket vesztett Délkelet-Ázsiában azon, hogy az arrafelé a gyász színeként ismert világoskék automatákra cserélte le a régi sötéteket. A Jonathan Swift klasszikusában, a Gulliver utazásaiban szereplő Laputáról elnevezett Mazda Laputa pedig csak csetlett-botlott a spanyol anyanyelvű országokban, mert a „la puta” ledér erkölcsű, bájait üzleti alapon osztogató szépasszonyt jelent. A The Rise of Chubtan fejlesztői egy, még a korábban felsoroltaknál is amatőrebb, közel felfoghatatlan hibát követtek el, ugyanis képesek voltak kiadni egy verekedős játékot online multiplayer, illetve botokat irányító mesterséges intelligencia nélkül, ami körülbelül annyira átgondolt húzás, mint Rakka városában kóser hentesboltot, vagy a Vatikánban szexuális segédeszközöket kínáló üzletet nyitni. Egy kizárólag helyi többjátékos módot tartalmazó program a mai körülmények között egyszerűen nem lehet életképes, sőt, megkockáztatom, hogy húsz-huszonöt évvel ezelőtt is sokan értetlenül nézték volna a bátor-botor vállalkozást. Mindez már csak azért is elkeserítő, mert a RadarJam munkájának gyümölcsének minden esélye meg lett volna arra, hogy kategóriája érdekes és üde színfoltjaként a nagyokkal nem vetekedő, de a saját súlycsoportjában tisztesnek mondható rajongótáborra tegyen szert.
Az elsőre faék egyszerűségűnek tűnő játék ugyanis egy igen egyedi alapötletre épül, jelesül arra, hogy a küzdők azonos erejű istenségek, ezért bármennyire is szeretnék, direkt módon nem tudnak egymásnak ártani. Üthetjük-verhetjük a többieket, ahogy akarjuk, semmit sem érünk el vele azon kívül, hogy arrébb lökjük, vagy egy pár pillanatra megbénítjuk őket. Ahhoz, hogy végezzünk valamelyikükkel, a kiszámíthatatlanul megjelenő zöld gömböket kell szétcsapnunk, amik ezt követően véletlenszerűen beindítják a pályákon lévő csapdák valamelyikét, amikbe, ha egy jól irányzott ütéssel beleküldjük ellenlábasaink egyikét, akkor az illetőnek vége. Mivel minden szakaszon legalább három, lesből lecsapó ármány van, és soha nem tudhatjuk, hogy melyiket sikerült működésbe hozni. Mindezen felül a játékmenetet szuperképességeket adó power-upok is színesítik, így a csaták meglehetősen kaotikusak és pörgősek. Hatalmas élmény lándzsahegyre tűzni, vagy savtavacskába, esetleg egy vonat elé lökni a többieket, és az amúgy is parádés hangulatot csak tovább fokozza, hogy ha nem vagyunk elég óvatosak, fél másodperc alatt kivégezhetjük magunkat egy hibás lépéssel. Összességében a The Rise of Chubtan azokra a gyakorló alkoholistákra emlékeztet, akik két feles után boldognak-boldogtalannak elújságolják, hogy annak idején lehetett volna belőlük valaki és bár igyekeznek a külvilágra fogni azt, hogy miért is nem sikerült érvényesülniük, bukásuk okát önnön rossz természetükben és hibáikban kell keresni. Bármennyire is szórakoztató a játékmenete, a technológiai hiányosságai miatt meg sem lett volna szabad jelennie, mert jelenlegi formájában a potenciális vevők 99%-ának nem nyújt annyit, hogy azok beruházzanak egy digitális kópiába. A lentebb látható százalék ezért csak és kizárólag abban az esetben érvényes, ha partijátéknak vennénk meg, vagy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindig van a közelünkben 1-3 érdeklődő. Amennyiben viszont esélyünk sincs arra, hogy valakivel együtt vessük bele magunkat az öldöklő csaták forgatagába, akkor csakis akkor vegyük meg a játékot, ha anyagilag szeretnénk támogatni a fejlesztőket.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!