iPon Hírek

Titan: Nem előfizetéses MMO lesz

Dátum | 2013. 08. 02.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A Blizzard Project Titan név alatt futó új MMO játéka egészen biztos, hogy nem előfizetéses lesz, árulta el a cég. A legutóbbi hírünk az volt a játékról (idén májusban), hogy visszanyesték a rajta dolgozó csapat méretét és legjobb esetben is 2016-ra jósolták a megjelenését. Úgy tűnik, még nagyon képlékeny állapotban van az egész projekt, Mike Morhaime nyilatkozata szerint újragondolnak mindent, amit eddig csináltak. "Bár részletekről még nem beszélhetünk, azt elmondhatom, hogy nagyon valószínűtlen, hogy előfizetéses MMORPG lesz. Ismételten felhívom a figyelmeteket arra is, hogy a játéknak még nincs hivatalos megjelenési dátuma sem!" Az erőforrásokat átcsoportosították a World of Warcraft és a Blizzard All-Stars irányába, amíg a Titán alapkoncepcióját addig iterálják, ameddig csak szükséges. Közben a WoW pandás kiegészítője kezdi a végét húzni, már csak 7,7 millió játékost számláltak június végén. A csökkenés aránya egyelően oszlott meg keleten és nyugaton, de Morhaime szerint az új tartalompakkra visszatérnek majd a játékosok (mint mindig). Ez név szerint a Siege of Orgrimmar. A Blizz bízik a játék stabil minőségében és hiszi, hogy még mindig ők legjobbak a piacon. A Blizzard idén ellátogat a Gamescomra is, ahol a Diablo 3-mal kapcsolatosan jelentenek majd be valamit. Aztán, hogy az idei Blizzcon milyen meglepetést tartogat, azt majd meglátjuk...
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. DogTheDog
2013.08.02. 17:24
Legalabb is most igy gondoljak,mire megjelenik lehet nem is mmo lesz.A blizznel sose tudni az ilyesmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim DogTh...
2013.08.02. 17:48
Online DRM-es single playerre tippelek, ingyenes bnet multiplayerrel, természetesen mikrotranzakciókkal!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. NovaTerra
2013.08.02. 17:51
Igen. Elég érdekes a hír címe. Tényként közöl valamit, amit eredetileg feltételes módban mondtak. De legalább jöhet még egy hír, hogy mégis kell fizetni, majd mégsem, majd mégis.
Kétlem, hogy a Blizzard olyan szívesen lemondana a havi előfizetésről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Magrathea
2013.08.02. 18:08
Kizárt, hogy havidíjast csinálnának szerintem. Még ők is buknának vele, egyszerűen már NEM életképes modell, ráadásul jobban lehet keresni egy jól megtervezett F2P-vel, ezt az Activision is pontosan látja. Ahol pedig az Acti-Blizz pénzt szagol...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. KisDre
2013.08.03. 01:34
Szerintem egyszer vevős lesz mint a GW

Ha jó lesz az amit csinálnak, akkor én nem bánom A havidíj megszünésével szerintem jobban megnyílna a piac számukra Európában, legalább is nálunk biztosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Whysper
2013.08.03. 10:23
Ez jo lesz igy. Bar azt ketlem,hogy a uj kieg vissza csalna a kemeny magot. Legalabbis nagy reszet. Bar egy WOW 2uj rendszerrel,uj grafikaval stb biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. s_erno Whysp...
2013.08.05. 13:17
Azért egy Burning Legion-s kövi expansion szerintem elég sokakat visszacsábítana.
Titannal kapcsolatban én is ilyen GW szerűre tippelnék jelen pillanatban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csigabigaf
2013.08.05. 14:33
Ez elég érdekes dolog és nem vethet jó fényt a Blizzardra sehogy.

Ha nem fizetünk érte viszont olyan minőségű/fenntartású mint a WoW? Akkor eddig megloptak minket.
Ha nem fizetünk érte viszont egy kalap szar F2P pay2win? Akkor meg mi a faszért nem fizethetek inkább érte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. CyberPunk6... csiga...
2013.08.05. 15:16
Vagy más tartalom fejlesztési és más üzemeltetési modell lesz hozzá esetleg.
Vagy ott a tartalom patchek lesznek fizetősek... sok egyéb lehetőség van...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nemlehet
2013.08.05. 19:17
A GW2 sem szar, még sem havidíjas vagy pay2win. Vehetsz goldot ugyan valódi pénzért, de túl sok előnyhöz nem jutsz vele. PvP-ben ugye mindenkinek egyen cucca van, WvWvW-ben mondjuk megmarad de ott nagyon ritka az 1v1 szituáció. Amikor meg két 180 fős zerg csap össze annyira mindegy, hogy 0.5 vagy 0.7 mp alatt radíroznak le Úgyhogy valószínűleg működőképes a GW2 modellje. Remélem a Titan is ilyen lesz, mert ha akar nagyon jó játékokat tud lerakni a blizzard az asztalra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!