iPon Hírek

Több éves mélyponton a Lumia eladások

Dátum | 2016. 02. 01.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Microsoft 2013 szeptemberében jelentette be, hogy felvásárolja a Nokia mobiltelefonokkal kapcsolatos részlegét, és 2014 áprilisában zárult le a nagyszabású üzlet. A redmondiaknak azóta sem hozta meg a Lumia név az áttörést, sőt mi több, jelenleg igazi mélyrepülést produkál a márka.
A legutóbbi negyedévben, tehát 2015 utolsó három hónapos időszakában a Microsoft mindössze 4,5 millió okostelefont tudott értékesíteni, derült ki a legfrissebb felmérésből. Valószínűleg ezt az eredményt látva egyre több befektetőt kell majd megnyugtatnia a redmondi alakulatnak, ugyanis sok éve már annak, hogy legutóbb ilyen szerény eredményt produkált a Lumia brand. A közzétett diagramban szereplő adatok alapján a Microsoft még soha nem értékesített ilyen kevés Lumiát, ugyanis olyan negyedévben szóltak 4,5 milliónál kevesebb Lumiáról a hírek, a mikor még bőven a Nokia felügyelete alatt állt a márkanév. 2012 harmadik három hónapos időszakáról van szó, mikor is 3,7 milliós értékesítési adatról voltak kénytelenek beszámolni a finnek. A mostanihoz képest egy évvel korábban, 2014-ben mért számokhoz viszonyítva 57 százalékos visszaesésről beszélhetünk. Az eladási adatok drasztikus csökkenése mindenképpen meglepő, de nem lehet azt mondani, hogy ne lett volna előjele a közelgő bajnak. Már a harmadik negyedévben is gyengélkedtek a Lumiák.
Mi lehet a probléma forrása, és milyen tényezők alakíthatták a Windowst futtató mobilok év végi szereplését? Egy ilyen szélsőségesen rossz szereplést követően mindenképpen érdemes végigmenni a Lumiát és a Windowst körüllengő eseményeken. Az év második felétől kezdve például nem érkezett sok olyan újdonság, ami a középkategóriában érdemben erősíthette volna a vállalat jelenlétét, felkelthette volna a vásárlók érdeklődését, és ez az az árszegmens, ami igazán fontos a remondiaknak, hiszen az értékesítési lista élén szinte a kezdetektől középkategóriás mobilok tanyáznak, a Lumia 500 és 600 széria tagjaira gondolhatunk itt elsősorban. A másik fontos dolog, ami az érdektelenséget okozhatta a Lumia kínálattal szemben, a Windows 10 Mobile. A Microsoft nagyon sokáig húzta a Windows 10 bevetését, talán túl sokáig is. Sok potenciális vásárló valószínűleg tűkön ülve várja, hogy megjelenjen minden árszegmensben egy friss rendszert futtató Lumia, hogy a megfelelő készülék mellett dönthessenek. Valamint azt is sokan várhatják, hogy frissítést kapjanak a korábbi modellek, és ezáltal végre kiderüljön, hogy melyek azok a mobilok, amikre érdemes még most is lecsapni, mert a Microsoft hamarabb frissíti őket. Ez a kérdés még most, 2016 februárjában is áll, ugyanis a redmondiak decemberre ígérték a szoftver terjesztésének megkezdését, de végül még mostanáig sem született ebben a témában szilárd álláspont – a Lumia 640 esetében már nagyon érik a Windows 10 érkezése, sőt, néhány szerencsés tulajdonos talán már meg is kapta Nyugat-Európában, de kb. ennyi.
Mindazonáltal nemcsak negatív dolgok történtek az utolsó negyedévben, és erről is fontos beszélni. A Microsoft komoly reményekkel telve lerántotta a leplet a Lumia 950 és Lumia 950 XL csúcsmodellek párosáról. Ezek az okostelefonok már elhozzák a vásárlóknak a Windows 10 Mobile rendszert, valamint azzal együtt a Continuumot is, amiben hatalmas potenciál rejlik a jövőt figyelembe véve. Azt nem lehet tudni, hogy az ünnepi időszakban kereskedelmi forgalomba került zászlóshajókból mennyit tudott eladni a redmondi alakulat, de vélhetően nem is szeretnék, ha ez kiderülne, ugyanis a 4,5 milliós összteljesítményből nem sok jóra lehet következtetni. Továbbá még a Lumia 550 is befutott, ami az eddigi legnagyobb példányszámban elkelt Lumia 520 szellemiségét próbálja tovább örökíteni több-kevesebb sikerrel. Annyi mentsége van a Lumia 550-nek, hogy az már csak decemberben került a boltokba, szóval annyira nem is volt még sok esélye bizonyítani, a 2016-os év elejétől azonban már teljes mellszélességgel áll a Windows 10 mögött.
Kíváncsian várjuk, hogy a mostani negyedévben milyen szereplést sikerül felmutatnia a Lumia mobiloknak, és vélhetően a befektetők is így vannak most ezzel. 2016 első negyedévében már egyértelműen a Windows 10 lesz, illetve van a főszerepben, hamarosan több olyan okostelefont is bemutathat a szoftveróriás, amelyeken a friss operációs rendszer lesz jelen.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

70. Asagrim
2016.02.01. 18:06
Nem baj, legalább marad mit osztogatni az insider insidereseknek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. tibaimp
2016.02.01. 18:22
Az is gond, hogy a 950 és a 950xl aranyárér van kb, abban a szegmensben mozog az apple és a samu s6 is, szóval, adják olcsóbban, vagy ha azt nem akarják adják a csomagba a continuumot ingyen, biztos, hogy nekik lófaszba sem kerül az a kis doboz, de marketing célból sokat foghatnának vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. kunrichard
2016.02.01. 18:25
""Mi lehet a probléma forrása, és milyen tényezők alakíthatták a Windowst futtató mobilok év végi szereplését?""
Egyértelműen a szoftverkínálat...

Sok éves Android használat után kipróbáltam a Lumia sorozatot. 640XL képében...
Amiben sajnos óriásit kellett csalódnom...
A szoftverek több éves lemaradásban vannak az Androidos kínálattal ellentétben.
Kezdve itt azzal hogy mondjuk a Facebook Messengerben nem hogy videó de még hanghívás sincs.
A viberen csak hanghívás érhető el.
A többi alkalmazás kb egy szemétkupac.
Lebutított, lassú, vagy használhatatlan.
Sajnos erre a Windows 10 érkezése aligha lesz gyógyír... Mivel röhgtön az első nap frissítettem rá..
Igaz magával a rendszerrel nincs gond.
Csak éppenséggel annak sebességével... Vagyis pl egy alkalmazás 3x aqnnyi idő alatt települ mint egy Android készülékre. holott a mérete fele akkora...
Az alkalmazások működése is sokkal lassabb.
A szoftverfrissítésről már ne is beszéljünk...

1 hétig használtam Windows 10 Preview rendszerrel de alig vártam hogy megszabaduljak tőle...
Sajnos a Windows mint mobilplatform halálra van ítélve.
Ha csak a Microsoft nem eszközöl valami megoldást erre.
Mondjuk azt ahogy eddig is szó volt róla. (futtathatóak legyenek az Android alkalmazások) Vagy valami hasonlóan elkeseredett őrült ötlet. a Mobil piacának biztosan befellegzett.
Mert nem jó...
Aki az ellenkezőjét állítja annak vagy valami nagyon ótvar 20 000Ft-os Android telója volt. vagy telefonáláson kívül semmire nem használta a készüléket.
Ezt itt helyben ki merem jelenteni. Jelenleg egy LG G3 boldog tulajdonosa vagyok. De Windows Phone. Többé soha!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. BReal kunri...
2016.02.01. 18:29
Pedig állítólag a WinPhoneban pont az a jó, hogy a gyengébb hardveren is olyan jól fut, mint egy erősebben. Ezért pont, hogy az alacsony árkategóriában van/lehet előnye. Nekem egy 3 éve kártyásan 24000-ért vett y300-as Huaweiem van, de ez tényleg csak telefonolás-sms-pár app kipróbálás-filmnézés céllal lett véve, ennek tökéletesen elég, amúgy iszonyat lassú a rendszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Asagrim kunri...
2016.02.01. 18:30
Project Astoria az emulált Linux környezet neve, és már bekerült a legújabb desktop buildbe is fájl szinten.

"Aki az ellenkezőjét állítja annak vagy valami nagyon ótvar 20 000Ft-os Android telója volt. vagy telefonáláson kívül semmire nem használta a készüléket."

Ilyet ismerek én is ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. kunrichard BReal
2016.02.01. 18:36
Hidd el nem vicceltem. Elvileg a Lumia 640XL-ben 4magos Snapdragon 1.2GHZ-s Shoc van
Előtte Galaxy S3-mam volt ami nagyjából ugyan ennek a hardvernek felel meg. A Lumia 640XL lassabb volt mint az S3.
Holott ugye ahogy te is írtad papírforma szerint gyorsabbnak kéne lennie...
Sajnos ez nem igaz.
Tény hogy a rendszer gördülékeny. De a multitaskingra ez egyáltalán nem terjed ki...
Az alkalmazások sokkal lassabban nyílnak meg rajta. lassabban szinkronizálódnak mint Android rendszeren. A 2 készülék ára és hardvere szinte teljesen megegyezik... Tehát nem olcsóbb mint egy jó Android készülék..
a Lumia 640XL ára 65 000Ft-körül van. Tény hogy a kijelzője 5.7". De a Samsung Galaxy S3 NEO. már ugyan ebben az árban kapható. és simán kijelentem hogy semmivel sem lassabb mint az általam említett Microsoft készülék... Sőt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. patrik2991
2016.02.01. 18:38
Én kipróbálnám egyszer szívesen (mint tulaj) de a lumiák kinézete sajnos nem az esetem, más meg nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. kunrichard Asagr...
2016.02.01. 18:39
Tudom próbálkoztqam is vele. Sajnos eredménytelenül. De szerintem ez az emulációs megoldás nem lesz hosszútávon sikeres. Ha jól hallottam a Microsoft már le is állította az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Asagrim kunri...
2016.02.01. 18:42
Azért rakta bele a hozzá szükséges rendszerfájlokat az asztali buildbe is pár napja, mert leállította, mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. kunrichard Asagr...
2016.02.01. 18:43
Erre vonatkozóan nincs információm. Egy cikket olvastam erről miszerint a Microsoft leállítja a Project astoria nevű """projektet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Asagrim kunri...
2016.02.01. 18:47
http://wmpoweruser.com/windows-10/

Tegnapi hír.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. kunrichard Asagr...
2016.02.01. 18:50
Hát ennek csak örülhetünk..
Bár szerintem a MS-ééknél inkább sírnak.
Sajnos van miért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. szentmihal... kunri...
2016.02.01. 18:58
Android és a multitasking, hahahaha. Az év legjobb vicce!
A WP is csak egy alkalmazást tud futtatni, addig oké, de a robotika se egy géniusz eme kérdésben! Nem, nem szifont használok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. szentmihal... kunri...
2016.02.01. 18:59
Vajon a deszktop gépeden is Linux fut? Vagy warezolsz egy heteskét?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. kunrichard
2016.02.01. 19:06
Nem nem fut a Desktop gépemen linux. Ahoz meg hogy mit warezolok semmi közöd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. szentmihal... kunri...
2016.02.01. 19:15
Gondoltam!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. kunrichard
2016.02.01. 19:24
Igazából nem is értem mi volt a hozzászólásod célja.
Én megosztottam a Windows Phone oprendszerrel szerzett tapasztalataimat. Ha már a telefonos tesztek erre nem világítanak rá.
Mellesleg a Windows Phone és a Desktop rendszer 2 külön világ.
A Csempe alkalmazásokról a véleményem ugyan az.
A beépítettek jók... Aránylag.
A letölthetőek meg sz.....
Sajnos a WP-re csak ugyan ezek érhetőek el. Mivel asztali alkalmazást nem képes futtatni. Tehát a véleményem nem változott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. ncc1701
2016.02.01. 19:25
Alkalmazás írók már egy ideje menekülnek a windows platformtól. Egyik ismerősömék most céges szinten dobják ki a windowsos telefonokat, és vesznek droidosat, mert csak arra van jó nagios kliens (ios-re sincs amúgy).
Ha megoldják, h lehessen droidos appokat futtatni, akkor az meg tökönlövés nekik, mert onnan végképp nem fog senki natív windowos appokat írni, úgyhogy ez az egész úgy halott, ahogy van.
Pedig jó lenne egy desktop win10-et futtató teló.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. szentmihal... kunri...
2016.02.01. 19:29
Mindenből a legjobbat!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Asagrim szent...
2016.02.01. 19:33
"Android és a multitasking, hahahaha. Az év legjobb vicce!"

Na, megjött az előbb említett 20 ezer forintos csóka ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. szentmihal... ncc17...
2016.02.01. 19:34
Én meg nem bízom az adataimat a Google-re! Hazudós álszent banda a Facebook nevü förmedvénnyel együtt. Linux létemre többre értékelem az M$ telefonját, mint a google szemetét! Mellesleg a google play ben lévő százmillió gányx apptól nem lesz jobb a gugli kémtelefonja. Egy ideje kerülöm a fent említett 2 cégét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. szentmihal... Asagr...
2016.02.01. 19:35
A Samsung Galaxy s 3 a 20k-s?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Asagrim szent...
2016.02.01. 19:48
A mai piacon? Meglehetősen közelebb van 20-hoz, mint a multitasking alkalmas 120+ ezer forintos telefonokhoz.

Hol akarsz te multitaskot 1 giga memóriával? Agyrém ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. szentmihal... Asagr...
2016.02.01. 19:50
Amikor otthagytam, nem volt 20 k-s ára... Bármi jobb az androidnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Asagrim szent...
2016.02.01. 19:53
Utoljára raktam ki helyetted az off kódot, következőket törlöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. CyberPunk6...
2016.02.01. 19:56
Én 24 ezer forintért vettem telefont, ezért wp-t vettem.

Gyors, stabil és tudja amire nekem szükségem van.


Fél év alatt egyszer indult újra, egyszer sem fagyott le.
Ingyenes offline navigáció, ingyen világtérképpel.
Telefonálás, sms hibátlanul megy (normál esetben nem írnám le, de ebben az árkategóriában bizony ez nem magától értetődő a konkurencia minden készülékén).
Facebook chat megy, most hogy videóhívás meg ilyenek vannak-e nem tudom, maximum üzeneteket váltok rajta.


Lumia 640, vettem mindezt 24 ezerért, 2 év garanciával.
Előtte meg 520 volt, azt meg 20k-ért vettem és két év után egyébként semmi baja nem volt, de a 8.1 frissítés után kicsit lassú lett, ha 6 oszloposra állítottam, és kicsit kicsinek találtam a kijelzőjét.


Sajnos ennyiért az andoridos telefonok némelyikén még az sem alapértelmezett, hogy elkezd csörögni mikor hívnak még azelőtt, hogy a másik lerakja.


Persze, ha 100k feletti telefonokat néznék, akkor inkább egy original andoridosat vennék, amin az érintetlen google rendszere van.
De mégis mi a fenének vegyek 100k+ telefont, ha ezek ilyen 20 körül is tudják stabilan, amit kell. Nem indulnak újra, nem fagynak le, csinálják...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. CyberPunk6...
2016.02.01. 20:02
Az eladások pedig persze, hogy rekord mélyen vannak, ha az egyetlen készülék, amit kiadtak baromi drága, ráadásul egy félkész bugos béta OS van rajta.

Azon kívül régóta nem adtak ki semmi mást. Nem is promóznak nagyon (ezt a 950-et inkább ne is).

Hol is lenne?

A wp-t eddig azok vették, akiknek kevés alap funkció kell olcsón és/vagy megbízhatóan.
Mivel ilyen irányban nem történt változás, miért cserélné le bárki a jelenlegi wp telefonját?
Ezek ráadásul nem is ipari hulladékok, nem mennek tönkre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Lazarus911
2016.02.01. 20:18
Nem is csoda.
Az appok mind hulladék.
A facebook ami szerintem egy tök alap applikáció, a kezdetek óta rossz, bugos, primitív.
Nekem egy nokia 930-am van. Megbántam. Nem a telefon miatt hanem az applikációk miatt.
Az a baj hogy a Microsoft nem látja, hogy a legjobb lehetne. Körbe kell nézni. Van az alma, ami tökéletes, cserébe iszonyatosan drága.
Van a kisrobot, ami olcsó áron is elérhető, jó a támogatása, viszont eszi a memóriát végtelenül, és alapjaiban határidős a szoftvere a folyamatosan növekvő memóriazabálása miatt. Ergo a telefon egyszer úgy is belassul.
A microsoft valóban nagyon jó oprendszerrel fut. Kifejezetten stabil gyors, de az applikációi.. Én szeretem a facebook-ot. Szégyen nem szégyen. Amióta megvettem nincs értelmes applikáció hozzá.
Ezért megbántam a telefont is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Asagrim Lazar...
2016.02.01. 20:30
"Ergo a telefon egyszer úgy is belassul."

Itt családban van egy Z1 Compact még soha nem ment át akár egy cache ürítésen sem, de kikapcsolva is csak akkor van, ha rendszerfrissítés erre kér, vagy nagy ritkán lerohad az aksi, és semmire nem kell várni rajta, nem lassult be.

Szóval neked is csak azt tudom mondani, hogy 1 GB RAM felett van az a határ, ahonnan az Android már semmiféle problémától nem szenved.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. ncc1701 szent...
2016.02.01. 20:36
Milyen adatról beszélsz? Engem rohadtul nem érdekel, h tudják a kontaktjaimat, fotókat nem tolok felhőbe, facebookra nem vagyok regelve. Paranoid sem vagyok, jelenleg a droid a legjobb a telefonra. Wp nem kell, halott platformot nem nyomatok, a csutkás céget világ életemben kerültem, mint a tüzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. michael-ku...
2016.02.01. 20:49
Én 15 decemberében vettem meg a Telekomnál a 950+Continuum pakkot.
HTC majdnemhogy tökéletes rendszere után kaptam egy félkész és lassú telefont, aminek elméletileg keresztben le kellet volna nyelnie a kis Snapi 600-ast. Maga a telefon hardverileg rendben van, csak a hangszórók hiányoznak a HTC-böl. Mostanra a rendszer viszonylag rendbe jött, de néhány külsős alkalmazás még mindig nincs a helyzet magaslatán.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Solero77 Lazar...
2016.02.01. 21:19
Nekem sorban Lumia 625-630-635 jelenleg 640Xl van.
Sok év Android-os unalmas mindennapi fagyássorozatot megunva váltottam.
Láss csodát 1 fagyásom volt 4 év alatt, az első 625-ösön Here Drive+ alatt, se előtte, se utána.
625-öst ellopták adtam mégegysze egy esélyt az Androidnak, Samu S5 címén, de sajnos 4 nap utám mikor megjött az újy 630-as minden fájdalom nélkül adtam az 1 éves lányomnak a 160ezer forintos telefont, mert 1 fillért nem ért, nemhogy 160ezret.
Tény és való, hogy én internetezésre, távoli ablakkezelésre +max messengerre használom a telefont telefonáláson kívül, de ebben az android oprendszer nemhogy nem ellenség, hanem még csak kategória sem egy.
Maga a Samu jó lenne egy atomstabil oprendszerrel.
Viszont a 950 szinte mindegyike haldoklik, a 950XL-ekkel nincs gond, ki se merik adni a többi telóra, tehát ott tuti valami gond van.
Az Apple termékeivel meg csak egy gondom van, hogy kb pont úgy van árazva mint jelen pillanatban a 950 és a 950XL "IRREÁLIS"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. michael-ku... Soler...
2016.02.01. 21:26
160 000 szerintem nem volt irreális a 950+Continuumért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. kunrichard Soler...
2016.02.01. 22:11
Nem tudom ti mit csináltok a telefonokkal.
Mint lejjebb is említettem nekem egy Galaxy S3 NEO-m volt. tudni kell róla hogy 1.5GB-nyi RAM van benne és egy Snapdragon 400 1.4GHZ-s közel sem csúcs processzor.
Gyári Touchwiz Android 4.4.2 futott rajta 1 évig...
' év után cseréltem le a Lumia 640XL nevű masinára...
Nálam egy év alatt soha sem fagyott le. pedig Facebook, Messenger Viber trio futott egyidejűleg. Természetesen a Samsunos tök értelmetlen Chat on + társait letiltottam. És egy atom stabil telefon volt. még csak lassúnak sem mondanám...
Sajnos a Lumia 640XL-nek az alkalmazásváltással igen csak meggyűlt a baja. Sokáig pl viberen csak a Viber logót láttam. majd nagy nehezen elindult...
Androidon azóta már megírtam egy üzit.
Nem tagadom én használok ilyen appokat. hamár okostelóm van akkor az legyen okos.
De Sokak írják hogy fagy meg lassú... Én nem tapasztaltam ilyet. Volt rengeteg androidos telóm. köztük LG GT540 ami közel sem egy mai darab. és a maga 800MHZ-s CPU-jával sem fagyott. csak épp lassú volt... (jó ezt elnézzük neki révén hogy 6 éves teló)
Az meg hogy pl a Facebook INC szándékosan telepakolja buggal az alkalmazást az nem a google számlájára írható...

Én kipróbáltam a Windows 8.1-et 10-et De sajnos korábbi Androidos felhasználóként nem tudok sok pozítívumot írni a Windows mobilplatform számlájára. pedig szeretnék higyjétek el. És jóóó lett volna ha a Lumia 640XL-t még évekig szerettem volna használni. De hazudni nem fogok. Sajnos a Microsoft nem fektet elég energiát a szoftverezettségre. Az alkalmazásokkal nem törődik. A fejlesztők nem akarnak WP rendszerre fejleszteni. Nem véletlen hogy a Facebook applikációnál is az szerepel Microsoft Corporation.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. kunrichard
2016.02.01. 22:33
Igazából ami tetszett a 640XL-ben az a 2 napos üzemidő...
De ez semm a rendszernek tudható be hanem az alacsony órajelű CPU-nak és annak hogy a kijelző felbontása 5.7"-al is mindössze 720x1280 pixel volt. ja meg hogy egy 3000mAh órás batárnagy telep volt benne.
Igazából a Zeiss kamerától sem voltam elájulva. S3-al is lőttem ilyen fotókat pedig az csak 8MPX-es 13-al ellentétben.
A zenelejátszó Bluetooth-on keresztül nem támogatja az Equalizert. A zenelejátszót elérni szenvedés ha egyszer kiléptél belőle.
A rendszer semmivel sem gördülékenyebb mint egy hasonló árfekvésű Androidos készüléken. ugyan úgy tapasztalni akadást itt is.
Az összeszerelés és az anyaghasználat. említésre sem méltó.
így erre nem térnék ki. a Lumia 800... na az össze volt rakva
Az alkalmazások betöltési ideje. Illetve az onnantól számított frissítés siralmasan lassú. UPC korlátlan mobilnettel is illetve Wifi-n keresztül is.
Sajnos a helyzet Weboldalak betöltésénél sem jobb. Úgyhogy kétlem hogy ez a hálózati lefedettségnek tudható be...
Röviden ennyi lenne amit így gyorsban összeszedtem magáról a 640XL készülékről. Nemtudom hogy más készülékeknél mi a helyzet de már nem is szeretném tudni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. bpeter91
2016.02.01. 23:57
Nem értek egyet a hozzászólások nagy részével és sajnálom hogy bukott a telefon részlege az MS-nek.
Több évig Androidot használtam. Nem egy készüléken. Konkrétan:
Samsung: Galaxy mini, spica, ace, s3 mini, s4.
Sony/ericsson: Tipo, x10 mini pro, U, L, Z1C.
Lg: G3S
Egyéb androidos eszközök:
Wayteq x-tab s7, asus memopad 7

Majdnem kivétel nélkül kula volt mind. Mini az olcsvolt ennyi. Spica fagyott, ace fagyott, s3 mini lelassult majd full nullázás után sem javult. S4 fél nap üzemidő.
Tipo kijelzőhibás volt (ez mondjuk nem droid hiba) x10 mini pro val nem volt gond. U-nak a gyári launchere miatt megtelt a memoria majd fagyott. Lel semmi gond nem volt. Z1C sokszor eldobta a kamerát és vesztettem el képeket. Csak az újraindítás segített. Az is nem egyszer lefagyott. Wayteq attól lefagyott hogy a gyári rendszer menüit nyomkodtam. Asus csak az 5ös android óta lelassul lefagy majd újraindul. Lg g3 egész jól bírja.
Jelenleg egy Lumia 640XL tulaja vagyok. Apróbb hibái ellenére teljesen jó. Az appstore a legnagyobb baja. De ami kell az van. Ahoz képest amennyiért vettem 3 naponta töltöm és minden amit eddig használtam gond nélkül megy. Az asusom nem cserélném le droidról mert nem egy appot megvettem playstoreban amiket nem akarok bukni.
Nagyon jo a 640xlben hogy van free navi, minden gördülékeny és nem veszek észre sok különbséget a z1C sebessége és ennek a sebessége között. Kivéve játék de az érthető.
Reménykedek én is a Win10 és az droid vagy ios appok kompatibilitásában mert szerintem nincs elveszve a windows phone, csak nehéz lesz újjászületnie.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. asdsa
2016.02.02. 00:17
Én most úgy 4-4,5 hónap Moto G szoftverguberálás és CM frissítés után vagyok ott, hogy okés a rendszer. Ami zavar még az a bullshit appok letilthatatlan futtatása/cachelése, illetve hogy nem bírták megoldani, hogy lehessen alapból SD-re telepíteni. Kicsit nevetségesnek tartom pl. hogy 450MB helyre nem enged telepíteni mondjuk egy szokásos 50 megás +-*/ zsebszámológépet sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. tomchee Cyber...
2016.02.02. 07:32
Köszönöm, hogy nem nekem kellett leírnom!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. gabest
2016.02.02. 08:18
Bármilyen meglepő, de drágák. Még a 830-ban is snapdragon 400 van, ami egy 100 dolláros és már egy éve kifutott kategória androidnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. CyberPunk6... tomch...
2016.02.02. 08:21
Külön öröm, hogy előtte csomószor leírták, hogy ne a 20k-s droidhoz hasonlítsuk.

Mégis mihez hasonlítsak egy ilyen árú wp-t?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Timer
2016.02.02. 08:51
Azért kár lenne temetni az MS-t. Lumia 920-at használtam több, mint 2 évig, soha, semmi bajom nem volt vele. Most Lumia 930-am van, igaz, nem frissítek 10-re, mert minek. Bitang gyors a 8.1, és stabil. A 920-on két fagyásom volt összesen. HR-t sohasem látott.

De nézzünk egy olcsóbb telefont, például a Lumia 730/735 páros. Hasonló áron legyen szíves mutasson bárki olyan alternatívát, ami hasonlóan minőségi anyaghasználatot és kijelzőt, illetve minimum ugyanolyan rendszersebességet biztosít. 1 évesen . Vagy, 2 évesen.

A droid annak való, aki szeret vele mókolni. Aki csak használni akarja a telefont, annak a WP jó alternatíva mind a mai napig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Phantomstr... gabes...
2016.02.02. 08:53
Kit érdekel, ha közben olyan sima és reszponzív a rendszer, mint az android kétszer erősebb SoC-on*? Ez a lényeg, nem az, hogy mennyire duzzad az e-pénisz a specifikációktól.

*csak feltételezés, nem tudom, mennyire gyors és reszponzív, nincs olyanom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. BReal kunri...
2016.02.02. 09:24
Az, hogy mitől több esetlegesen az üzemideje, lényegtelen, azokat bepakolhatnák az androidos telefonokba is (ahogy pl. a nagy aksik már bele is vannak pakolva).
Nem attól lesz jobb egy fényképező minősége, hogy hány mpixeles. Ha kiszámolod, egy FHD kép is 2 mpixel méretű, szóval azon már rég túl vagyunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Smooth44
2016.02.02. 09:47
Hát igen... vagy a felhasználóknak kedvezel, vagy a részvényeseknek. Végén úgyis az utóbbi fog nyerni.

Amióta Lumiáim vannak, csak akkor cserélek telefont, ha sikerül úgy összetörnöm, hogy nem éri meg megjavíttatni.
Az egykori sláger termék éppen csak kezd elavulttá válni, de aki telefonálásra vette, az még mindig nem fogja lecserélni.

Gugli jól csinálja. Olyan frissítéseket ad ki, ami miatt majdnem kötelező félévente, évente cserélni a készüléket (kivéve, ha eleve 200+ vettél komoly hardvert - akkor talán 2évet is kibírhat).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. ncc1701 Soler...
2016.02.02. 09:54
Soha életemben nem fagyott le droidos telóm. Azaz, de, nem akarok valótlanságot állítani. Amikor az egyiken elkezdtem a legnagyobb órajelhez tartozó feszültséget csökkenteni, ott idővel befagyott. Vicces volt, mert én marha rányomtam a set after boot opcióra, így be kellett tenni 10 percre a fagyasztóba, h vissza tudjam állíŧani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Gorder
2016.02.02. 10:35
Azért az sem utolsó szempont, hogy a 950 drága, félkész oprendszerrel jönne (nem saját vélemény, internet szerint), legalábbis mindenhonnan sipákolást hallani, és szerintem nincs pariban a kinézete sem az árával. A 950 nek úgy kellene kinéznie, mint amilyen a 650 lesz, nagyjából, de legalábbis kicsivel jobban kellene tükröznie, hogy felső kategóriás, hamár az ára az. Ebből megjelenés előtt baromi nagy viták voltak wincentrálon.
Lumia 800 óta vagyok WP-s, most lassan 2 éve már egy 930 am van és sosem volt semmi gondom velük, ez mellett viszont az androiddal sincs, leszámítva 1-2 fagyást, de ezek száma nincs a zavaró tartományban. Amin sürgősen változtatni kellene az az appok minősége, 1-2 napi használatú appot össze sem lehet hasonlítani WP n, illetve androidon. Csak ezért lett androidos a tabletta, pedig az első okos telefonom után látni sem akartam többé. Feleségem révén rálátásom támadt az ios- re is, még könnyebbé téve a WP felé hajlást.
Remélem később más is így tekint majd a Windowsra, és ad neki újabb esélyt. Addig talán megoldódik ez az app probléma.
Vagy ahogy rebesgetik, Az MS áttér a vállalati szegmensre, jönnek a Surface phone-ok asztali winnel, mindent mindennel összekötő hw-sw támogatással, mi átlag userek meg mehetünk a levesbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. suti211
2016.02.02. 12:11
Pedig én is vettem egy 640 XL-t és szerintem k***vajó. Ennél az árkategóriásnál sosem volt drágább telefonom mondjuk, de jobban bejön mint az ugyanebbe a kategóriába eső androidosok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. zodiac83
2016.02.02. 12:15
WP 8.1 / Lumia 925:
Jelenlegi legnagyobb kínom a WP-s Waze. Bár itt az M$ mentségére szól, hogy valószínűleg a Google direkt nem töri össze magát, hogy WP-n is jól muzsikáljon.
Viber az utóbbi időben teljesen jól működik. Üzeneteket megkapom, hanghívás, képek átvitele rendben van (droidos / almás partnerekkel).
Telegram kliens is teljesen rendben van.
F@szbukom nincs, arról nem tudok nyilatkozni.
Telefonnál a droidos tárcsázó hiánya (a gyári alkalmazásban) sok bosszúságot/plusz gépészkedést okoz. Raktam fel rapdialer appot is, az tudja amit kell, csak külön engedélyezni kell minden hívást, mert a WP biztonsági okokból nem enged más appoknak híváskezdeményezést (ez más szempontból persze dícséretes). Így most egymás mellett használom hol ezt, hol azt.
Kamera korrekt, főleg a rossz fényviszonyok közötti / gyors mozgásos videóknál domborít.
Bevásárlólistákhoz egy Justshopping nevű appot használok egy ideje, az is telejesen rendben van.
Shazam szintén.
A naptár tudja azt, ami nekem kell.
Glance screen fain fícsőr.
WP 10-et nem várom.
Így hiretelen ennyi jut eszembe.
Uff
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. zodiac83
2016.02.02. 12:31
+ még annyi, hogy ez a 950-es erősen szimpatikus jószág, de csak valahol 100 k alatt kezdene el bizseregni a tenyerem. Már ha addigra összepofozzák a rendszert. Egy év múlva térjünk vissza rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. kunrichard
2016.02.02. 12:42
Hát srácok. Nem tudom mit mondjak.
Lehet csak az én elvárásaim voltak túl nagyok a rendszer kapcsán.
És nem evy viszonylag drágán kapható WP-s gelóval kellett volna kezdenem WP-s pályafutásomat... Mert így feltételezem hogy elvártam. Vagy elvártam volna tőle hogy épp ugyan olyan jól szerepeljen mint egy hasonló árazású Androidos készülék.
Természetesen én sem szeretném ha a Microsoft mobilos piaca befuccsolna mert szerintem ez elég kedvezőtlen lenne.
Régen volt Samsung Omnia II-M én imádtam. Pedig azon még 6.5-ös Windows Mobile futott. Sajnos sz idő eljárt felette... És a Microsoft bármennyire is odatette magát az elmúlt évben. A WP vel kapcsolat csolatban ugyan ez az észrevételem. Mert bármennyire is próbál felnőni az almához vagy a robothoz. Nem képes rá.
Végre volt egy tök jól felszerelt telóm 5MPX es előlapi kamerával, 2 napos üzemidővel. Csak az volt benne a baj hogy ezeket a funkciókat semmire sem tudtam használni... Én szoktam facebookon meg viberen is videotelefonálni... Magamat fotózgatni viszont nem nagyon. Így sajnos az 5MPX es előlapi kamera máris érvényét vesztette. Olyan mintha nem is lenne.
Örülnék neki ha a Microsoft tenne valamit az ügyben ha egy korábbi Android felhasználó kézbevesz egy ipyen gépet akor ne az S60 platform jusson eszébe róla. Meg az hogy ne azzal szembesüljön hogy mi az amire nem tudja használni a készüléket android után... Én lennék a legboldogabb. Mert az OS nagson pofás. A windows 10 baromi jól néz ki telón... Csak épp hiába néz ki jól meg gyors ha elveszti az értepmét az okostelefon szó...
Sajnos az én személyes tapasztalatom nem volt pozitív a WP-vel kapcsolatban. Nem troll vagyok csak egy olyan felhasználó aki szeretett volna kipróbálni valami újat. És vagy bejön vagy nem. Sajnos az utóbbi lett az igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. zodiac83 kunri...
2016.02.02. 13:24
Videotelefonálásra valóban nem használtam még. Skype-ot próbáltad (én még nem, vegyes kommenteket látok róla)? Elvileg annak kéne tudnia ezt a funkciót értelmesen ellátni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Nobuo83 kunri...
2016.02.02. 18:33
Kedves kunrichard!

Én használtam már minden féle operációs rendszerrel telefont, de ár érték arányban még mindig a Windows Phone a legjobb választás igazábol.
Stabil, nem fagy le, és strapabiró ahhoz képest.
Az android az népszerű ezt igazolni tudom, de sokat nem lehet vele kezdeni valóságban szerintem.
Az iPhone jo, csak rohadt drága.
Az alkalmazásokat meg nem az operációs rendszer gyártók csinálják hanem fejlesztők.
ehhez például nincs sok köze windowsnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. kunrichard Nobuo...
2016.02.02. 20:31
Sokat nem lehet vele kezdeni?
Hát én 1 éven keresztül simán tudtam mit kezdeni az androidos telómmal.
Sajnos épp ezaz hogy a fejlesztők nem csinálnak rá appokat.
Ha már a Facebook és a fantasztikusan sz.r messenger alkalmazást is a Microsoft Corporationnak kellett rá elkészítenie.
Épp egy programozó ismerősöm mondta hogy abbahagyják rá ők is a fejlesztést... Világ életében Windows Phone-os volt
De azt mondta nehéz rá fejleszteni és nincs rá igény.
Másnap már egy S5-öt szorongatott a kezében.
Tehát ha nem tesz valamit a Microsoft arra vobnatkozóan hogy ne legyen lépéshátrányban. Nem sok jövőt jósolok ennek az egésznek.
Mert a Microsoft biztosan le fogja állítani a telefonos részlegét. ha csak a pénzt tolják bele de profit meg semmi.
Ahogy néhány nagyobb Androidos telefongyártó esetében is így történt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. CyberPunk6... kunri...
2016.02.02. 20:36
A messenger app nem tud hívást meg videóhívást (azt hiszem ezt mondtátok, én nem használom ezen funkciókat), de ezen kívül miben szar, vagy csak emiatt az? (elfogadom, ha valakinek ez egy fontos feature csak érdekel, hogy van-e más is)

A facebook app meg szerintem minden platformon szar, én böngészőből használom, az meg mindenhol ugyanolyan és elérhető. (m.facebook.hu)
Ráadásul az üzenetekhez sem kell átlépni másik applikációba.

Tableten használtam androidos verziókat, de asszonyé és én csak kipróbáltam. Úgy hirtelen nem fedeztem fel semmit, amiben jobb lenne, de én tényleg elég alap user vagyok az ilyenekben.

Amúgy utálok windows phonera alkalmazást írni, nem tetszik amit az MS összedobott és a folyamatos váltásokat meg még inkább utálom. Sokszor nehéz egy-egy dolgot kigoolizni fejlesztés közben, mert a párhuzamosan 3 féle lehetőség miatt sokszor nem pont azt adja ki, amelyik elérhető.

Bár én csak magamnak hegesztgetek saját appokat, kedvtelésből (munkaidőnyilvántartót például, hogy könnyebb legyen projektre könyvelni [semmi értelme, írhatnám excelbe is, de kellett egy projekt kipróbálni a fejlesztést wp-re]).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kunrichard
2016.02.02. 20:44
Kb mindenben...
de olyas valakinek hiába ecseteném aki nem használt Android verziót huzamosabb ideig.

Szöveges üzenet küldésén kívül minden másra alkalmatlan
Képet küldeni is elég körülményes rajta. Főleg ha 30db-ról van szó.
Androidnál kb kipipálod a galériában amit szeretnél elküldeni és megosztod messengeren...
Nekem WP alat ez a művelet csak egyesével sikerült. Messenger alkalmazából.

Tessék már írtam egy példát.
De még rengeteget tudnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. CyberPunk6... kunri...
2016.02.02. 20:49
Nem ecseteled hiába, pontosan azért kérdezem, mert én nem használom ki, és nem használtam huzamosabb ideig, és emiatt tulajdonképpen nem is tudom, hogy mi nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kunrichard Cyber...
2016.02.02. 21:03
Az a baj hogy igazából nagyon kis része található meg azoknak a funkcióknak ami másik 2 OS-re írt alkalmazásban megtalálható...
A legtöbb apróság igaz. De sok olyan funkció hiányzik belőle amit már én is megszoktam. és használtam
és bosszantó ezek hiánya...
Többek közt ugye a hang és videóhívás.
De sokan emlegették a Chat fejet. Amit én nem hiányoltam belőle. Tehát ezt nem hozom fel negatívumként. mert nem zavart ennek hiánya...
Szerencsére értesítési sávról is egyszerűen elérhető volt.
viszont az már zavart hogy bárhányszor megnyitottam az appot fölül a narancssárga szinkronizálás csík volt látható. és az üzenet csak jóval később (zöldreváltás után jelent meg)

A Windows billentyűzet is nagyon lassú volt számomra. Míg Androidon 200ms késleltetéssel használom itt valószínűleg a duplája volt. Sajnos nem lehet ezt sem állítani rajta. így vagy ékezet nélkül kellett írnom (amit nem szeretek) Vagy 3x annyi ideig tartott valamit megírni lumia készüléken. Sajnos a gyári billentyűzeten kívül nem találtam hozzá másikat ami megint csak egy nagy fekete pont..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. GerryZ
2016.02.02. 21:56
Szóval még a frissítési gyakoriság is az Android mellett szól?

Hogy a cikkel kapcsolatos hozzászólás is legyen:
Általában a piacon semmi sem történik ok és előzmények nélkül, ahogy ez sem. Ugyanakkor legalább akkora hülyeség a strandon várni a Mikulást, mint most a Lumia diadalmenetét. A fő probléma, hogy a már ismeretlen és megoldatlan appok mellett (ami az emberek 80%-át semmiben sem akadályozza, és talán maximum 50-et frusztrál), hogy ezt az eredményt csak magának köszönheti a Microsoft, hibák hosszú sorát követően. Már volt működő megoldás az Androidos appok futtatására, ezt kivették, a nagy W10 lázban elfelejtettek telefonokat gyártani, amiket meg szállítottak, azok alaposan túlárazva, orbitális hibák és nyilvánvaló hiányosságokkal idő előtt kerültek piacra.

Nem nagy titok, hogy azért nem vesz senki most Lumiát, mert mindenki W10 frissítést várja ki, hogy mit hoz majd a régi telefonokra, és mit tud az újakon.
Persze nekem még mindig az tetszik ebben a legjobban, hogy a vérandroidosok lelkesen fröcsögnek, hogy "látjátok, senki nem vesz Lumiát?!", miközben inkább csak irigykedhetnének, hogy két-három évre visszamenőleg szinte minden modell megkapja a következő főverziójú rendszert. Igen, az alsókategória is.
Ha a robotok álmodni tudnának, ez biztos benne lenne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. j.panzer Gerry...
2016.02.02. 22:57
"miközben inkább csak irigykedhetnének, hogy két-három évre visszamenőleg szinte minden modell megkapja a következő főverziójú rendszert. Igen, az alsókategória is."

És őszintén mire mennek vele, amikor a rendszer és az appkínálat még mindig alig tud többet, mit az induláskor, és aminél még egy 40 rugós andorid is bármikor többet tud.
Hú de jó, megvan a legújabb rendszer... azt pont ugyan olyan használhatatlan, mint eddig. Hát erre aztán nagyon irigy vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Gorder kunri...
2016.02.02. 23:50
khm.
Te mikor láttál utoljára wp t ?
A képküldés instant a messengerben, sokkal gyorsabb mint win8 (nem8.1) ban volt.
A késleltetésről meg annyit, hogy nemrég döntötték meg az üzenetküldés sebességi rekordját, amit egy 1020 al csináltak. Nem wp vel döntötték meg, de addig az volt a csúcs.
Szóval inkább kákán keresel csomót, vagy készülék esetleg felhasználói hiba lehetett képben.
Videóhívásra pedig nem véletlenül a Microsoft a Skype-t ajánlja. Nem is tervez a Messenger programba ilyen opciót. Hangküldés már rég van.
Csak felkaptam a fejem a fröcsögésre, de van amit nem lehet védeni.
A facebook app egy vödör hígszéklet, mindenki anyázik, s míg az értékelése a béka feneke alatt, mégsem lép senki semmit.
Fél éve nem jött rá érdemleges frissítés, pedig mindenki tudja, hogy haszontalan. Szinte csak arra jó, hogy szinkronizálás után a hívó facebook adatlap profilképe jelenjen meg bejövő híváskor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. szentmihal... Asagr...
2016.02.03. 15:41
Rendes vagy!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. szentmihal... j.pan...
2016.02.03. 15:47
Azért a használhatatlan nem teljesen igaz, mert pl. a beépített navi sokkal jobb, mint a fizetős, vagy free androidos jóságoknál. Én pl.munkára használtam, vagyis telefonálás, levelezés(nem facebook), és nem kicsit volt nyugodtabb az életem az android után. Mondjuk a tipikus Windowsos fíling megvolt, a hol is van ez a beállítás, mert az előbb még megvolt, de hová is dugták?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. zodiac83
2016.02.03. 16:45
Még valami eszembe jutott: nem lehet hívást rögzíteni (felvenni a beszélgetést) - elvileg szintén biztonsági okokból. WP 10-nél ez talán változik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim zodia...
2016.02.03. 17:07
Melyik rendszeren?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. GerryZ j.pan...
2016.02.03. 19:29
A Lumiák eladásának túlnyomó részét az alsó-középkategóriás telefonok teszik ki, és nem véletlenül. Ebben a kategóriában pedig ők a legjobbak, az Android ennyi pénzért csupán lefagyni tud, ami persze nem túl hasznos.
Akinek nem kell NFC-s fizetés, meg mobil tévé és egyebek, azoknak teljesen jó választás.

Ez pedig arra jó, hogy amikor már dobnád ki a kétéves Androidos telefonodat,mert lassú, és már vagy 20 biztonsági rést találtak benne, akkor WP-re még mindig jönnek az új frissítések, featureök és appok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Geralt_of_... Gerry...
2016.02.03. 21:20
"Ez pedig arra jó, hogy amikor már dobnád ki a kétéves Androidos telefonodat,mert lassú, és már vagy 20 biztonsági rést találtak benne, akkor WP-re még mindig jönnek az új frissítések, featureök és appok."

vessző amik ezektől a frissítésektől mind belassulnak, mert már újan is alsó-középkategóriások voltak, tehát ugyanúgy dobnád ki legszívesebben mint a droidot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. GerryZ Geral...
2016.02.03. 22:34
Csak míg a Droid gyártóknál a szoftver optimalizálása annyit jelent, hogy rász*rnak egy használhatatlan UI-t, hogy esély se legyen frissítést kapniuk, meg egy nagy rakás hasztalan bloatware-t.
Ablakék legálabb arra veszik a fáradságot, hogy kiszedjenek pár funkciót, hogy gördülékenyebben fusson a rendszer
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Geralt_of_... Gerry...
2016.02.03. 22:48
ha referencia rendszerről beszélsz akkor referencia rendszerrel is hasonlítsd össze, tehát a nexusokkal, azokon meg nincs semmi gyártói bloatware
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. GerryZ
2016.02.04. 06:40
Összehasonlítanám én azzal is, de legjobb tudomásom szerint ilyen csak a felsőkategóriában van, amivel már tényleg nem lenne fair összevetni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zodiac83 Asagr...
2016.02.04. 15:15
WP 8/8.1
Valami kerülőutas megoldás létezik, hogy a program tárcsáz egy számot, azon keresztül bonyolódik a hívás, és ott valahogy rögzítik, amit valahogy visszahallgathatsz, de az API nem támogatja direktben.

"Windows Phone 7 had Call recorder app. It worked flawlessly.
Windows Phone 8 and 8.1 : OS barred any app's that disturbs calls. No API allowed any developer to work with call. Means, no call recorder facility in Windows Phone 8 and 8.1
Windows 10 Mobile : Call recorder is available."

link
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!