iPon Hírek

Több pénzért jobb lehet a Jolla táblája

Dátum | 2014. 12. 05.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Nemrég már beszámoltunk a Jolla következő készülékének érkezéséről, ami egy táblagép lesz , és ezzel egyben arról is, hogy a vállalat az IndieGoGón kezdeményezett pénzgyűjtést a projekt mihamarabbi megvalósulása érdekében. Az már rögtön az elején sem volt megkérdőjelezhető, hogy a kívánt összeget elérik, de azóta újabb célokat tűztek ki az adakozóknak, illetve maguknak is. A Jolla Tablet úgy tűnik, hogy elég szép siker lehet már az eredeti tervek alapján is, de a vállalat azt a döntést hozta, hogy megfelelő összeg elérése esetén, ők is próbálnak többet nyújtani. Ez örömteli elhatározás, hiszen megtehetnék azt is, hogy innentől csak karba tett kézzel figyelik, ahogy az elkövetkezendő öt napban tovább pörögnek a felajánlott dollárok.
A vállalat próbál még nagyobb támogatásra szert tenni, és ezért olyan extrákkal vérteznék fel a táblagépet, amiket eredetileg nem terveztek bele a büdzsébe. A Sailfish OS operációs rendszert futtató masinát 1,5 millió dollárnál bővíthetővé fogják tenni. Bár a hír íráskor még egy hajszálnyi összeg hiányzik ehhez, valószínűleg a megjelenésére ezt a célt sikerül is teljesíteni. Szóval ez már biztosra vehető. A készülék microSDHC memóriakártyák befogadására lesz képes, és akár 128 GB-os kapacitással is megbirkózik. Alapból egyébként 32 GB-nyi tárhellyel szolgált volna a Jolla Tablet, így ez az opció jól jön majd. Ez azonban még nem minden, ugyanis másik két cél is akad a 1,5 milliós határ átlépését követően. Ha összejönne további 250 ezer dollár, akkor a tervezők a lehetőségeikhez mérten még a megjelenésig elkészítik az osztott képernyő támogatást, ami ekkora képátló mellett jól kiaknázható lenne. A végső esetben pedig, ha valamilyen csoda folytán a támogatás összege egy ugrásszerű növekedést követően elérné a 2,5 millió dollárt, még hálózati modemet is kaphatna a Jolla Tablet. A készülék kapcsolati képességei közt eredetileg csak Wi-Fi, Bluetooth és GPS lenne, azonban ha az utolsó napokban összedob a közösség még egy milliót, akkor 3.5G képessé teszik a tervezők a szerkezetet. Arról nem szólt a fáma, hogy pontosan milyen kvalitású mobil kommunikációs egység kerülne bele, de az árát nyilvánosságra hozták. 30 dollár lenne a felára a mobilinternet elérésre is felkészített Jolla Tabletnek, ami 280 dolláros végfelhasználói árat feltételez.
Nem a finn cég az első, aki ilyen módon próbálja feltüzelni a rajongóit, az utolsó napokban, viszont a Jolla az első olyan, aki milliós összegekkel dobálózik mindeközben, ez pedig jól mutatja a dolog komolyságát. Kíváncsian várjuk, meddig fogják feltornászni a felajánlott összeget december 9-ig az IndieGoGón.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. asdsa
2014.12.05. 17:52
Ha lesz még egy hajrá a végén, talán a 2 millió is összejön nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!