iPon Hírek

Több száz kilométerről is megérzik az elefántok az esőt

Dátum | 2014. 10. 18.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A kutatók régóta tudják, hogy az elefántok füle rendkívül érzékeny, azt azonban senki sem sejtette, hogy mennyire: egy új kutatás eredményei szerint az afrikai elefántok akár 280 kilométeres távolságból is képesek meghallani a záporokat. Ezeket a hangokat használják tájékozódási pontként, amikor friss víz, és az eső nyomán előbújó virágzó vegetáció után kutatnak. Namíbia elefántjai a hetvenes és nyolcvanas években majdnem teljesen kipusztultak az orvvadászok ügyködésének eredményeként, mióta azonban a térségben befejeződtek a háborúk, a kormány nagyobb figyelmet tudni fordítani az állatok védelmére, így populációjuk elkezdett helyreállni. Az afrikai elefántok a legváltozatosabb élőhelyekhez alkalmazkodtak, Namíbia a sivatagjai azonban még számukra is komoly kihívást jelentenek. A régió a kontinens legszárazabb része a Szaharától délre, így az itt élő állatoknak minden csepp folyadékra szükségük van a túléléshez. Ennek következtében az elefántok óriási területeket járnak be életük során, a legnagyobb távolságokat az esős évszak ideje alatt téve meg. Már több kutatócsoport megfigyelte, hogy a namíbiai esős évszak alatt, amely januártól márciusig tart, a csordák időről időre hirtelen irányváltásokat iktatnak útjukba, holott erre látszólag semmi okuk.
Ennek a rejtélynek próbált utánajárni Michael Garstang, a Virginiai Egyetem kutatója, aki 2002−2009 között összesen 14 elefántcsorda tagjait látta el GPS-nyomkövetőkkel. Amikor az állatok mozgását összevetették a szélesebb térség időjárási adatsoraival, kiderült, hogy az elefántok az indokolatlannak tűnő irányváltásokkal nagy távolságban tomboló viharok felé fordulnak. Az adatok arról tanúskodtak, hogy egy-egy nagyobb felhőszakadás idején, több, egymástól távol elhelyezkedő csorda is egyszerre indult meg az eső felé. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit észlelnek az állatok a viharokból, de a kutatók szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a villámok vagy a földet csapkodó eső hangját hallják meg. A csapadékzónák infrahangot generálnak, amely nagy távolságokra képes eljutni, mondják a szakértők. Korábbi kutatások igazolták, hogy az elefántok az emberi fül számára túl alacsony frekvenciájú infrahangokkal kommunikálnak egymással, így elviekben elképzelhető, hogy több mint 100 kilométerről is meghallják a viharok hangját. Azt azonban nem tudni, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy az eső kelti a hangokat. Szintén érdekes, hogy míg egyes állatok rögtön megindulnak a vihar irányába, másoknak 20 napba is beletelik, mire rátérnek az új útvonalra. Az adatsorokban más érdekességek is rejtőznek, egyes csordák például időnként 7−12 nappal az eső leesése előtt meglepő pontossággal annak irányába fordulnak, mintha valamilyen módon képesek lennének megjósolni, hogy hol lesz legközelebb csapadék.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!