iPon Hírek

TomTom navigációval erősít a Wave 3

Dátum | 2012. 01. 17.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az okostelefonok navigációs megoldásai kulcsfontosságúak lehetnek mind az ilyen szoftverek készítésével foglalkozó cégek, mind pedig az okostelefonok számára, hiszen egyértelmű, hogy a GPS-ek egyre inkább háttérbe szorulnak a nagyképű mobilokkal szemben ezen a piacon is.


A TomTom és a Samsung összefogásával született meg a Wave 3 navigációja, viszont pontosabb információkat nem közöltek a megoldással kapcsolatban, így nem tudni, hogy milyen térképek járnak majd mellé vagy esetleg az egész adatbázis rendelkezésére áll majd a bada OS 2.0-t futtató csúcskészülék számára. A TomTom teljes adatbázisát több mint 200 ország átfogó térképe alkotja, amiben összesen 35 millió kilométernyi feltérképezett úthálózatot találunk, amihez komoly POI adatbank is kapcsolódik, ebben vannak az út menti érdekes, vagy fontos helyek, benzinkutak és így tovább.

Azt egyelőre nem tudni, hogy vajon több bada operációs rendszerrel szerelt készülék is hozzáfér-e a jövőben ezekhez az információkhoz valamilyen formán, de az biztos, hogy a koreai vállalat sokak számára vonzóvá tehetné ezeket a készülékeket, amennyiben mindegyik szerves részét képezné ez a navigációs szoftver.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!