iPon Hírek

Továbbra sem lesz nyolcmagos asztali processzora az Intelnek?

Dátum | 2012. 11. 04.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel 2011-ben piacra dobott Sandy Bridge-E sorozatú processzorai, amelyek LGA-2011-es processzorfoglalatba illeszkednek, 32 nm-es csíkszélességgel készülnek. Noha a processzorok ugyanarra a lapkára épülnek, mint Xeon E5-ös sorozatú társaik, az asztali szegmensbe szánt modelleknél mégsem érhető el az összes fizikailag rendelkezésre álló processzormag, illetve gyorsítótár. Maga a Sandy Bridge-E lapka fizikailag 8 processzormagot és 20 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárat tartalmaz, ám ezekből az asztali szegmensbe szánt Core i7-es processzorok esetében csak maximum 6 processzormag, illetve maximum 15 MB-nyi harmadszintű gyorsítótár érhető el, szemben a Xeon E5-ös sorozat tagjaival, amelyeknél találkozhatunk 8 processzormagot és 20 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárat kínáló modellel.

A jelek szerint ez a gyakorlat a jövőben is megmarad, azaz a jövőre érkező Ivy Bridge-E alapú asztali Core i7-es processzorok – amelyek továbbra is LGA-2011-es CPU foglalatba illeszkednek majd – szintén maximum 15 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárral, illetve maximum hat processzormaggal rendelkezhetnek. Ez lehet, hogy sokak számára rossz hír, viszont jó hír, hogy az új processzorok BIOS frissítés után használhatóak lesznek a jelenleg is forgalomban lévő X79-es alaplapokkal.

Maguk az Ivy Bridge-E processzorok PCI Express 3.0-s szabvány köré épülő PCI Express vezérlővel érkeznek és elődeikhez képes magasabb teljesítményt kínálnak, azaz órajelenként több művelet elvégzésére lesznek képesek. Az új központi egységek magasabb órajelen üzemelnek majd, mint elődeik, sőt, magasabb órajelen üzemelő memóriamodulokat is támogatni fognak. Az Ivy Bridge-E alapú LGA-2011-es processzorok természetesen 22 nm-es csíkszélességgel készülnek majd.

Az újdonságok megjelenésére a jelenlegi tervek szerint a következő év harmadik negyedévében kerülhet sor.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

75. gery84
2012.11.04. 12:42
Ha nincs konkurencia minek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. Terror
2012.11.04. 12:50
Amúgy is minek, a professzionális réteg, amelyik erre vevő, tényleg nem nagyon tudna mit kezdeni 16 szállal, legfeljebb annyit, hogy a Xeon helyett az asztalit vennék, az meg az Intelnek nem üzlet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. jozsefm
2012.11.04. 13:00
Hát itt se elég mindenre a csúcs gyártástechnológia sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. HeverAdam
2012.11.04. 13:29
Ha lenne 8 magosa az Intelnek mi is lenne! Hát körülbelül ha most azt nézzük , hogy a csúcs kategóriás processzora most azt hiszem a i7 3960X-es lehet ha jól tippelek bár nem biztos ami kis híján 300 ruppó a cucc. Ha megjelenne náluk egy 8 magos mondjuk azzal a névvel, hogy i8 (vagy mit tudom én mindegy) akkor bizonyára hatalmas összegért kelhetne piacra mint 300 ezer forint. Na most lássuk az AMD-T! Mint tudjuk ők már kifejlesztették a 8 magot és nézzük meg, hogy mégis mennyibe kerül az egyik csúcskategóriás processzoruk: AMD Bulldozer FX-8150 Black Edition ami 45 és 50 ezer forint között van! Na ez már azért kicsivel (SOKKAL) olcsóbb mint a drágalátos Intel mert az AMD mindig is a felhasználók pénztárcáját kímélik a sok és új termékeikkel! Ezért IS marad örök kedvenc az AMD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. csicsoblad...
2012.11.04. 13:42
Ez kb olyan, mint, hogy a Celeron G530 már nem kicsivel (sokkal) olcsóbb, mint az FX8150... Az a 300K-s cucc egy másik ligában játszik, a Sandy-s I5 megy az FX-8150 ellen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. Terror Hever...
2012.11.04. 13:43
Most lássuk, melyik mit tud mondjuk Apache webszerverként, aztán rögtön meg is érted, melyik miért kerül annyiba, amennyibe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.11.04. 13:48
"mert az AMD mindig is a felhasználók pénztárcáját kímélik a sok és új termékeikkel"

Bullshit.

Én úgy tudom, hogy az "AMD" nem egy szeretettszolgálat neve... kőkeményen pénzért dolgoznak ők is, csak az intel mellett ennyit tudnak. (jelenleg)
Ami még így is elismerésre méltó, főleg ha a korai K7-es vagy korai K8-as időszakot nézi az ember, amikor teljesítményben is verték a nagy kéket... (és akkor az áraik is ugyanolyanok voltak...)
Ebből is látszik, hogy nem jótékonyságból adják ennyiért a cpu-kat, hanem csak ennyiért piacképesek...valamennyire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. tibaimp
2012.11.04. 14:03
MJA: úgy van, már leírtam itt, ha jól emlékszem. Egy barátom kölcsönkért tőlem 40.000 Ft-ot, mert annó venni akart egy 2 magos amd-t (talán a régi 3000+ volt), akkor a proci ára 44ezer forint volt, és valóban gyorsabb volt az akkori intel 2 magos prescott prociktól. Miután megvette a procit, rá egy-két hónapra kijött a c2d és szarrá verte a mezőnyt, erre kb. fél évre a 3000+ ára 24ezer forintra esett vissza! Szóval amikor ment az amd-nek ő is drága volt, de tulajdonképp azóta sem szedték össze magukat, ezért annyi az ára.
Megjegyezném, annyi az ára, ahol kb elhelyezkedik a sebesség tabellán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. corewatafa...
2012.11.04. 14:33
HeverAdam: szép és jó az a 8 mag vagyis 4 modul csak az benne a hiba hogy a vele egy árba lévő 4 magos i5 procit se veri meg sőt inkább fordítva http://www.hardwaresecrets.com/printpage/FX-8350-vs-Core-i5-3470-CPU-Review/1657
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Fazer600s2
2012.11.04. 15:26
Üdv. Kezdő vagyok a processzor tuning terén. Van egy i7 860-om. A cpu FSB-jét 133 mhz alapról toltam felfelé 146 mhz-ig kezdésnek. A feszültséggel nem foglalkoztam, igazából nem is néztem van e rá opcióm, eddig stabilnak tűnik a gép. A memória órajele alapból megemelkedett, mivel automatikus beállításon hagytam. A proci 1333 mhz-ig kezeli a ram-ot ha jól olvastam, most 11**-en megy, régebben a proci húzása előtt 1333-ban használtam, de a tuning után 1333 érték fölé ment és nem mertem úgy hagyni. Kérdésem, hogy a turbo boost és az energiatakarékosságot ti ki szoktátok e kapcsolni és fixen járatjátok a procit, vagy bekapcsolva hagyjátok? Esetleg akinek ilyen cpu-ja van, vagy ért hozzá írna némi útmutatást. A gyári hűtőt lecseréltem egy ARCTIC COOLING Freezer 13 PRO-ra, illetve a memóriát most bővítettem egy KINGSTON 8192MB HyperX XMP Blu DDR3 1600MHz CL9 KIT KHX1600C9D3B1K2/8GX-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. atti2010
2012.11.04. 15:28
Már mindenkinek szaggat a Mario hogy ennyire hiányzik egy 3000$ 8 magos Intel csoda, vagy most mar nem akkora az előny a Visheraval szemben hogy lehessen döngetni a szomszéd előtt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. sanyix
2012.11.04. 15:43
@corewatafaka: sőt a 12 magos xeont is elveri az i5(játékban), tehát a xeon SZAR, hülyék veszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Terror
2012.11.04. 15:49
Sőt, egy trabanttal körbe tudsz fordulni az oktogonnál, de egy Lamborghinivel már nem. Micsoda egy szemét, nem is értem, miért kerül 400 ezer euróba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Emberfej
2012.11.04. 16:04
Akinek tényleg szüksége van egy 8magos intelre az meg fogja venni a xeont is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. Gpety
2012.11.04. 16:33
Az is lehet, hogy annyira rossz a 8 magos Inteleknél a kihozatal, hogy amennyi működőképeset le tudnak gyártani, azt simán felveszi jó áron a szerverpiac. Még attól is jobb áron, mintha prémium i7-ként adnák el. Na meg a konkurencia sem igazán szorongatja őket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Simba
2012.11.04. 16:41
Amúgy is felesleges egyenlőre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Qouzey Hever...
2012.11.04. 16:51
Jajj ilyen kijelentéseket ne tegyél mert rád veti magát mindenki. Az AMD 8 magos processzora annyira nem is 8 magos . Tény hogy az Intel keményen taktikázik. Sajnos az ilyen hírek csak viták keltésére szolgálnak, sok értelmük nincs...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Stark
2012.11.04. 18:07
Magok számát összehasonlítgatni AMD és Intel között semmi értelme, annyira különböző architektúrára épülnek. Mivel az újabb AMD-knél nem a mag az önálló egység, hanem a modul. Valóban van benne fizikailag 8 mag, de azok nem úgy működnek mint az Intel procik magjai, hanem párosával modulokba vannak rendezve, és fizikailag is kb annyi helyet foglal a lapkán 1 modul mint egy Intel mag.
Ha már annyira össze akarjátok őket hasonlítani, talán a szálak száma megfelelőbb.

Így nagyon leegyszerűsítve kb az a képlet hogy 1 modul/2 (mag) szál = Intelnél 1 mag + HT-vel, ami szintén 2 szál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Qouzey Stark
2012.11.04. 18:09
Jól mondod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Cannapeace
2012.11.04. 18:21
Vagy "intel 1mag +1fpu + HTT=1 modul" és "amd 2mag + 1fpu = 1 modul" a lényeg ugyanaz!
Akkor tehát az intel 6 modulos míg az amd 4 modulos ebből az jön le hogy nem is olyan gáz ha lassabb az amd nem de?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. kiskoller Canna...
2012.11.04. 18:42
Intel csúcsprocija 6 TELJES ÉRTÉKŰ magot tartalmaz. Ha te letiltanál 5-öt, akkor is kapnál egy teljes értékű CPU-t. Kvázi 6 darab pentium van benne. Ezzel szemben az AMD csúcsprocijában van 4 darab processzormag, amelyekben egy alkatrészt, az egészeket számoló egységet megdublázták. Természetesen egy processzor nem operálhat egyes-egyedül az egész számoló egységeivel, kell neki ütemező, lebegőpontos számoló egység, és a többi. Nomármost ezeket az AMD NEM dublázta meg, ezekből még mindig csak 4 darab van. Tehát kvázi van egy 4 magos processzorunk, + másik négy alkatrész. Ha mondjuk összehasonlítod az intel 4 magos processzorával, azt látod, hogy míg az intel szoftveresen többszálúsít ( nagyon sarkítva erről van szó a HT-nél) addig az AMD hardveresen belepakolt egykét alaktrészt, hogy a 4 magos processzor 8 szálon tudjon számolni.

Majd marketingbullshit címszó alatt elkezdte őket 8 magosként árulni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. sanyix
2012.11.04. 19:44
igen, az a vicces ha valaki azt meri mondani hogy az HT-s mag az több mint 1 mag, akkor az egy istenkáromló. Bezzeg az amd-nél a 8 magnak látszó dolog az bizony nyóc mag teljesen... nem zavar, hogy valahogyan 4 fpu van benne, 4 cache, és a többi.

A másik baromság meg ugye a desktop cuccokkal hasonlítgatni, meg a játékokkal, amik jó esetben kőkemény 2 szálat is rendesen kihasználnak, ebből könnyen lenne érthető hogy egy 8 magosnak látszó amd proci nagy része csak malmozik...

Bizony desktopon főleg 1 mag sebessége számít. Evvan, és 3d-s programoknál így is lesz amíg a direct3d-vel gányolnak.
Úgyhogy az i5-el lesztek szivesek, az fx4xxx-eket, vagy 6xxx-eket hasonlítgatni. Bizony ezek az imádott desktop alkalmazásokban nem igazán lesznek lassabbak az fx8xxx-eknél. Persze tudom az áruk is jóval alacsonyabb, meg a fogyasztásuk is, így itt már nem lehet olyan egyértelműen "amd szarozni".

Még mindig igaz az, hogy átlag desktopra kevés mag rohadt nagy órajelen jobb, mint több mag kisebb órajelen...

Miért jó az amd-nek ez a modulozás? Mert egyszerűbb a cpu, mégsem lassabb (egy 2 modulos bulldozer alapú amd amiben nincs 4 teljes mag olyan gyors mint egy 4 magos phenom2, amiben bizony 4 teljes mag van), és ez jó a fogyasztásra is.
De az fx 125w? Egyrészt, lehet hogy az a 125w 95,1w igazából, másrészt nem tudom feltűnt-e egyeseknek, de az amd az igazán alacsony fogyasztású cuccait notikba adja(hahó 17w-os trinity), desktopnál nem törődnek a fogyasztással(más gyártástechnológiával is készül a mobil és a desktop amd apu/cpu), mert bár egyesek nagyon szeretik felfújni, de nem sok jelentősége van (na meg amúgy is erősen zsugoródó szegmens).

Szóval könnyen belátható hogy az intel azért nem ad ki 8 magos desktop procit, mert semmi szükség nincs rá, és max lejáratná magát azzal hogy pl az ittenihez hasonló okoskodók jól megmondanák, hogy "ááá hát a 4 magos i5 ugyanolyan gyors mint a 8 magos a KOD8-ban meg az nfs shit 6-ban, ezért tehát szar a 8 magos intel"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. jozsefm
2012.11.04. 20:24
Nincs ezen mit filozofálni. Már leírtam, hogy az intel se tud a jelenlegi és valsz. az elkövetkező időben sem, 8 működő magot belerakni, asztali környezetben szükséges órajel mellett, a kezelhető TDP kategóriába. Hiába az ultra modern gyártástechnológia, a tic-tac, meg a csökkenő csíkszélesség, meg a 3D tranzisztor.
Nem ez a teljesítmény emelés további útja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. gabesz7630
2012.11.04. 20:59
HeverAdam :
Akkora baromsagot irtal, hogy lehidalok.
Az i serias procik nem ezrt 4-6 magosak mert az intel nem tud tobb magos procit gyartani.
Legalabb a cikket elovashattad volna.
A masik az hogy az amd fpu-t meg mindig nem tud gyartani.
Nezz meg egy komolyabb tesztet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. gabesz7630
2012.11.04. 21:05
HeverAdam:
A buldozered igy teljesit egy i5 3570-essel szemben. Ime:
http://www.cpu-world.com/Compare/442/AMD_FX-Series_FX-8150_vs_Intel_Core_i5_i5-3570K.html
No comment.
Osszessegeben egy lekvar.
En ati fan vagyok de cpu-bol csak intel.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Cannapeace
2012.11.04. 22:37
[LINK] ha már méricskézel ügyelj a paraméterekre azért nem árt ha van egyezés a csíkszéleségben!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Stark gabes...
2012.11.04. 22:55
gabesz7630

Hogy teljesít? Belinkelted mindkettőnek a specifikációit, amiből aztán marhára semi nem derül ki, meg pár benchmarkot, és levontad a következtetést hogy az FX egy lekvár... Hát gratulálok.

Ha már arról van szó hogy teljesít, legalább tesztet linkelnél:

Apache és Cockos reaper nélkül:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. gabest
2012.11.04. 23:04
Így ránézésre egy szinten van a 4 magos i5-tel... Egyéként meg nagy csodák nincsenek, mint a videókártyáknál, itt is ár szerint kell választani már régen, egyenes arányban van a teljesítménnyel. Nem véletlen tűnik olcsóbbnak az amd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Terror
2012.11.04. 23:06
Most nem azért, de nem csak specifikációk vannak ott, hanem vagy öt oldal benchmark is.

De ha már LGA2011-esekről szól a cikk, akkor lássunk már egy olyat, amiben az is van.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Stark Terro...
2012.11.04. 23:28
Csak azoknak a benchmarkoknak a fele 3D Mark, PC Mark, meg Sandra...

Az LGA2011 meg szép és jó, de az sem fogyaszt kevesebbet mint az FX, és a legolcsóbb CPU bele 73K, meg 50-től indulnak hozzá a lapok, + a 4 csatornás RAM....
Egy FX8150 meg 45K, 8350 sem lesz sokkal több, és 20-25-ért is van már alá normális lap, meg a dual KIT RAM is olcsó. És az i7 3820 kb 10%-kal gyorsabb mint egy 8350, árban meg az egész platformra számolva sokkal több. A nagyobb i7-ek árán meg komplett AMD-s gépet kapni.
Teljesen más kategória.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. pal07
2012.11.05. 00:28
PCI Express 3.0 maitt tuti nem cserélem le az X58 -as gépem és annyival többet nem nyújt az X79..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. carraroxt
2012.11.05. 01:11
Nincs ebben semmi meglepő. Asztalira kiszórják a szerverprocik selejtjeit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. atti_2012
2012.11.05. 06:45
Na itt jön be a konkurencia teljes hiánya.... nem abban a sületlenségben nyilvánul meg, amit egyesek itt kitaláltak, hogy az amd nélkül az intel dupla áron adna mindent, így is annyit kér a cuccaiért amennyit akar.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. atti2010 atti_...
2012.11.05. 07:56
Ilyen sz@rsagokat ne is csináljon az AMD teljesen értelmetlen, az Intel sem ebből gazdagodott meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. 8th
2012.11.05. 08:34
És persze azonnal megjelentek az AMD trollok. Ilyen ötösöm legyen a lottón...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Riddick77
2012.11.05. 10:18
Azt azért ne felejtsük el,hogy Az új Intel CPU-k nál jóval nagyobb a teljesítmény 1 szálon mint az AMD-nél. Most fogok teszt jelleggel kicserélni egy Amd Phenom II x4 3200mhz rendszert,egy Intel Core I3 3220 ra. A tesztek alapján amire használni fogják,játék,csomagolás jelentősen gyorsabb lesz. A fogyasztás csökkenésre is kíváncsi leszek az új FSP Raider táppal.Egy Amd 6850 kártya lesz még a gépben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. atti2010 Riddi...
2012.11.05. 10:28
Nagy csalódás fog érni, az I3 csak egy 2 magos proci+HT ami jóval lassabb egy natív 4 magos procinál, a fogyasztás különbséget meg ha kiszámolod forintban nevetni fogsz. Az újabb játékok (frosbite2) motorral jönnek amik kihasználnak 4 magot és elég jól, egy 6 magos Vishera kis szerencsével 5Ghz-re húzható és helyben agyonveri az I3-at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Lugi
2012.11.05. 11:19
Helyben agyonveri az Intel kb. leglassabb processzorát. Szééééép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. ThompsoN Lugi
2012.11.05. 11:22
Az Atom a leglassabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. atti2010 Lugi
2012.11.05. 11:27
Nem írtam hogy nagyobbat nem ver agyon csak figyelmeztetni szerettem volna hogy hülyeséget csinál azzal a procival.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Riddick77
2012.11.05. 11:42
A platform váltás,és a fogyasztás csökkentése a lényeg. De,szerintem gyorsabb lesz. Főleg játékra kell 1680as felbontású monitorhoz.Prohardver tesztben jóval erősebb játékokban mint egy 955 phenom II.
http://prohardver.hu/teszt/ivy_bridge_i3_3220_3225_review/jatekok_cpu.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. atti2010 Riddi...
2012.11.05. 11:51
Az ne zavarjon hogy pld. a Llano 3870k BF3-ban a 64 pályán 65-70 FPS-t csinál és a HD 6850 már medium beállításokon is 60 FPS-n szenved, egy Llano messze elmarad egy Vishera 6xxx mellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. atti2010
2012.11.05. 11:52
Az I3-on nem fog tudni húzni még 5% sem nemhogy 20-at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. kiskoller
2012.11.05. 12:47
*Processzorok háborúja
VI. Epizód
A trollok támadása
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. hans648
2012.11.05. 14:29
Asztali számítógépek között tényleg az Intel a nyerő, mert jobb teljesítményt kínál, mint az AMD. De a Sandy Bridge-E ellen akár az AMD ki is hozhatna egy 8 modulos egy processzoros rendszert, természetesen külön foglalattal. Erőviszonyokban nincs akkora különbség. Mert 8 magos XEON-nal egy 8 modulos Opteron versenyzik szerver fronton, asztaliban megy egy 6 magos intel ellen, meg 4 modulos AMD száll harcba. Vagy az intel minek jött ki a 2011-el, úgy mond kihozott egy asztalosított egyprocesszoros szervergépet, vagy az amd miért nem jön ki egy hasonlóval mondjuk 6 modulossal? Ebben azt látom, hogy az AMD nem is akar versenyezni komolyan az intel-lel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. atti2010 hans6...
2012.11.05. 14:51
Ebben azt látom, hogy az AMD nem is akar versenyezni komolyan az intel-lel.
Helyesen látod, érdemtelen az asztali procik már nem hoznak ekkora profitot egy cégnek hogy megérje vele ilyen szinten foglalkozni, persze az Intelnek semmi sem drága, persze hamarosan állóluk is elfogy az "aszfalt" ebben 100% vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Yodamest
2012.11.05. 15:41
Az AMD mostanában elég mélyponton van. Attól hogy kiadják ezeket a kamu 6 meg 8 magos procikat, ami nem is annyi amennyi nem tüntetik fel magukat jobb színben. A vérpistikék miatt biztos jövedelmező nekik, mert nagyon sokan itt a fórumon is csak azt nézik hogy "juj AMD 8 magos 40.000 Intel 4 magos 100.000 hmm akkor fú szaladok veszek AMD-t mert milyen kedvesek hogy ugyanazt a teljesítményt féláron adják".
Hát az ilyen naív embereken csak nevetni tudok. Elmúltak már azok a a core2duo-s idők amikor tényleg az számított hogy egy proci 1 vagy 2 magos. Ma már a magonkénti sebesség fontosabb és ebben az Intel mindig is vezetni fog.
Az árak jól bevannak lőve a piacon mindenki válogathat a pénztárcájának megfelelőt, de az ilyen naív tudálékos kommenteket kerüljük már a hozzá nem értőktől, hogy jaj AMD mennyivel jobb mert fele annyiért 2X annyi magot kínál. Gyakorlatilag az is csak egy HT mint az Intelnél csak elég undorító hogy így nevezték el, az Intelbe volt annyi becsület hogy ne tévessze meg a vásárlókat és HT-nek nevezze ne magnak. Ja és még annyi hogy i7-et meg annyira fölösleges venni mintha kidobnánk a pénzt az ablakon, mivel az is egy i5 csak gyakorlatilag megy benne a 4 magos túl a HT ennyi. És teljesítményben alig jobb az i5 nél viszont 1,5-2X drágább szóval aki i7-et akar venni inkább adja azt a fölösleges pénzét a szeretetszolgálatnak vagy valami de az i5 is ugyanolyan jó. Annyi különbség kb mint 2 ssd-között tehát észre sem veszed max 1-2 tesztben csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. 8th
2012.11.05. 15:47
"egy 6 magos Vishera kis szerencsével 5Ghz-re húzható és helyben agyonveri az I3-at."

Na neee. Te komolyan egy 5GHz-re húzott 6magos procit hasonlítgatsz az Intel 2magosához? Alulmúltad önmagad!

"... csak figyelmeztetni szerettem volna hogy hülyeséget csinál azzal a procival."

Aztán miért is csinál hülyeséget? Egy Phenom II X4 3.2GHz rendszert cserél i3-3220 procis rendszerre. Szerinted hülyeség az, hogy leváltja a korosodó Phenom II-t egy kisebb fogyasztású hűvösebb ám az AMD-nél nagyobb teljesítményt nyújtó procira?



2 azaz kettő százalékkal sem gyorsabb az alapból 3.7GHz-en ketyegő 4magos X4 980 az alacsonyabb órajelen járó 2magos i3-3220-nál. Gigalol




A dirt3 és a bf3 is kettőnél több magot/szálat használ így elméletileg a 2magos i3 hátrányba kerül. Elméletileg. A gyakorlat mint oly sokszor most is mást mutat. Aszerint röhögve hozza a 4magos X4 980 szintjét sőt egy hajszállal még gyorsabb is nála az X4 980 ráadásul 500MHz-el gyorsabb is mint a mostani procija. Akkor miről is beszélünk? Miért is hülyeség arra váltani?



Az AMD laza 65W-al többet fogyaszt játék közben mint az i3-3220. szerintem meg a Phenom II-t hülyeség megtartani, most kell lecserélni mert hamarosan már eladhatatlan lesz. Már most se kell a kutyának se. Hardveraprón hetekig árulják mire végre elviszi valaki...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. atti2010 8th
2012.11.05. 16:17
Hát váltsa de az általatok prezentált grafikonok nem játékok alatt készültek tömörítésre meg ki az a hülye hogy ennyit alkudozna pláne hogy WINRAR is lesz APU, IGP-re ahol az Intel elveszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. kiskoller 8th
2012.11.05. 16:24
Hagyd, atti2010 egy amd fanboy, ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. atti2010 kisko...
2012.11.05. 16:53
Ja, te meg egy Intel fanboly vagy és csak annyiban különbözünk hogy én a kispénzű emberek gyártóját favorizálom, mert azok inkább emberek hogy a papától kérünk 400.000 forintot CPU-ra az más kérdés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. franc0 atti2...
2012.11.05. 17:16
Durván frusztrált ember vagy, szar lehet neked.
Nem lennék a helyedben, a gyerekedében főleg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. 8th
2012.11.05. 17:27
Az hát ráadásul a rosszabbik fajtából. Amint látod észérvekkel sem lehet meggyőzni ő továbbra is nyomatja a sablon butaságait rendületlenül. Az a baj, hogy nem lát tovább az imádott FAILdozer-nél.
A hírre reagálva: az AMD-nek sincs jelenleg nyolc magos asztali processzora. Az FX-8350 is csak 4 modul + CMT. Dübörög az AMD gépezet megy a parasztvakítás rendesen. Remélhetőleg előbb utóbb rájönnek majd, hogy a processzor nem görögdinnye és nem hülyítik tovább a népet a nem létező magok számával, úgysem az számít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. hans648
2012.11.05. 17:29
Én pénztárcámat favorizálom. Én zseton fanboy vagyok.
Magyarországot ne hasonlítgasuk a "távol" nyugati országokhoz, mert ott tény, hogy vastagabb a pénztárcájuk az embereknek.

Azon kijelentés, hogy az intel gyorsabb szálanként, helytálló. De az, hogy ennek a jelentősége napról napra csökken az is helytálló! Jobb programok 16 szálat is kezelnek, ha játékokról van szó akkor Frostbite 2.0 és hasonlóan modern enginek is támogatják a 16 magot. Pl.: A Battlefield 3 az meg éppen csak 12-őt, úgy hogy nem igazán értem azt miért előny az Intel javára az, hogy gyorsabb szálakkal rendelkezik.

Egyébként nálam a pénztárcám dönti el mit és mennyiért veszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. hans648
2012.11.05. 17:36
CMT és a HT között annyi a különbség, ha program képes sok szálat kihasználni akkor minden esetben 80% pluszt jelent a CMT, a HT meg általában 0-20% közötti pluszt, általában jelent valamennyi %-ot de előfordul, hogy -10%-ot jelent a HT, igaz nagyon ritkán de igen előfordul.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jozsefm hans6...
2012.11.05. 19:34
Na ez legalább értelmes és fórumra való meglátás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Riddick77
2012.11.05. 19:45
8th kollega pontosan ráérzett az érveimre.
Az Phenom rendszer meg 2 magos ,csak unlockolva van.Buldózert akartam bele venni,csak nem győzött meg sajnos. Az új rendszerben ez lesz:
ASRock B75M,2x4GB 1600mhz DDR3,Core I3 3220,AMD 6850 MSI OC.
Meg egy brutál FSP RAIDER 550W táp. Ami túl erősnek tűnik,de garanciába cserélik a Corsair CX 600 helyett./NE vegyetek Corsair tápot!/
A héten tesztelem majd. Milyen a sebesség érzet az Intelen az AMD után. A váltást megúszom 22e Ft-ból mindennel együtt,szóval nem lesz vészes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. gabesz7630
2012.11.05. 19:57
Stark:
Gratulacio helyett inkabb tanuld meg kezelni a netet meg ha mar ott vagy akkor nemart megtanulni olvasni sem.
Kozben meg az arcodbol is visszabb vehetsz tok jo cucc erre a timso.
Cannapeace:
Nincs akkora kulonbesg a csikmeretben, hogy ez tul nagy kulobseget okozzon.
Azert csokkentik mert ugynakkora helyre tobb tranyot meg diodat lehet felpukkantani es a fogyasztas meg a hotermelodes nem no annyival.
Magyarul bonyolultabb aramkoroket lehet felepiteni.
Lehetne 94 es is az i5 akkor is ugyanilyen teljesitmenyt adna le.
Csak 5x akkora lenne, zabalna vagy 800 wattot es folyekony nitrogennel kene huteni mert nem lenne eleg a felulet a disszipaciohoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. gabesz7630
2012.11.05. 20:01
Yodamest:
Jatekra tenyleg hulyeseg i7et venni.
Ellenben ha renderingrol van szo, jol jon a HT meg a joval nagyobb cache.
Merthogy az is a duplaja (asszem).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. gabesz7630
2012.11.05. 20:07
atti2010 - 2012-11-05 16:17:2050

Hát váltsa de az általatok prezentált grafikonok nem játékok alatt készültek tömörítésre meg ki az a hülye hogy ennyit alkudozna pláne hogy WINRAR is lesz APU, IGP-re ahol az Intel elveszett.

Ez mind szep, csak jatekokban, renderben megis megeszik az oket intelek.
Ez hogy lehet?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ThompsoN gabes...
2012.11.05. 20:17
Egyébként bírom az ilyen játékban megeszi dolgokat. Mintha a monitorod meg is jelenítené azt a 200 fps-t, amit az Intelnél kiszámol HD-ban. FullHD-ban meg egy-két kivétellel nem a processzor le a szűk keresztmetszet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror Thomp...
2012.11.05. 20:22
Két év múlva meg az lesz a keresztmetszet. Vagy te csak a most megjelenő játékokkal akarsz játszani, pár év múlva új gépet veszel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. ThompsoN Terro...
2012.11.05. 20:26
Annyira nem lesz akkor sem azért szűk keresztmetszet. Egy jobb Phenom II sem szűk keresztmetszet, pedig már mikor megjelentek. Ugyan úgy, egy régi i3-as (nem Sandy) sem szűk keresztmetszet, pedig azok is mikoriak már. Maximum kicsit meg kell húzni, de ha nem csúcskártyád van, akkor az is felesleges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Terror Thomp...
2012.11.05. 20:32
Épp a most nézegettem egy Starcraft tesztet, és még nem is a leggépzabálóbb állatfajta.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ThompsoN Terro...
2012.11.05. 20:37
Ez szép és jó, csak éppen elé szépen kiderül, hogy egy Phenom II is ugyan olyan játszható szintet produkál, mint a Nehalem.

Ne érts félre, én nem akarok ezen vitatkozni. Nyilván vannak ilyen játékok is, amik nem szeretnek egyes processzorokat. De ellenpéldának nézz meg egy BF3 tesztet is. Mérési hibahatáron belül van az összes 8 szálas processzor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Terror Thomp...
2012.11.05. 20:40
Ennél magasabb fps-sel is be lehet szopni egy tömegbunyó közben. Na mindegy, te tudod. Egy Rage-re vagy Metro 2033-ra lennék kíváncsi, de ilyeneket nemigen találok, csak jóval újabb processzorokkal.

Battlefield 3-ról még nem láttam olyan tesztet, ami ne vga-limiten ment volna. Igazán beizzíthatnának egy crossfire-t vagy sli-t a tesztekre, mert sokszor az az érzésem, hogy más játékokban is gyanúsan együtt mozog a leggyorsabb első néhány processzor, szóval gyanítom, a leggyorsabb biztosan tudna többet is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ThompsoN Terro...
2012.11.05. 20:44
Meglehet, érdekességnek mindenképpen jó lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm gabes...
2012.11.05. 20:49
Azert csokkentik mert ugynakkora helyre tobb tranyot meg diodat lehet felpukkantani es a fogyasztas meg a hotermelodes nem no annyival.

Jól tájékozott vagy látszik.
A fogyasztás pont hogy nem csökken olyan mértekben ,hogy a felszabaduló helyre beültetett + tranzisztorkat be is lehessen kapcsolni.
Hőtermelés nem nől jelentősen, csak a sokkal kisebb fizikai méret miatt, sokkal nehezebb elvezetni, lásd ivy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. atti2010 Terro...
2012.11.06. 10:25
Ekkora amatőrnek azért ne nézz minket, az egyetlen játék ami használja rendesen a CPU-t a Starcraft, mutass egy másikat amiben kijön a CPU előnye fullHD ben, és 1280 felbontáson pontosan olyan CPU-val fog valaki játszani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kiskoller atti2...
2012.11.06. 10:46
Ja, te meg egy Intel fanboly vagy"
*This mashine is powered by an AMD FX-8150 CPU*


Intelnek is vannak alsó kategóriás processzorai, kb ugyanolyanok mint az AMD-é ár/értékben, egyedül az AMD-nek jobbak a grafikus vezérlői. Tehát attól még hogy valaki intelt használ, nem jelenti azt hogy 400k-t költött a procira.

Nem, nem favorizálom az intel-t, sem az AMD-t. Nem bántam meg hogy Fx-et vettem, csak nem tetszik ez a parasztvakítás amit az AMD művel, főleg hogy eddig (és most is) mindenki az intel féle marketing hadjárattal jön.

Én úgy gondolom, hogy játékoknál már nincs akkora jelentősége a processzoroknak, akkor érdemes csak váltani, ha az ember RAM-ot akar bővíteni, de nem tud, vagy lapot vált. Viszont játékra intelt kell venni (diszkrét GPU mellett) mert szálonként/magonként erősebb egy i5 mint egy Fx, ezen nincs mit ragozni. Ha viszont csak és kizárólag olyan programokat használsz, amelyet több szálon futnak, akkor az Fx is egy jó választás lehet. Nekem FLOSS gépem van, ahol minden program vagy 32 szálon fut, így csak a játékok alatt érzem a bulldozerek gyengeségét, de ott sem jelentős mértékben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. atti2010 kisko...
2012.11.06. 10:52
az Fx is egy jó választás lehet. Nekem FLOSS gépem van, ahol minden program vagy 32 szálon fut, így csak a játékok alatt érzem a bulldozerek gyengeségét, de ott sem jelentős mértékben

Akkor vegyél egy mély lélegzetet és merd kimondani hogy jól választottál,egy fullHD játéknál úgy sem a CPU-n fogsz fennakadni mert milyen jó ha a proci 140 FPS-t tud a VGA meg 90 nél kifújt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiskoller atti2...
2012.11.06. 11:23
"Akkor vegyél egy mély lélegzetet és merd kimondani hogy jól választottál"

??

Elolvastad egyáltalán hogy mit írtam?

"Nem bántam meg hogy Fx-et vettem"


Attól még hogy most, per pillanat nem számít az hogy milyen erős a rpoci, nem kell egyből a gyengébbiket megvenni, mert aztán 2-3 év múlva megy a sírás rívás hogy lassú a gép hiába van bennne egy GTX990 Super OC Edition.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. atti2010 kisko...
2012.11.06. 11:35
2-3 év múlva is az dVGA fog számítani nem pedig a CPU, ahogy évek óta nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Yodamest
2012.11.06. 11:45
Igaz, hogy egy i3 is bőven elég játékra manapság (nekem is az van), de ha új gépet rakok össze abba már biztos hogy i5 lesz, mégpedig azért mert:
jövőre jönnek az új konzolok, amikben már nem tudom hány magos proci lesz, asszem 4 + HT szal egy i7-nek megfelelő. Márpedig ha a konzolokban ilyen proci lesz a játékokat is ezekre fogják írni. (mivel a konzolpiac határozza meg a játékok optimalizáltságát, grafikáját PC-n is; mert a legtöbb játékot konzolra írják elsősorban)
Könnyen belátható tehát, ahogy kijönnek az új konzolok elengedhetetlen lesz egy erős, i5-ös színvonalú proci, ezért nemszabad annál gyengébbet venni aki most rak össze gépet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. atti2010 Yodam...
2012.11.06. 11:57
Az új konzolokat az AMD csinálja, remélem lesz magukhoz való eszük és nem csak az Intel gyártat nekik kedvező szoftvereket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!