iPon Hírek

TSMC: jön a 28 nm-es gyártástechnológia

Dátum | 2009. 08. 27.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A TSMC háza táján a 40 nm-es gyártástechnológia bevezetésével kisebb gondok voltak, amelyek komoly hatást gyakoroltak az AMD első 40 nm-es GPU-jára is, az RV740-es modellre. A nehézségek következtében a termelékenység hónapokig messze az elvárható szint alatt helyezkedett el, ám most úgy tűnik, hogy végre tényleg elhárul minden akadály és megszűnhet a 40 nm-es gyártástechnológiával készülő termékek hiánya.

Megjelent a fény az alagút végén.A vállalatnál a problémák megoldása mellett  gőzerővel dolgoztak a frissebb, 28 nm-es csíkszélességgel kapcsolatos fejlesztéseken is: a munka gyümölcse most érett be, ugyanis mindhárom 28 nm-es technológia segítségével sikeresen legyártottak néhány 64 Mbites SRAM chipet, amelyek tökéletesen üzemelnek. A 28 nm-es gyártástechnológiából összesen háromféle verzió lesz elérhető: az első a nagy teljesítményt, a második az alacsony fogyasztást, míg a harmadik az alacsony fogyasztást és közepes teljesítmény kínál majd a High-K Metal Gate technológia alkalmazásával. Az első eljárás a 28nmLP nevet viseli, ez a gyártástechnológia szilícium oxinitridre alapoz és főként mobiltelefonok és egyéb hordozható készülékek gyártására használják, ahol az alacsony előállítási költség és a gyors piacra dobás lehetősége kiemelt fontossággal bír. Az új, SiON alapú gyártástechnológia az említett feltételeknek maradéktalanul megfelel, segítségével a tervek szerint 2010 első negyedévének végén indul meg a különböző chipek gyártása.

A 28nmHP eljárás már főként a teljesítményigényes szegmenseket célozza meg, így alkalmazásával grafikus processzorok, lapkakészletek, játékkonzolokban használatos chipek és processzorok készülhetnek, de SoC egységek készítésére is bevetik majd. A 28nmHP gyártástechnológia 2010 második negyedévének végétől kezdve léphet akcióba.

A 28nmHPL eljárás alacsony fogyasztással, alacsony szivárgási árammal és közepes teljesítménnyel próbál majd helytállni a piacon. Segítségével mobiltelefonokhoz, smartbookokhoz, vezeték nélküli kommunikációs eszközökhöz és hordozható szórakoztatóelektronikai készülékekhez gyártanak majd különböző chipeket. Ez a gyártástechnológia lép életbe legkésőbb: segítségével majd csak 2010 harmadik negyedévében indulhat meg a felsorolt eszközökben használatos chipek gyártása. Jó látni, hogy a fejlődés nem áll meg, még akkor sem, ha néha-néha homokszem kerül a gépezetbe (pl. 40nm).

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Norbert09
2009.08.27. 11:43
VISSZA A HIRHEZ

Hmmm...látom lesznek még itt érdekességek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. charpy
2009.08.27. 12:08
Az, hogy sikerült néhány első példányt legyártani az nem azt jelenti, hogy tömeggyártásra alkalmas állapotban van. Ez a technológia valószínűleg még jó fél évet váratni fog magára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. homeware
2009.08.27. 12:28
Őrületes lépésekkel fejlődik a tudomány...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rini
2009.08.27. 12:29
Inkább jövő tavasz lesz az, annak is a vége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. petyusz87
2009.08.27. 12:52
rini : ott van leírva hogy mikor lesz kész a technológia.

charpy : oda van írva a várható időszak mikor beüzemeltetik a gyártósorokat.

Szövegértésből ötös rini, charpy.

mihaly.hermann : ez is le van írva hogy javították a problémát. Valószínűleg az ha javítva van, akkor biztos megvan az bizonyos elfogadható selejt szint.
Másrészt itt van hamarosan az 5000 széria aminek a technológiája már 40nm, csak nem lesznek olyan hülyék az AMD-nél hogy a még mindig kétséges technológiával kezdjenek bele a szériába.

Elnézést a flame-elésért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Seiron
2009.08.27. 19:49
mihaly.hermann: http://prohardver.hu/hir/vegre_lenduletben_a_tsmc.html

"... chipek kihozatala ugyanis közel a duplájára nőtt, ami lehetővé teszi a nagy volumenű forgalmazást a vállalatok számára.

A bejelentéssel kapcsolatban felkerestük a TSMC szóvivőjét, aki elmondta, hogy az új, 300 mm-es szilíciumszeletekkel dolgozó gépek segítségével a wafer területének 60%-a hibátlan..."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pluto
2009.08.27. 23:29
Díjazandó. ( Bár érdekelne mennyire környezetbarát módon szabadulnak meg attól a 40 %-tól... ) Érdekes lesz hogy ez hogyan fog hatni a jelenlegi VGA piacra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!