iPon Hírek

Túl van a mélyponton a HTC?

Dátum | 2012. 12. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MEGJELENÍTÉS

A HTC meglehetősen furcsa utat járt be az elmúlt évek során. Az okostelefonok robbanásszerű terjedésével a PDA gyártóknak mondhatni befellegzett, és a meglehetősen sok vállalatból szinte csak a HTC tudott talpon maradni. 2010-re komoly pozíciót vívtak ki maguknak - az Android presztízs modelljeiként emlegették a gépeiket. A következő évre, 2011-re ez a bevételekben is realizálódni kezdett, olyannyira, hogy sorban dőltek meg a profit rekordok.

Ez így ment töretlenül az idei év márciusáig, ám ekkora egy szempillantás alatt megtorpant a hosszú sikerszéria. Néhány hónapos stagnálást követően aggasztóan nagyot fordult a kocka. A harmadik negyedévben már 36 százalékkal kevesebb okostelefont tudtak értékesíteni a HTC márkajelzésével, mint egy évvel korábban. Októberre a vállalat tényleg addig jutott, hogy a befektetők különösen kockázatosnak ítélték, mert újabb negatív rekordot ért.


Most, hogy befutottak a novemberi számok, valamelyest nyugodtabb lehet a hangulat, hiszen több mint 23 százalékos növekedést jegyeztek. Így a szerény 17,2 milliárd tajvani dolláros bevételt hozó október után 21,2 milliárdos bevétellel büszkélkedhettek a HTC-nél. Persze ez még most sem jó az elmúlt év tükrében, de a több hónapos esés után most először növekedést értek el, ami jónak értékelhető.

Ennek több oka is lehet. Bejelentették az első 5 colos, FullHD kijelzős androidos csúcskészüléket, a Butterfly-t (DNA), na meg megjelent a Windows Phone 8, amelyből nagy szeletet hasítana ki a taiwani gyártó a HTC 8X-szel és a 8S-sel. És azt sem szabad elfelejteni, hogy már közelednek az ünnepek, így ilyenkor eleve nagyobb bevételeket szoktak elérni. Remélhetőleg a lendületük megmarad, és nem kell esetlegesen egy nagy gyártó kiesésével számolni a jövőben.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!