iPon Hírek

Túlságosan titokzatosak a konzolgyártók az új hardverekről

Dátum | 2016. 03. 01.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Az Ori and the Blind Forestet készítő Moon Studios vezetője, Thomas Mahler a minap arról panaszkodott, hogy megpróbáltak kapcsolatba lépni a Nintendóval az új NX konzol kapcsán, de nem jutottak egyről a kettőre. Habár a Wii U legnagyobb problémája a tartalom hiánya, és főleg a külsős partnerek által készített tartalom hiánya, Mahler szerint úgy tűnik, hogy ezen a cég nem igyekszik eléggé változtatni a készülő új konzoljával. Mahler hozzátette, ez egyébként nem csak a Nintendóra igaz, de tulajdonképpen minden konzolgyártóra. "Úgy kezelik a fejlesztői eszközöket és a készülő konzoljaikat, mintha a második eljövetel lenne. A mai világban egész egyszerűen már hülyeség ilyen őrült módon titkolózni. Ha a hardver még nincs is kész, de legalább a specifikációkat megadhatnák a fejlesztőknek, hogy nagyjából tudjuk, mivel is számolhatunk" - mondta az ügyvezető. Mahler úgy tudja, a Nintendo vélhetően még 2016-ban szeretné kiadni az NX konzolt, éppen ezért röhejes, hogy nem osztanak fejlesztői készleteket, és egyáltalán nem hajlandók beszélni a gépről. "Garantálni tudom, hogy így nem lesz elég a szoftveres támogatottság az induláskor. Senki nem tud kevesebb mint egy év alatt összerakni egy játékot. Azaz igen, de a végeredmény hulladék lesz". Hasonló dologról számolt be a Coldwood Interactive-ot vezető Martin Sahlin is. A stúdió szeretné a Nintendo NX konzoljára portolni az Unravelt, azonban elmondása szerint "elég nehéz ilyen ötletekkel a Nintendo elé állni, amikor még azt sem tudjuk, milyen lesz a gép".
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Kerub88
2016.03.01. 17:40
Jó lesz az. Mindenki nyugodjon le **csába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. VikMorroHu... Kerub...
2016.03.01. 18:00
Jó lesz, csak nem lesz rá külsős fejlesztés. Úgy látszik, a Nintendo leragadt a 80-as évek szintjén. Zárt platform, kiváltságos fejlesztőkkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kihaennem
2016.03.01. 19:14
a nagy kiadók tavaly megkapták a devkiteket
"Reports are swirling that the Nintendo NX software development kits are already being sent out to eligible parties and that it's a console with an accompanying handheld component."

az unravelt meg ne megy nagy cég hanem indie. mi is indiek vagyunk nagyon magas budgevel, mégsem kaptunk devkitet a nintendótól. unravelt cég meg nyilván nem nintendo partner, csak az kiadojuk de a kiadó meg nem adhat ki thirdparty cégnek devkitet. ez nem igy megy! Tehát nem titkoloznak hanem aki fontos és számit azok titokban fejlesztenek rá hónapok óta. és még majdnem fél évük van! Egy meglévő játékot portolni elég 6 hónap. szóval egy kicsi 1 játékkal maga mögötti indie butuska kijelentése semmit sem jelent. Másik a coldwood interactive 1 darab ps3as játékuk van szóval dettó semmit se jelent a dumájuk. Ennyi.

És mivel activision ubisoft ea és a többi nagy kiadó fejleszt rá vagy techdemókkal készülnek ezért ez az egész cikk egy butaság.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kihaennem VikMo...
2016.03.01. 19:16
nintendó nem ragadt le sehol, nem zárt platform csak annyira mint a többi konzol. Legyél Nintenod regisztrált fejlesztő és milliós eladott játékok mögötted és akkor bekerülsz. Ugyanez volt Xbox one és ps4nél. Nulla indie a megjelenésig. Helyes is nem is a szarokkal kell reklámozni azok ráérnek....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomchee kihae...
2016.03.02. 00:16
Nem akarok itt szembe menni a mondottakkal, de azért az Ori and the Blind Forestet szarnak titulálni elég meredek kijelentés.... :'D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 5hR3kY tomch...
2016.03.02. 08:36
Ha lenne egy szoftverkínálat hiányától haldokló konzolom, az biztos hogy az új gépem dev kitét osztogatnám boldog-boldogtalannak, hogy nehogy úgy járjak mint a bukott szériával.

Az Ori and the Blind Foresttel még nem játszottam, de amiket olvastam róla, az alapján többre tartom a készítőit mint az egész Nintendo céget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. thestock kihae...
2016.03.02. 10:02
a hozzászólásodból az jön le hogy belelátsz a témába,értem is amit írsz, csak szerintem nem jó ez a felfogás. Értem én hogy nagy kiadók,nagy címek, de a kis reklám is reklám...arról nem is beszélve hogy elég sok ötletes indie játék van, kár megvonni tőlük az alkotás lehetőségét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Pandion 5hR3k...
2016.03.02. 10:30
+1
Ha a nagy partnereknek elküldték már a kit-eket, akkor mire jó ez a nagy titkolózás? Semmi értelme. Pont a Nintendónak kéne valahogy felpörgetni a software kínálatot és nem titkolózni, főleg a múlt tanulságait figyelembe véve... Nem értem a logikát És jó a cikk, köszönöm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Busterftw thest...
2016.03.02. 13:19
Aztan a boldog boldogtalan tehet fel "jatekot" a store-ba, es az lesz ami lett a steambol.
Van 4 ezer jatek, abbol 3 ezer valami 2 pixeles, de hihetetlen kalandot igero, ilyet meg sosem lattal indie vacak.

En meg bogarasszam a jo gameket...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller Buste...
2016.03.02. 13:51
Ez nem igaz, mert tudtommal a Nintendo ellenőrzi a játékait, úgy, ahogy a többi konzol gyártója teszi.
Szóval ha vackot csinálsz, nem rakják fel a boltra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thestock Buste...
2016.03.02. 17:02
Mert így nem kell bogarászni? a nagy "válogatott" kiadók nem adnak ki jó drága szemetet? Am ott a példának felhozott ori and the blind forest..nem játszottam vele, de nem mondanám hogy egy igénytelen vacak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tomchee 5hR3k...
2016.03.03. 12:23
Ezzel totál egyet értek.

Busterwtf: A "nagy" kiadók is ugyan olyan arányban adnak már ki szemetet mint az indie fejlesztők. A különbség annyi, hogy azoknak van marketingje, meg szebb a grafika. (és ugye a nép azt kajálja akármilyen igénytelen a játék... )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!