iPon Hírek

Új AMD driver, kriptovaluta-bányász gyorsítókártyákhoz is

Dátum | 2017. 07. 11.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Az AMD kiadta az első júliusi Radeon Software Crimson ReLive Edition sorozatú eszközillesztő szoftvert, amely a 17.7.1-es jelölést viseli, WHQL aláírással azonban nem rendelkezik.
Az új driver már támogatja az AMD AIB partnerei által piacra dobott „bányászkártyákat”, amelyek a kriptovaluták bányászatában segítenek – és remélhetőleg valamelyest abban is közreműködnek, hogy a bányászat miatt extrém nehezen beszerezhető gamer videokártyák elérhetősége egy picit javuljon. A támogatott bányászkártyák a Radeon RX 460-as és RX 470-es, valamint a Radeon RX 550-es és RX 560-as családokat erősítik. Újításokból mindössze ennyit kapunk, de hibajavításokból annál több érkezett, igaz, még azért bőven maradt dolguk a szoftverfejlesztő csapat tagjainak, elnézve az ismert hibák felsorolását. Kezdjük a sort a kijavított hibákkal. Javított hibák: – A Tekken 7 többé nem omlik össze a Radeon RX 380-as sorozatú videokártyával szerelt rendszereken. – Az FFXIV és a Little Nightmares című játékoknál szintén javították azt a hibát, amely miatt korábban összeomlottak ezek a címek, ha Radeon RX 380-as videokártyával ellátott rendszeren kellett futniuk. – Az Adobe Lightroom CC 2015.10-es kiadásának összeomlását okozó hiba is a múlté. Ismert, de még nem javított hibák: • A Tom Clancy’s: Rainbow Six Siege esetében grafikai hibák jelentkezhetnek, ha az élsimítást bekapcsoljuk (MSAA). • Néhány alkalmazás esetében problémák jelentkezhetnek a Borderless FullScreen, azaz a keret nélküli teljes képernyős mód alkalmazásakor, amennyiben aktív AMD FreeSync támogatás mellett az elsődleges kijelzőn más alkalmazások vagy játék indító-menük futnak a háttérben. • Counter Strike: Global Offensive és World of Warcraft alatt a játék rendszerindítás utáni első indításakor teljesítményproblémák tapasztalhatóak, ha az AMD Freesync technológiája aktív. Alternatív megoldásként a játék újraindításával, valamint alkalmazás-váltással (ALT+TAB) lehet orvosolni a kellemetlenséget. Ismert, de még ki nem javított hibák a Radeon ReLive esetében: • Az Xbox DVR alkalmazás összetűzésbe kerülhet a Radeon ReLive alkalmazással, így az Xbox DVR-t érdemes lehet letiltani. • A Radeon ReLive egyes AMD APU egységekkel szerelt konfigurációkra nem települ, de akár rendszermegállást is okozhat, valamint az is előfordul, hogy nem képes a tartalmak rögzítésére. • A Radeon ReLive működése leállhat, amennyiben egyik alkalmazásról a másikra váltunk. Ilyenkor a Radeon Software-en keresztül érdemes letiltani és újra engedélyezni a szolgáltatást. • A Radeon ReLive felvételei hibákat tartalmazhatnak, amennyiben Microsoft Office alkalmazásokkal használjuk a szolgáltatást. • A Radeon ReLive felvétellel és streameléssel kapcsolatos problémáktól szenvedhet, amennyiben alkalmazások között váltunk (ALT+TAB). A WHQL aláírással nem rendelkező driver a Radeon HD 7700/7700M sorozat tagjaitól felfelé minden újabb asztali és mobil Radeon videokártyát támogat, de fontos megjegyezni, hogy az R9 Fury sorozattól felfelé csak 64-bites driver jár a Windows 7 SP1, Windows 8.1 és Windows 10 operációs rendszerekhez. Az új driver innen tölthető le.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. pdx06
2017.07.11. 14:33
Remélem át is állnak erre ezek a bányászok mert ez a mérhetetlen pazarlás ami folyik náluk nem nézhető tétlenül. Az egy dolog hogy felvásárolták az egész bótot, de csak a tized szolgáltatását használják ki a kártyának, arról nem is beszélve hogy tönkrevágják őket a buherációikkal, így még azt a keveset is lecseréltetik garanciába ami utánuk maradt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kean pdx06
2017.07.11. 20:13
A GPU elég megkímélt, 8-900MHzen alulfeszelve fut, csak a memória kell
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Samanoske
2017.07.11. 22:13
De miért vennék ezeket a bányászok ha nekik 580 kell?
Arra is kéne bányászkari.
De inkább húzzanak le a bányába dolgozni,hasznosabb lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Cathaya pdx06
2017.07.12. 06:22
Nem éri meg bányász kártyát venni mert nincs rajtuk VGA kimenet így a bányászat után gyakorlatilag eladhatatlanok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim Catha...
2017.07.12. 08:13
Már mindegy is!

http://www.tweaktown.com/articles/8261/ethereum-mining-dead-price-drops-difficulty-booms/index.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.12. 14:28
Akkor se kéne, ha ingyen adnák a használt kártyájukat, amiben már széjjel van módosítva minden. Időzített bomba nem kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim pdx06
2017.07.12. 15:12
Még hányszor ismétled el ezt a baromságot?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.12. 15:41
Nem is a "bányász kártyákat" éri meg majd megvenni, hanem a bányászok által tonnaszámra vásárolt normálisakat, amiken van VGA kimenet

Kérdés, milyen kondik vannak rajtuk, mert néhány ilyen kártya elég sokat mehetett...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim Bihus
2017.07.12. 18:54
Szinte mindegy is, mert az RX 580-on van még használtan is 2 év gari.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kean pdx06
2017.07.12. 22:57
Melyik autót vennéd meg?
A: Egy 25e km-es "tuningolt" golfot egy 20 évestől aki játékra használta
B: Egy 100e km-es autópályán ingázásra használt golfot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!