iPon Hírek

Új ASUS egybegépek Intel vagy AMD CPU-val

Dátum | 2010. 03. 04.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az egybegépek piacán egyre ütőképesebb konfigurációk látnak napvilágot, amelyek már-már képesek felvenni a versenyt a hagyományos asztali konfigurációkkal szemben is, persze nem a felsőkategóriás piacon. A legfrissebb újdonságokat az ASUS szállítja: a gyártó kéféle egybegéppel jelentkezik, amelyek Intel vagy AMD processzorral, illetve következő generációs ION videó vezérlővel vagy Radeon HD 5470-es videokártyával büszkélkedhetnek.

Az egyik készülék az ET2010PNT nevet viseli, ami az Nvidia korábbi közleményéből már ismerős lehet. Ez a szerkezet a következő generációs ION platform köré épül, így a saját fedélzeti memóriával is rendelkező GT 218-as GPU mellett egy kétmagos Atom D510-es nettop processzor is jelen van a rendszerben. A gyártó 2 GB-nyi memóriával szállítja majd az újdonságot, de akár 4 GB-ig is bővíthetjük a rendszermemóriát, ha szükséges. Az adatok tárolásáról egy 500 GB-os merevlemez gondoskodik és a kínálatban egy DVD-író, valamint egy 802.11n WiFi adapter is helyet kapott. Az érintőkijelző természetesen a többérintéses technológiát is támogatni fogja.

Akiknek picivel „erősebb” rendszerre van szükségük, vonzó alternatíva lehet az ET2010AGT modell, amelynél a processzor szerepét már egy Athlon II X2 250u modell tölti be. Az egybegép belsejében Radeon HD 5470-es videokártya is helyet kap, a rendszermemória maximális mérete pedig itt már kétszer akkora, azaz 8 GB-nyi lehet. A processzor egyébként egy kétmagos egység, amely 1,6 GHz-es órajelen üzemel, a Radeon HD 5000-es sorozatú videó vezérlőnek köszönhetően pedig a DirectX 11-es támogatás is elérhető lesz, ami egyelőre különlegességnek számít az egybegépek piacán, mivel kevés szerkezet tartalmaz hasonló képességekkel rendelkező videokártyát (az más kérdés, hogy túl sok mindenre nem fogjuk tudni használni egy belépőszintű VGA-val).

A két új rendszer várható megjelenésének időpontjával és ajánlott végfelhasználói árával kapcsolatban egyelőre nem érkeztek információk.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. CarKiller
2010.03.04. 14:35
Sok helyet lehet vele megtakarítani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. uristen
2010.03.04. 14:46
Én azt szeretem ha külön van egy nagyobb ház és én magam rendezhetem be kedvem szerint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. CarKiller
2010.03.04. 14:46
Azt nem mondtam, hogy én ezt szeretem, uristen, egyetértek veled
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. gebana
2010.03.04. 15:40
uristen, ez azoknak készült, akik nem kockák, meg nem gamerek és nekik ez tökéletes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Greathoof
2010.03.04. 15:57
@gebana
Én elég sokat ülök gép előtt, mostanság PHP-zgatok is, meg stb ... de nekem is az esetek 99%-ában mostanság elég lenne egy ilyen ET2010PNT is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. atyi
2010.03.04. 17:32
Még ha valakinek eszébe jutna és drótnélküli egeret és billentyűzetet adná hozá mert nekem
ez volt a megváltás , de ha valakinek van egy kis sütnivalója az biztos vesz hozzá külön - Logitech Cordless optical mouse -et. Ezzel az erővela a billentyüzetbe is beletuszkolhatnák az egészet, igaz viszont hogy azt töbször lökik le az asztalról az irodában, stb. Nagyon gyorsan elterjednek mert kis helyigényük miatt az asztalon is több a hely, az irodákban általában a gépek lent vannak a szőnyegen keverik a port rettentően porosodnak alig lehet a kábelektől elosztóktol takaritani. Még azt a kis többletpénzt is megérik csak mindegyiket oda kell láncolni az asztalhoz mint a laptopokat mert könnybben lába kel.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. atyi
2010.03.04. 17:45

5. atyi

4. CarKiller
2010.03.04. 17:56
Ne frissítgess így légyszi...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Menthix
2010.03.04. 18:23
uristen, amiről te beszélsz, az a lakberendezés. Kicsit eltévedtél az ikea fórumáról
Akinek ilyen kell, annak majd megéri, jelen pillanatban túl drága egy ilyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. papus016
2010.03.04. 21:00
Annyire nem kél lába olyan hamar azért ezek nem szállíthatóak feltünésmentesen... Nah meg egy "normális országban nincs szügség olyanra hogy egy munkaeszközt valaki is elvigyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. atyi
2010.03.05. 19:06
Eddig könnyű volt feltörni egy hálózatot de ha még hardverilreg is levédik + még a felhasználó sem másolhatja (a backup , mirror, stb az általában ismeretlen fogalom nagyon nagyom sok helyen) le az adatokat akkor egy nagyobb aktatáskában ugy lenyúljak az ilyen gepet mint a semmi, nekem az irodai számotpgépen húsz ev munkája van rajta , persze háromszorosan lement és kódolva de a kollegáim nagy részének semmi sincs lementve , erre senki sem kötelezi őket , a múltkor a feststés alkalmával tüntek el a hdd-k , örüljünk hogyha azonnal letörölték az adatok mert csak a hdd kelett nekik..... bocs a töbszöri ismétlésért , az u.n.facility management minél kissebb helyigényű munkahelyek üzemeltetése , a mai gyakorlatilag rabszolgák kihasználása ezeket a gépeket kerüljenek többe is nagyon nagyon gyorsan elterjesztik különösen akkor ha valamelyik multi rájön mennyi helyet és pénz spórol meg vele , aztán a többiek mint a majmok a többi állami szervek is (mindenki tudja hogy 10 megrendelt gépre a megrendelőnek hazaszállítanak egyet - ha nem igy van az hülye...) úgy hogy nemsokára tele lesznek a szemeteskukák desktop házakkal csak a hdd hiányzik belőlük, én egy nagy irodaházzal szemben lakom néha reggelente tele van a kuka 24-es crt-kel meg P3-as okkal és még az adatokat sem törölték le - kukázok a fiammal ......mert a P3 as alaplapok aranyt érnek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!