iPon Hírek

Új asztali és mobil Broadwell processzorok érkezetek

Dátum | 2015. 06. 03.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel kínálata szépen csendben új processzorokkal bővült, amelyek mindannyian a Broadwell lapka köré épülnek. Az újdonságok között ötféle asztali- és ötféle mobil modell sorakozik, architektúra tekintetében pedig ugyanarra számíthatunk, mint a korábban bejelentett Broadwell alapú termékeknél.
Nagyon fontos és lényeges dolog, hogy egy kivételével minden új processzor négy CPU magot állít csatasorba, plusz fedélzetükön a legerősebb Iris Pro IGP, a 128 MB-nyi eDRAM-mal ellátott 6200-as modell is helyet kapott – ez a fejlesztés a maga 48 EU-jával már-már játékokra is bevethető. Utóbbi kijelentés a tízből csak egy processzorra, az i7-5700HQ modellre sajnos nem igaz, mivel az csak 24 EU-t felvonultató GT2-es IGP-t kapott, ami természetesen eDRAM-mal sem rendelkezik. A fentiek fényében nézzük a kínálatot. Asztali processzorok Asztali fronton kétféle tokozást használnak az újdonságok: az ötből kettő LGA-1150-es foglalatba illeszkedik, azaz BIOS-frissítést követően kompatibilisek a forgalomban lévő LGA-1150-es alaplapok többségével, a másik három modell azonban BGA-1364-es tokozást kapott, vagyis alaplapra forrasztva érkeznek – utóbbiak az "R" jelölést viselik.
A 65 wattos TDP-vel érkező processzorok kétcsatornás DDR3-1600 MHz-es memóriatámogatással gazdálkodnak és mindannyian Iris Pro 6200-as IGP-t kaptak. Mivel utóbbi bevethető játékra is, így az Intel elérhetővé tett egy friss weboldalt, amelyen a legnépszerűbb játékokhoz kínál optimalizált beállításokat – természetesen mobil processzorokhoz is. Az érdeklődők itt találják a hasznos weblapot. Persze csodát ettől az IGP-től sem szabad várni, de kevésbé komplex motort használó játékokkal azért szépen elboldogul. Mobil processzorok
Mobil fronton ugyancsak ötféle processzor érkezett, és ezek természetesen már mindannyian BGA-1364-es tokozást kaptak. A TDP értéke 47 watt náluk, memóriatámogatás tekintetében pedig DDR3L és LPDDR3-as memóriachipek alkalmazására van lehetőség, méghozzá 1600 MHz-es vagy 1866 MHz-es maximális órajellel. Az újdonságok legfőbb tulajdonságait az alábbi táblázat összegzi.
Az új processzorok köré épülő noteszgépek és kompakt konfigurációk rövidesen elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban, csak úgy, ahogy az asztali processzorok és a köréjük épülő termékek. Érdekesség egyébként, hogy az Apple legutóbbi termékfrissítésénél nem várta meg a fenti mobil processzorokat, helyettük inkább a frissített Haswell példányokra tette a voksát az új iMac és új MacBook Pro modelleknél.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

49. Crytek01
2015.06.03. 10:47
Nos az AMD immáron IGP-ben is elkenve. Elkényelmesedtek nagyon az intel a semmiből felülmúlta őket. Erről ennyit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. asdsa Cryte...
2015.06.03. 11:00
Azért ez még mindig a felső kategória, majd ha jön ugyanez 150 dollár alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. BruzsaPeti Cryte...
2015.06.03. 11:02
Nem kellene összehasonlítani eltérő árkategóriájú termékeket! Erről ennyit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Terror
2015.06.03. 11:02
*középkategória, de nem ez a lényeg. Gyakorlatilag 65 Wattból egy chipben elkennek mindent, a legerősebb 200 wattos FX-et és a legerősebb 95 wattos APU-t is. Szerencsétleneknek esélyük sincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Crytek01 asdsa
2015.06.03. 11:03
Szerinted kit érdekel milyen kategoria.

Évekig jobb volt az AMD IGP-ben. Ezért ugyanazt csinálták mint az intel proci téren ,hogy milyen nincs konkurencia elég az az 5-10% többlet mindig az előzőhöz képest. Erre most az intel toronymagasan lelépte őket. És idén még jön a skylake amiben ennél egy fokkal jobb IGP lesz. AMD meg majd csak valamikor 2016-ban tud erre válaszolni a Zen-el ,de addigra már az intel is kitol megint újat .....

BruzsaPeti: Nem kell valóban mivel nincs is AMD IGP ami ezzel felveheti a versenyt semmilyen kategóriában.

Az AMD nagyon azt hitte hogy ha övék a konzol piac övék minden. Hát nagyon nem A bab nem hús . AMD epic fail evör!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. piero86
2015.06.03. 11:23
Nem értem ha jön egy inteles hír miért kell egyből az AMD-t felhozni hogy az szar meg le van maradva... Aki mást nem tud írni az inkább maradjon csendben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Terror piero...
2015.06.03. 11:29
Mondjuk mert az említett gyártónál prioritást élvez az ilyen kaliberű termékek fejlesztése, és termékstratégiájuk jobbára az olyan termékekre épül, amiknek éppen most lett elkenve a szája, ráadásul egy átmeneti verzió által, ami csak a piacon lévő alaplapok élettartamát hivatott kitolni. Ez még csak nem is fő termékvonal. Másrészt pedig nincs se más összehasonlítási alap, se másik gyártó, aki viszonyítási alappal tudna szolgálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Crytek01 piero...
2015.06.03. 11:30
Miért kit hozzunk fel ? Ki az intel pc-s konkurenciája a Mediatek vagy a Qualcom? Hagyjuk már ezt. Aki meg AMD-s és savanyú az egyre satnyább szőlő annak ,meg meg se kéne szólalni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. siriq Cryte...
2015.06.03. 11:30
Jovore +20% konyeden ramehet meg az iGPU-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. cay
2015.06.03. 11:30
5775c 366$-ért még majdnem jó is lenne, ha nem Mo-n élnénk... itt biztos lesz vagy 130 a cucc sajnos, úgyhogy veszem a 4790-et.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Crytek01 cay
2015.06.03. 11:36
Pont ezért baj a konkurencia hiánya ha Magyaroszág ha nem.
Pofátlanul drágán adják,mert tudják nincs más és akinek kell megveszi.

VGA fronton van harc és ott van is árküzdelem is. 980-970 -ek ára most esik mert jönnek az új AMD-k. Ez így van rendjén. Proci árak meg ezer éve figyelem az i5 4690K-t és nem hogy olcsóbb nem lesz de néha 3-4 ezerrel drágább is pedig már több mint egy éve nézem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. piero86 Cryte...
2015.06.03. 11:39
I7-es procim van, és mégsem fikázom az AMD-t
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Terror
2015.06.03. 11:39
...és állítólag a memóriasávszél volt a korlátozó tényező eddig. Hát nagyon úgy fest, hogy nem. Ráadásul 1600-as memóriával tesztelték, szóval még csak nem is valami über modulokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. tibaimp cay
2015.06.03. 11:40
Akinek nem kell az erős igp, annak még bőven elég az előző széria is.
Ezeket inkább ultra erős htpc-ben tudnám elképzelni a 65W-os tpd miatt is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. atti2010
2015.06.03. 11:41
Hát, mielőtt hozzászóltam megnéztem azért az Iris Pro 6200 teszteket. Az sajnos nem kifejezés, hogy elpicsázza az AMD 7850K-t...


Egyrészt ha megnézned hogy az architektúrának nem fekvő játékokban hogy elhasal (BF4 ki sem mernék próbálni) a Kaverivel szemben sírva fakadnál másrészt az aráért majdnem felső kategóriás VGA-t veszek , további jó vásárlást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. BruzsaPeti
2015.06.03. 11:42
Szerintem méltatlan az Intelhez, hogy egy fele annyiba kerülő és másfél évvel régebbi APU-hoz hasonlítjátok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. atti2010 Bruzs...
2015.06.03. 11:44
Milyen fele, talán negyede mert az Amerikai árakat veszik alapul de amire ideér az már rég nem 366$.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Terror Bruzs...
2015.06.03. 11:45
Hát ha az a maximum, amit tudnak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. atti2010
2015.06.03. 11:57
Aki P4 tolja az könnyen beszél az árakról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Asagrim piero...
2015.06.03. 12:20
Én is ezen csodálkozok. Nem akarja valaki a változatosság kedvéért egy AMD/Intel cikk alatt mondjuk a VIA-t szapulni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. atti2010
2015.06.03. 12:35
Ha az ár nem releváns akkor gondolom a Fury árát sem fogod figyelembe venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. slayer007 atti2...
2015.06.03. 12:48
Hogy a francba jött a Fury egy inteles proci hír alá? IGP-ről beszélünk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Asagrim slaye...
2015.06.03. 12:50
IGP-ről beszéltek? Hol?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. slayer007 Asagr...
2015.06.03. 12:59
Az előttem szólók hasonlították az AMD-s IGP-ket ezekhez az intelesekhez. Levonták a következtetést, amit a vak is lát, hogy az intel ígéretéhez hűen lépett a gyenge IGP-jükkel kapcsolatban. Mostanra erősebb lett az APUnál.
Azért abban nem értek egyet, hogy az ár nem számít, mert még nagy céges szinten is számít. Azonban ha azt nézzük, most egy i7 kerül 110k-ba. Ha ez 130 lesz, ekkora előrelépéssel IGP-ben, nem mondhatni rossznak az ár/érték arányt.
Sajnos a jelenlegi 110-et mondjuk sokallom, ez még 90 körül is volt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Asagrim slaye...
2015.06.03. 13:03
Jaaaa, vagy az, tehát a hozzászólások maximum fele ... -.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.03. 13:16
Úgy voltam vele, hogy ha ez jó árban lesz itthon (mondjuk 100-110) akkor kibekkelem idén a vga vásárlást, és majd csak jövőre veszek mellé valamit... de így inkább letudom most. (Mondom ezt úgy, hogy új PC építésben vagyok, nem egy előzőt akarok leváltani...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Phantomstr... Terro...
2015.06.03. 13:27
"...és állítólag a memóriasávszél volt a korlátozó tényező eddig."

Nincs kizárva, hogy nem. Mióta az Intel is a CPU-ba integrálja a memóriavezérlőt, az AMD nagyon lemaradt azon a téren (is).

Innen már csak az volna szebb, ha kihoznának még egy i3 vonalat is a 7870K árszintjére.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.03. 13:58
BF4-el jössz, amikor ezek az IGP-k egyértelműen nem arra vannak, hanem LoL, DotA, HotS, WoW és ezekhez hasonló viszonylag grafikailag könnyebb programokra és csak nagy ritkán valami picit pofásabb játékra. De légy szíves mesélj még arról, hogy mennyire elveri az Intel IGP-t BF4 alatt minden és egyébként is milyen szar ez az Intel, hogy piacra dobott egy ilyen trágyát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. atti2010
2015.06.03. 14:10
Végül is majd lesz BF4 teszt de gondolhatod hogy az Intel is olyan weboldalaknak adtak oda elsőre akik a kijelölt játékokkal tesztelték, kicsit sért hogy ennyire amatőrnek nézel mindenkit a fórumról, ezek gyerek mesék, még hogy az ár nem számít, mégis melyik világ sarkában éltek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Terror atti2...
2015.06.03. 14:21
Kijelölt játék, mint pl. Alien Isolation, amin ott virít az AMD Gaming Evolved logo, és pont ugyanúgy van elverve benne az A10, mint minden másban? Az a baj, hogy elolvastad a szociopata Abu marhaságait Prohardveren arról, hogy komplex játékmotorban az Intel bukter, és most ide hányod vissza. Nyilván a GTA V, Alien, Total War: Attila, Shadows of Mordor nem elég komplexek. A PH-n kőkeményen mehet az agyalás, hogy mégis hogy a picsába teszteljék le a chipet úgy, hogy ne alázzon meg mindent olyan látványosan, amit az AMD gyárt. Sima processzortesztben még ráeresztenek egy VGA-limitet, de IGP tesztben nincs hogy csalni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. atti2010 Terro...
2015.06.03. 14:34
Ajánlom ne azokat a logókat nézd, amúgy 70$ APU-nál is azt reklámoztad hogy CPU+dVGA a nyerő, most hirtelen a 366$ jobb vétel lett az IGP, ember a Broadwel aráért felső kategóriás VGA-t adnak, ez jelent ám pártatlan hozzáállást, szerencse hogy nem a trollok táborát bővíted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.03. 14:47
sokra mész egy VGA-val CPU nélkül

Egyébként $366-ból ha veszel CPU+dVGA-t, akkor a felsőkategóriás VGA egy GTX970 $330 MSRP-vel, mesélj milyen is a $36 dolláros CPU, amit aláraksz? Vagy csak neked egy R9 280X, $299 MSRP-vel, ismét csak, milyen a $67-os CPU hozzá?

A CPU+dVGA egyértelműen nyerő, de vannak helyzetek és emberek, ahol/akiknek az a teljesítmény amit egy ilyen termék ad az elegendő.

A baj az, hogy már nem tudsz mihez nyúlni, csak vagdalkozol és nyomod a hülyeséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. atti2010 FaL
2015.06.03. 14:59
Hagyjuk már az elvakult

dumát, pont most kaptam egy I5 procit potom áron. miért kellene 366$ +euró venni? mert CPU +9% nyújt ami játékokban semmi, nekem volt mindkét gyártótól CPU-m aki játszik az max egy I5 lefed mindent, kár hogy az Intelesek ez nem tudják, bar egy Broadwel hatalmas peniszt ad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. jotek007
2015.06.03. 15:32
Megy a szájkarate. Majd a pártatlan tesztek mutatják a valóságot. Nem vagyok fan egyik oldalon se, de ez így elsőre nem túl hihető.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. TheRealTsL jotek...
2015.06.03. 15:36
Már melyik pártatlan tesztre gondolsz? Az Anandtech és a Tomshardware átfogó tesztje szerinted lefizetett, vagy hogy érted ezt?
[LINK]
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. patomi
2015.06.03. 17:17
Nagyon tetszetős ez az igp teljesítmény. De amíg nem teszik bele ezeket egy pentium, i3 prociba addig csak parasztvakítás az ára miatt. Ha játékra vennék igp-s procit, mindenképp az amd-t venném, mert költséghatékony és a tesztekben is hozza a játszható szintet.
Ha meg komolyan "gémerkedik" valaki, akkor úgyis tesz mellé gVGA-t.
Minden esetre a 1151-es procik lesznek igazán érdekesek. Szvsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. siriq Terro...
2015.06.03. 20:26
Abu sok mindenben jo csak nem hiteles. Mar rengeteg temanal kiderult rola. Bele bele kontarkodik egy egy temaba , valamiben tenyleg jo ezt nem vitatott de teljesen irrealis kepet fest le egy vallalatrol es a termekeirol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. thestock
2015.06.03. 21:07
"Az AMD nagyon azt hitte hogy ha övék a konzol piac övék minden. Hát nagyon nem A bab nem hús . AMD epic fail evör!" --->ez minden bizonnyal így van...
Szép teljesítmény,de aki ténylegesen játékra akarja használni az úgy is vesz mellé 200-ér egy kártyát...ez a megoldás így egy kicsit olyan "megmutatjuk hogy tudunk ilyet is" szagú. Ha mindezt egy celeronba préselnék bele,és 30 körül adnák akkor azt mondom hogy ténylegesen vetélytársa az APU-nak.
Teljesítmény tesztnél nem számít az ár,de ti konkrétan összehasonlítjátok a termékeket,itt meg azért illene figyelembe venni az árat,már csak azért is mert az APU és ez az I7 nem egy piacon versenyez... ne vegyél opelt,mert az audi jobb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. thedevelop...
2015.06.03. 21:24
Sokan elsiklanak afelett, hogy itt inkább a mobil processzorok az érdekesek, mivel például az üzleti notebook-okba és az olcsó kommersz gépekbe szinte soha nem integrálnak külön VGA lapkát. Ilyen IGP mellett már nincs is szükség rájuk, mivel némi kompromisszummal - a linkelt tesztek alapján - még a legújabb játékok is gond nélkül futnak majd az ilyen gépeken is.

És ez nagy szó. Az Nvidia x20m -es (pl.: 620m, 720m, 820m, stb..) biztosan, de talán még a 64bites memóriabusszal és DDR3-mal szerelt x40m-es (640m, 740m, 840m, stb..) megoldásai is okafogyottá válnak majd.
A gépek megszabadulhatnak az Optimus-tól, a felesleges hőtermeléstől, szóval nagyon komoly előrelépés ez az Intel részéről.

Más is említette már de én is mindig szóba hozom, hogy ezt a teljesítményt az Intel úgy produkálja, hogy nem vásárolt fel GPU gyártásra szakosodott céget. Öhm...

Az egyetlen dolog, ami nekem sem tetszik, az az eszközök aktív támogatottságának viszonylag rövid időn belüli megszüntetése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tibaimp cay
2015.06.03. 21:32
Ja, az más, viszont a mai moslék magyar forint miatt tuti, több lesz a kezdő ára, bár, meglátjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror thede...
2015.06.03. 21:33
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők egy tervezett elavulással számolnak, azon túllépve pénzkidobásnak vélik a supportot fenntartani. A cég most jelentette be, hogy a Lenovo Thinkpad T420-asom csereéretté vált, pedig a benne operáló i5-2520M-et nem nevezném éppen egy gyenge darabnak. De ők másképp gondolkodnak, cserélik T450-re, a "régit" meg adhatom vissza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. thedevelop... Terro...
2015.06.03. 21:43
Tudom, persze, így is rengeteg eszközhöz kell szoftveres támogatást adniuk, nem lehet a végtelenségig támogatni mindent.
Nameg az sem árt a gazdasági mutatóiknak, ha a felhasználók időnként lecserélik a gépeiket.

Viszont ha a 2 évet 3-ra emelnék, már boldog lennék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. BReal FaL
2015.06.03. 23:53
Miért, azokat a játékokat egy APU nem viszi? Ha már ezeket említetted. Gondolom nem!
Azt meg hadd ne mondjam, meglepődnél, ha WoW-ban egy 40 fős world raidre lemész ultra beállításokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Crytek01
2015.06.04. 10:19
Elég érdekesek amúgy ezek a procik.

Ha pl egy VGA jön ki akkor egyből egyszerre 675ezer oldal review kerül ki ami között el lehet veszni.

Most meg itt ez elstartolt már 2 napja kb azt kemény 3-4 oldal írt róla review-et abből is 2 a másik kettőre mutat .lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. slayer007 atti2...
2015.06.04. 11:17
Igen Atti, de itt a legjobb cpu mellé kapod ezt a jó igp-t. AMD legjobb proci ugye elmarad az intelétől. Megveszed azt. Veszel mellé egy vga-t, melyikre is marad pénz? Szóval az fx9590-et megveszed, ami vízhűtéssel most 115k. OC, hogy valamennyire utolérje az i7-et. Maradt 15 ezer forintod a VGA-ra. Good hunting brother!
Ja igen... említettem, hogy ezt notebookba bele sem tudod rakni, helyhiány miatt? Vagy ha bele is raknának egy fx-et, szerintem max Pakson tudnák lehűteni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. beleutomaz... slaye...
2015.06.04. 11:34
A hir egyszempontbol igencsak szomoru, es foleg a hozzaszolasok nagyresze miatt.
Az Intel fejlodese? 2006-ota miota a Core microarhitekturat bemutatta nem fejlesztett uj microarhitektureat csak bovitette a meglevot. most voltam az Intel modernize your code workshopjan. Ok montak. Az Intel siman kapitalizalta a piacot es uj piac utan nez. Az egyetlen ceg a vilagon aki ki tud nyomni 3 milliard dollart fejlesztesre per ev es ha az elkovetkezo 10 evben nem ad el semmit is tulelne. Majd akkor mit szoltok amikor kinyomja az Nvidiat a vga piacrol?
Sok versenytarsa volt. Cyrix, Via, Amd, es meg sokan masok, mind a piac also 5%-ban vegeztek es 85% az Intel-e. Gondolom veletlen.
Azt mondod egy 95, 65 es 45 W-os AMD apu-t nem lehet notebookba szerelni? Eurocom Workstation 150 W-os 12-16 magos Intel Xeon-hoz mit szolsz?
Tavaly mutattak be az FX-7600P notebook APU-kat, miert csak iden aruljak oket es meg mindig nincsennek a piacon?
Intel Broadwell, mar a bejelenteskor 10-fele kesztermekkel allnak elo es 1-2 heten belul vasarolhato? Szerintetek veletlen?
Gondolkozzatok, ha nem megy akkor meg trollkodjatok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. slayer007 beleu...
2015.06.04. 11:43
En nem azt mondtam, hogy nem rakhato be egy amd APU, de egy fx + egy dedikalt videokartya egy notebookba elég brutál hőtermelésű lenne. Olvasd már el még egyszer.
Én nem örülnék neki, ha bárkit teljesen kiütne a piacról, isten őrizz, hogy tényleges monopólium legyen akár proci, akár vga piacon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. beleutomaz...
2015.06.04. 13:24

Bocsi a hozzaszolas a forumhoz volt, semmikeppen nem neked szolt vagy szemelyeskedes akkor se ha felig valaszoltam az altalad felhozottakra. Hibaztam mert a hozzaszolas helyed a valasz gombra klikkeltem.

Amugy az emlitett notebook meretu workstation-be nemcsak egy 150W-os proci megy bele de 2x103 W-os gtx980M vagy megfelelo Radeon, Quadro etc kartyak. Sajnos nepbutitas folyik mindenhol ahol azt mutagatjak az embernek hogy nem lehet normalisan huteni az alkatreszeket.
A hotermelessel allitjak be a termek elettartamat. Ugyanaz mint monden Led-es termekben a led-ek tulfeszultsegre vannak teve az extra fenyeroert. Alacsonyabb fogyasztast es hosszabb elettartam lehetseges plusz egy sor led-el alulfeszelve. Sajnos hozza van szokva az ember a "megmondjak az okosak"-hoz ahelyett hogy gondolkodna. Meglepodom ahanyszor elmegyek pl egy workshop-ra es ott van a sok programozo zseni es min 20 eve mondogatjak nekik kulonbozo helyeken a hogyan kell jo kodot irni es az emberek meg ma sem tudjak. Ezen a workshop-on is elmondtak 10-50% gyorsulast ersz el ha atteszed a forditast sse3-4-rol avx-re es a megfelelo dll-ekhez kotod. (Haswell vs Ivy Bridge).
Evek ota nezegetek notebook-ot es az amd kinalata evrol evre gyengebb. Nem arra gondolok hogy szar amit csinalnak mert egy APU egy multimedia notebook-ba tokre megfelel (CPU+VGA 45W, ilyet nem nagyon hozol ki maskepp nem beszelve az egyszerusitett hutesrol) de egyszeruen nincs.
A legtobb gyarto kinalataban az Amd notebook-ok kozel sincsenek a premium erzeshez mert gagyi szar a korites.
Megdobbenek a hulyesegeken mikor eladnak egy gamer notit (Asus G551-G751 olcsokat) Core i7 4700HQ-val meg gtx 850M-el es 2 modul helyett csak 1x8gb-s memoria modult kapsz. Ezen gyerekbetegsegek mindenhol megvannak.
Vettem Clevo w230st-t es egyszeruen alulmeretezett a hutese a 47W-os Haswell 4800Mq-hoz. Miutan 2 honapot butykoltem vele teljesen hangtalalnul mukodik mert 60 fok Celziusz alatt nem kapcsol be a hutes.
Szoval az egesz IT piac arra van beallva amit mashol is latsz, nem kapsz jo termeket (ez itt izles es igeny kerdese) es megis kurva draga.
Penzlenyulas felsofokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Crytek01
2015.06.05. 00:02
Crysis "teszt" rövidke szösszenet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!