iPon Hírek

Új bőrbe bújt a Lenovo S850

Dátum | 2014. 07. 23.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Lenovo egyre nagyobb piaci részesedést harcol ki magának az okostelefonok piacán, és ebben természetesen komoly szerepe van annak, hogy a vállalat rendre vonzó eszközökkel vonul fel. Most egy középkategóriás készülékkel ismerkedhetünk meg közelebbről, immáron a megjelenése kapcsán.
Ezúttal az S850 érkezéséről számolhatunk be, amiről legelőször a februári Mobile World Congressen rántotta le a leplet a vállalat. Érdekes módon azonban akkor még nem pontosan úgy nézett ki az okostelefon, ahogy mostanra testet öltött, a színvilág és a vonalvezetés is változott. Eredetileg egy teljesen műanyag burkolatot kapott volna a telefon, ami kívülről rendkívül fényes volt, a rajtra viszont már egy sokkal elegánsabb (és egyben minőségibb) házzal állt fel, mely szálcsiszolt alumínium kerettel lett megkoronázva. Az eszköz színválasztéka is változott, végül sötétkék és fehér, valamint a hölgyek kedvéért rózsaszín árnyalatban vihető majd haza. A gépezet kellően kecses lett, mindössze 8,2 milliméter a vastagsága, és ezzel együtt a tömege is kedvező, 140 gramm lett. A lekerekített élekkel a vékony szerkezete kellemesen belesimulhat az érdeklődők tenyerébe. Az S850 előlapját egy 5 hüvelykes megjelenítő uralja, de a nagy felület ellenére a kezelőszervek külön ki lettek emelve a panel alatt. A kijelző IPS technológiával dolgozik, a felbontása pedig 1280 x 720 pixeles, így kellő képpontsűrűséggel rendelkezik ahhoz, hogy a mindennapos használat során jó minőséget produkáljon.
A készülék szívében rejlő chip a MediaTektől származik: az MT6582-vel indul bevetésre a Lenovo friss, középkategóriás mobiltelefonja. Ebben a SoC-ben ahogy azt már többször láthattuk, 1,3 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A7 processzormagok kvartettje dolgozik, a grafikus munka oroszlánrészét pedig a Mali-400 MP2 IGP végzi – szemben a Lenovo hivatalos oldalán feltüntetett PowerVR SGX544-gyel, ami egy elírás útján kerülhetett oda. A rendszermemória 1 GB-os méretben képviselteti magát, így néhány folyamat simán el fog futni párhuzamosan. Az S850 háttértára 16 GB-os, és bővítési lehetőség sincs, így ezt legfeljebb különböző online tárhelyekkel tudják majd a jövendőbeli felhasználók „tehermentesíteni”. A telefon kapcsolati képességeinek tárházában van egy 21 és 5,76 Mbps-os le- és feltöltési sebességgel kecsegtető 3G HSPA+ hálózati modem, 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, FM rádió, Bluetooth 4.0 modul és A-GPS vevő is. Ez utóbbihoz gyárilag jár a Route 66 navigációs alkalmazás. A Lenovo újdonsága dupla SIM támogatással is szolgál, az viszont nem derült ki, hogy ezeket hogyan kezeli (vélhetően a megszokott DSDS mechanizmussal kell számolni).
Az operációs rendszer szerepét az Android 4.4 KitKat tölti be, ami valamelyest átszabott külsővel és alkalmazáskínálattal van itt jelen. Az S850 olyan praktikus képességek birtokában van, mint például a SHAREit, ami a vezeték nélküli fájlmegosztást teszi egyszerűvé, vagy a SYNCit, mellyel a kapcsolatokról, üzenetekről és híváslistákról lehet gyorsan biztonsági mentést létrehozni. Ezen felül vírusok elleni védelem is van előre telepítve. Két kamera van a fedélzeten, előre egy fix fókuszos 5 megapixeles tekint, hátra meg egy 13 MPixeles került egy LED-es vakuval megtámogatva. Mozgóképet HD-ban lehet majd rögzíteni vele, és a videócsevegések is HD minőségűek lehetnek. Az okostelefonnal a gyártó állítása szerint egyetlen feltöltést követően akár 25 órányi telefonálásra nyílik lehetőség, ami eléggé meglepő adat figyelembe véve a telep kapacitását. Egy mindössze 2150 mAh-s akkumulátor van benne, mely legfeljebb a lítium-polimer kedvező hatásának köszönhetően bírhatja ilyen jól a strapát. Persze olyan terhelésnél, mikor a kijelző is aktív szerepet játszik, valószínűleg már rosszabb lenne azért a helyzet. A telep egyébként házilag nem cserélhető, csakis szakszervizben végezhető el a művelet.
A Lenovo S850 július 28-ától lesz megvásárolható Indiában. Arról nem beszélt a Lenovo, hogy hivatalosan máshol is bevetésre kerül-e a masina. A benne foglalt rádiós egység egyébként lehetővé teszi az európai működést is, így ennek semmilyen technológiai akadálya nem lenne.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!