iPon Hírek

Új driver: GeForce 260.89 WHQL

Dátum | 2010. 10. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Nvidia elérhetővé tette legfrissebb GeForce driverét, amely a 260.89-es verziószámot viseli és rendelkezik WHQL támogatással is, azaz már végleges, nem béta státuszú eszközillesztő-szoftverről van szó. A driver a GeForce 6-os, 7-es, 8-as, 9-es, 100-as, 200-as, 300-as és 400-as sorozatú asztali grafikus processzorok mellett az asztali ION platform tagjaihoz is gond nélkül használható. Érdekesség, hogy ez a driver már hivatalos támogatást nyújt a nemrégiben megjelent GeForce GT 430-as videokártyához is.

Az új szoftvercsomagban megtaláljuk a PhysX legfrissebb változatát (9.10.0514) és ahogy az lenni szokott, ezúttal is tapasztalhatunk némi teljesítménynövekedést egyes kártyák és játékok esetében, ezúttal főleg a GeForce GTX 460-as és GTX 480-as modelleknél. Az alábbi növekmények a 258.96-os WHQL driverhez viszonyítva érhetőek el:

GeForce GTX 480:

GeForce GTX 460:

A teljesítménynövekedések mellett Blu-ray 3D támogatás is helyet kapott az újdonságban, sőt, a HD Audió driverből is egy friss (1.1.9.0) változat került az új GeForce programcsomagba, valamint támogatások között megtaláljuk az Nvidia 3D Vision és az Nvidia Surround technológiákat is. A gyártó ezzel együtt a 3D Vision játékprofilok és az SLI profilok esetében is eszközölt némi frissítést. Az új driver immáron OpenGL 4.1-es támogatást is biztosít a GeForce 400-as sorozatú videokártyákhoz és tartalmaz néhány hibajavítást is, amelyekről bővebb információt a Windows 7 és Windows Vista operációs rendszerek használói itt, míg Windows XP-sek itt találnak.

A friss meghajtóprogram letöltéséhez válasszuk ki az alábbi hivatkozások közül a számunkra és rendszerünk számára megfelelőt:

Windows Vista és Windows 7: 32-bit / 64-bit
Windows XP: 32-bit / 64-bit
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

26. repastam
2010.10.18. 16:35
Ideje volt már !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. myckie2
2010.10.18. 16:36
régebbiekhez nem adunk már ki mi hála hogy atim van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. twollah
2010.10.18. 16:38
Felraktam, mintha 2D-ben is kicsit gyorsult volna az uj driver.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. kiki22
2010.10.18. 17:00
engem az erdekelne,h az uj forma 1 javult e vmit az uj drivertol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Joachim21 mycki...
2010.10.18. 17:16
Flame-et itt kellene abbahagyni, mert törlöm magamat is ha nekiindultok! Annyi helyesbítést engedj meg nekem, hogy ATI kártyát cseréltem Gforce-ra, és amíg az ATInál folyton fortyogtam hogy nem azt kapom amit ígértek, addig a Gforce támogatásával maximálisan elégedett vagyok eddig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Benes
2010.10.18. 17:22
Én megvettem a GTX460asomat, de érződik hogy tiszta lappal kéne kezdeni, mert a 9600GT-m után nem éreztem akkora előrelépést, de ez a driver az utolsó remény
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jimday
2010.10.18. 17:25
@kiki22

ha nem irja, nincs. egyszeru.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Hulky Boy
2010.10.18. 17:26
Benes és milyen procid van hozzá?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. rini
2010.10.18. 17:28
myckie2 - Meg kéne tanulni olvasni és nem csak a címet böngészni.

"A driver a GeForce 6-os, 7-es, 8-as, 9-es, 100-as, 200-as, 300-as és 400-as sorozatú asztali grafikus processzorok mellett az asztali ION platform tagjaihoz is gond nélkül használható." - idézet a cikkből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Fzoltan
2010.10.18. 17:39
rini: neked meg értelmezni. azt kifogásolta, hogy a régebbi kártyák nem gyorsulnak. ez már lerágott csont, nincs hova optimalizálni. mellesleg ezek az "akár 12% gyorsulás" gondolom az elméleti legjobb eset, azaz a maximum fps érték egy adott pillatban 12%-al jobb, mint a régebbi driverrel, az átlag fps-en meg talán látszik 1-2% növekedés...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. myckie2
2010.10.18. 17:42
Fzoltan +1 pont
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. polarx
2010.10.18. 17:53
az is több mint a semmi.. nem fizetsz éret mégis jobban megy egy játék akkor mit kell sírni? az meg hogy nem javul a régiekben kit érdekel? ne várd már el hogy az elmúlt 5-8 év utánm a régi kártyákkal is 10%-al gyorsabban fog menni egy mai játék. akkor ki venne új kártyát? hülyeség.. gondolkozzatok ne csak a billentyűzetet használd..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Joachim21
2010.10.18. 17:55
De legalább az új nem úgy gyorsul, hogy a driver rontja a régebbi kártyák teljesítményét. Én ott döntöttem el, hogy AMD nem kell most egy darabig. 2 évig használtam 4850-est, volt időm egy pár ATI drivert kipróbálni. Nekem mint felhasználónak az maradt meg, hogy a sok ígéretből nem lett semmi, pl. GPGPU felhasználás területén. Előtte nekem sem volt Nv kártyám, tehát ameddig havernál nem szembesültem bizonyos dolgokkal, addig én is elégedett voltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. DESTINY
2010.10.18. 18:27
Most tettem szert egy Zotac GTX460-ra, remélem jó lesz mert még nem szereltem össze. A tippem az, hogy a 7600GT után erős lesz a változás! De az is nagyon jó kártya volt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Terror
2010.10.18. 19:13
A HD3850-es sosem lassult, mindig csak gyorsult az újabb és újabb driverektől. A havernál én is szembesültem nVidia kérdésben pár dologgal, de pont ezért továbbra is távol tartom magamat tőlük (bekapcsolt AF-fel egymást átfedő textúrák, újabb driverrel több fps, de artifactok a képen, és a távolban ocsmányabb textúrák, stb).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Manky956
2010.10.18. 19:28
üdv!
Nekem az nvidia kártyákkal olyan gondom van , hogy sokat szimulátorozok,és ugye hosszú ideig megy egy játék, pld gtr2, race on , és befagy a kép pár mp múlva elindul, nem tudom mitévő legyek mert elég kínos ez egy jó verseny közbe.
Felrakom ezt a drivert is hátha............. túlmelegedés kizárva mivel a 8800gt-men egy Arctic Cooling Accelero S2 VGA hűtő van rajta 12cm es ventivel, és a kártya ALAPON megy . szóval nem értem mi a probléma. de laptopba a 8600gt ugyanezt csinálja.

ha tud valaki valamit , meg köszöném .
véleményem szerint olyat csinálhat mint ati kártyáknál a vpu recover.....

üdv mindenkinek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. polarx
2010.10.18. 19:30
manky956 nekem gtr evonál van ez de pl rF-nél egyáltalán nincs.. ugyan ez a kártya ugyan ez a hűtés ugyan így egy 12-essel alapon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Manky956
2010.10.18. 19:32
az akkor nagyon jó, 4 versenyből, 3mon ilyen miatt esek ki,kicsit se idegesítő.
de nem tudom mi miatt lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Zsohi
2010.10.18. 20:45
Manky956 - Ez nalam Dirt2-be volt ATi/NV kartyan is de valahogy mara mar teljesen megszunt ez a hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Benes
2010.10.18. 21:25
@Hulky Boy: E8200es terpeszt mellette
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Benes
2010.10.18. 21:31
Manky956 - LFS és nincs ilyen probléma, haver a 6600GTvel tolja 12FPSel amikor 10nél többen vagyunk és simán tartja a tempót
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. szatocs
2010.10.18. 23:03
Manky956: Üdv!

Nekem ugyanez a kártya ugyanezzel a hűtéssel van. + AM2 5600+, 2GB RAM

rF, LFS semmi gond, nem is volt, GTR Evo-val volt olyan, hogy kb 15FPS sebességgel ment online, miközben offline semmi baja nem volt. XP alatt semmit nem tudtam ezzel kezdeni, pedig jópár dolgot kipróbáltam, Win7 prof 32bit alatt viszont semmi baja nincs most. Olyat viszont nekem is szokott csinálni (nagyon ritkán szerencsére), hogy 5-6s-ra beáll. Általában verseny előtt mindig járatom már 1 órát, fellépek szerverre (meg amúgy is kvali van) és hagyom neki, hogy ha van hajlandósága, akkor élje ki magát az akadás.

Utóbbi 3 hónapban viszont nem volt ilyen gondom. (2 hetente van versenyem evo-val).

Üdv.: Szatocs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. afro
2010.10.19. 13:36
nagyon újonc Nvidiás vagyok (2 napja), leszedtem ezta drivert, de ennek az Nvidiának ennyi a Control Panelja?? Ati Catalysst-hoz képest ez valami nagyon minimalista pocsék valami.
Nincs ehhez vmi kezelő cucc win7 alá, amiben van hotkey és profile manager és mondjuk gombnyomásra tudnék kijelző (LCD TV - Monitor) váltnani?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. hpeter105
2010.10.19. 23:43
a felsoroltakon és a telepítő skinjén kivül nem nagyon változott , uh bár atis voltál "afro": aki keres talál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. afro
2010.10.19. 23:48
tehát akkor van, vagy nincs?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. afro
2010.10.21. 15:29
ok, köszi, azt hittem az csak húzáshoz kell...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!