iPon Hírek

Új felsőkategóriás EVGA alaplap: P67 FTW

Dátum | 2011. 04. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az EVGA illetékesei hosszú idő után most újabb alaplappal jelentkeznek, amely ezúttal az EVGA P67 FTW B3 típusjelzést viseli.

Ahogy az az alaplap nevéből is sejthető - FTW (For The Win) - a gyártó a termékkel a "felsőkategóriás" P67-es alaplapok piacán próbál majd harcba szállni a konkurensek megoldásai ellen. Az újdonság az Intel második generációs, Sandy Bridge architektúrája köré épülő Core i3-as, Core i5-ös és Core i7-es sorozatú processzorait fogadja, és négy DDR3-as memóriafoglalattal érkezik, amelyekkel könnyedén kiaknázható a processzor beépített memóriavezérlőjének kétcsatornás memóriatámogatása. Az új alaplap tervezésekor a legfőbb szempont az volt, hogy egy jól tuningolható, rendkívül jól felszerelt termékkel állhasson a gyártó a vásárlók elé.


A processzor esetében a mérnökök 12 fázisú VRM áramkört alkalmaztak, ezzel együtt a VRM áramkör összetevőinek megfelelő hűtéséről is gondoskodtak. A P67 FTW alkalmazásával az Nvidia nForce 200-as híd chip jóvoltából könnyedén építhetünk három- vagy négyutas SLI konfigurációt, ugyanis a rendszer négy videokártya alkalmazása esetén x8-os sávszélességet kínál az egyes PCI Express x16-os slotok számára. Igény szerint az egyes PCI Express x16-os slotok letilthatóak az alaplapon elhelyezett jumperek segítségével. A PCI Express x16-os slotokból egyébként - ahogy a fenti képen is látszik - összesen hat darab áll rendelkezésre. A friss alaplap támogatja az EVGA EVBot névre keresztelt külső vezérlőjét is, amelynek segítségével a rendszer valós idejű tuningolására és a különböző rendszerparaméterek ellenőrzésére is van mód. Az alaplapon feszültségellenőrző pontokat is elhelyeztek, így akár multiméterrel is ellenőrizhetjük a különböző feszültségeket, ami főleg komolyabb tuning esetén jöhet jól.

Az SLI támogatás és az ütőképes tuning szolgáltatások mellett egy nyolccsatornás HD audió vezérlő és két Gigabites Ethernet vezérlő is helyet kap az alaplapon, sőt, az USB 3.0-s portokról sem kell lemondanunk. SATA 6 Gbps-os portból kettőt kapunk, míg SATA 3 Gbps-os csatlakozóból összesen négy áll rendelkezésre. Az alaplapon mikrokapcsolók formájában találunk bekapcsoló- és reset gombokat, valamint egy kétszer hétszegmenses debug LED kijelzőt is, ami a rendszer indulásakor fellépő esetleges hibák okainak felderítésében segít.

Az EVGA hamarosan piacra dobja P67 FTW névre keresztelt alaplap különlegességét, amely 200 dollár körüli ajánlott végfelhasználói áron kerül majd forgalomba.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

26. Kajafun
2011.04.18. 13:19
Hát ahhoz képest hogy felső kategória, nem nagy durranás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. benczeb90
2011.04.18. 13:20
ftw
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. sirpalee
2011.04.18. 13:25
Kajafun, miért mi lenne a nagy durranás? A gagyi asus vagy gigabyte? Ugyan... A legalapabb evga deszka is üt kb minden mást a piacon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Kajafun
2011.04.18. 13:37
sirpalee
Számomra azért nem tartozik felső kategóriába mert egyszerűen szerintem nem oda való eggyik hasonló alaplap sem MÁR. A passzív hűtőkre gondolok, ami egy teljesen vízhűtéses gép esetén ultra passzív lessz, de ha már olyan cpu hűtőt alkalmazol ami nem a proci felé tolja a levegőt hanem hátrafelé akkor megintcsak nem kering ott a levegő. Én elhiszem hogy jól szuperál, alá is írom. De ha már felső kateg akkor szerintem 50k-ért adjanak vizesblokkokat is, hogy ha kell akkor le lehessen cserélni. Haladjanak a korral, ne csak a csipszettel stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. sirpalee
2011.04.18. 13:51
Kajafun,
tanulj meg előbb írni, fogalmazni, utána jöhet az újabb próbálkozásod válaszolni.

Amúgymeg :
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. axe
2011.04.18. 14:22
és hogy akarod az egészet vizessé tenni? amúgy, ha már ilyen abszurd elképzeléseknél járunk akkor a legjobb az lenne ha szupravezető lenne és akkor nem kellene az ég világon semmit hűteni (de a szupravezető is tudtommal 0K hőmérsékleten van)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Kajafun
2011.04.18. 14:33
Nem tudom mivel bántottalak meg titeket, talán Ti készítitek az EVGA lapokat?
A másik meg az hogy itt nem a fogalmazásról van szó és nem a linkelgetési tudományt kell villogtatni...
Rgyszerűen hozzászóltam és elmondtam a véleményemet, ennyi!
Ha meg nem tetszik, el lehet menni a busba!
Ja, axe, attól mert nincs fantáziád hogy hogy is lehet megoldani, nekem lenne és ha nem működne, akkor is nekem legalább volt elképzelésem róla!
Ha pedig nem tudtok hozzászólni a laphoz akkor nemkell koptatni a billentyűt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. levaipeti
2011.04.18. 14:34
Egész pofás lap, nekem tetszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. levaipeti
2011.04.18. 14:36
Kajafun: ezt a lapot nem abba a kategóriába szánták, ahol már vízhűtés is van a lapon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. csab959
2011.04.18. 14:44
Gondolom, akkor lesz két teljes értékű x16-os slot, ami nem is rossz, főleg hogy eddig az X58-as lapokra volt jellemzőbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Benes
2011.04.18. 15:01
axe: Nem jó, mert akkor már fűteni be, hogy egyáltalán elinduljon
Tuning versenyen is hajszárítóval melegítették a celeronokat a minél alacsonyabb órajelen való bebootoláshoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Cooley
2011.04.18. 15:30
axe: 0K? A 0K-t nem lehet elérni. Mondjuk eleve nem értem, hogy mi köze a 0K-nek a szupravezetőkhöz, mert minden fém, ami képes szupravezetővé válni, más-más hőmérsékleten válik azzá. Meg aztán azok sem maguktól maradnak olyan alacsony hőmérsékleten, azokat is folyamatosan azon a hőfokon kell tartani folyékony nitrogénnel vagy héliummal(vagy vmi egyéb eljárással)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Georg17
2011.04.18. 16:00
Még jó hogy csak FTW és nem WTF.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. kiskani007
2011.04.18. 16:01
Kajafun: Nem tudom, hogy te hogyan képzeled el a vízhűtést, de hasonlót már csinált az "átlagfelhasználóknak" a gigabyte.
http://www.gigabyte.com/products/product-page.aspx?pid=3434#ov
Itt levan írva specifikációi részletesen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Zaiko
2011.04.18. 16:02
Egy kérdés: Az a PCI-E 1x slot szándékosan lett halálra ítélve, vagy a kiváló tervező munka eredménye? Mert aki oda be tud rakni bármit attól a hányadék hűtőbordától, az előtt meghajolnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bszoke88
2011.04.18. 17:38
#12
"A 0K-t nem lehet elérni."
elméletileg mondjuk már elég 'közel' járunk
http://en.wikipedia.org/wiki/Absolute_zero

#13
és ha vki elgépelte??

#14
ha keresel neten, lehet találni olyan vízhűtőket, amiket egy adott laphoz terveztek és beborítja a procit, északi, déli hidat, a vrm részeket stb., nem csak az északi hidat. mondjuk olyan lapot nem láttam, amit ezzel együtt árultak volna...

#15
pl. az asus alaplaphoz adott hangkarija kb. ilyen rövid. szóval lehet, h itt is adnak a laphoz egy külön pci-ex1-es hangkarit.
egyébként egyetértek, már jó pár éve gondolom, h lehetnének 2x ekkora alaplapok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. morgyi
2011.04.18. 18:10
"de a szupravezető is tudtommal 0K hőmérsékleten van" bocsi de ez kicsit vicces hozzászólás volt. Tudod mi egyáltalán a szupravezető? És mégis mi köze van a hűtéshez? kb semmi... a szupravezető olyan anyag ami alacsony hőmérsékleten elveszti az elektromos ellenállását. Ehhez nagyon alacsony hőmérsékletre kell hűteni. 138 kelvinre ami mínusz 135 Celsius-fok (ma elvileg ez a rekord, de próbálják közelebb tornászni a szobahőmérséklethez). Az LHC-ben is szupravezető mágneseket használnak, amit folyékony héliummal hűtenek. És amúgy igen az abszolút nullát nem lehet elérni. Erre jó példa hogy a gázok térfogata a hőmérséklet csökkenésével csökken. 0K-nél meg eltűnik? mert úgy kellene történnie.
Bocsi az offért. Most veszem észre hogy lejjebb már megemlítette valaki. De ha már leírtam nem törlöm ki.

Amúgy nemrossz kis deszka, az EVGA lapok egy kicsit más szintet képviselnek, talán csak a DFI múlja felül. Csak egy ideje nem adtak ki új lapot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jamborka
2011.04.18. 21:29
"elméletileg mondjuk már elég 'közel' járunk"

Nem, elméletileg el lehet érni, gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
mivel a hő elvezetés az atomok rezgésével valósul, meg amennyiben közeledünk a 0K hoz az atomok rezgése lassul, így egyre kevesebb hőt tudnak átadni elvezetni.
0K-n minden atom állna. Tehát ugyan úgy nem lehet elérni, mint a fény sebességet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Cooley
2011.04.18. 21:46
#18: "Tehát ugyan úgy nem lehet elérni, mint a fény sebességet." Na majd ha eljön a Star Wars meg Stargate ideje, és megvalósul a hipertérben való utazás!
Van olyan, aki szerint még köbö 45év, és valósággá válik: http://www.sg.hu/cikkek/41871/hiperter_hajtomuvet_vizsgal_az_amerikai_kormany hát hajrá!
off vége
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. morgyi
2011.04.18. 22:41
off
Elolvastam az említett cikket Ott sincs szó fénysebesség eléréséről, hanem egy olyan másik dimenzióba lépnek át elektromágneses tér segítségével, ahol nagyobb a fény sebessége. A fény sebességét téll nem lehet elérni mert a dolgoknak végtelen lenne a tömege, illetve a képletben sem lehet nullával osztani...
/off

Viszont egy olyan hűtést el tudnék képzelni, ami folyékony héliumot keringet zárt rendszerben melegedés után meg kompresszorral megint folyékonyra sűrítik és kezdődik előről szép álom... hatékony lenne az tuti
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Cooley
2011.04.19. 02:23
#20: Jogos, de az "itteni" fénysebességet jócskán túllépnék, így értettem. Meg aztán eleve csak poénból mondtam.
Egyébként totál felesleges a vízhűtés vagy bármi komolyabb hűtés egy alaplapra. Max olyankor melegednek túl, ha folyékony nitrogénes(vagy egyéb komolyabb) OC-t alkalmaznak, de akkor is 1-2 ventilátorral meglehet oldani a dolgot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jzsgbr
2011.04.19. 17:02
OFF:Mi lenne?! Nem kell besz@rni! En a sajat konfigomat meg nem is huztam. Legalabb 2-3ev meg mire komolyabb kompromisszumot kellene kotnod egy ilyen konfig birtokaban... Pl. ha usb3 kell az megoldhato kulso vezerlokartyaval, a sataIII-hoz meg eloszor keszuljenek mar normalis eszkozok.
A masik, hogy nezz meg egy iPonos VGA tesztet, meg mindig i7@920 es p6td lapokkal tesztelnek... Boven eleg barmire!
Aki meg 215k-ert vette anno, biztosan nem fog ketsgbeesni ha most ugyanennyit le kell szurkolnia a szendibridzsert...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. piter
2011.04.19. 19:53
Valaki elmagyarazna nekem miert jobb ez mint a p55-otos alaplapok?
Miert is gyart az intel e mindenki aki alaplapot gyart visszafele?
3 csatornas memoriatamogatasnak annyi vagy mi?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. anzani
2011.04.20. 09:04
piter ezt én se értem... minek megint visszafele mennyi úgymond?
mármint számomra ez annak tűnik.. bár nem biztos ez az...
de tényleg a trichanelből megint visszamentek dualba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. csab959 anzan...
2011.04.20. 16:24
A trichannel a felső kategória kiváltsága volt, a p67, a p55-öt jött leváltani, nem pedig az x58-at, majd jönnek még később a felsőkategóriás lapok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jzsgbr anzan...
2011.04.20. 20:55
http://ipon.hu/hir/lga_2011_es_processzorok_limitalt_tuning_lehetosegekkel/16509
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!