iPon Hírek

Új Intel processzorok 15 watt körüli TDP-vel

Dátum | 2013. 10. 28.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel a következő év első negyedévében négy új, kifejezetten alacsony fogyasztás mellett üzemelő központi egységet mutat be, amelyek közül kettő a Celeron, kettő pedig a Pentium sorozatot erősíti. A Celeron 2957U, Celeron 2981U, Pentium 3558U és Pentium 3561Y modellek a Celeron 2955U, 2980U, illetve a Pentium 3556U és 3560Y modelleket váltják majd le, amelyek még csak nemrégiben, szeptember folyamán kerültek kereskedelmi forgalomba. Az, hogy az új processzorok számozás tekintetében nem mutatnak lényeges különbséget elődeikhez képest, arra enged következtetni, hogy legfőbb tulajdonságaik is hasonlóak maradnak. A jelenlegi információk szerint a régi és az új modellek között egyetlen lényeges különbség lesz: míg a régiek nem rendelkeztek Wireless Display támogatással, addig az újak már fel lesznek vértezve vele.

A Celeron 2957U, 2918U és a Pentium 3558U esetében két processzormag áll rendelkezésre, természetesen Hyper-Threading és Turbo Boost támogatások nélkül. A termékek sorrendben 1,4 GHz-es, 1,6 GHz-es, illetve 1,7 GHz-es órajelet alkalmaznak, megosztott harmadszintű gyorsítótáruk pedig egyformán 2 MB-os. Az Intel 64 és virtualizációs támogatással egyaránt ellátott termékek ezúttal is alaposan kicsontozott HD Graphics videó vezérlőt tartalmaznak, ami 200 MHz-es alap-, illetve 1 GHz-es maximális boost órajelen ketyeg. Az Intel HD Graphics videó vezérlőhöz szokás szerint ezúttal sem jár se Quick Sync Video, se Clear Video HD, se InTru 3D támogatás, viszont a Wireless Display szolgáltatás kivételesen a kínálat részét képezi majd, hiszen ez lesz a régi és az új modellek közötti egyetlen fontos különbség - legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. A 15 wattos TDP-vel büszkélkedő újdonságok mindannyian kétcsatornás, DDR3-1600 MHz-es memóriatámogatást kínálnak. A negyedik modell, azaz a Pentium 3561Y fentebb említett társaihoz hasonlóan szintén két processzormaggal és 2 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárral kerül forgalomba. A 11,5 wattos TDP-vel büszkélkedő újdonság már szerényebb, mindössze 1,2 GHz-es magórajelen ketyeg, HD Graphics sorozatú videó vezérlője pedig 1 GHz helyett csak 850 MHz-es maximális boost órajelet alkalmazhat. Ezekkel a processzorokkal főként olcsóbb ultravékony noteszgépekben, illetve egyéb kompakt eszközökben találkozhatunk majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. I.Jozsef83
2013.10.28. 16:54
Akkor egy 30W -ot leadó tápegységnek röhögve ki-kell tudnia szolgálni majd !!
HD Graphics - 200 MHz-es alap-, illetve 1 GHz-es maximális boost órajel
Vagy mégsem eszik olyan forrón a kását ?
kisPolskiFiat
Kicsitkomoly teljesítményt se várjon majd senki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Peter1987
2013.10.29. 08:18
Általános felhasználásra bőven elég teljesítményt nyújthatnak majd ezek is. Egy Celeron B820 1,7GHz procis laptoppal van tapasztalatom, böngészésre, youtube nézegetésre, szövegszerkesztésre bőven megfelel. + a régebbi játékok is simán mennek rajta.
Win 7 van rajta amúgy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. palacsa
2013.10.29. 08:21
ugyanolyan drasztikusan csökken a fogyasztás is és az ára is. valaki például csak saját tűzfalat épít magának ilyenből vagy kizárólag torrentezésre használja, áthúzza egy pendrivra a filmet és nézi a dvd lejátszóján.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Aske
2013.10.29. 21:38
Én is cáfolom a 2GHz-es minimumot.
A laptop (ivy i5) állandó 1,2GHz-re van állítva, ha valami egészen komoly ok nem igényli másképp.

Film, net, torrent sima ügy.
CAD/CAM rendszerek, algebrai program, sima ügy.

Játék, na ott vissza kell rakni alapbeállításra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!